Gyér, de biztos jeleit tapasztalom annak, hogy Kávét a lányoknak c. blogbejegyzésemet egyesek félreértik. A bejegyzés célja szubjektíve egy zavaros éjszaka feldolgozása volt, nyilvánosságra hozásáé pedig némi tanítás a libido jelentőségére és az öncélú szexuális késztetések kezelésére nézve. Nem kívántam Szent Ágoston Vallomásainak nemes hagyományait folytatni, nem is lett volna mivel. (Mellesleg, annak a szédületes könyvnek csak egyik szálát képezik Ágoston rég meghaladott szexuális excesszusai, igazi tartalma valóságos kincstára a lelkiségi, filozófiai, teológiai, egzegetikai elmélődéseknek és tanúságtételeknek.) Annyi felelősséget azonban érzek olvasóim iránt, hogy megpróbáljam világosabban is megfogalmazni, amit a szóbanforgó bejegyzésben, kétségkívül töredékesen, elmondtam.

A libido latin szó, gyönyört jelent. Pszichológiailag a kéjvágy megjelölésére használjuk. A mélypszichológia feltárja, hogy a libido jelen van az emberi késztetésekben a csecsemő szopási reflexétől egészen addig a végső állapotig, amit Illyés Gyula Don Juan megtérése c. verse ábrázol döbbenetesen. (Ezt egyébként a keresztény aszkéták is nagyon jól tudták.) Abban már nem adhatunk igazat Freudnak, hogy minden emberi törekvés a libidóra vezethető vissza. De például Szent Domonkos általam idézett vallomása jól mutatja, hogy a libido az egészséges emberben haláláig jelen van – jóllehet Domonkos szigorú aszkézisben töltött és a Szentlélek tüzétől átjárt életében sohasem diktálhatott a kéjvágy. Más az, hogy jelen van, és más az, hogy diktál. Saját, ártatlan tartalmú álmomban a libido jelenlétét ismertem föl. Diktálni nem diktált; de tudtam, hogy szeretne.

Akár házas, akár celebsz tisztaságban él valaki, feladatot jelent, hogy a libido ne diktálhasson. Ennek egyik esete, amikor a férfi megpillant egy szép nőt, aki nem a felesége. A női szépség önkéntelenül vonzza a tekintetet; ez a vonzás ösztönös, tehát nem bűn; viszont tartalmaz egy öncélú késztetést, amit a libido diktál, és ennek a késztetésnek engedni már bűn. Ez a késztetés először arra irányul, hogy a tekintet rátapadjon a szemlélt látványra, a fantázia pedig meginduljon a szexuális asszociációk irányában. Ez már kísértés, amivel meg kell küzdeni. A tekintetnek tovább kell siklania, a fantáziát pedig minél hamarabb más irányba kell terelni. Vannak, akiknél ez könnyen megy, de vannak, akik számára nehéz feladat. Erre személy szerint azt a megoldást találtam, hogy amennyiben a kísértés pillanatában imádkozni kezdek, tekintetem kormányozhatóvá válik és fantáziámban is új, Isten felé mutató szépségek jelennek meg. Ezt a megoldást merem mások számára is javasolni, feltéve persze, hogy Istennel való kapcsolatuk személyes és intenzív. Ha nem olyan, nincs más ötletem, mint hogy tegyék olyanná.

Szó sincs arról, hogy ez annyira simán menne, mint amilyen könnyedén itt leírtam. Ez vérre menő küzdelem. A libido diktál a bennünket körülvevő világban, és hogy saját belső világunkban ne diktálhasson, szabadságharcot kell folytatnunk. Erre szolgál az önmegtagadás: azt tenni, ami a libidónak ellentmond. (Mondjuk, tejföllel enni a rakott kelt, ha történetesen tejföl nélkül szeretjük.) Megerősítem, hogy ebben a szabadságharcban még nekem is teendőim vannak. Ez nem illetlen önkitárás. Utálom, ha szentté avatnak.