Reggel  6 órakor a Kossuth Rádió híreit szoktam meghallgatni, belehallgatva abba is, amit előtte és utána adnak. Azelőtt ez többnyire zene volt, legtöbbször felszínes könnyűzene, mégis jobban esett a mostaninál. A mostani a leggyakrabban  interjú. Így aztán alkalmam nyílik a Riporterus arrogans és a Riportalanius oppressus élőfajok szimbiózisát megfigyelni.

Többnyire szabadfogású birkózás folyik. „Csak fél percünk van” – mondja a Riporterus, mire a Riportalanius akadémiai értekezésbe kezd. A riporter persze a szavába vág. Ez annyira szokásává válik, hogy újabban rendszeresen szavába vág a riportalanynak, akkor is, ha az még csak egy fél mondatot mondott el. Óhatatlanul fölmerül bennem, miért kérdez, ha nem várja meg a választ? Némely riportalany-alfaj aztán kifejleszt egy védekezést: előkészített szöveget mond fel, akármit csinál is a riporter. Utóbbi szerencsétlen csak két dolog közt választhat: vagy kardélre hányja riportalanyát, vagy eltűri, hogy másról beszél. 

De ez ritka. A riporter többnyire fölényben van, állandóan belevág. Miniszterek, államtitkárok, sajtószóvivők vergődnek mészárosbárdja alatt. Régebben azt hallottam, hogy a riporter dolga a kérdezés, és ha nem ért egyet riportalanya álláspontjával, ügyes kérdezéssel kell felfednie annak tarthatatlanságát, vitatkozni azonban nem vitatkozhat. Újabban azonban a riporter vitatkozik. „Nem győzött meg” – mondja, mintha az ő kedvéért folyna a műsor, és ellenérveket sorakoztat föl. Néha két riportalanya is van egyszerre, a hallgató nem is igen fogja, melyik hang kihez tartozik és ki milyen véleményt képvisel, egyedül a riporter álláspontja marad meg emlékezetében. A riporter szuperhatalom.

Valahol, túl a Cordillerákon, állítólag él egy Riporterus modestus nevű faj is. Nem tudom, igaz-e a hír, hogy olykor hazánkban is felbukkan. Én még nem találkoztam vele.