Egy gyógyszertárat kerestem. Hogy nem találtam meg, az valószínűleg annak a jele, hogy máshol van, mint ahol kerestem. Viszont odatévedtem gyermekkorom színhelyére. Láttam a Szentkirályi u. 47. sz. házat, ahol négyévesen rangrejtve tartózkodtam, mialatt két bombát kapott. Nagyon hátrányára változott, hajdan meleg lakóház volt, most fehér gleccserfal, parányi ablakokkal és mélygarázzsal. És láttam egy Maléter Pál emléktáblát,  a Szentkirályi u. és az Üllői út sarkán, egy házon, amelyben mint evangélikus diákotthonban nemzeti hősünk is lakott egy darabig. Ha jól emlékszem, hárman voltak, akik a Nagy Imre perben nem voltak hajlandók megbánást tanúsítani azért, hogy hazájukhoz voltak hűségesek a szovjet megszállóval szemben. Egyikük Maléter. „Nagy Imre bajtárs, a Magyar Népköztársaság miniszterelnöke, nem mentett föl engem miniszteri tisztségemből” – mondta jellemesen a vérbírónak. „Navigare necesse est, vivere non est necesse.” Aki mindenre elszánt, az előtt megrendül a kényszerítő hatalom.

Valaki azt mondta: „Senkinek nincs nagyobb szeretete, mint aki életét adja barátaiért.” Ez a bátor halál, így remélem, belépő a mennybe.

Sok táblát láttam mai kalandozásomban. Többek között láttam a házat, ahol Kosztolányi írta az Üllői úti fákat. Csakúgy kavarognak bennem... Dans cette maison habita Mozart... Ja nem, az más... Valaki mintha írt volna egyszer valamit Kosztolányi és Pilinszky rokon hangjáról...

Ó, vesztőhelyek illata!