Ki ez a gigerli? Nos, az ifjú Harsányi Lajos, korabeli világi öltözékben. Fölszentelt papként is választékosan öltözködött. Csúfolták is paptársai. „Az abbé” volt a beceneve. Még idős korában is volt valami abbés az attitűdjében. Azt is mondták, hogy a költészete világias. Ebben is volt valami. Tessék megnézni az idézett Chopin-verset, semmiből nem ütközik ki, hogy ezt egy pap írta. Az a társadalmi szemlélet, amely igyekszik a papot gettóba zárni a „papköltő” címkével, elakad Harsányinál. Pedig hűséges volt Egyházához és nem viaskodott hitkételyekkel.

Azon se botránkozom, hogy költészetében személyes bűnvallomások is vannak. Az vesse rá az első követ, aki utálja az őszinteséget. Én tisztelem Harsányit érte. Lírát ír, és nem önnön szobrát faragja. Hála Istennek. 

Villámcsapás akkor ért, amikor Fegyverletétel c. hátrahagyott kötetét olvasgattam, amelyet 1992-ben adott ki a Szent István Társulat. Amikor a Toronyzene c. válogatás megjelent (1969), ez még kéziratban volt. Rónay György közölt belőle általa kiválasztott verseket, és ezek között akadt olyan, amelyik figyelmeztethetett volna (Angyali üdvözlet, Ősz).  Azóta megjelent a poszthumusz kötet. s bizonnyal meg fognak jelenni előbb vagy utóbb a szentekről szóló szonettek is (annak a sorozatnak Csillagos ég a címe). Csak helyeselni lehet, hogy a Fegyverletételt adták ki először, abban vannak a jelentősebb költemények. Fönn van a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtárban, onnan töltöttem le. 

És... Jött a villámcsapás. Ebben a gyűjteményben szerelmes versek vannak.

Mielőtt valaki félreértene, nyomatékkal kijelentem, hogy nem gyanúsítom az agg kanonokot szexuális bűnökkel. Ilyesmi eszembe se jut. De hogy ábrándozott, ahhoz nem igen fér kétség. Legalább én egyes verseket nem vagyok képes máshogy magyarázni. 

Tűz az éjszakában

Cézár vállán a bíbor,
Jerichóban a rózsák
Nem gyúlnak oly pirosra,
Mint a te viruló szád.

Ajkad ívelt szalagján
Angyal mosolya hintáz,
A szád kivilágított
Kis rózsaszínű szinház.

Jaj elvisz tőlem egyszer
Messze egy gyors naszád,
De mint parázs, onnét is
Visszatüzel a szád.

Ilyenek még: Ősz, Jövő ilyenkor,  A neved, A távoli kedveshez, Dísztávirat egy menyasszonynak, Szerenád, A város szebb..., Az elment kedves izen. Óvatosan válogattam.

A könyörtelen irodalomtörténészek úgyis megállapítják, kinek szóltak ezek a versek. Talán már most sem titok, csupán számomra villámcsapás. Ó, nem ítélkezem! Valamikor én is írtam ilyen érzésektől fűtött verseket, csak diszkrétebben, és nem őriztem meg őket az utókor számára.  De minthogy, személyes gyöngeségeim ellenére, mint katolikus pap az igazság hivatott hirdetője is vagyok, kötelességem az erkölcsi elvet világosan leszögezni, önmagammal és Harsányival szemben is: celebsz pap nem dédelgethet ilyen ábrándokat. Szívét osztatlanul Istennek adta, nincs joga visszalopkodni. Talán Harsányi ezt nem látta világosan.

Ha viszont már megmaradtak ezek a versek, a hagyaték gondozójának nem áll jogában elvetni őket. Mellesleg: ritka szépek.