Néhány évvel a Bűvös körömből blogban elmondottak előtt volt egy nálam évekkel idősebb fiú, aki gyakrabban megfordult nálunk, mert édesanyám és az ő női felmenője, Csindrisztri néni barátnőknek kiáltották ki magukat. Templomi ismeretség lehetett. Emlékszem, egyszer lelkesen magyaráztam a fiúnak, akit keresetlenül Csindrisztroánnak fogok becézni, milyen Verne-könyveket olvastam és milyen Verne-könyvek vannak még. Prózai csillagom akkor Jules Verne volt, akiről sokáig sejtelmem se volt, hogy így hívják. Mi csak Verne Gyulának mondtuk. Csindrisztroán távozóban megjegyezte: „Igen, és van Vernének egy olyan könyve is, hogy Éjjel az omnibusz tetején.”

Én nem ismertem ezt a dalt, s komolyan azt gondoltam, hogy létezik ilyen Verne-könyv. Csak később jöttem rá, hogy Csindrisztroán valószínűleg a munkás-paraszt osztályhoz tartozott és nem olvasott könyveket. Megjegyzésével megvetését fejezte ki irodalmi műveltségem iránt. Vagy talán csak unta a témát. Pedig milyen lelkesen meséltem... Babits így mondja:

Bűvös körömból nincsen mód kitörnöm,
csak nyilam szökhet rajta át: a vágy.

Nos, ahányszor vágyam nyilai átszöktek bűvös köröm falán, mindannyiszor vissza is pattantak, mint a bumeráng, és engem sebeztek meg. Egy alkalommal azt a lehetőséget kaptam, hogy Csindrisztri néni ad nekem dugványokat, és én kaktuszt nevelhetek. Amikor ott jártunk, hogy átvegyem a kaktusz-palántákat, egy zacskóba kellett őket raknom. Legjobb meggyőződésem szerint végeztem az átrakási műveletet, amikor Csindrisztri néni megjegyezte:

– Milyen akkurátusan rakja. 

Túl lassan csináltam. Eszembe se jutott, hogy máshogy is lehet csinálni, mint félkézzel, egyesével. Már ez is egy sebet hagyó bumeráng volt, de később folytatódott. A kaktuszokat lelkesen elültettem, és vártam, hogy megnőjenek. Egyszer aztán édesapám közölte, hogy megdöglöttek. Elszáradtak, mert nem öntöztem őket.

– De hát én azt olvastam, hogy elég két-három hetente megöntözni őket – védekeztem.

– Igen, ha már gyökeret vertek.

Elnémultam. Megint visszajött a bumeráng. Nekem senki se mondta, hogy ezeket gyakrabban kell öntözni.

Még szorosabban rejtőztem bűvös körömbe.

S ez a bumeráng-jelenség ma is él. Egy paptársam autójában lelkesen fejtegettem egy jegyespasztorációs kérdést. Azt hittem, érdekli. Egyszercsak megszólalt, kimutatva az ablakon:

– Ott laknak Hogyishívjákék.

Elnémultam.  Megint kilőttem egy nyilat, és megint visszajött, mint bumeráng.

Érzékeny belvilágom sündisznóhoz hasonlít a sok visszafordult nyíltól.