Van buffaló, trójai faló, főzelékfaló.

Ma a harmadikhoz járultam, ebédelés céljából. A kiszolgáló megkérdezte, tegyen-e tejfölt a rakott kelre. „Nem kérek, köszönöm” – válaszoltam. Jóindulatúan tudomásul vette, aztán automatikusan rákanalazta az adagomra a tejfölt.

Amikor észrevette, mit művelt, majd a föld alá bújt szégyenében. Másikat akart adni, de nyugtattam, hogy sebaj, megeszem így is. Szegényke, hosszú műszakokon át emberek százainak lapátolja a különböző ételeket, nem csoda, ha téved. S még udvarias. Nagy mentegetőzések közepette átnyújtotta rakott kelemet, én pedig asztalt kerestem és nekiültem. Akkor tűnt föl, hogy light Colámat a pultnál felejtettem. Anélkül pedig elepedek. Szomszédom gondjaira bíztam hát étkemet, és visszapattantam a Coláért. A hölgy már várt, ellenzős sapkájában.

No, szórakozottságból egy-egyre állunk. Haj, gyermek, ha tudnád, mennyivel vezetek előtted! Ha elmondhatnám, hogy a szentmise szövegét már háromszor vétettem el szórakozottságból, hozzákeverve a gyónási feloldozás szavait a bor átváltoztatásának szavaihoz: „... a bűnök bocsánatára, az Egyház szolgálata által...” A misék érvényesek voltak, de legalább úgy szégyeltem magamat, mintha tejfölt tettem volna a rakott kelre. Sőt egy kicsit jobban is.

Dehát ezt nem mesélhetem el. Továbbra is vértben-sisakban járok népem között, lovagias, daliás Koloán.

A „daliás” jelzőhöz némi szó fér. Ma vásároltam a Kaiser's boltban, ahol a múltkor két pár zoknit vettem. Minthogy beváltak, ma becserkésztem és elejtettem három párat. Sajna, a szó fizikai értelmében is elejtettem őket. Készültem lehajolni értük, amikor egy nem túlzottan értelmiségi küllemű férfiú lehajolt és fölvette a zoknikat.

A modor Ézsaué, de az eszme Jákobé. Valóban, ki tudja, mi ért volna, mire eljutok a földfelszínre. Megköszöntem szépen.

Mindenki udvarias volt ma, mintha udvariassági versenyben állnának, Koloánnal mint zsürivel. A pénztáros felhívta a figyelmemet, hogy a hálós narancsból, amit vásároltam (mert a zoknit naranccsal szeretem), az egyik példány már oszlásnak indult. Hogy nem akarok-e másikat hozni. De hát nem akartam. Azóta a hajdan erős narancs már a szemétben lakik. Egy másikat, épet, jóízűen megettem. Értékelem a bolti dolgozót, aki saját árujuk hibájára figyelmeztet.

Azt mondják, az emberek rosszak. De ez nem így van. Ma lezsüriztem őket. Az emberek jók.