Végzem a zsolozsmát a Keresztről nevezett Terézia Benedikta nővérről, Európa társvédőszentjéről.  A közös részből, mert Edith Stein ünnepe még nem szerepel a zsolozsmáskönyvemben. Nem tudok figyelni a zsoltárokra. Két kép dolgozik bennem.

Az egyik: Terézia Benedikta nővér ott térdel kora reggel az echti Kármel kápolnájában, és kitárt karokkal imádkozik. Kitárt karjai között égnek emeli a sötét angyaloktól behömpölygött Európát.

Fiú ölelget egy lányt, átszellemült rajongással az arcán. A lány közben félkézzel internetezik.

Szellemes? Van benne szex is, groteszk is, alkalmas a figyelem fölkeltésére. Az arcok kellemesek, nem olyan torzak, mint bizonyos cégek reklámjain.

Mégis ördöngös ez a plakát. Ugyanaz a perverz angyal van jelen benne, mint a csoportszexben, a sterilizációban vagy a mesterséges megtermékenyítésben.

A nemiség dehumanizálásának démona.

Régi kabaréból hallottam töredéket a rádióban. Azt hiszem, Kabos László szövegét.

Egy síelő nekem jött egy bokor mögül. Mondtam neki barátságosan:

– Maga marha, nem tud vigyázni?

Mire ő:

– Vigyázni tudok, csak síelni nem.

Egyik szemem sír, a másik szintén. Nézem a kormányzati negyed elfogadott terveinek képeit. Skatulyák.

A funkció a fő, mondják. Igaz; de ezek mégse olyan hivatalok, mint a Gázművek vagy a Köztisztasági Hivatal. A kormányzatban ki kell fejeződnie a nemzet öntudatának.

Hemingway öreg halásza nagy halat fog, de mire hazaér vele, megeszik a cápák. Nem az öreg halászt, hanem a nagy halat. Erről beszéltem a ma esti homiliában: a sorssal való reménytelen küzdelemről, ami a pogány világkép lényege. A keresztény világkép más: nem személytelen, közönyös hatalommal állunk szemben, hanem élő személlyel, szerető Másikkal. A kitartó imádkozót meghallgatja az Úr, Ábrahám a bizalmas barát vakmerőségével alkuszik Istennel, az alkalmatlankodó barátnak ajtót nyitnak az evangéliumi példabeszédben.

Nem volt szép. Nem volt kedves. Szabályos, de jellegtelen arcát, sírnivalóan vastag karjait az érdektelenség üres felhője lebegte körül. Szórólapjai letörten csüggtek kezében. Meg se kísérelte, hogy egyet rám erőltessen. Másokat szóval is el kell bátortalanítani, neki a Belváros Réme arckifejezésem is elég volt. Sötéten nézett maga elé.

Véres verejtékkel készülök el hétről hétre a Sir Hasirim sorozat fejezeteivel. Azt hiszem, a hanganyagot a Mária Rádió is használja, éspedig csütörtökön, ezért legkésőbb szerda estére igyekszem föltenni a frissen megírt fejezetet a Hálóra. Mint aki egy hetilapban közzétett folytatásos regényen dolgozik. A diktafonra olvasás külön parádé, fáradt hangomhoz próbálok értelmes arcot vágni, még geszti is kulálok (fékezd magad, Koloán!), bár ezt a diktafon nem rögzíti. Csuda egy jószág, élvezet vele dolgozni.

Megint egy Alpdrück!

Ma reggel megint hallgattam, rossz szokásomnak hódolva, a rádiót. Egy szakember arról beszélt, hogy klímánk vésztjóslóan megváltozott. Úgy vagyunk, mint akik a Titanic fedélzetén táncolnak, de közben a hajó már süllyed.

Néha fáj Istennel találkozni. Amikor az „ő”-viszonyulás „te”-viszonyulásba megy át, az „én” fájni kezd; részben a méltatlanság miatt, bűnök bozótjának, Belzebub balkezének érezve magam, s bizony nehéz elfogadni az ingyenes bocsánatot; részben pedig a Csodálatos transzcendenciája miatt: a végtelen kínpadra feszíti a végest, ha az őhozzá próbál arányosulni. New Age irányzatok azzal akarják elintézni a dolgot, hogy mi magunk is Isten vagyunk, a tenger minden cseppje magában hordja ez egész tengert.

Amikor reggel kiléptem a nyitott kapun, két középkorú hölgy vágtázott a járdán, nyilván busz állt a megállóban, amit el akartak érni. Nem sokkal utánuk egy harmadik középkori hölgy csillogtatta meg újkori rövidtávfutó képességeit. Na, gondoltam megvigasztalódva, nemcsak én indulok kapkodva, a lázadó ruhadarabokkal birkózva, mialatt a templomban a hívek lábukkal dobogva követelik, hogy valaki elkezdje a misét. Persze ma se maradt időm mise előtt zsolozsmázni, így hát délelőtt ültem be az oratóriumba.

Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek,
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.

Prométheusz mítoszában én nem hiszek. Nem nézek az ismeretlen lángra úgy, mint jogos adóra. Az ismeretlen láng: ajándék. Amikor hajdan Pestszentlőrinc-Bélatelepről a reggeli mise után hazafelé igyekeztem, kis Marutimba begyűrve, köröskörül az őszi fákkal, szívemet égette az isteni jelenlét édes lángja.