Esti családi ima és bűnbánat. Először a gyermekeken a sor. Én bocsánatot kérek azért, mondja a gyerek, hogy...ööö...jaj, nem jut eszembe semmi!*  Nem, tényleg, adta büdös kölke és amikor felborítottad, összetörted, elszakítottad, engedetlen voltál, feleseltél, elmulasztottad, megint nem raktad el?! -mennydörgi a szülő. A gyerek bűntudatosan behúzza a nyakát és azt mondja, ja tényleg.
A szülőn a sor. Na bezzeg ő tudja: bocsánatot kérek, hogy kiabáltam veled. A gyerek felel: persze, anya, azért kiabáltál, mert rosszat csináltam. Bocsánatot kérek, hogy igazságtalan és ingerült voltam veled. Nem baj, anya, tudom, hogy fáradtan jöttél haza, azért volt. Bocsánatot kérek, hogy türelmetlen voltam veled és nem mentem, amikor hívtál. Ugyan, anya, hát tudom, hogy akkor telefonálnod kellett! És odajön, átölel és megsimogat. Míg én fölényesen segítek neki a bűneit felsorolni, addig ő irgalmasan menteget magam előtt engem, amikor az én bűneimről van szó.
Ó, irgalom! El kell tanuljalak a gyerekeimtől!

*emlékszem, még amikor Sudribás kisebb volt, olyan 3-4 éves forma. Rajta volt a bocsánatkérés sora. Gondolkodik, gondolkodik, tekergeti a szemét, miben is vétett ő aznap. Szokás szerint nem jut semmi az eszébe, aztán felderül az arcocskája és már mondja is: én bocsánatot kérek azért, hogy Kórócskától elveszem a babáját-mondja és már veszi is. :-)