Efrémet, a költő-teológust, amint remetelakából a nagyvárosba tartott, lekapcsolta egy hivatásos nőszemély.

– Kellek neked, szépfiú?

Efrém ránézett.

– Oké – mondta ó-szírül. – Kellesz. Gyere.

Amikor a zsúfolt piactérre értek, a diakónus megállt.

– Itt jó lesz?

A prostituált sikkantott.

– Itt? Hogy képzeled? Szégyelném magam ennyi ember előtt.

– És Isten előtt nem szégyeled magad? – mennydörögte a költő.

A lány úgy érezte, rászakad az ég, belső szervei szétrobbannak. Ellenállhatatlan zokogásban tört ki.

– Én egy rongy vagyok – dadogta könnyeiben fuldokolva.

– Istennek kellesz – válaszolt a költő komolyan. – Menj gyónni.

A hölgy még aznap szakmát váltott.