Jobbágy Zsuzsinak, aki olyan szépen szokott hegedülni imaösszejöveteleinken, ma vizsgakoncertje volt a régi Zeneakadémián, együtt a zongorás Wachtelschneider Annával.

Ujjatlan, hosszú, fekete ruhájában, kontyba tűzött hajával Zsuzsi olyan volt, mint egy antik istennő. Mozart A-dúr hegedűversenyében Héja Benedek volt a partnere; Mozart most nagyon tetszett, jobban Bartóknál, akinek I. rapszódiájából az első tételt adta elő Zsuzsi; ám én, a hegedű-bravúrok ellenére, ezúttal túl népiesnek (vagy katonásnak?) találtam magát a Bartók-művet.

Sok lúd partot mos.

Klapkának a szabadságharcban játszott szerepét mindazonáltal nagyon pozitívan ítélem meg — már amennyiben bele kellett mennünk ebbe a harcba. Nem igaz, hogy Komárom várát túl könnyen adta fel. Haynau ki tudta volna éheztetni a komáromi várőrséget, de az ezzel járó áldozatokat, hadserege kiteleltetését jobbnak látta elkerülni — meg aztán, Klapka jogos sejtése szerint, október 6-án, Latour hadügyminiszter meglincselésének évfordulóján, zavartalanul akarta élvezni a bosszúállást. Isten bocsásson meg neki.

Weblapjaim valamelyikére kaptam ezt a hozzászólást, dr. Papp Géza feladótól:

Klapka emlékirataiban, főként a könyörtelen történész által írott jegyzetekben, sok figyelemreméltót találtam. Komárom hőse háromszor írt visszaemlékezéseket, kezdetben, mint emigráns, főképp megélhetési kényszerűségből; nos, Görgey és Kossuth viszályát mindháromban másképp adja elő, mindig a politikai széljárás szerint; saját szerepét is szépítgeti. Legőszintébb a harmadik, magyarul írott emlékirat (az, amit olvastam); de ebben is gondosan vigyáz Kossuthnak addigra már kialakult nimbuszára.

Madarat tolláról, Budán kutyavásár.

Hallom az áruházban, két hölgyalkalmazott csevelyében:

— Jaj de ari.

Mármint a gyerek.

Frászi kapi ettől a beszi móditól. A pogácsa pogi, a közösség közi, a prostituált prosti, a depresszió depi, az öngyilkosság öngyi, az önkielégítés önki. Ezzel mind találkoztam már írásban.

Eszembe jut Lajos, a bolond, Török Sándor Valaki kopog c. regényéből. A mindent becéző hölgynek így adja át a postát:

Emlékirataiban Klapka előadja Petőfivel való nevezetes konfliktusát is. A költő valamilyen fegyelemsértést követett el; minthogy én nem vagyok katona, icipicit se, nem is értem a könyvből, mi volt vele a baj; talán az, hogy nem ott volt, ahol a katonai fegyelem szerint lennie kellett volna. Klapka, ha nem is túl komolyan, haditörvényszék elé készült állíttatni Petőfit, de Görgey ráüzent, hogy hagyja a költőt bomolni.

Metróbiztonsági őrök hátán (bár nem mindegyikén) évek óta diszkrét elragadtatással olvasom a feliratot: DISCRATE SECURITY. (Nincs a hátukra tetoválva, a ruhájukon áll.)

Mint románból tudjuk, security biztonságot jelent («szekusok»). A crate láda, pontosabban: rakodórekesz. A dis fosztóképző. Ezekután könnyű a feliratot lefordítani. Stimmel is; akárhányszor látom őket, mindig teljesen ládamentesek.

Elolvastam Klapka emlékiratait. Különösen megragadott ez a kijelentése:

Követve a többi memoárírók példáját, e följegyzéseket én is születésemnél kezdem.

Milyen szerencse, hogy a nagysallói és komáromi hős sastekintete előtt ott lebegtek jeles példaképei. Másképp még a halálánál kezdte volna.