Pál apostol így beszél az athénieknek Istenről:
Ő az ég és föld Ura. Nem kívánja emberi kéz gondoskodását, mintha szüksége volna valamire, hisz ő ad mindennek életet, levegőt és mindent. Ő telepítette be az egy őstől származó emberiséggel az egész földet. Ő határozta meg ittlakásuk idejét és határát. S mindezt azért, hogy keressék az Istent, hogy szinte kitapogassák és megtalálják, hiszen nincs messze egyikünktől sem. Mert benne élünk, mozgunk és vagyunk (ApCsel 17,2428).
Minden, ami viszonylagos, föltételez valamit, ami nem viszonylagos. A relatívumok abszolútumra utalnak. Ami határolt, az relatív; az abszolútum tehát határtalan. Több abszolútum nem lehetséges, hiszen egymást korlátoznák. Az abszolútum egyetlen, korlátlan valóság. Más valóságok léteznek, az abszolútum maga a lét. A határolt dolgok sokaságát rá kell visszavezetnünk: benne határtalan módon van meg mindaz, ami más lényekben határoltan létezik. Így a személyesség is, amit önmagunkban korlátoltan tapasztalunk, az Abszolútumban titokzatos és határtalan módon áll fenn. A tapasztalati valóság mögött személyes titok áll, mint annak abszolút forrása és meghatározója: Isten.
A Teremtő fölismerhető a teremtményekből. A bálványimádókról ezt olvassuk a Szentírásban:
Ami megtudható az Istenről, az világos előttük, maga Isten tette számukra nyilvánvalóvá. Mert ami benne láthatatlan: örök ereje és isteni mivolta, arra a világ teremtése óta műveiből következtethetünk. Nincs hát mentségük, mert fölismerték az Istent, mégsem dicsőítették Istenként, s nem adtak neki hálát, hanem belevesztek okoskodásaikba és érteni nem akaró szívük elhomályosult. Kérkedtek bölcsességükkel és oktalanná váltak (Róm 1,1922).
Az emberi értelem a tapasztalati valóságból képes a személyes Abszolútumra, Istenre következtetni.
A mindenség és a történelem abszolút függésben van Istentől: Isten mindentudó és mindenható.
Ó, Uram! Te alkottad az eget és a földet nagy hatalmaddal és kinyújtott karoddal. Neked semmi sem lehetetlen. Nagy vagy terveidben, és diadalmas megvalósításukban; szemed jól látja az emberek minden útját. (Jer 32,1719).
Isten gondviselése által őrzi meg és kormányozza mindazt, amit teremtett, “egyik határtól a másikig erősen átfogja, és jóságosan elrendez mindent” (Bölcs 8,1). Mert “minden mezítelen és fedetlen szemei előtt” (Zsid 4,13), még azok a tettek is, amelyeket teremtményei szabad akarattal cselekszenek (1. vatikáni zsinat, DS 3003).