Emlékszem, 1956. november 1-én kint voltunk a rákospalotai temetőben, és láttuk a főváros határán éppen csak kívül elhelyezett szovjet állásokat. 4-én, vasárnap reggel aztán megdördültek az ágyúk. Nem csoda, hogy a rádió most annyit foglalkozik 56-tal. Megtudtam, hogy Kádárt azelőtt Csermaneknek hívták. Hallottam azt is, hogy a szabaddemokrata Mécs Imrét azért fütyülték ki a temetőben tartott 56-os megemlékezésen, mert azt találta mondani a szabadságharcos Pongrácz Gergelyről, hogy «elhúzta a csíkot».

Részemről a füttykoncert. Elhúzta a csíkot, jó vicc. Hiszen ha itthon marad, a jelenlegi miniszterelnök elvtársai fölakasztották volna. Pálinkás (Pallavicini) őrnagyot fölakasztották pusztán azért, mert kiszabadította Mindszenty bíborost. Ugyan mióta szégyen a politikai emigráció? Rákóczi is, Kossuth is «elhúzta a csíkot». Görgey bezzeg nem, és ki is végezték volna Batthyányval és az aradi tizenhárommal együtt, ha az orosz főparancsnok, Paszkevics herceg — aki Görgeyt mint nagyszerű katonát becsülte — azt nem kéri szolgálatai jutalmául, hogy Görgey kegyelmet kapjon. Megkapta, nem lehetett megtagadni, s megkapta hozzá a magyar nemzettől az árulás vádját ráadásul. Nem volt áruló. Félelmet nem ismerő, zseniális hadvezér volt, a 48-as szabadságharc messze kiemelkedően legjobb tábornoka, akiért tisztjei rajongtak. Akkor tette le a fegyvert, szabályszerű haditanács után, amikor a további ellenállás már csak értelmetlen vérpazarlás lett volna. Nekem személy szerint nem rokonszenves alak, Zichy Ödön gróf fölakasztatása azok közé a dolgok közé tartozik, amelyek ellen berzenkedem, és az egész nagy liberális nemzeti lelkesedés, a törvényes uralkodóház elleni fegyveres harc, nagyon idegen tőlem, az eszelős trónfosztásról nem is beszélve — bár attól Görgey is elhatárolta magát. (Koloán, te schwarzgelb kutya.)

Ellenfeleit Görgey félelmetes, engesztelhetetlen iróniával kezelte. Elsősorban az ő Kossuthtal való viszonyára céloz Arany:

Mi haszna, az erőt ásta belső féreg,
Büszke, szenvedélyes, versengő vezérek...

De emlékszem arra is, hogyan ír Görgey emlékirataiban katonai riválisáról, Dembińskiről. Egy alkalommal egy kocsin utaztak, amikor megszólaltak az osztrák ágyúk; az ellenség támadást indított. Dembiński felugrott, és egész testével vitustáncot járva kiabálta: «Ez korai! Erre nem számítottam! Ez nem szerepelt a tervemben!» Gyilkos humorral gúnyolódik a mindig hidegvérű Görgey az osztrákok tapintatlanságán, akik elég udvariatlanok voltak olyan időpontban megtámadni Dembińskit, a nagy stratégát, amit ő nem tervezett be...