Mesteri, ahogy Jókai a kártyást ábrázolja, a Kárpáthy Zoltán egyik epizódszereplőjében.

A laikus áhítattal hallgathatja a terminus technicusokat. Nagy tudomány az a kártya.

Azt mondják, mi is gyakran tolvajnyelven beszélünk, azért legyeznek ránk a jámbor hívek. Nos, lehet, hogy így van. Az Interneten én is csak amatőr vagyok, de aki nálam is amább tőr, megretten szakzsargonomtól: weblap! levelezőlista! email-cím! Mégis azt gondolom, egy-két teológiai szakkifejezés, ha meg van magyarázva és segít a megértésben, nem árt az igehirdetésnek. Minden új mondanivaló megteremti a maga új nyelvét; mint Schütz Antal megállapítja, a tanuló nem tudja saját szavaival elmondani az anyagot, mert még nincsenek saját szavai abban a témakörben. Az anyagot a használt nyelvvel együtt kell tanulnia.

Szigorúan vett szakteológiai műveket, amelyek könyvtárnyi irodalmat dolgoznak föl és csak a teológusoknak szólnak, én nem írok. Teológiai esszéket írok, s ezek nyelvezete kicsit fluktuál a szépirodalmi és a teológiai nyelv között. Egyre inkább érzékelem, hogy amennyiben Isten misztériumait próbálom megközelíteni a nyelv eszközeivel, még a szabatosság rovására is kell keresnem új kifejezéseket. Időnként azonban vissza kell térni a szabatossághoz és skolasztikus pontossággal különböztetni a fogalmak között.

Amikor megengedem magamnak a nyelvi kalandozást, veszedelmesen közel kerülök a New Age halandzsa-nyelvéhez, ahol nem fontos a szabatosság és nem kell a mondottakat bizonyítani. Hamvas Béla stílusához, aki roppant intelligenciával ugrál hinduról görögre, kereszténységről politeizmusra, de még csak árnyékát se mutatja föl a bizonyíthatóság igényének. Mindenesetre különbözni szándékozom az ilyen felelőtlen mítoszoktól. A különbséget abban látom, hogy ha körülményesen és unalmasan is, de át tudnám írni a mondottakat egy precízebb teológiai nyelvezetre, míg a mítosz szétfoszlik a logika színe előtt. Amit én írok, számonkérhető. Mégis, sokszor a szabatosság hiánya teszi lehetővé az erőteljes kifejezést. A Biblia nyelve is ilyen. Ezt a mondatot: „A mi Istenünk emésztő tűz” (Zsid 12,29), nem adnám kilenc zsák skolasztikáért, holott a tűz fizikai jelenség és Isten nem fizikai jelenség. Mégis kimond valamit, Isten féltékeny szeretetéről és félelmes szentségéről, ami a leglényeget ragadja meg. A nyelv nemcsak a logikának szól, hanem az intuíciónak is.