Az egész úgy kezdődött, hogy a főnököm 2 nappal a határidő előtt közölte, hogy be kéne adni absztractot (a tudományos munkám rövid kivonatát) a 2011-es Dubaiban megrendezésre kerülő IDF (International Diabetes Federation) konferenciára. Én csak nevettem magamban, meg egy kicsit bosszankodtam is, mert elég nagy cécóval jár (nekem) egy ilyen abstract megírása, de az esélytelenek nyugalmával írtuk meg Guidóval vért izzadva az abstractot, és 2 perccel a határidő előtt online postáztuk.

Közben riasztottam a családomat, hogy imádkozzanak, hogy NE  kelljen Dubaiba menni, én ugyanis ahhoz a kategóriához tartozom, aki itthonról szeret azokra irigykedni, akik világot látnak, és különösen utálok angol nyelvű előadást tartani. Ez a két dolog nekem akkora stressz, hogy szívesen lemondok inkább az egészről. Legnagyobb meglepetésemre azonban elfogadták az anyagom, és ráadásul Isten megint csodát tett: ezen a konferencián nem kellett prezentálni a posztert, egy válogatott kis csoportot kivéve (akik anyaga a legjobb volt) de én nem tartoztam ebbe bele, így nem volt más dolgom, mint kitenni a posztert és hivatalosan minden nap 1-3 közt mellette állni, hogy aki arra téved és érdeklődik, annak el tudjam mondani. De ez mégis más, mint mikrofonnal a kezedben, náladnál sokkal okosabb és angolul jobban tudó emberek pillantásaitól kísérve próbálsz nyökögni valamit a kövér magyar gyerekekről…. Szóval dicsőség az Úrnak, a legstresszementesebb megoldást tette elém.

A következő idő vízumintézéssel, szállásfoglalással, pályázatírással telt, mert ugyebár az ember nem tud a zsebéből kirángatni egy Dubai kiruccanásra valót, de szerencsére itt már a főnökeim aktivizálták magukat, így az anyagi támogatás is összejött. Közben Guidó elkezdett tájékozódni. Ez azt jelenti nála, hogy mire odaérünk, kívülről tudja a Metro térképet, tarifákat, az útvonalakat a google mapsen bejárja előre, jegyeket megveszi, etc, etc. Ezzel mindig iszonyúan imponál nekem. :)

Ezúttal Swiss-szel repültünk, Budapest-Zürich, majd Zürich-Dubai vonalon. A szokatlan most az volt, hogy a fapadoshoz képest azért ez egész más volt. Zürichbe kis gépen mentünk, de azért itt is befigyelt egy kis croissant és kávé meg svájci csoki, majd Zürichből A330-assal, ami nagy, komoly gép és én életemben először mentem ilyennel. 2 folyosós, középen is ülnek, sokkal kényelmesebb, azon kívül több menüből választhattunk, mit eszünk, párnát, takarót adnak, forró kendőt, kis screened van, ahol számos film között választhatsz, (én Jane Eyre-t néztem BBC feldolgozásban,( hát azért csalódás volt), Guidó meg az El Camminoról szóló Az út c. filmet)

Röpke 12 órányi utazás után, ottani időszámítás szerint 21,40-kor landoltunk. (3 órával van ott előbbre) Ezután hosszas várakozás kezdődött, mert mint kiderült, mi nem vagyunk benne abban a 30 országban, akik csak úgy besétálhatnak Dubaiba, hanem be kellett állnunk egy véget nem érő sorba, ahonnan időnként, mikor láttak, hogy fehérek vagyunk, megpróbáltak kirángatni, hogy menjünk, de mikor újra és újra kiderült, hogy Hungary, mindannyiszor legyintettek. Engem pedig nemem alapján próbáltak a Ladies only sorba átküldeni, de mivel Guidónak 15 éve örök hűséget esküdtem, gondoltam, csak nem hagyom őt pont most itt. J Ezért a bosszankodáson kívül azzal foglalkoztunk, hogy nézegettük az embereket, és megint megdöbbentett és lenyűgözött az a tarkaság, amit Isten teremtett. Szégyen, de annyi féle arc volt itt és én nem tudtam, ki honnan jön. Itt Európában felismerem kb. hogy valaki skandináv, szláv, germán, olasz, vagy angol, és itt is látom, hogy ez más, és más, mert más a bőre színe, a szeme metszése, de hogy nepáli, indiai, urdu, párszi, thai vagy mi, nem tudom. Pedig ÚGY SZERETNÉM tudni. Írisz scan és még néhány sorállás és ellenőrzés után végre belépünk Dubaiba!

Megcsap a meleg párás levegő, WOW, december (itt már) 5-e és meleg, meleg, meleg! Nyár! Próbálunk az automatából buszjegyet venni, de állandóan kiköpi a dirhamunkat. Miután egyre több arab vesz körül minket, bökdösöm Guidót, hogy menjünk taxival. Úgyis késő éjjel (itt korán hajnal) van. Beleegyezik. Azt a füles kaptuk ugyanis, hogy itt iszonyú olcsó a taxi, mert benzin van dögivel. És taxi is van dögivel, visszautasítom, hogy a rózsaszín taxiba szálljak a rózsaszínbe öltözött női sofőrrel (ladies only again) és beülünk egy sima taxiba. Guidó bediktálja a hotel nevét és útközben elégedetten észleli, hogy a sofőr valóban arra megy, amerre a legrövidebb, ezt persze a google maps-ből már tudja. Mármint Guidócska. Egyébként később megtanultuk, hogy mindenki becsületes, nagy a fegyelem, komolyak a szabályok és bírságok, és tele van minden kamerával és milicistával. Szóval nem lehet bármit. Például a káromkodásért és mutogatásért börtönbe visznek és elég, ha valaki odamegy a rendőrhöz és azt mondja, hogy ez bemutatott nekem… Láttam is koccanást, egy fekete csadoros nő jól meghúzta a milicista kocsiját, mindketten kipattantak, mindkettőről lerítt a feszültség, de udvariasan váltottak egy pár szót, aztán vad telefonálásba kezdtek. Nem lehet szidni a másikat és nem lehet káromkodni, mert börtön jár érte.  Nem vicc. Amúgy őrültek módjára vezetnek a minimum 4 sávos utakon és a feszültségüket mutogatás helyett dudálásban vezetik le, a legkisebb nemtetszésért dudálnak, elég vicces.

Lecuccoltunk a szállodában, a szobánk úgy nézett ki, mint az Agatha C. filmekben (hogy a szokásos párhuzamot hozzam) a Keleten játszódó filmekben. Amolyan gyarmatosítói hangulatot árasztott, kicsit shabby volt, de nekünk tetszett. A klíma persze itt is ment, mint mindenhol, még a buszmegállókban is, ami egyébként nem kellemes, mert a 30 fokról állandóan bemenni a 15-re nekünk húzós volt. Többet fáztam, mint melegem volt, tényleg.

Este -itt már jócskán éjjel- teszünk egy gyors körsétát, mert a jet lag miatt úgysem tudunk aludni. Látjuk, hogy hajnali egykor simán építkeznek, mintha nappal lenne. Végül ágyba tértünk, lett este és lett reggel és lőn a második nap, de ezt majd holnap már.