Most már tudom a nevét az izraeli fiúnak, aki segített Yaffának engem fúrni: Yaniv. Herzliyyába való (Tel Avivtól északra). Amikor dolgozik, szörnyűmód komoly, de találkoztam vele a villamosmegállóban vasárnap, és akkor csak úgy fürdött a mosolyban. Beszélgetésünk megerősítette, hogy nagyon nehéz ma izraelinek lenni, az orgyilkos robbantások állandó fenyegetésében. Hétköznapjaikat súlyosan befolyásolja a háborús helyzet.

A Csodaszarvas listán egy orvos barátom is megszólalt végül, és ezzel végleg eligazította a csatornakérdést.

A foggyökerek a fogágyban helyezkednek el. Minden gyökérbe benyúlik egy csatorna. Ezen csatornákban futnak a fogat ellátó idegek és tápláló erek.

Köszönöm, Dr Doloán.

Emlékszem, 1956. november 1-én kint voltunk a rákospalotai temetőben, és láttuk a főváros határán éppen csak kívül elhelyezett szovjet állásokat. 4-én, vasárnap reggel aztán megdördültek az ágyúk. Nem csoda, hogy a rádió most annyit foglalkozik 56-tal. Megtudtam, hogy Kádárt azelőtt Csermaneknek hívták. Hallottam azt is, hogy a szabaddemokrata Mécs Imrét azért fütyülték ki a temetőben tartott 56-os megemlékezésen, mert azt találta mondani a szabadságharcos Pongrácz Gergelyről, hogy «elhúzta a csíkot».

Megtörtént már néhányszor, hogy valamely, mértéktelen önfeláldozásban tobzódó fiatal nekem adta át az ülőhelyét. Ilyenkor mindig szörnyen hülyének éreztem magam, és tiltakoztam, hogy nem vagyok még olyan vén. Hát nem is vagyok, mégis rájöttem, hogy helytelenül viselkedtem. Aki fölajánlja helyét, annak az esik jól, ha elfogadják. A napokban elhatároztam hát, hogy a jövőben elfoglalom a fölkínált helyet. Olyan vénség, remélem, sose lesz belőlem, aki provokálja, hogy hellyel kínálják. Az nagyon undorító. Kérje, ha rászorul.

Még egy mosolyom van ma estéről. Szentmisémen kis csacsi ministránsom felajánlás után a kiürült boros ampolnát hozta el a kézmosáshoz. Vissza kellett mennie a vizes kancsóért. Ezúttal nem kellett kezdeményeznem a mosolygást, Kiscsacsi már elkezdte, én csak viszonoztam, nehogy azt gondolja: bosszankodom. De ilyesmi eszébe se jutott, még mise után is mulatott a dolgon.

Egyébként Kiscsacsi markáns arcú serdülő, abban a korban, amely már küzd a férfivá érés nehézségeivel. Helyes kölyök.

Ahhoz az elhatározásomhoz is hűséges vagyok, hogy amikor tudok, cigányok közelébe ülök. Ma a metrón szinte ölébe telepedtem egy cigány családnak. Jutalmul lélegzetállítóan szép, szobrász vésőjére méltó roma fejekben gyönyörködhettem. Milyen gyönyörű az ember! Hazafelé jövet majd kibújok a bőrömből, ujjongok a létezés ajándékán.

Legszebb az imádság. Nem vagyunk méltók rá, mondta lényeglátóan Vianney Szent János, de Isten olyan jó, hogy mégis megengedi nekünk. Olyankor a Gyönyörű tölti be a teret, szépségének felhőfoszlányai úsznak a levegőben, ingyenes jóságától könnyű lesz minden, a szív emelkedik. Miért kényeztetsz, Csodálatos?

Az anyaság megbecsülésével és a lovagiassággal kapcsolatban további mesélnivalóim vannak.

Még 2001/2002 telén játszódott le egy másik kis találkozás, amit kedves emlékként őrzök.

A Nap utcában gyalogoltam kora reggel a Ferenc körúti metró-megálló felé. Szembejött velem egy négyéves forma barna kisfiú, fekete anyja kicsit lemaradva követte. A gyerek hangosan vezényelt magának, lármásan menetelt, mint egy jó hangulatban lévő hadoszlop. Aranyos volt. Elmosolyodtam, és az afrikai anyuka visszamosolygott. «Örülök, hogy helyesnek találod! Az én fiacskám!» Ezt mondta a mosolya.

Még ez is idetartozik. Nem túl régi eset.

Közvetlenül semmi pozitívat nem tudok tenni a romakérdésben, annyit azonban elhatároztam, hogy ha alkalmam van rá, a cigányok mellé ülök a járműveken, kifejezve ezzel szolidaritásomat és tiszteletemet. A duhajokat, részegeket persze továbbra is kerülöm, bármely etnikumból.

Amit most sikerült megfogalmaznom: a lovagiasság háborodik föl bennem, amikor Franco vagy Haynau megtorlásairól írok. Ha a másik fél kiszolgáltatott, aljas dolognak érzem bántani. Nem tudnék valakit úgy megszidni sem, mint ma láttam a fogpótlástani klinika tündérországában. Nem Tündér Ilonától, hanem egy tekintélyes férfitündértől, egy — külleméről ítélve valószínűleg szintén izraeli — tündérleánykával szemben, akinek az volt a bűne, hogy nem viselte a kötelező maszkot. Hát persze, ha az orvosok nem viselik.