Ma reggel, szégyenszemre, sztorníroztatnom kellett a gyógyszertárban az Allergodil nevű kiváló náthagyógyszert, mert nem volt nálam elég pénz. Megdézsmáltam hát soványka bankszámlámat, amely csak az állandó költségek (gáz, villany, telefon, Internet) fedezésére van szánva. Mindjárt elmentem a pénzzel a Dorottya utcai gyógyszertárba, közel a bankomhoz. Hazafelé átvágtam az Erzsébet téri parkon, a Deák téri metró-megálló irányában.

Itt ért a csoda. A park közepén álló, Poszeidón szobrával ékesített Danubius-kút előtt szép, gondozott virágágyak vannak, és ezekben fantasztikus színű virágokat találtam. Égővörös, bordó, kék és így tovább — leírhatatlanul mély és eleven színek. Nem ismerem a virágok fajtáját, nem értek hozzájuk, de a formájuk is valószínűtlenül szép. Azt mondtam magamban: ez nem igaz, ilyen szépség nincs is. Lenyűgözött. Cserbenhagynak a szavak. Isten üzent. Pompázó, vad szépségű színek, egyszerűen egy más valóságba emelnek. Úgylátszik, vannak ilyen ősszel nyíló virágok; tisztelet a kertészeknek, akik életben tartják őket egy pesti köztéren.

Ezek az égővörös és bordó színek örökre elkísérnek.