Néha fáj Istennel találkozni. Amikor az „ő”-viszonyulás „te”-viszonyulásba megy át, az „én” fájni kezd; részben a méltatlanság miatt, bűnök bozótjának, Belzebub balkezének érezve magam, s bizony nehéz elfogadni az ingyenes bocsánatot; részben pedig a Csodálatos transzcendenciája miatt: a végtelen kínpadra feszíti a végest, ha az őhozzá próbál arányosulni. New Age irányzatok azzal akarják elintézni a dolgot, hogy mi magunk is Isten vagyunk, a tenger minden cseppje magában hordja ez egész tengert. De köszönöm, kígyó úr, nem kérek a jó és rossz tudásának fájáról. Ha ezt a viszkető idegcsomót, amit Koloánnak becéznek, kinevezem istenségnek, akkor a világnak régen rossz. Ábrahám, Izsák és Jákob Istene szuverén Másik, akibe bele kell halnom, hogy éljek. Őt választottam, őt akarom.

Néha fáj vele találkozni, de ebben a fájdalomban van valami gyönyörűség, a túláradó, pazarló, önajándékozó szeretet elfogadásának gyönyörűsége. Ő itt van, egészen közel, szeretetének azzal a hihetetlen előkelőségével és eleganciájával, amivel a tékozló fiú apja végig se engedi mondani fiának a bűnbánat szavait, csak öleli és ékesíti. Nem szentimentális jelenetként hat ez rám, hanem úri pazarlásként. Valami könnyed tékozlás van abban, ahogy szemrehányás nélkül ünnepi asztalához ülteti az elzüllött fiút, aki éhezett a sertésvályú mellett.

Hová legyek sebemmel? Sorsomat
egy hanyag mozdulattal átszegezted,
éveim a szemétre hullanak,
poharamban szerelmed bora reszket...

Valaki megkérdezte, mit jelent ebben a versben az, hogy „egy hanyag mozdulattal”. Nem tudom már, mit makogtam válaszul, de ezt a könnyedséget, ezt a gentleman-like nagyvonalúságot jelenti. Így mulat az Úristen.

Bizony, Krisztussal jobbjára ültetett, s ebben áll méltóságunk, nem abban, hogy összetévesztjük véges lényünket a Végtelennel. Pazarlását elfogadva mérhetetlenül gazdagok leszünk. Nemrég fölmerült valahol: hogyan ajánlhatjuk föl Oroszországot Szűz Mária Szeplőtelen Szívének, talán a mienk Oroszország? Hát hogyne volna a mienk! Isten az emberek fiainak adta a földet. „Minden a tietek, akár Pál, akár Apolló, akár Kéfás, akár a világ, akár az élet, akár a halál, akár a jelenvalók, akár a jövendők: minden a tietek, ti pedig Krisztuséi vagytok, Krisztus pedig Istené” (1 Kor 3,21-23). Avilai Szent Teréz látomásában a kegyelem állapotában lévő lélek uralkodik ég és föld fölött. Ez a hatalom alázatos, ez az uralkodás nem versenyez semmilyen földi uralommal, de valódi és a dolgok szívébe vág.

Hajnalon, alkonyon
te uralkodsz a földgolyó futásán,
mert tank vagy és torony,
és látásodra megbillen a sátán.

Néha fáj. Kell, hogy fájjon. Az uralkodás nehéz tantárgy.