Pihennék. Fölzavarnak. Két férfi áll az ajtóban. Megjelenésük fölöttébb sajátságos. Az egyikről azt föltételezném, hogy Erdélyből jött és zoknikat árul. A másiknak ránézésre tizenkét év fegyházat adnék. De hát a kopogtatócédulák szezonja van. Csak rápillantok a kezükben tartott füzetre (ilyenkor gyors vagyok, ha valamit el kell helyezni a szellemi térképen), s látom ám: „Radikális változást!” A Jobbik!!! A rémálomba illő szörnypofák az Árpád-sávosoknak dolgoznak.

Több se kell nekem, előrántom hűséges konzervnyitómat és sorozatot lövök a hasukba. Bumm, bumm, bumm... Makogva, nyíva suhannak el, mint a kopogtató szellemek Róma utcáin, a leghatalmasb Julius bukása előtt kevéssel. Hát így vagyunk, a szörnypofákra szorulnak a tisztelt nemzeti radikálisok. Nyilván ez alkotta Szálasiék bázisát is, a lecsúszott, befolyásolható kispolgár, meg a könnyen bevaduló lumpen réteg. Ezek lőtték agyon a kórházban a beteg zsidókat, és ezek léptek csapatostul a kommunista pártba, hogy megússzák nyilas múltjukat.

Egyelőre kopogtatócédulát gyűjtenek.