Apriori
“Mágia és hit” rádiósorozat, 12. előadás
Jelen sorozat eddigi előadásai során, meglehetősen ötletszerűen kiválasztott példák elemzése segítségével, fontos elvi megállapításokat tettünk a mágiával kapcsolatban. Megállapítottuk, hogy a mágia ellenkezik mind a keresztény hittel, mind a józan ésszel. Megfogalmaztuk a mágia lényegét, amely nem más, mint a numinózum manipulációja. Foglalkoztunk a numinózummal (vallási értékkel), amelyre a mágikus manipuláció irányul, és megállapítottuk, hogy a hiteles numinózum nem manipulálható. Ennek megfelelően a mágikus tevékenység mögött rejlő numinózum vagy egyáltalán nem létezik (ez a csalás esete); vagy pedig perverz numinózum, bukott angyal, démon (ez utóbbi a működő mágia esete). A működő mágia mögött mindenképpen démoni erők állnak, akár fekete (ártó), akár fehér (segítő) mágiáról van szó. A démonokkal való együttmunkálkodást azonban legföljebb a fekete mágia művelői ismerik el. A fehér mágusok egyéb szellemi erőkre hivatkoznak. Ezeket vagy nyíltan numinózumnak nyilvánítják, angyalokra, túlvilági szellemekre, nemkeresztény “kinyilatkoztatásokra”, “ősi bölcsességre”, sőt olykor keresztény misztikára utalva, vagy pedig tagadják, hogy bármilyen numinózumról volna szó, és tudományra, természetes erőkre, “sugárzásokra”, “rezgésekre”, az univerzumban vagy az emberi tudattalanban rejlő lehetőségekre utalnak. Valójában ezeket is numinózumnak tekintik, csak nem kifejezetten, hanem burkoltan. Volt alkalmunk megismerni a “numinizáció” fogalmát, ami abban áll, hogy egy önmagában profán valóságot vallási értékként kezelünk; láttuk, hogy a numinizáció reális is lehet, de gyakran megalapozatlan, irreális. Irreális numinizáció rejlik például a nemzetfogalom abszolutizálásában, ami első pillanatra pusztán politikai elvnek látszik. Az irreális numinizáció, bár lehet kifejezett is, igen gyakran burkoltan történik. A burkolt numinizációnak egyik formája az abszolutizálás, amit a nacionalizmus példáján már láttunk. Jól látható az abszolutizálás a következő New Age princípiumban is: “Az univerzum elég gazdag ahhoz, hogy minden eljöjjön belőle hozzám, amire szükségem van”. Ez nem más, mint az univerzum abszolutizálása. Most a burkolt numinizációnak egy másik formájával fogunk foglalkozni, az apriorival. Ez abban áll, hogy bizonyos föltételezéseket “a priori”, azaz eleve elfogadunk, ellenőrzés és bizonyítás nélkül, mintha isteni kinyilatkoztatásról, vallási hitről lenne szó.
Erre kitűnő példa a homeopátia. Amikor Samuel Hahnemann (1755-1843) a lipcsei, majd bécsi egyetemen az orvosi kart látogatta, az orvostudomány még nem sokat tudott a betegségek okairól. Hahnemann előtt világos volt, hogy a gyógyítás egyelőre a tapogatózás állapotában van. 1799-ben tette le doktori vizsgáját Erlangenben, de már 1796-ban közzétett egy új elméletet a gyógyító anyagok hatásáról, amelynek lényege Paracelsus princípiuma: similia similibus curantur, hasonló a hasonló által gyógyul. Ebből az alapgondolatból fejlődött ki a homeopátia, amelyet a hivatalos orvostudomány ugyan elutasított, mégis napjaink egyik divatos módszerévé lett, és manapság számos támogatóra talál az orvosok körében is.
Hahnemann azt figyelte meg, hogy a malária gyógyszere, a kinin, ha egészséges ember veszi be, a maláriához hasonló tüneteket idéz elő. Ezt a megfigyelést általánosította azzal, hogy nem a betegség tüneteit enyhítő, hanem a betegség tüneteit előidéző anyagot kell használni a gyógyításhoz. Egy homeopata teoretikus ezt logikusnak nevezi: “Mivel a tünetek nem mások, mint a szervezet erőfeszítései a homeosztázis vagy egyensúly helyreállítására, logikus olyan anyagot keresni, amely túladagolás esetén a páciens által tapasztaltakhoz hasonló tüneteket okozna”.
Talán máris érzékeljük, hogy itt valami nem stimmel. Mert lényegében az van kimondva, hogy a hasmenést hashajtóval kell kezelni, a vérmérgezést vérméreggel, az égési sebeket tüzes vassal. Hahnemannak is nehézséget okozott, hogy gyógyszereitől a tünetek fölerősödtek, amivel akár meg is ölhette volna pácienseit. Ekkor találta ki azt a megoldást, hogy erősen felhígított oldatokat használt. Ezek a hatóanyagot olyan kis mennyiségben tartalmazták (ha egyáltalán tartalmazták), ami az emberi szervezet tömegéhez képest tökéletesen elhanyagolható. A hígítás a homeopátiában minden képzeletet meghaladó, fantasztikus méreteket ölt, olyanokat, amelyekben a hígított anyag gyakorlatilag elvész az oldószerben. Íme egy rövid számítás, amely a hígítás arányait szemlélteti:
Robert L. Park, Ph.D., egy kiváló fizikus, az Amerikai Fizikai Társaság egyik igazgatója, megjegyzi, hogy mivel egy vegyület legkisebb mennyisége az oldatban a molekula, ahhoz, hogy egy 30C hígítású oldat legalább egy molekulát tartalmazzon az eredeti anyagból, legalább 1060 számú vízmolekulát tartalmazó oldatmennyiségre volna szükség, amihez a Földnél több mint harminc milliárdszor nagyobb méretű tartályra volna szükség.
Nem szükséges tudományos képzettség, hogy világosan lássuk: az az anyag, amely gyakorlatilag nincs jelen az oldatban, nem hathat. Ezen a ponton a homeopatikus gondolkodás elszakad a tudományos gondolkodástól. Áltudományos magyarázatot bőven kapunk, az oldat “emlékezéséről”, az anyag struktúrájának, “mintájának” visszamaradásáról, a szervezet rezonanciaképességéről, elektromágneses rezgésekről, szubatomikus erőterekről, életerőről, test-lélek személyiségről stb., de ezek a magyarázatok, amellett, hogy érvelésükben a szellemi zűrzavar jegyeit mutatják, nem tudnak változtatni az alapvető tényen, hogy t.i. az állítólagos gyógyszerek ténylegesen nem vesznek részt a gyógyításban.
Hogyan született ez az elrugaszkodás a fizikai valóságtól? Olvassuk egy homeopata sorait:
Az első lépés a gyógyszerek felhígítása volt, ez a kísérlet azonban kudarcot vallott. A felhígított gyógyszerek esetében a reakciók ugyan kisebbek lettek már, de ugyanakkor csökkent a gyógyító hatásuk is. Hahnemannt nem lepte meg az eredmény, hiszen kémikusként erre számított. Végül Köthenben sikerült egy addig ismeretlen gyógyszer-előállítási módszert felfedeznie. Hogy hogyan jött rá, mi ihlette e felfedezésre a zseniális orvost, nem tudjuk. (Kiemelés tőlem. – K. G.) Az eredeti ötlet szerint a gyógyszereket most is hígította, de ezt követően azokat alaposan felrázta. Ezt a módszert Hahnemann potenciálásnak vagy dinamizációnak nevezte el ... A kiindulópont minden esetben az ősoldat. Ahhoz, hogy egy úgynevezett C-potenciát kaphassunk, ezt 1:100 arányban felhígítjuk, egy csepp ősoldatot egy kémcsőben 100 csepp borszesszel hígítunk, majd bedugaszolva az üvegcsét, rázogatás közben 100-szor hozzáütjük egy kemény, de elasztikus tárgyhoz, például egy vastag, bőrkötéses könyvhöz ... Aztán ebből az oldatból (a C1-ből) egy cseppet egy újabb kémcsőbe teszünk, és 100 csepp borszesszel keverve az előbbi módon újra összerázva 100 erős ütéssel dinamizáljuk. Az így keletkezett potenciát C2-nek nevezzük. ... Egészen addig csináljuk, amíg a C30-at el nem érjük. A leggyakrabban használt C-potenciák: a C30, a C200, a C1000. a C10000 és a C100000 ... A gyakorlatban, a magas költségek miatt, a potenciálás folyamatához szükséges borszeszt desztillált vízzel helyettesítik ...
Az idézett szövegből két dolog világos. Az egyik az, hogy a leggyakrabban használt hígítások mellett készült gyógyszerek semmiféle hatóanyagot nem tartalmaznak. Ha az “ősoldatba” tett anyag, bármilyen feltételezett mechanizmus útján, mégis hatni tudna, hatásának mértéke akkor is teljességgel elenyésző maradna az emberi szervezet méreteihez képest. A homeopatikus gyógyszerek természettudományos szempontból nem egyebek placebónál.
A másik tény, ami az idézetből kiviláglik, a következő: a zseniális Hahnemann ismeretlen forrásból merítette a “potenciálás” ötletét. De miért adna hatékonyságot a gyakorlatilag tiszta desztillált víznek az, hogy a hígítás minden lépésénél 100-szor hozzáütögették a kémcsövet egy kemény, de elasztikus tárgyhoz? Olvastam olyan nézetet, miszerint Hahnemann onnan szerezte ezt a jeles ideát, hogy eredményesebben tudta gyógyítani vidéki pácienseit, akikhez lovaskocsin kellett mennie. Minthogy a kocsi rázott, úgy gondolta, a kellően fölrázott oldatok hatékonyabbak. Más vélemény szerint “Hahnemann maga is nyíltan állította, hogy módszerét spiritiszta kijelentésekből vette”. Könnyen elképzelhető, hiszen Hahnemann szabadkőműves volt, a kereszténységet elvetette, keleti vallások bölcsességeit tanulmányozta. “Ellenállt Jézusnak, a názáreti álmodozónak, aki nem vezette a választottakat a bölcsesség igaz útján. Ki is jelentette Jézusról, hogy «e világ sötétségét hordozta és botránkoztatta az éteri bölcsesség barátait.»” Ez legalábbis annyit jelez, milyen szellemi kontextusban született a homeopátia.
Maradjunk azonban annál, amit a homeopata szerző is elismer: nem tudjuk. Van tehát egy ismeretlen forrásból származó állítás, hogy a rázás, odaütögetés “potenciálja” az oldatokat agyonhígítás közben. Ennek igazságát a homeopaták eleve, a priori igaznak fogadják el. A potenciálás hitet kap tudományos kritika helyett. Vagyis: numinizálódik. Tettenértük a burkolt numinizáció mozzanatát egy természetesnek hirdetett eljárásban. Ha a potenciálást mágikus rítusnak fogjuk fel, összeáll a kép. A mágia nem az értelmen alapul.
Az újabb időkben történtek kísérletek annak igazolására, hogy az oldószer rendelkezik memóriával, és a homeopátiás oldat különbözik a tiszta víztől. Érdekes módon ezek a kísérletek semmi eredménnyel nem járnak, mihelyt a kísérletet végző maga se tudja, mikor foglalkozik a homeopátiás oldattal és mikor a tiszta vízzel. A szkeptikus James Randi egymillió dollárt ajánlott fel annak, aki meggyőző bizonyítékkal tud szolgálni a homeopátia hatékonyságáról. Az angol BBC televízió fölvette a kesztyűt és szabatos tudományos kísérleteket végeztetett. Az eredmény: tökéletes csőd. A tudósok nem tudták megkülönböztetni a “potenciált” oldatot a tiszta víztől.
Ebből nyilvánvaló, hogy a homeopátia nem tudományos eljárás. Akik elfogadják, nem értelmi meggyőződésből fogadják el, legföljebb utólag keresnek érveket az a priori elfogadott eljárás igazolására. Vannak homeopaták, akik nyíltan meg is vallják, hogy a homeopátia szellemi tényezőkkel dolgozik:
A betegséget szellemi szinten kell kezelni, a homeopatikus terápiának ez a lényege. A homeopatia elmélete szerint nem a kémiai anyagok gyógyítják meg a betegséget, hanem az életerőnek nevezett szellemi hatalom. Az orvosságok arra vannak fölkészítve, hogy szellemi hatalom hordozói legyenek.
Ezek szerint a homeopátia: mágikus eljárás. Nem tudományos felismerés áll a hátterében, hanem egy tisztázatlan, de numinizált tényező, amely kellő manipulációs eszközökkel működésbe hozható. Márpedig a numinózum manipulációját nevezzük mágiának. Levélben kaptam a következő leírást, egy filmről, amit a levélíró a Pax-tévében látott az ezredforduló táján:
A homeopátia hatékonyságának igazolására a következőt tették. Törpeharcsa bajuszából, uszonyából készítettek “alapanyagot” ezzel az eljárással: egy mozsárban kis döngölővel a harcsa bajuszát és uszonyát porrá alakították, aminek lényeges feltétele volt, hogy a döngölést nem volt szabad abbahagyni, meghatározott ideig. A döngölés, vagy porrá alakítás lényege nemcsak ebből állt, hanem abból, hogy a harcsa bajuszát, uszonyát azzá az energiává “porlasszák”, ami maga a hal. Tehát a halat felépítő energiává, Hal-energiává. Ezután ezt a port megfelelő arányú elegyítéssel valamilyen folyadékba tették, egészen mikro-hígítással. Egy kis üvegcsében ezek után ezt a “hal-energia-port” tíz ütéssel (talán a tizes számnak nem volt jelentősége) puha dologra kellett csapniuk. A puha dolog az éppen kéznél lévő Biblia volt. Tehát a Bibliára (ami talán csak véletlen volt, hogy arra csaptak, az volt kéznél) csaptak tíz ütéssel. Ezek után ezt a vegyített dolgot mint információt csepegtették kis golyócskákra. Ezek a golyócskák tehát a harcsa hal-energia információit tartalmazták. E folyamat után kiválasztottak tíz önként jelentkezőt. Azzal a céllal, hogy a kész homeopátiára alkalmazandó szert kipróbálják rajtuk. Az önkénteseknek nem mondták el, hogy miből “készült” a szer. A kísérlet lényege az volt, hogy amilyen kellemetlen tünetet okozott a szer bevétele, többszöri alkalmazása, olyan betegségtünetekre lenne alkalmazható a szer (mint a hasonlóság elve a homeopátiában). A következő tünetek fordultak elő: gyomorfájás, szédülés, hasmenés; egy fiatal férfi erős agresszivitásról, majd depresszióról számolt be; a legviccesebb: egy hölgy egy reggel olyan érzéssel ébredt, mintha ő maga egy hal volna, mintha nagy halbajuszokat érezne magán...
A homeopátia itt úgy mutatkozik be, mint titokzatos energiákkal való manipulálás, akár a reiki. Csak a technikája más, de ugyanazon a szellemi síkon fekszik.
“De a homeopátia valóban gyógyít!” – fogják mondani sokan. Nos, ennek klinikai bizonyítékai vajmi kétségesek. Egy orvosi vélemény így hangzik:
A placebo-hatások természetesen erőteljesek lehetnek, de a tünetek placebókkal való enyhítésénél mérlegelni kell a kárt is, amit a hatástalan termékekbe vetett bizalom – és a rájuk kiadott pénz – jelent. A spontán gyógyulás is tényező lehet a homeopátia népszerűségében. Azt hiszem, a legtöbben, akik felépülésüket egy homeopátiás terméknek tulajdonítják, ugyanúgy boldogultak volna nélküle is.
Matthias Egger svájci kutató orvos és teamje 2005. augusztusában tette közzé eredményeit, melyek szerint csak a kislétszámú, előítéletekkel könnyen befolyásolható kísérletek mutatják a homeopátia statisztikáját jobbnak a placebónál.
Ha a megbízható nagylétszámú kísérleteket tekintjük, a homeopátia hatásossága eltűnik, míg a hagyományos gyógyszerek hatásai megmaradnak. Ez azt jelenti, hogy nincs különbség a placebo és a homeopatikus orvosságok között.
“A priori” annyit jelent, mint “elsődlegesen”, “eleve”. Vele szemben áll az “a posteriori”: “másodlagosan”, “levezetve”. “A priori” például az egyszeregy igazsága, mert önmagában nyilvánvaló; “a posteriori” egy történelmi adat vagy fizikai képlet igazsága, mert ezeket másodlagosan, a tapasztalatból kiindulva vezetjük le.
A reális numinizációk “a posteriori” jellegűek. Először igazolva látjuk egy személy életszentségét, aztán avatjuk szentté. Először megáldunk egy helyet, lefoglaljuk az istentisztelet céljára, azután tekintjük szent helynek, Isten templomának.
A babonás, mágikus, okkult dolgokban valahol olyan elem rejlik, amit nem lehet levezetni. Tipikus példája ennek Hahnemann “potenciálása”, amely az üres oldatnak állítólag gyógyító erőt ad; nincs válasz arra, hogy miért. A babonás imaláncok hasonló elven működnek: másold le ezt tíz példányban, add tovább, és nagy szerencse ér; hogy miért, az a kérdés nem merül fel. Ez az a pont, ahol az irreális numinizáció tettenérhető.
És itt hatol be a gonosz lélek. Említett gyermekorvos barátom leír egy esetet, amikor a homeopatikusan kezelt gyermek gyógyult ugyan, de attól kezdve “üvöltött, ill. vérfagyasztóan nevetett éjjelente, miközben nem volt ébreszthető ... Elmentek szabadító imát kérni, onnantól a gyerek nem nevetett, nem üvöltött és jól volt.” Az orvos több ilyen esetről is tud. Akik tehát makacsul állítják, hogy meggyógyultak egy homeopátiás szer hatására, esetleg tévednek; ám ha nem tévednek, igen nagy baj van, mert démoni szellem gyógyította meg őket, és előbb-utóbb biztosan benyújtja a számlát.
2006. május 25.
- Nyomtatóbarát változat
- 11794 olvasás