...a bankárokért.

Ma reggel egyikük oly szívhezszólóan panaszolta a rádióban: a magyar bankadó borzasztóan magas. Borzadtam, testemet-lelkemet elállta az iszonyat. Nézhetjük ezt kőszívűen, részvétlenül? Nyugdíjas testvéreim, fogjunk össze a bankárok megmentésére! Nyugdíjunk egy jelentéktelen töredékét – mondjuk, negyven százalék elég lesz – ajánljuk föl önként egy alapítvány javára, amely a szegény bankárok megsegítését szolgálja. „Nyugdíjasok a Bankárokért Alapítvány” – hát nem megható és nagyszerű lesz?

A szegény bankár nem tudja kifűteni a lakását, 12 Cº-ban él, villamosjegyre sem telik neki. És jön a vízdíj, a gázszámla, a villanyszámla, a telefonszámla – hónapokra menő hátralékban van. Nem tudja előteremteni a lakbért, a kilakoltatás réme fenyegeti. Receptjeit eldobja, mert nem tudja kifizetni a gyógyszereket. 

Öööö... izé... lehet, hogy az előző bekezdésben összekevertem valamit. Mindegy, térjünk vissza az alapítványra. Mentsük meg a bankárokat! Elvégre mi ingyenélők vagyunk,  nem dolgozunk a pénzünkért, míg a szegény banker minden keserves millióját arca verejtékével szolgálja meg. Ne kényszerítsük a bankolnyikokat, hogy visszavonuljanak üdvös munkájuktól és offshore cégeik árnyékában sütkérezzenek. A föld terhei vagyunk, nem az volna a helyes, ha társadalmilag szövetkeznénk egy közös öngyilkosságra? Ez még az alapítványnál is jobb eszme. Május 32-ét ajánlom mint céldátumot. Akkor már gyönyörű tavasz lesz, virágzik a pintyőke, vígan dalol a rinocérosz, és miközben nyakunkra tesszük a kötelet, bárányfelhők mosolyognak le ránk az égről.

A banknokok meg röhögnek.

De nem biztos, hogy az égből.