Egyre gyakrabban tapasztalom, hogy fürdés után nehézségekbe ütközik a fölöltözés, mert a ruha nem siklik a bőrömön, elakad. Ma a fürdőköpeny nem akart lejönni rólam. Öt-hat percen át fogva tartott, mint egy kényszerzubbony. Végül vadul belemarkolva átcsoportosítottam és hirtelen felindulásomban nagyot rántottam az ujján, mire hajlandó volt elmozdulni a holtpontról. Nem tudom, vajon az okozza-e ezt, hogy a fürdés eltávolít a bőrről egy csúszós zsír- vagy verejtékréteget, vagy pedig éppen az, hogy a víztől nedves bőr tapad a ruhához, esetleg a kettő együtt. A dolog mindenesetre kezd katasztrofális méreteket ölteni. „Ruha eszi az embert.” „Huszonhat óra egy köntös fogságában.”

Ugye az nem valószínű, hogy a hátamon tapadókorongok képződnek, mint a polipnak? Egyébként neki se a hátán képződnek, többek között azért, mert nincs is háta. Ámbár nincs kizárva, hogy én egy külön fajt képezek. Octopus coloanus belvárosiensis. Olyan állat vagyok, ami nincs.

Fejlemény: Zongoána fölokosított, hogy a vizes bőr a tapadás oka, ezért alaposan meg kell törülközni. Szó, ami szó, gyakran kapkodok a fürdőszobában, mert az angyal az elefántösztökével olyankor már erősen üzemben van. Falióra formájában. Octopus festinans fürdőszobaënsis.