Fiatalon láttam A bagdadi tolvaj című filmet. Hőse egy rokonszenves ifjú volt, aki szert tett egy szolgálatkész dzsinre meg egy repülőszőnyegre. Emlékszem, ezt énekelte:

Elmennék banditának,
értik ezt a vágyat?

Nem túlzottan értem ezt a vágyat, de úgy tetszik, fél Bagdad elmegy banditának. A pesti polgár rezzenéstelen arccal fogadja a híreket: megint egy robbantás, kétszáz halott... Ha mi elveszítjük a választásokat, szidjuk a kormányt, tüntetünk ellene. Irakban a szunnita kisebbség, ha elveszíti a választásokat, robbantgatni kezdi a siitákat. A siita-kurd többség a nyugati fegyverek árnyékában fölakasztotta a diktátort és próbálja fenntartani a rendet, de ez nem tűnik lehetségesnek. Nyugaton vagy diktatúra van, vagy demokrácia. A varázslatos Keleten vagy diktatúra van, vagy káosz. Szunniták, siiták, kurdok egymás torkán tartják a kezüket, és ha a szövetségesek kivonulnak, végképp a farkastörvény uralkodik el. Hiszen megmondta a boldogult II. János Pál Bushéknak, hogy ne menjenek Irakba... Hogy a diktátort elsöpörték, az jó volna, de egyúttal elszabadították az erőszak démonait.

Nyugat se ússza meg, Virginiában egy raplis koreai diák vásárol egy géppisztolyt, egy szeszélyes napján lelövi harminckét társát, majd szétlövi önnön fejét is. Erre már kicsit fölfigyelünk.

De a legtragikusabb hír mégis az, hogy nem mi rendezzük a foci Európa-bajnokságot. Ez aztán megrázza a pesti polgárt.

Tolvaj, tolvaj, lopd el már Bagdadot.