Másnap elég nehezen szálltunk ki  az ágyból, hiszen otthoni időszámítás szerint még csak hajnali 4 van, JUJ! Sőt, jujuj!

De hiába, muszáj menni, regisztrálni 8-10 közt kell, és a posztert kitenni, mert ha nem, 3 évig nem nevezhetek be újra erre a konferenciára anyaggal. Nem mintha akarnék, bár sosem tudni, 2 év múlva lesz a következő IDF konferencia és Melbourne-ben….  Guidó azt mondta, erre tart engem, hajrá.

Nos, átlagos reggeli, thai kiszolgálás után a baktatás mellett döntünk és a kora reggeli meleget élvezve, mintegy 20 perc alatt odaérünk a kongresszus helyszínére. Regisztrálás már csak nekem, Guidó nem léphet be, mert a nyakban lógó badge-t (ami nekem, mint „előadónak” kedvezményesen 500 Euro volt) nagyon komolyan ellenőrzik. Felveszem a kongresszusi táskát az anyagokkal, a különféle vocherekkel, megkeresem a  1389-es poszter helyét és kirakom az én kis művemet, majd körbesétálok a kongresszus területén.

Egy ilyet úgy kell elképzelni, hogy egy BNV-nél nagyobb terület, ahol hatalmas előadótermekben és kisebb termekben párhuzamosan futnak az előadások, alig lehet választani, hova akarsz beülni, a bőség zavara… Beülök egy előadásra már csak a feeling kedvéért is, majd utána megpróbáljuk az ingyenes bkv bérletemet megszerezni, de reggel 11 kor már nincs bérlet, elfogyott. Jó, hogy 14 000 embert vártak ide…

Már az airporton leszögeztük Guidóval, hogy nagy a gazdagság és nagy a szervezetlenség. Olyan érzése van az embernek, hogy ezek ugrottak egy nagyot gazdaságilag, de kimaradt a szocio-kulturális ugrás. Olyan, mint amikor egy gyerek a fejlődésben kihagyja a mászást és kúszásból rögtön jár. Ez kóros. A szülők büszkék, de mi tudjuk, hogy ez idegrendszeri problémát jelent. Itt is ezt észleljük. A 70-es években csórikámék lefúrtak vízért a sivatagba azt’ olaj jött fel, onnantól gazdaságilag repültek, de valahogy a többi „érzék” lemaradt.

Később azért megkapjuk a bérletünket, 40 dirhamra feltöltve. Addig is veszünk jegyet és nevetnünk kell, mennyivel olcsóbb a hiperszónikus, tökautomata, sofőr nélküli, klímázott csili-vili metro, mint odahaza a jó öreg lepukkant BKV. 1,80 ért megyünk a metroval (1 dirham kb 60Ft) a Mall Dubaihoz, ahonnan a Big Bus városnéző busz indul. 2 órás városnézésből 2,5 óra lesz. Amit közben megtudunk:

-hogy 4000 km2 Dubai

-1971-ben fogott össze a 7 emirátus, hogy egyesüljenek

-Dubai a 2. legnagyobb, AbuDhabi után

-Dubainak 1,2 millió lakosa van, de ennek csak 20%-a bennszülött, 80 %-a expatrióta, akik dolgoznak a többi (szerintem) az uralkodó Al Maktoum család rokonai és leszármazottjai, a papa Maktoum és koronaherceg Maktuom képével egyébként lépte-nyomon találkoztunk, His Highness-ként emlegetik őket, a nép nagy jótevőjeként –hát ezt még mi is ismerjük, ugyebár…

-az arab nyelvnek 3 magán-, és 28 mássalhangzója van J

-vicces módon a várostúra, miután itt 40 éve még sivatag volt, nem tud nagy történelmi múltról beszámolni, csak a jelenlegi legekről: itt használják a legtöbb vizet a földön (ahogy próbálnak a homokra zöldet varázsolni, szép is, ahol megy a locsolás, de ahol nem, ott abban a pillanatban újra homok lesz az egész), hogy itt van a világ egyetlen 7 csillagos szállodája (Burj al Arab)itt van a világ legnagyobb 2 mesterséges szigete, az egyik pálmafát formáz, a másik a Földet, ez utóbbi csak helikopteren közelíthető meg, a pálmafásra kivisz a busz és végigmutogatja, meg világhíres celebnek hol van vityillója, hogy itt a legolcsóbb az arany, hogy itt van a világ legmagasabb tornya a Burj Khalifa, hogy van mesterséges sípályája, hogy a Mall-okban hány millió bolt van, stb, stb, ha már múltjuk nincs, legalább leg-jeik vannak.

-hogy melyik felhőkarcoló mekkora, mire épült, mit formáz…

A körút végén rohanás a kongresszusra, már a poszterem mellett kéne állnom…Előbb-utóbb azért eljutunk oda, a poszter őrzése alatt felveszem a szokásos kongresszusi ebédet (exotikus szendvics, kis sütike, szigorúan becsomagolt gyümölcs, tejfölöspohár kiszerelésben víz..) A poszter őrzés alatt megismerkedem a szomszédos posztertulajokkal, német, román, egy afrikai…

Délután kimegyünk a Creekre hajókázni, ahol újabb érdekes dolgokat tudunk meg a gazdasági fejlődésről, hogy hogyan lettek a gyöngyhalászokból Lexusokon száguldozó dudáló YUPPIkká, hogy hogyan települtek be ide a nagy cégek: semmi adót nem kell fizetniük és az egész cég 100 %-ban saját tulajdon maradhat, így aztán mindenki jön. Okosan csinálták egyébként, mert az olaj igaziból már elfogyott, de ezalatt sikeresen felfejlesztették az üzleti-, és sima turizmust, s most már ebből élnek. Megtudjuk, hogy most a klímaváltozás óta már néha esik az eső és télen akár 24 fokra is lemegy a hőmérő higanyszála, korábban évekig nem esett és nem ritka nyaranta a 45-50 fok sem. Vizet a tengerből próbálnak szerezni, valahogy a sót kivonják belőle.

Hajókázás után még elrohanunk misére és itt ért a nagy döbbenet! Egyetlen katolikus temploma van Dubainak, és ma ugyebár hétfő van, dec. 5-e. Azt hittük, ahogy Európában már megszoktuk, (l. mise a hegyek közt, vagy Stockholm blog) hogy majd párszál magunkban árválkodunk a misén.

Már a metróból kiszállva iszonyú nagy tömeget láttunk velünk egy irányba haladni és még poénkodtunk is, hogy na, biztos mind misére mennek…és TALAKE, úgy képzeld el, hogy TÉNYLEG oda jöttek! A misén minimum 1000 ember!!! Valami ünnepük lenne? De nem, másnap és harmadnap ha lehet még többen vannak. Mind fekete fejű, elvétve 1-1 ősz fej, mint ahogy elvétve (csak mi?) európaiak. És férfiak, legalább annyian mint nők! Szíven ütött ez a fiatal, fekete tömeg! Ázsia, hahó! Iszlám országba kellett jönnöm, hogy élő kereszténységet lássak??!!  és ez csak 1 mise egy nap, minden nap van 3 angol nyelvű és még egyéb! És nem „csak úgy” jöttek, láttam a fiatal, még szinte tini korosztály arcán az áhítatot, a könnyet, az énekek és válaszok csak úgy dübörögnek, a kivetítőre többször is kiírják „Answer (please reiterate slowly): Have mercy on us!” A slowly ellenére dübörögnek a válaszok, mint az égzengés, kirobbanó energiával. Édes Istenem, hát itt szeretnek Téged! Itt ismernek Téged! Itt jönnek Hozzád! Mindenki áldozik, az 1000 ember áldoztatásához 15 áldoztató segít be. Hosszú sorok a gyóntató székekhez. Ahogy ezt írom most, sem tudok könnyek nélkül gondolni erre a hihetetlen élményre! Mise alatt behallatszik a müezzin kiáltozó éneke-micsoda kontraszt! A megbékélés effektusa más, mint otthon. Nem fogunk kezet, hanem meghajlunk egymás felé olyan keletiesen, mintha Salem Aleikhumot köszönnénk, összetett kezekkel. Ázsia, imádkozz Európáért, hogy itt is ekkora ébredés legyen!

Hazamenet, gyors vacsora mexikói módra, Guidónak bejön, nekem ezúttal nem sikerült jól választanom. Röpke megjegyzésként annyi, hogy a kaja sem drága ott, ugyanannyiért eszünk, mintha itthon lennénk. És lőn este és lőn reggel a 3. nap.