Laptop?
Loptok.
Ki ez a gigerli?
Kié volt ez elfojtott sóhajtás?
Mi üvölt, sír e vad rohanatban?
Ki dörömböl a menny boltozatján?
Mi zokog, mint malom a pokolban?
Hulló angyal, tört szív, őrült lélek,
Vert hadak vagy vakmerő remények?
Húzd, ki tudja, meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot?
Talán most el tudom mondani, mi az, ami szíven talál Ghana történetében.
Ifjúságom idején folyton szerepelt az újságokban. Magyarországon is volt látogatóban. Megjárta az angolok börtönét, a dicsőség csúcsait és a száműzetés szakadékos tájait.
Mégis, ha a mai ghanai kimondja Kwame Nkrumah nevét, egyetlen dologra gondol: ő a Szabadító, aki kiharcolta Ghana (a korábbi Aranypart) függetlenségét.
New York bíbooros-érseke repüni is tud, legalább azt a benyomást kelti.
"Ezt nevezem az én Batman-pózomnak" – írja.
Megint galambrajjal találkoztam a téren. Talán az Alkotmánybíróság döntött úgy, hogy visszatelepedhetnek. (Jut eszembe, már nyakig szemetes az aluljárónk, tisztelt kotmánybíró urak.) Nem voltak annyian, mint klasszikus galambinvázió-látomásomban, de elég vastagon boríották a kövezetet.
Egy űr-lény cipóval etette őket.
Timothy Dolan bíboros, New York érseke becézget egy bús babát, Juhász Gyula receptje szerint :
(Twitter-kalandozásaimból...)
Helyesbítenem kellett az infót, nem Milwaukee, hanem New York érseke. Akik úgy érezték, hogy valami nem stimmel, föllélegezhetnek.