Cikk

Vitustánc

Joggal merül fel a kérdés, hogy amennyiben a Vassula-üzenetekben nem az igazi Jézus szól, miért fogadják el őket komoly keresztények is, köztük számos pap és püspök, miért mennek az „idegen hangja” után? Miért születnek az üzenetek nyomán pozitív gyümölcsök, megtérések?

Nos, meg kell fontolnunk, hogy az üzenetek túlnyomó része tartalmilag kifogástalan. Ezt távolról sem kívánom tagadni. Olvassunk el egy részletet a 2001. május 5-i üzenetből:

Vassula Jézusa

Egy mélyen hívő katolikus testvér írja:

„Vassulát a Városmajori templomban láttam. Valahogy éppen arra jártam, amikor láttam, hogy rengetegen mennek a templomba. Kiderült, hogy ő jön. Úgy gondoltam, hogy megnézem. Nem tudtam róla semmit addig. Később vettem meg a könyvét, de nem tudtam elolvasni, mert annyira nem az Úr Jézus stílusa. De így vagyok más írásokkal, kinyilatkoztatásokkal is. Ha nem az Úr Jézus hangja, akkor képtelen vagyok tovább olvasni.”

Vassula angyala

„Amikor tizenéves voltam – írja Vassula – , lelki szemeimmel azt láttam, hogy sok lélek vesz körül. Mikor annakidején megpillantottam ezeket a lelkeket, azt mondtam magamnak: «Á, ismét itt vannak a halottak.» Megtelt velük a szoba, ahol voltam. Úgy tűnt, szorosan egymás mellett ülnek a padlón. Úgy éreztem, élvezik jelenlétemet. Mindegyikük egyformának látszott. Vékonynak tűntek, nem volt hajuk, külsejük szürkés volt.

Roma locuta

A boldogult Antalóczi Lajos atya, aki könyvet írt a magánkinyilatkoztatásokról és szakértő hírében állott, bár ezt szerényen szabadkozva elhárította, akkor tette közzé Vassula próféciáiról szóló véleményét, amikor a Hittani Kongregáció még nem nyilatkozott a kérdésben. Bátor cselekedet volt, ami után a Vassula-rajongók majd széttépték.

Tartalom átvétel