Amit most sikerült megfogalmaznom: a lovagiasság háborodik föl bennem, amikor Franco vagy Haynau megtorlásairól írok. Ha a másik fél kiszolgáltatott, aljas dolognak érzem bántani. Nem tudnék valakit úgy megszidni sem, mint ma láttam a fogpótlástani klinika tündérországában. Nem Tündér Ilonától, hanem egy tekintélyes férfitündértől, egy — külleméről ítélve valószínűleg szintén izraeli — tündérleánykával szemben, akinek az volt a bűne, hogy nem viselte a kötelező maszkot. Hát persze, ha az orvosok nem viselik. Még sohasem kezelt egy fogorvos sem maszkban. (Talán a szájsebész, már nem emlékszem.) Ám viseljék, ha ez az előírás, viszont ne szégyenítsenek meg egy felnőtt lányt a betegek előtt. Igaz, nem minden páciens olyan alattomos, hogy ért angolul. Yaffa tündérkém bezzeg hordja a szájmaszkot, a megszidott lány is viselte aztán szegény, de láttam, mennyire irritálja. Ez disszonáns hang volt Tündérországban, ahol egyébként mindenki aranyos. Yaffa leányzó, amikor mai munkáját megköszöntem, viszontköszönte. Hát ugyan mit köszön, ő dolgozott rajtam, és éppencsak megúszta, hogy le nem hánytam; torkom ma nagyon rosszul reagált a tamponokra. Milyen jó lélek ez a Yaffa; Galith figyelmességéről már írtam; Tündér Ilona is csupa kedvesség. Ahol lakom is, jó emberek vesznek körül; milyen hihetetlenül szép ez az emberi jóság, és milyen sok van belőle. Miért kényeztetsz, Gyönyörű?