„Amikor tizenéves voltam – írja Vassula – , lelki szemeimmel azt láttam, hogy sok lélek vesz körül. Mikor annakidején megpillantottam ezeket a lelkeket, azt mondtam magamnak: «Á, ismét itt vannak a halottak.» Megtelt velük a szoba, ahol voltam. Úgy tűnt, szorosan egymás mellett ülnek a padlón. Úgy éreztem, élvezik jelenlétemet. Mindegyikük egyformának látszott. Vékonynak tűntek, nem volt hajuk, külsejük szürkés volt. Szürke volt egész lényük, mint a hamu. Nem adtak semmiféle hangot, sőt úgy tűnt, nem akarnak zavarni. Ez néhány éven keresztül nagyonis mindennapi jelenet volt.”

Az asszociációk váratlanok. Nekem erről a találkozásról egy másik jut eszembe, amit Ron Cohen Egy zsidó jógi c. tanúságtételében olvastam (In: ROTH, Sid: Akiknek volt bátorságuk. Messianic Vision, 1999. 102. o.). „Fiatal srác koromban nagyon sok barátom volt. Összejártunk és beszélgettünk. Ismertek engem, és én is ismertem őket. Az egyedüli probléma csak az volt, hogy barátaimnak ... nem volt hús-vér testük! Szellemek voltak.”

A két jelenség persze nem teljesen azonos, Vassula látogatói nem beszéltek. (Gyermekkorában. Később igen.) Mégis, a testetlen társasággal való találkozás közös. Ron Cohen médium volt. Fölmerül a kérdés: vajon Vassula is médium? Vagy úgy van, ahogy állítja, hogy misztikus vízióban a közbenjárására váró szenvedő lelkeket látta?

Mindenesetre rendkívüli gyermekkora volt, titokzatossággal és rettegéssel tarkított. „Talán hat éves lehettem – írja. – Egy éjszaka, amikor ágyban voltam, pontosan magam előtt, éppen a torkom fölött, egy öreg ember két ijesztően csúnya kezét láttam. A következő, amiről tudtam, az volt, hogy valami hátrahúzta a fejemet, kiszolgáltatva torkomat. Aztán semmi. De ettől reszketni kezdtem.”

„Amikor körülbelül tíz éves voltam, álmomban Jézust láttam. Valamilyen folyosó végén volt. Azelőtt csak arcképét láttam. Itt derékig látszott, mosolygott, és azt mondta: »Gyere, gyere hozzám.« Hirtelen ismeretlen áramlás ragadott meg, amely mind közelebb és közelebb húzott hozzá. Féltem ettől az ismeretlen áramlástól, és Jézus, miközben mosolygott rám, észlelte félelmemet. Ez az áramlás egészen Jézushoz vont, mígnem arcom az ő arcához szorult.”

„Körülbelül tizenkét évesen volt egy másik misztikus élményem is. Ez pedig lelki házasságom volt Jézussal. Ismét álomban, menyasszonynak voltam öltözve, és Jézus volt a vőlegényem. Nem láttam ugyan őt, mégis tudtam, hogy ott van. A jelenlévők vidáman üdvözöltek minket, kezükben pálmalevelekkel. Vártak bennünket az esküvői menetre. Mihelyt a házasságkötés végbement, beléptem egy szobába. Ott volt a Szűzanya Szent Mária Magdolnával és két más szent asszonnyal. Szűzanyánk nagyon boldog volt, odajött és átölelt. Mindjárt elkezdte újból igazgatni ruhámat és hajamat, és megértettem, hogy a Fia előtti megjelenésre készít elő.”

„A sátán zsenge koromtól üldözött, mert körülbelül hat éves koromban majdnem minden éjszaka megjelent, hogy ijesztgessen, nagy fekete kutya képében. Az álom mindig ugyanaz volt. Homályos folyosón jártam, és a végén ott volt ez a kutya, vicsorogva, készen arra, hogy rámugorjék és darabokra tépjen, én pedig rémülten menekültem.”

Nem mindennapi gyermekkor, valóban! Serdülő- és hajadonkoráról nem ír Vassula. Egy ideig nem járt templomba. „Templomban sem voltam elsõ fiam keresztelõje óta, 15 éve” – írja 1987. május 10-én. Első férjétől két fiúgyermeket hozott a világra, elvált, majd újra férjhez ment. Manöken volt, festőművész és Bangladesh teniszbajnoka.

És ott, Bangladeshben, jelent meg neki az angyal, aki Dánielnek és Vassula angyalának nevezte magát.

The Approach of my Angel című írásában Vassula elbeszéli, hogyan látta belső látással az angyalt, milyen nagy öröm volt ez számára, hogyan hozott az angyal magával egész angyali kórust, hogyan tanította bűnbánatra, hogyan készítette elő Isten látogatására; továbbá hogyan támadta és gyötörte őt a sátán, aki szintén egy sereg démont hozott magával. Közben Vassula elkezdett írni. Mindez nagy gonddal úgy van elbeszélve, hogy megfelel a misztikusok lelki tapasztalatainak, nevezetesen annak, amit a lélek sötét éjszakájáról, a tisztító szenvedésekről tudunk.

Miközben ezeket olvastam, arra gondoltam, hogy Vassula misztikája talán mégiscsak hiteles. Hogy nem médium, nem gonosz lelkek vezetik félre. Hogy angyala valódi őrangyal, a szent angyalok közül való.

Csakhogy –

„Angyalom helyett – írja Vassula – az Úr jött hozzám, és így szólt: »Én vagyok«, s mikor látta, hogy habozom, világosan mondta: »Én vagyok, Isten.« Ám ahelyett, hogy ujjongtam volna, boldogtalan voltam. Borzasztóan nélkülöztem angyalomat. Mélységesen szerettem az én angyalomat, és a puszta gondolat, hogy nem jön el többet, mert Isten foglalja el a helyét, megzavart engem ... Isten újból arra kért, hogy szeressem. Azt kérte, legyek olyan bizalmas vele, mint angyalommal voltam, értve ezen azt, hogy beszéljek vele szabadon, de nem voltam képes erre. Még mindig idegennek éreztem Őt, nem barátomnak. Angyalom emlékeztetett arra, hogy ő csak Isten szolgája, és hogy nekem szeretnem kell Istent és dicsőítenem Őt. De minél inkább Isten felé tolt engem, annál inkább pánikba estem, hogy elhagy.”

Zavarbaejtő ez az Isten/angyal dilemma. Isten az angyal helyén? Versenytársak? Istennek meg kell győznie a látnokot, hogy van ő annyira szeretetreméltó, mint az angyal?

Minden rendkívüli misztikus jelenség a Szentlélek műve. Ha valaki angyalt lát, az Isten felé való nagyobb megnyílást jelent. Az angyalok „Istenről szólnak”. Lényük áttetszően nyitott a Végtelen Szentségre. Aki szereti angyalát, rajta keresztül összehasonlíthatatlanul jobban szereti és kívánja Istent. Isten szeretetének tűztengere átüt az angyal lényén, s ha ez a tűztenger közelít, az angyal mintegy eltűnik saját lobogó eksztázisában.

Ha az angyal olyan Istenhez vezette Vassulát, akit nem volt magától értődő összehasonlíthatatlanul jobban szeretni, akkor elháríthatatlan a gyanú, hogy az a másik nem volt Isten, hanem véges lény.

A Jelenések könyvében megtörténik, hogy János imádni akarja az őt vezető angyalt. „Leborultam az angyal lába előtt, aki nekem ezeket megmutatta, hogy imádjam. De ő azt mondta nekem: »Vigyázz, ne tedd! Hiszen én szolgatársad vagyok, és testvéreidé, a prófétáké, és azoké, akik megtartják e könyv jövendölésének igéit. Az Istent imádd!«”(Jel 22,8-9) Ez azonban egyrészt didaktikus részlet, amelynek célja az Isten és teremtménye közötti végtelen különbség világos megmutatása; másrészt a látnok itt nem válogat, hogy az angyallal legyen vagy Istennel, hanem olyan erővel üt át az angyal valóján Isten szentsége, annyira lenyűgöző fönségű lény már az angyal is, hogy ez a hódolat túlzására ragadja a látnokot. Vassula mást tesz: azt óhajtja, hogy ne Isten látogassa meg, hanem az angyal. Elutasítja Istent az angyal kedvéért. Hiteles misztikában nincs példa erre.

Kénytelenek vagyunk arra gondolni, hogy aki Vassulát látogatta, hamis isten volt. Akkor pedig nem lehetett más, mint bukott angyal, aki Isten szerepét játszotta. Ebből természetesen az következik, hogy Vassula angyala se tartozik a szent angyalok sorába, hanem megtévesztő szellem, bukott angyal, démon. „Hiszen maga a sátán is a világosság angyalának tetteti magát” (2Kor 11,14). S jól játssza szerepeit.

És akkor Vassula sem hiteles misztikus, hanem médium. Azért látott halottakat.

Nem jóhiszeműségét vagy keresztény hitét kérdőjelezem meg. Ezeket feltételezem, nincs is jogom kétségbevonni. Rendkívüli élményeinek mennyei eredetét tagadom. Elutasíthatatlannak látszik a feltevés, hogy itt az ördög, Isten majma, létrehozott egy misztikát, amely emlékeztet a valódira, de nem valódi.

Mindez személyes véleményem. A Hittani Kongregáció csupán annyit kíván meg, hogy ne tekintsük Vassula megnyilatkozásait mennyei üzeneteknek, hanem csak Vassula elmélkedéseiből származóknak. Hogy aztán ezeket az „elmélkedéseket”, Vassula gondolkodását mi motiválta, az további kérdés. Mint fentebb láttuk, a motivációban rendkívüli misztikus élmények szerepelnek. Ha ezek nem isteni eredetűek, akkor háromfélék lehetnek: kitalálások, beteges képzelgések vagy démoni megtévesztések. Én nem tartom Vassulát sem hazugnak, sem pszichotikusnak. Marad a harmadik lehetőség.