Pál apostol így beszél az athénieknek Istenről:

Ő az ég és föld Ura. Nem kívánja emberi kéz gondoskodá­sát, mintha szüksége volna valamire, hisz ő ad mindennek életet, levegőt és mindent. Ő telepítette be az egy őstől származó emberiséggel az egész földet. Ő határozta meg ittlakásuk idejét és határát. S mindezt azért, hogy keressék az Istent, hogy szinte kitapogassák és megtalálják, hiszen nincs messze egyikünktől sem. Mert benne élünk, moz­gunk és vagyunk (ApCsel 17,2428).

Minden, ami viszonylagos, föltételez valamit, ami nem viszonylagos. A relatívumok abszo­lútumra utalnak. Ami határolt, az relatív; az abszolútum tehát határtalan. Több abszolútum nem lehetséges, hiszen egymást korlá­toznák. Az abszolútum egyetlen, korlátlan valóság. Más valóságok léteznek, az abszolútum maga a lét. A határolt dolgok sokaságát rá kell visszavezetnünk: benne határtalan módon van meg mindaz, ami más lé­nyekben határoltan létezik. Így a személyesség is, amit önmagunkban korlátoltan tapasztalunk, az Abszolútumban titokzatos és határtalan módon áll fenn. A tapasztalati valóság mögött személyes titok áll, mint annak ab­szolút forrása és meghatározója: Isten.

A Teremtő fölismerhető a teremtményekből. A bálványimádókról ezt olvassuk a Szentírásban:

Ami megtudható az Istenről, az világos előttük, maga Isten tette számukra nyilvánvalóvá. Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta mű­veiből következtethetünk. Nincs hát mentségük, mert fölismerték az Istent, mégsem dicsőítették Istenként, s nem adtak neki hálát, hanem belevesztek okos­kodásaikba és érteni nem akaró szívük elhomályosult. Kérkedtek bölcses­ségükkel és oktalanná váltak (Róm 1,1922).

Az emberi értelem a tapasztalati valóságból képes a személyes Abszolútumra, Istenre következtetni.

A mindenség és a történelem abszolút függésben van Istentől: Isten mindentudó és mindenható.

Ó, Uram! Te alkottad az eget és a földet nagy hatalmaddal és kinyújtott karoddal. Neked semmi sem lehetetlen. Nagy vagy terveidben, és diadalmas megvalósításukban; szemed jól látja az emberek minden útját. (Jer 32,1719).

Isten gondviselése által őrzi meg és kormányozza mindazt, amit teremtett, “egyik határtól a másikig erősen átfogja, és jóságosan elrendez mindent” (Bölcs 8,1). Mert “minden mezítelen és fedetlen szemei előtt” (Zsid 4,13), még azok a tettek is, amelyeket teremtményei szabad akarattal cselek­szenek (1. vatikáni zsinat, DS 3003).