Megyek a Krúdy Gyula utcában, a Mikszáth Kálmán tértől a Nagykörútig, a baloldali járdán.

A járdára félkerékkel felállva parkoló kocsik helyenként úgy leszűkítik az utat, hogy egyszerre csak egyik irányban lehet haladni. Velem szemben jönnek ketten, félreállok, megvárom őket.

A szűkület túlsó végén egy idős hölgy várakozik. De az „idős hölgy” túl fellengzős kifejezés rá. Mondjuk egyszerűen: „öreg néni”. Szemlátomást arra vár, hogy én átmenjek, ő csak azután merészel elindulni. Integetek, hogy jöjjön ő előbb. Szépen megköszöni és átjön, arcán egy olyan hála kifejezésével, amit már szinte hálálkodásnak kell nevezni. Mikor átér, még egyszer megköszöni, hogy előrebocsátottam.

„Kérem szépen” – mondogatom sablonosan, pedig most sokkal jobb lett volna azt mondani: „Szívesen.” És megint elmulasztottam a mosolyt.

Fáj a szívem. Koloán, te ős-otromba, belőled sose lesz ember.