„Pap elvtárs, mennyibe kerül ez a cécó?” – tette föl a kérdést a plébánosnak egy férfiú, aki templomi esküvőt szeretett volna „megrendelni”. Az illető, azóta Istenben boldogult atya gyakran emlegette ezt az esetet. Kirívó példája ez annak, hogy az egyházi házasságkötések a hit és a hitetlenség érintkező felületéhez tartoznak. A plébániai gyakorlatban viszonylag ritka az olyan esküvő, amelyben mindkét fél hívő katolikus és aktív résztvevője az Egyház életének. (És még az ilyen házasságkötések se problémamentesek...) Ma már ugyan nem fenyegeti a lelkipásztort, hogy elvtársnak szólítják, ám annál inkább fenyegeti az, hogy hit nélkül, társadalmi vagy családi elvárások alapján ragaszkodnak a templomi szertartáshoz olyan jegyesek, akiket szíve szerint nem esketne meg.

Amikor a Teremtő embert alkotott, „Isten képére teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket” (Ter 1,27). A szexuális bipolaritás istenképiségünk része és az élet termékeny forrása, természeténél fogva szent valóság. A pogány rituális kéjelgés lealacsonyította emberségünknek ezt a misztériumát, a kegyelem viszont a természetfölötti rendbe emeli. Isten szövetsége az emberrel már az Ószövetségben gyakran öltözik a házasság képébe: „Maga Teremtőd lesz a hitvesed” (Iz 54,5). A Megtestesülés pedig, az isteni természet násza az emberi természettel, betetőzi Isten önközlését. „Böjtölhet a násznép, míg vele a vőlegény?” (Mk 2,19) – kérdezi Jézus, akinek személyében az istenség végtelen gazdagsága egyesül korlátozott, ám Isten képére alkotott emberségünkkel. Amikor Jézus meghal a kereszten, a Vőlegény vérével pecsételi meg a jegyeséhez való hűséget. „Férfiak, szeressétek feleségeteket, ahogy Krisztus is szerette az Egyházat, és feláldozta magát érte, hogy a keresztségben szavával megtisztítva megszentelje” (Ef 5,25-26). Beteljesülése ez az Ószövetség gyönyörű szerelmi énekének: „Erős a szerelem, mint a halál, és könyörtelen a féltés, mint az alvilág” (Én 8,6). Amikor Jézus föltámad, kapcsolata az Egyházzal mennyei dicsőségbe öltözik. A férfi és nő életszövetsége, amely ennek a kapcsolatnak eleven és termékeny szimbóluma, részesül a mennyei dicsőségben. „Az ember elhagyja apját, anyját, feleségével tart, és a kettő egy test lesz. Nagy titok ez, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom” (Ef 5,31-32). A természetfölötti rendben a házasság kegyelmi szinten áll fönn és kegyelmek forrása. Nagy titok, a hét szentség egyike.

Két megkeresztelt fél között ezért minden érvényes házasság szükségképpen szentség. Vagy szentségi házasságot kötnek, vagy nem kötnek érvényes házasságot. A lekipásztornak tiszteletben kell tartania a felek házasságkötéshez való jogát. Mint Isten szolgája, II. János Pál pápa mondja Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdításának 68. pontjában: „A pásztoroknak meg kell érteniük azokat az okokat, amelyek az Egyházat arra indítják, hogy azokat is házasságkötésre bocsássa, akik nincsenek tökéletesen felkészülve. A többi szentséggel szemben a házasság szentségének sajátos jellemzője az, hogy egy olyan valóság szentsége, amely már a teremtés rendjében létezik. ... A férfi és nő elhatározása, hogy ... életüket visszavonhatatlan megegyezésükkel, felbonthatatlan szerelmükkel és hűségükkel feltételek nélkül összekötik ... , magában foglalja az Isten akarata iránti szüntelen engedelmes lelkületet, amely kegyelem nélkül lehetetlen. Így tehát igazán és sajátosan az üdvösség útjára léptek.” Ezzel a tanítással a pápa magáévá teszi és a pasztorális gyakorlatban is ajánlja az „anoním kereszténységről” szóló felfogást.

Ugyanakkor a pap vagy diakónus nem asszisztálhat kifejezett szentségtöréshez. „Amikor minden törekvés zátonyra fut – olvassuk ugyanott – és a házasulandók kifejezetten és nyíltan megvallják, hogy elutasítják, amit az Egyház akar a házasság szentségének kiszolgáltatásával, a lelkipásztoroknak nem szabad esküvőre bocsátani őket.” Itt nem kizárólag a természetfölötti jellegre kell gondolni, hanem a házasság természetadta lényegére is, amelynek elengedhetetlen vonása az egység, a felbonthatatlanság és a termékenység. Ezek kötelezettségének vállalása szükséges a házasság érvényességéhez. Ha valamelyik fél kifejezett akarati aktussal elutasítja a házasság lényeges tulajdonságainak egyikét, a házasság természetjogi alapon érvénytelen. Sokkal jobb, ha ezt a jegyesvizsgálat során a plébános felismeri és megtagadja a szertartást, mint ha utólag kell a házasság érvénytelenségét tanúkkal bizonyítani a püspöki bíróságon folyó perben. „Nyílt házasság”, „próbaházasság” nem házasság Isten előtt.

Nem „cécó” ez. Szövetség utolsó vérig, a halálnál erősebb szeretet ünnepe, a mennyei dicsőség kicsordulása, szent misztérium.