Az imádás – mint láttuk – az isteni szentségnek kijáró feltétlen odaadás, Isten mindent meghaladó fölségének szabad elismerése. Az imádás természetfölötti megvalósulása azt jelenti, hogy a Fiú isteni élete, az Atyának való feltétlen odaadása lesz a mi életünk is. A Szentlélektől átjárt, megistenült emberi életnek lényegét teszi ki ez az odaadás: az Atya ingyenes önajándékozására szeretetben adott válasz. Az imádás tehát nem csupán a kifejezett imádkozást foglalja magában, hanem betölti a hívő életét, és minden egyéb tevékenységének alapját képezi. A hitből fakadó minden cselekedet az Atya akaratának szerető engedelmességben való teljesítése: tettben valósuló imádás.
Az én eledelem, hogy annak akaratát teljesítsem, aki küldött, s elvégezzem, amit rám bízott (Jn 4,34).
Minden hívő pap (lényegesen más értelemben, mint a papnak is nevezett presbiter, aki az apostoli hatalom részese), vagyis hivatásos áldozatbemutató.
Épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel Jézus Krisztus által (1Pt 2,5).
Választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok (1Pt 2,9).
Főpapunkhoz, Jézushoz hasonlóan, aki önmagát adta áldozatul a kereszten, mi is önmagunkat áldozzuk Istennek.
Ilyen főpap kellett nekünk: szent, ártatlan, feddhetetlen, a bűnösöktől elkülönített, aki fölségesebb az egeknél. Ő nem szorul rá, mint a többi főpap, hogy naponként először a saját vétkeiért mutasson be áldozatot, s csak azután a nép bűneiért. Egyszer s mindenkorra megtette ezt, amikor magát feláldozta (Zsid 7,2627).
Testvérek, Isten irgalmára kérlek benneteket: Adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Ez legyen szellemi hódolatotok (Róm 12,1).
Ő tegyen minket neked szentelt örök áldozattá, hogy elnyerhessük az örökséget választottaiddal. (Római Misekönyv, III. eucharisztikus ima)
Az Eucharisztiában Jézus megfeszített és föltámadt testével, értünk ontott életadó vérével egyesülünk, hogy egész emberi egzisztenciánk imádássá váljék. Valamennyi egzisztenciális területünket – amelyeket a Már nem én, hanem Krisztus c. részben sorra vettünk – sajátos természetfölötti minőség járja át. A Szentlélek fölizzít Isten imádására, mint a tűz a beletartott vasat. Az imádásra odaadott hívő életben teljesül Jézus programja:
Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon? (Lk 12,49)
A mennyben állandóan lángol a Szentháromság belső életét alkotó isteni önajándékozás lángja. Az Atya trónja előtt ott áll Jézus, az áldozati Bárány, megdicsőült sebeivel, és ott lobog a Szentlélek teljessége, a “hét lélek”, amit a hagyomány a Szentlélek hét ajándékával hoz kapcsolatba.
Íme, trónt állítottak fel a mennyben és a trónon ült valaki. Az ott ülő tekintete jáspishoz és kárneolhoz hasonlított, és smaragdhoz hasonló szivárvány volt a trónja körül. A trón körül huszonnégy szék, a székeken huszonnégy vén ült, fehér ruhába öltözve, a fejükön aranykoszorú. A trónból zengő, mennydörgő villámok csapkodtak. A trón előtt hét lobogó fáklya lángolt: Isten hét szelleme (Jel 4,25).
Láttam, hogy a trón és a négy élőlény és a huszonnégy vén között ott áll a Bárány, mintha leölték volna. Odament, és átvette a trónon ülő jobbjából a könyvet. Amikor átvette a könyvet, a négy élőlény és a huszonnégy vén leborult a Bárány előtt. Hárfája volt mindegyiknek és tömjénnel tele aranycsészéje ezek a szentek imádságai. Új éneket énekeltek: “Méltó vagy, hogy átvedd a könyvet és feltörd pecsétjeit, mert megöltek, és véreddel megváltottad az embereket Istennek, minden nyelvből, népből és nemzetből, Istenünk országává és papjaivá tetted őket, és uralkodni fognak a földön.” (Jel 5,610)
Van olyan biblikus magyarázat is, hogy a “hét lélek” vagy “hét szellem” hét angyalt jelent. Az egyházatyák értelmezését azonban még akkor is szabad volna használnunk, ha nem volna azonos a szöveg szószerinti értelmével, hanem csak annak “lelki értelmét” képviselné.
Az imádás nem alkalmi tevékenység, hanem életforma, amelyben a Szentlélektől ösztönözve egész életünk hívő engedelmességével hódolunk a szentséges Isten előtt.
Az imádás mint életforma állandó osztozás Jézus húsvéti misztériumában és annak közvetítésével a Szentháromság boldog mennyei életében. Az imádásra odaadott élet Istennel való megpecsételtség, kiolthatatlan láng és boldog szerelem.
Tegyél a szívedre pecsétnek, mint valami pecsétet a karodra! Mert mint a halál, olyan erős a szerelem, olyan a szenvedély, mint az alvilág. Nyila tüzes nyíl, az Úrnak lángja. Tengernyi víz sem olthatja el a szerelmet, egész folyamok sem tudnák elsodorni. Ha valaki háza egész vagyonát felkínálná is a szerelemért, azt is kevesellnék! (Én 8,67)