2009-03-07-én délután 13.52. Két becsületes, pontos testvér áll a Tűzoltó Szertár előtt, amikor mi megérkezünk. Szerencsére nem csak pontosak, de irgalmasak és türelmesek is. Az időpont ugyanis 13.45-volt legkésőbb, bár buzgóbb testvérek szájából elhangzott a 13.30 és egy perccel sem későb! időpont is korábban. Állunk a szélben, lassan gyülekeznek a testvérek.

Minél többen vagyunk, annál többféle variáció hangzik el az autóbeosztást illetően. Már csak Miki hiányzik. Valaki felhívja, és letéve a telefont, megnyugodva közli: Miki már az utcán fut. Arra a kérdésre, hogy melyik utcán, nem tud válaszolni, mert azt elfelejtette megkérdezni. Sebaj! Közben betömörülünk az autókba, befut Miki is. Ekkor kiderül, hogy másképp kéne tömörödni, ezért a csoport egy része kiszáll és áttömörödik egy másik autóba. Addig a 3. autó tesz egy tiszteletkört, mert azt hiszi indulhat, de aztán mégse. Aztán kiderül, hogy mégis!

Hajrá, irány Ladánybene. Megbeszéljük, hogy konvojban megyünk. Ezt egészen az 10 percig sikerült tartani, a maradék 60 km-t (a 80-ból) kiki egyéni vérmérsékletének megfelelően teszi meg. A mi kocsink, melyet Guido vezet, elhúz Bandiék mellett. Bandi a homályos, párás ablakon keresztül vidáman integet. (csoda, hogy kilát...) Nálunk előkerülnek a rózsafüzérek, Guidora Szt. Kristóf közbenjárását kérik az aggódósabb testvérek. Közben a GPS is rá-rászól Guidóra: Túl gyorsan mész!

Kisvártatva, falusi tanyavilágon át ,megérkezünk Ladánybenére. Tiszta, takaros kis falu, a templomot nem nehéz megtalálni. A plébánia már okoz némi fejtörést, még szerencse, hogy működik a közösség megkülönböztető karizmája, különben beálltunk volna a 3 autóval a templom mellett élő helyiek kertjébe. Lett volna meglepetés! De a vezető nem hiába vezető, már kérdi is az arra sétáló K.L. nagykorút: hol a plébánia. (Máshol volt...)

Beálltunk az udvarra, ezerrel kirámolás, szokás szerint késében vagyunk, de szerencsére Tibor atya idegzete vasból van, vidám mosollyal, a türelmetlenség legkisebb jelét sem mutatva, fogad minket. Gyors berámolás következik. Közben már gyülekeznek a népek. Megdöbbenésünkre,-mivel Tibor atya egész egyházközsége áll, mint mondta 100-120 főből, idézem: Lelkileg elhanyagolt, de igényes és szomjas népet vettem át aug-ban Ladánybenén. 1700 fős falucska, misére 100-120 fő jár 90%-ban nyugdíjasok. 18 éve nem volt adventi lelkigyakorlat már a pakolás alatt egyre többen és többen jöttek, a végére, pontosabban a kezdésre megtelt a templom, úgy 100 főre saccoljuk. Tibor atya ripsz-ropsz vidáman átrendezi a szentélyt, hogy jusson hely a kivetítő vászonnak, azután ünnepélyes keretek közt a hagyományos Szentlélekhívó himnuszt énekelve, tömjénezve vonulunk be.

Némi dicsőítős bevezető után tanítás, tanúságtételek,(Laci és Magdi, akiknek fantasztikus módon röviden, tömören és lényegretörően de mégis megindítóan mondják el gyógyulásuk történetét, Laci még meg is nevetteti a népeket, zárván mondanivalóját egy frappáns: Egyszóval Testvérek, nekem ez bejött! Mondattal) spontán tapsra indítják a hallgatóságot. Ezt követi a mise.

Szentségimádás következik, majd egyéni közbenjárás. Sokan kértek imát, az idő elment hamar. Valóban bizakodva, gyógyulást kérő imával jöttek az emberek, ami átütő volt számomra: nevezetesen, hogy bíztak annyira az Úrban, az ő szeretetében, hogy egyszerűen oda mertek jönni és mondani: fáj a hátam, ezem, azom, kérjük az Urat együtt, hogy gyógyítsa meg. És lám, nem lettek cserbenhagyva. A tanúságtételek jelzik, hogy Isten ígéretei igazak: ha mi hirdetjük Őt, akkor Ő tanúságot tesz dicsőségéről.

Az alkalom végeztével egy megkönnyebbült hangulatú, bőséges agapé vár minket a plébánián. József atya, aki menetközben befutott, még próbára teszi vendégszeretünket: egy párszor megemlíti, hogy még nem tudja, hol alszik ma éjjel, de pechére mindenki felajánlja, hogy aludjon náluk, így aztán alig tud választani. Zoliék lettek a nyerők végül, de a többiek sem sértődnek meg (feltéve, ha megkapják tőle a 10 piros pontból legalább a 7 piros pontot).

Gyors visszaautózás az éjszakában, az éjjeli vadak kerülgetésével. Előttünk sajnos csak egy tapsifüles ugrándozott át, de lefele jövet láttunk tevéket is! Na nem ugrándozni, csak úgy jönni-menni. Mit nem tesz ez a globális felmelegedés, lassan őshonosak lesznek a tevék az Alföldön....

Otthon. Ágy. Jaj, de elfáradtunk......................

Számomra 2 nagy élményt adott az út:
Az egyik, hogy a közösségünk össze tudott fogni, egységben, sokan, együtt tudtunk menni, lépni, hinni, ,bízni.A másik ami már sokszor megérintett: hogy az emberek milyen hihetetlen mértékben szomjazzák Istent mindenütt!

Tibor atya! Ez a te szántásod, magvetésed, gyomlálásod nélkül nem jött volna létre! Imádkozunk az Égi Esőért, te pedig csak kertészkedj bátran!