Újra iskolapadban ülök. Na nem önszántamból, a főnököm lökött bele. És azt kell mondjam, tulajdonképpen élvezem. Először is: reggelente bkv-val megyek be a belvárosba. Ilyesmi utoljára egyetemista koromban volt, azóta ugyanis gyakorlatilag Budán élem a mindennapjaimat, jó pár éve már autóval a fenekem alatt. (ne vess rám követ, a munkahelyem megközelítése (4 átszállás) a gyerekek begyűjtése az intézményekből (újabb 3 átszállás, immár gyereket hurcibálva) az ezt követő bevásárlás (még 2 átszállás és bevásárlószatyor), különórák a gyerekeknek stb, nem oldható meg másképp)
 
Nos tehát bkv-zom. Álmos kis-, és nagyobb iskolásgyerekekkel, akiknek a füléből drót lóg ki és vezet a zsebükbe, és közben átolvassák az anyagot, vagy épp vidáman üdvözlik egymást és hangosan csivitelve beszélik meg -nekem olyan egyszerűnek és békésnek tűnő, de nekik véresen komoly- élményeiket. Budapest is szép. Ha lassan eligazodsz az összekutyult új buszjáratok közt, és nem érnek hirtelen meglepetések, hogy a régi busz tesz egy váratlan kanyarodót, és új utakra visz, akkor élvezettel nézheted az ébredező várost. A Gellért-hegy virágba boruló zöldjét, vagy beljebb a házak oromzatát, már sokat rendbehoztak, és sok új modern épület is van, igazán élvezetes, izgalmas látvány. Az emberek arcát is szeretem nézni a buszon. Ilyen, olyan arcok, találgatom ki lehet, mi lehet, mi foglalkoztatja...szeretek embertársaim között lenni. (amennyiben nem lehelnek a nyakamba, de most nem olyan tömöttek a járatok) Azután a Szentkirályi utca, 10 perc séta. És még ezt is élvezem. Végre megértettem, mit eszik Koloán a belvároson. Ezt még sosem éreztem. De ehhez kell az, hogy sokkal kevesebb a kutyagumi és szemét és sok épület, utca fel van újítva, sétálóutcának átalakítva.
 
És aztán az iskolapad. Ott is zömmel nálamnál fiatalabbakkal vagyok együtt, csak remélni merem, talán nem feltűnő az én korom sem. Az órák vidámak, fiatalosak, lendületesek. A fiatalok mernek kérdezni, viccelődni gátlás nélkül (ezt jól értsd), természetes számukra, hogy kérdeznek, ha nem értenek valamit, és vidáman nevetnek magukon, vagy a másik bakijain, nem bántóan. Nincs még bennük ez a felnőtt gátlásosság, tompultság, gőg. És ez mindig hat a tanárra is, ők is felveszik a lendületet, a tempót, így az órák oldottá, vidámmá, élvezetessé válnak.
 
És élvezem az új ismereteket is. Olyanokat tanulok amivel még Guidót is meglepem. Feladatként kaptuk például, hogy kerítsük elő az internetről a kisgazdák 2002-es honlapját. 5 perc állt rendelkezésre. Próbáljátok csak meg, kinek sikerül? Avagy billentyűhasználat nélkül, csak egérrel egy magyar kórházlista kikeresése (3 perc). Megtudtam, mi a google-ben a wonderwheel, a timelining, a scholar beta. A Web 2 és Web 3. És így tovább. Az ebédszünetben pedig sétálok a környéken, felveszem a hangulatot, mint egy turista. Egyszóval élvezem. Nem biztos, hogy a vizsgákat is így fogom élvezni, persze. Majd meglátjuk.