Sürgős megkülönböztetés

(Czirkó:)

Sürgős megkülönböztetésre szeretnélek kérni titeket! Ismeritek Balog Zsófia: Isten szent harcba hív c. könyvét? Pax kiadó, 2000. Kezembe nyomták lemeózni, nekem nagyon gáz, de én prekoncepciós, vagyis nagyon gyanakvó vagyok minden ilyennel szemben. Jó lenne, ha tudnátok nekem nyitott szívvel véleményt mondani. Ha esetleg a kiadót ismeritek, talán már az is minősítene, ha senki nem ismeri, bemásolok majd részeket belőle, de persze a szövegkörnyezetből iragadva nem ugyanolyan.....S.O.S!

(Parlando:)

Küldj pár részletet, amiket problémásnak találsz, mert én nem ismerem a könyvet!

(Czirkó:)

Köszi a reagálást, úgy látom, nem ismert ez a könyv. Egy magyar lány síbalesetet szenved Olaszországban és onnantól látomásai vannak. Akkor kiemelek egy pár nekem fura dolgot: eleve az egész kicsit fenyegető hangvételű, na de nekem az ószövetség is, úgyhogy ezen túlléptem. Meg ogy nekem nem ilyen Isten képem van, mint ami ebben ábrázolódik, de még arra is mondhatom, bennem van a hiba. De az ilyenekt nem tudtam hova tenni:(kiemelések önkényesen tőlem)

Hamarosan pusztulást hozok, mert kihűlt a Földön a szeretet. (Jézus mármint)

A szeretet erős, de ezt ti már alig halljátok, pedig rezgése van, de ti nem veszitek fel.

Be kell foagdni Isten energiáját: a szeretetet.

Szerettessétek meg a Fényt az emberekkel, ez a ti harcotok. Rengeteg a passzív lélek, de nem is kell, hogy mindenki Fényhordozó legyen, csak szeressétek a Fényt (Fényhordozó az nem LUCIFER???)

Hamarosan megkezdődik a harc, a Pápa halála lesz a jel

Rakjátok össze a tudást amit adok nektek

Veletek vagyunk, de annyira vagytok erősek, amennyire hagyjátok, hogy bennetek működjünk (ezt a többes szám 1. személy miatt emeltem ki, legtöbbször így szól Jézus)

Kicsit zárlatos vagy.

Alkossatok láncot és adjátok tovább a tudást. A fényhordozók adják tovább a lángot. Meg kell alálnotok a többi fényhordozót, amíg össze nem ér a kör.

Amikor a Nagy Gömb megjelenik az égen, akkor figyeljetek.

Pusztulást hozok, hogy széppé legyen az ember...

A Föld egy kihelyezett állapot. Egy kezdetleges létforma, amin át kell esnetek hogy teljesen szellemi lénnyé legyetek. Minden , ami isteni, az szellemi.

Tedd szabaddá a lelked a testedtől, akkor szellemed felszabadul. (Na ez itt nem is katolikus tanítással megegyező....) A felszabadult szellemed, pedig érez, lát Minket.

Na talán ennyi elég. Közben a szerző saját magáról egy-egy szót ír, miszerint mindenkie meghal, ő nyugtatókat szed...talán ez is minősít, na de senkit nem akarok befolyásolni. Ami viszont benne van és hozzá tartozik az egész képhez, hogy van benne felszólítás imára, böjtre, áldozásra, a legtöbb jelenése az Oltáriszentség előtt van.mégis, az az érzésem, hogy a terminológia mindenképp newagees, meg gnoszticizmust is érzek benn. Jó esetben képzelgés, rossz esetben több annál. Na de ti mit szóltok?? A Czinczér egyébként csak ránézett a könyvre és a borító alapján azt mondta, nem lesz ez jó könyv. De nem akarunk mi lenni a hitetlneke, mondjatok hát véleményt.

(Tigrisarc:)

Czirkó, ez vegytiszta gnoszticizmus. Jól érzékelted. Ne tévesszen meg a keresztény smink.

(Aquila:)

Egyértelműen nem a Szentlélektől való, minimum emberi... Így elsőre.

(ibanez:)

Hú, ez elég erősen NewAge-esen hangzik. Jól ráéreztél a problémás részekre; egyik idézet sem hozható összhangba a katolikus, de még általában a eresztény tanítással sem.

Tipikus "fogjunk össze, vegyük fel és adjuk tovább az energiát, mentsük meg világot, világosodjunk meg, szabaduljunk ki a test börtönéből, tisztítsuk eg az emberiséget az értetlenektől" jellegű, már Alice néninél is meglévő gondolatok. Klasszikus New Age.

(Czirkó:)

Tudjátok, az furcsa nekem, egy rendes hívő lánynál hogy lesz hirtelen egy ilyen? Miért engedi Isten az Oltáriszentség előtt, hogy ilyen történjen valakivel? Biztos nagyon jó lélek, hogy így megtámadtathatik.

(Sese:)

Nekem is "nagyon gáz". :-)

Nemigen szoktam ilyesmikhez hozzászólni a listán, de most valami miatt kedvem van hozzá. Lehet, hogy csak néhány összevissza gondolat lesz, de azért elküldöm. (Ha a stílusom véletlenül nem illene a listához,
akkor bocsánat, és javítsatok ki...)

Hamarosan pusztulást hozok, mert kihűlt a Földön a szeretet. (Jézus mármint)
[...]
Pusztulást hozok, hogy széppé legyen az ember... Isten a vízözön után megígérte, hogy többet nem pusztítja el az emberiséget.

Másrészt a pusztulásból miért származna szépség?

A szeretet erős, de ezt ti már alig halljátok, pedig rezgése van, de ti nem veszitek fel. Be kell foagdni isten energiáját: a szeretetet.

rezgés, energia: tipikusan New Age-es fogalmak.

Szerettessétek meg a Fényt az emberekkel, ez a ti harcotok. Rengeteg a passzív lélek, de nem is kell, hogy mindenki Fényhordozó legyen, csak szeressétek a Fényt (Fényhordozó az nem LUCIFER???)

Nekünk Jézust kell megszerettetni az emberekkel, nem holmi fényt, energiát vagy kozmikus rezgést.

Lehet, hogy itt nem erről van szó, de elmondom: Nem szeretem, amikor mindenféle New Age-es fogalmat úgy akarnak kereszténnyé tenni, hogy azt mondják: akár Jézust is érthetjük alatta (pl. "Fény"). Ha valaki Jézusról beszél, akkor beszéljen nyíltan.

Hamarosan megkezdődik a harc, a Pápa halála lesz a jel

Milyen harc? Melyik pápa? Szerintem a szellemi harc folyamatosan folyik. Másrészt azt is tudjuk, hogy a harc már eldőlt. (Vagy az más?)

Rakjátok össze a tudást amit adok nektek

Kaptunk kinyilatkoztatást, nem hiszem, hogy egyéb (természetfeletti forrásból származó) tudást össze kéne rakni.

Veletek vagyunk, de annyira vagytok erősek, amennyire hagyjátok, hogy bennetek működjünk (ezt a többes szám 1. személy miatt emeltem ki, legtöbbször így szól Jézus)

Jézus nem skizofrén.

Alkossatok láncot és adjátok tovább a tudást. A fényhordozók adják tovább a lángot. Meg kell alálnotok a többi fényhordozót, amíg össze nem ér a kör.

Jézust kell megtalálnia mindenkinek. Ez a láncalkotás meg a többi fényhordozó keresése inkább mágikus praktikának tűnik.

Amikor a Nagy Gömb megjelenik az égen, akkor figyeljetek.

A nap minden reggel felkel... :-) De figyelni inkább éjszaka kell jobban, mert a tolvajok akkor járnak.

A Föld egy kihelyezett állapot. Egy kezdetleges létforma, amin át kell esnetek hogy teljesen szellemi lénnyé legyetek. Minden , ami isteni, az szellemi. Tedd szabaddá a lelked a testedtől, akkor szellemed felszabadul. (Na ez itt nem is katolikus tanítással megegyező....) A felszabadult szellemed, pedig érez, lát Minket.

Az ember soha nem lesz csak szellemi lény, hiszen az ember test és lélek, a halála után is.

A Czinczér egyébként csak ránézett a könyvre és a borító alapján azt mondta, nem lesz ez jó könyv.

Teljesen egyetértek! Ez rossz könyv.

(Vackor:)

Ez sátáni. Ne olvassátok, és imádkozzunk azért a lányért.

(Kobak:)

Olvasva a temahoz kapcsolodo leveleket, arra gondolok, hogy a satan mennyire gonosz, kihasznalja az embert sebesulese pillanataban is, amikor szenved, s talan Istenre gondol, nem "pihen" egyaltalan. Hogy mennyire torekeny az ember a bajban! Jehova Tanui is mifelenk azokba a lakasokba csengetnek be rendszeresen, ahol a rezsi koltseggel elmaradtak (ez a tombhaz bejaratainal ki van fuggesztve), ahol gyaszolnak, ahol kronikus beteg van. Mennyire szukseg van a katolikus keresztenyek osszefogasara.

(Czirkó:)

> Annyit tudok, hogy nem fogadta/ja el a közösség megkülönböztetését, ezért "vette a kezébe" a könyvkiadást.

Szerintem ez minősíti a könyvet. Az engedelmesség előbbre való.Emlékszem, amikor Néri Fülöpöt (?) megkérték, hogy egy szentség hírében álló asszonyról derítse ki, valóban szent-e. Ő elment hozzá, leült és kérte, hogy a hölgy húzza le a csizmáját. Az meg felháborodottan válaszolt, mit nem képzel. Néri Fülöp felállt és másnap jelentette az Egyháznak: nem szent.

(Dóri:)

Hú, épp az jutott eszembe, ahogy az idézeteket végigfutottam, hogy pont a Jehova Tanúi nevezik magukat Fényhozónak - ha jól emlékszem. Valami konferenciájuk volt egyszer a Stadionban és egy sereg ember ilyen "fényhozós" (vagy fényhordozós) kitűzővel ücsörgött a metrón. Az Úr legyen irgalmas a félrevezetetteknek, biztos vagyok benne, hogy köztük a jószándékúak minden tévtanítás ellenére kisebb veszélyben vannak, mint akár én is, amikor túl okosnak gondolom magam...