Miséztem. Ahogy az oltárnál álltam, eszembe jutott, amit Ratzinger bíboros ír «A liturgia szelleme» c. könyvében. Teljesen egyetértek vele abban, hogy a szentmise nemcsak közösségi találkozás, nemcsak lakoma, hanem mindenekelőtt Isten imádása. Éppen ezért semmi furcsa vagy természetellenes nem volt a sok évszázadon keresztül gyakorolt formában, amikor a pap és a nép azonos irányba fordultak. Együtt álltak Isten színe előtt, akihez közös imádásban emelték föl szívüket. Az is tökéletesen igaz, hogy az új rend, amelyben a pap szemközt áll a néppel, nem arra való, hogy az eucharisztikus misztérium a pap és a nép párbeszédévé süllyedjen. Most is, közösen, Istenre kell figyelniük. Mindezt Ratzinger rendkívül mélyen és szellemesen alapozza meg a Bibliából. A liturgia ajándék, az ég megnyílása, Isten önkinyilvánítása, nem valami olyan program, amit az ember szervez magának.

Ott viszont már nem tudom követni Ratzingert, ahol azt javasolja, hogy a szembemiséző oltár esetében a pap és a nép közös figyelme a keresztre irányuljon. A kereszt jelkép. Közös figyelmünk tárgya az oltár kell hogy legyen, pontosabban az oltáron folyó cselekmény. A pap vezeti a nép imáját és ennyiben egészen természetes, hogy szemben áll a néppel, mint a karmester a zenekarral; kár itt a régi lakomai szokásokról vitatkozni, ennyire nem lehetünk a múlt függvényei; ésszerű ez így, ahogy csináljuk. De nem a népre figyelek, amikor az oltárnál vagyok. Az oltárra figyelek, részben mert az oltáron álló misekönyvből olvasom az imaszövegeket, főképpen azonban azért, mert a kenyérrel és borral lejátszódó esemény az egész eucharisztikus cselekmény lényege. A nép látókörömbe esik ugyan, de nincs figyelmem középpontjában. Az ő számukra pedig az utolsó vacsorán saját testét és vérét kiosztó Jézust személyesítem meg, ez a papi szerep lényege, és ezért nem baj, hogy most rám irányul a figyelem. Csak lássák rajtam, hogy a középpont, amely körül minden forog, az eucharisztikus Test és Vér.

Jó volna persze, ha minél többet látnának magából az oltárból, a kehely, paténa és cibórium kezeléséből is. Elképzelem a mai liturgiához szabott templomot: amfiteátrum–szerű, a nép magasabban van, mint a pap, és lelát az oltárra.