Atián vidéken volt egy hétig. Minden hajnalban ott csiporogtak a madarak az ablaka előtt, kiverve álmából a petyhüdt városlakót.

Hajnali négykor bekiabáltak,
ahogy a torkukon kifért...

Nem pontosan négykor, de azontájt, következetesen ugyanabban az időpontban. Atián bosszút forralt. Elhatározta, hogy a kifigyelt időpontnál korábban fog fölkelni, és majd ő ébreszti a madarakat. Hogy meg lesznek lepve!

A meglepetés elmaradt. Mindig a madárvilág ébredt korábban.

Vitézek, mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél,
Holott kikeletkor az sok szép madár szól, kivel ember ugyan él?

Csakugyan, mi? Ezt a kérdést gyakran fölteszem magamnak, amikor a ventilátorral versenyt forgok belvárosi fekvőhelyemen.