Fizettem a kasszánál, és most a bevásárlókosárból szatyrokba pakolom az almát, a kenyeret, a sajtot, a margarint, a kávét, az ásványvizet és a kefirt. A polc fölött, ahol pakolok, hirdetmény van a falon. Eltűnt egy francia lány Budapesten. Emlékszem, a rádió is foglalkozott vele. Egy Dohány utcai szórakozóhelyről látták kijönni utoljára, december 4-én. Utána már csak a táskáját és az iratait találták meg a Lánchíd lábánál.

Kétféle fotója is szerepel a plakáton. Nézem a szép, érzékeny arcot. Talán meggyilkolták. Talán egy isztambuli bárban elégíti ki a vendégek vágyait. Talán már régóta megtalálták, élve vagy halva, csak én nem tudok róla. Legvalószínűbb, hogy valahol sodorja holttestét a folyó. Mint Opheliáét a Hamletben.

A lány keresztneve Ophélie.

Nem hiszek abban, hogy a név meghatározza a sorsot. Van emberi szabadság, van a Gondviselés szabadsága, és van millió kiszámíthatatlan körülmény. De mégis... Megdöbbenek kicsit.

Ophélie...

Tovább pakolom az almát, a kenyeret, a sajtot, a margarint, a kávét, az ásványvizet és a kefirt.

* * *

2009. február 12-én női holttestet találtak Csepelnél a Dunában. A testalkat, a ruhák és az ékszerek, majd február 16-án a DNS-vizsgálat is nyilvánvalóvá tette, hogy az eltűnt Ophélie Bretnacher holttestét fedezték fel. Erőszakra utaló nyomok nincsenek, a halált fulladás okozta.

Hamlet Opheliájára kell gondolnom megint. Diáktársai vallották, hogy a lány rosszkedvűnek látszott az utóbbi időben. Hetenkét két-három este együtt szórakoztak, de senki se kérdezte meg Ophélie-t, miért szomorú. „Adatszegény közösség volt” – mondta egy rendőrtiszt. Én úgy mondanám: kapcsolatszegény közösség volt. 

Nomen est omen? Semmiféle determinizmusban nem hiszek, de azért a név mégse mindegy. Azzal, hogy Opheliáról nevezték el lányukat, a szülők olyan „védőszentet” adtak neki, aki – többek között – az önpusztítás démonát képviseli. Ez nem determinál, de megkísért. Nomen egy kicsit omen. S aki nem ismeri a vigasztalást, amely Jézus Szívéből árad...

Szobáját elhanyagolta. Szórakozóhelyen ült hajnalig. Nagymennyiségű alkoholt ivott. Barátját hiába hívta, nem jött, s tudta, hogy másnap elutazik. Mint a térfigyelő kamerák rögzítették, nem szokott útvonalán ment haza, az éjszakai buszjárattal, hanem gyalog tartott sebes léptekkel a Duna felé. Köröskörül a decemberi éjszaka.

Kár érted, Ophélie.

* * *

Március 14-én temették. Katolikus szertartás szerint. 

* * *

Ez a tragédia most már végigkíséri életemet. Ophélie tegnap szóbakerült a Facebookon, mireföl írtam róla  egy szonettet.

                                       Ofélia

                                                       Vess ágyat odalent.
                                                       (Hamlet, Negyedik felvonás, 5. szín)

                           késő van már – vess ágyat odalenn        
                           a telefont hiába csörgetem
                           minden jótett elveszi büntetését
                           megadja árát minden szerelem

                           kigyullad a lila ívlámpa és ég
                           a híd korlátján vijjognak a vércsék                                                                           
                           gyilkos elektród égeti szemem                         
                           csobban a víz és loccsan a sötétség

                           züllötten zúg a fekete folyam
                           vess ágyat – mint a szerelem, olyan
                           odalent – mint a szerelem, halálos

                           a hídpillér eltapos és megátkoz
                           de ezer fénnyel föllobog a város
                           örvény robban – sodor hatalmasan