Nem rémálom, hús-vér valóság. A fiú taréjban viseli a haját, egyik fele égőpiros. Gondosan másfele nézek, nehogy megsértsem emberi méltóságát, amennyiben van neki olyan.

Nem bánom én a Szigetet. Ha Feszti vál, nos, váljon. De muszáj ehhez hülyének lenni?

Soha ilyet, gyerekek. Egy harminc körüli hölgy átadta nekem a helyét a hatos villamoson.

Nem mindennapos az ilyesmi, nem is minden hetes. Egyáltalán nem pályázom rá, szívesen állok, ha nincs túl sok csomagom. De ha már valaki fölajánlja a helyet, el kell fogadni, ezt eldöntöttem egyszer. A visszautasítás nem esik jól. Magam is örömmel adom át ülőhelyemet várandósoknak, kisgyermekeseknek, s akkor vagyok boldog, ha elfogadják. Lelkesen megköszöntem tehát, s letelepedtem.

A hölgy meg állt.

Végzem a zsolozsmát a Keresztről nevezett Terézia Benedikta nővérről, Európa társvédőszentjéről.  A közös részből, mert Edith Stein ünnepe még nem szerepel a zsolozsmáskönyvemben. Nem tudok figyelni a zsoltárokra. Két kép dolgozik bennem.

Az egyik: Terézia Benedikta nővér ott térdel kora reggel az echti Kármel kápolnájában, és kitárt karokkal imádkozik. Kitárt karjai között égnek emeli a sötét angyaloktól behömpölygött Európát.

Fiú ölelget egy lányt, átszellemült rajongással az arcán. A lány közben félkézzel internetezik.

Szellemes? Van benne szex is, groteszk is, alkalmas a figyelem fölkeltésére. Az arcok kellemesek, nem olyan torzak, mint bizonyos cégek reklámjain.

Mégis ördöngös ez a plakát. Ugyanaz a perverz angyal van jelen benne, mint a csoportszexben, a sterilizációban vagy a mesterséges megtermékenyítésben.

A nemiség dehumanizálásának démona.

Régi kabaréból hallottam töredéket a rádióban. Azt hiszem, Kabos László szövegét.

Egy síelő nekem jött egy bokor mögül. Mondtam neki barátságosan:

– Maga marha, nem tud vigyázni?

Mire ő:

– Vigyázni tudok, csak síelni nem.

Egyik szemem sír, a másik szintén. Nézem a kormányzati negyed elfogadott terveinek képeit. Skatulyák.

A funkció a fő, mondják. Igaz; de ezek mégse olyan hivatalok, mint a Gázművek vagy a Köztisztasági Hivatal. A kormányzatban ki kell fejeződnie a nemzet öntudatának.

Hemingway öreg halásza nagy halat fog, de mire hazaér vele, megeszik a cápák. Nem az öreg halászt, hanem a nagy halat. Erről beszéltem a ma esti homiliában: a sorssal való reménytelen küzdelemről, ami a pogány világkép lényege. A keresztény világkép más: nem személytelen, közönyös hatalommal állunk szemben, hanem élő személlyel, szerető Másikkal. A kitartó imádkozót meghallgatja az Úr, Ábrahám a bizalmas barát vakmerőségével alkuszik Istennel, az alkalmatlankodó barátnak ajtót nyitnak az evangéliumi példabeszédben.

Nem volt szép. Nem volt kedves. Szabályos, de jellegtelen arcát, sírnivalóan vastag karjait az érdektelenség üres felhője lebegte körül. Szórólapjai letörten csüggtek kezében. Meg se kísérelte, hogy egyet rám erőltessen. Másokat szóval is el kell bátortalanítani, neki a Belváros Réme arckifejezésem is elég volt. Sötéten nézett maga elé.

Véres verejtékkel készülök el hétről hétre a Sir Hasirim sorozat fejezeteivel. Azt hiszem, a hanganyagot a Mária Rádió is használja, éspedig csütörtökön, ezért legkésőbb szerda estére igyekszem föltenni a frissen megírt fejezetet a Hálóra. Mint aki egy hetilapban közzétett folytatásos regényen dolgozik. A diktafonra olvasás külön parádé, fáradt hangomhoz próbálok értelmes arcot vágni, még geszti is kulálok (fékezd magad, Koloán!), bár ezt a diktafon nem rögzíti. Csuda egy jószág, élvezet vele dolgozni.

Megint egy Alpdrück!