FÉLTÉKENY ISTEN
(13)
„Gyűlölöm a válást”
A házasság felbonthatatlan. „A feleség ne hagyja el férjét. Ha mégis elhagyná, maradjon férj nélkül, vagy béküljön ki férjével. A férfi se bocsássa el feleségét” (1Kor 7,10-11). A Tóra ugyan tolerálja és szabályozza a válást, de már Malakiás próféta tiltakozik ellene: „Az Úr a tanú közötted és ifjúkori feleséged között, akihez hűtlen lettél, noha ő volt a társad, a szövetséggel elkötelezett feleséged ... Ne légy hűtlen ifjúkori feleségedhez. Mert gyűlölöm a válást – mondja az Úr, Izrael Istene” (Mal 2,14-16). A szinoptikus evangéliumokban Jézus világosan mondja: „Mózes a ti keményszívűségetek miatt engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeiteket” (Mt 19,8). Vagyis a mózesi törvény e tekintetben csak a kortárs kultúra gyakorlatát tükrözi, de nem állít kinyilatkoztatott normát. A kinyilatkoztatott normát Jézus a férfi és nő teremtésére alapozza: „A teremtés kezdetén ... Isten férfivá és nővé alkotta őket. Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz. Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza!” (Mk 10, 6-9). És levonja a következtetést: „Aki elbocsátja a feleségét és másikat vesz, házasságtöréssel vét ellene. És ha az asszony elhagyja férjét és máshoz megy, házasságot tör” (Mk 10,11-12). Ezen az alapon a katolikus Egyház dogmaként hirdeti a házasság felbonthatatlanságát. Legvilágosabban a trentói zsinat 1563. november 11-én tartott 24. ülésén (vö. Denzinger-Hünermann 1797-1816); de a dogma nem a 16. században keletkezett, hanem egyidős az Egyházzal, a rendes tanítóhivatal értelmében.
Ennek ellene lehet vetni, hogy Máté evangéliumában két helyen is kivétel szerepel a felbonthatatlanság törvénye alól (Mt 5,32; 19,9). A kivétel: „hacsak nem paráznaság miatt”. A paráznaság szót sokan házasságtörésnek értelmezik, vagyis úgy értik ezeket a helyeket, hogy a házasságtörő féltől az ártatlan fél elválhat. Ez azonban félreértése a szövegnek. A paráznaság (porneia) nem házasságtörést jelent, hanem olyan szexuális kapcsolatot, amelyben a felek nem házasok. A házasságtörést másik görög szó fejezi ki (moicheia). A zsidó házasságjog ismert érvénytelenítő akadályokat, amelyek fennállása esetén a megkötött házasság nem valódi házasság, hanem csak „paráznaság”. A zsidó tanítóknak ez volt a műszava az érvénytelen házasságra. A kereszténnyé lett zsidók között, akiknek a Máté-evangélium íródott, természetszerűen fölmerült a kérdés, hogy az érvénytelenítő akadályokat az Egyház is átveszi-e. Erre válaszol a betoldás: „hacsak nem paráznaság miatt”, vagyis: „hacsak nem érvénytelen házasság miatt”. Ehhez az Egyház ma is tartja magát, mert ha a házasság valamilyen érvénytelenítő akadály miatt már megkötésekor érvénytelen volt, kimondja a házasság semmisségét, s ezzel a felek szabaddá válnak az egyházi házasságkötésre. A pogányból lett őskeresztények között viszont nem merült föl a kérdés, hogy léteznek-e érvénytelenítő akadályok, mert ezek csak a zsidó házasságjog sajátságai voltak. Ezért sem Márk, sem Lukács evangéliuma nem tartalmazza ezt a magyarázó jellegű betoldást Jézus eredeti szavaihoz.
Az újkorban minden európai állam bevezette a polgári házasságot. Ezzel a társadalom figyelme elterelődött arról, hogy vajon a katolikus Egyház mikor tekinti a házasságot érvényesnek és mikor nem. A polgári házasság felbontható, a válás mindennapos lett. Sok hívő természetesnek tekinti, hogy amennyiben házasélete nem boldog, elválik és új házastársat keres. Az újabb házasság azonban a fenti biblikus elvek értelmében nem érvényes. Aki a felbonthatatlan házasság kötelékével egy férfihoz vagy nőhöz van kötve, más férfival vagy nővel csak házasságtörő kapcsolatot létesíthet. Ez pedig tárgyilag súlyosan bűnös, még ha a szubjektív lelkiismeret esetleg jóhiszemű tévedésben van is. Az érvénytelen házasságban élők nem oldozhatók fel a gyóntatószékben és nem részesülhetnek szentáldozásban. A szentségkiszolgáltatás gyakorlatát ugyanis nem lehet a szubjektív lelkiismerethez szabni, különösen nem olyan esetekben, amikor nyilvánvalóan és közismerten fennáll egy objektív akadály. Ha egy pap a gyóntatószékben vagy azon kívül „megengedi” a szentáldozást olyanoknak, akik érvénytelen házasságban élnek, olyasmit tesz, amihez nincs joga, és felelős a bekövetkező szentségtörésért. Sajnos, van ilyen gyakorlat, sőt Nyugat-Európában meglehetősen elterjedt, egyes területeken közkeletűvé vált. Világosan kell látni, hogy ez nem az egyházi tanítóhivatal helyeslésével történik, hanem visszaélés, amely súlyos seb az Egyház testén. Baj van akkor is, ha egy teológiai tanár azt tanítja, hogy az újraházasodott elváltak szentáldozáshoz való járulását „a jelenlegi egyházfegyelem nem engedi meg”. Nem ez a probléma. Nem egyházi törvény ró ki „büntetést” az érvénytelen házasságban élőkre, hanem ők maguk kerültek szembe az erkölcsi természettörvénnyel és a kinyilatkoztatott igazsággal. A férfi és nő testi egyesülése kizárólag akkor erkölcsös, ha teljes és visszavonhatatlan önajándékozást fejez ki. Amennyiben ez valóban megtörtént, nem azért nem szüntethető meg, mert azt valaki kívülről megtiltotta, hanem azért, mert teljes és visszavonhatatlan.
Előfordulhat azonban, hogy a teljes és visszavonhatatlan önajándékozás – jóllehet szép egyházi esküvőt tartottak – ténylegesen nem jött létre. Itt jelentkezik a Máté evangéliumban említett „paráznaság”, vagyis az érvénytelen házasság. A boldogtalan házasságoktól sokszor kimondhatatlanul szenvedő és menedéket a válásban kereső testvéreinknek nem azzal nyújtunk segítséget, hogy „engedélyezzük” a szentáldozást a polgári újraházasodás ellenére, hanem azzal, hogy figyelmesek vagyunk az érvénytelen házasság lehetőségére. Az Egyházi Törvénykönyv 1095. kánonjának értelmében nem köthetnek érvényes házasságot azok, akik „súlyos ítélőképesség-hiányban szenvednek azokat a lényeges házassági jogokat és kötelességeket illetően, melyeket kölcsönösen át kell adniuk és el kell fogadniuk”, vagy „pszichikai természetű okok miatt a házasság lényegi kötelezettségeit nem tudják vállalni”. Az ilyen esetek gyakoribbak lehetnek, mint gondoljuk. Az elváltak lelkiismereti problémáit megoldja, ha az illetékes egyházi bíróság jogerősen kimondja, hogy a házasság kezdettől fogva érvénytelen volt. Ilyenkor ezt az anyakönyvbe bejegyzik, és az illető Isten színe előtt érvényes új házasságot köthet. Ez az eljárás teljességgel biblikus és katolikus.