Istenre biztonsággal hagyatkozhatunk, mert ő szeret bennünket.

Szeretsz mindent, ami van, és mit sem utálsz abból, amit alkottál. Ha gyűlöltél volna valamit, meg sem teremtetted volna (Bölcs 11,24).

Az Úr, a te Istened szeret téged (MTörv 23,6).

Amilyen lényeges megnyilvánulása Isten szentségének az, hogy hó­dolatot és engedelmességet követel, ugyanolyan fontos, hogy irgalommal fordul még a méltatlan teremtmény felé is. Nem érdeme­ink alapján szeret bennünket, hanem saját lényét nyilvánítja ki a szeretetben.

Hogyan vethetnélek el, Efraim, hogyan hagyhatnálak el, Iz­rael? Szívem elváltozott, egész bensőm remeg. Nem hagyom, hogy fellobbanjon haragom: Efraimot nem pusztítom el többé, mert Isten vagyok, nem ember; a kö­rödben élő Szent, és nem szeretem a pusztítást (Oz 11,89).

Most hát ezt mondja az Úr, a teremtőd, Jákob, az alkotód, Izrael: Ne félj, mert megváltalak, neveden szólítalak: az enyém vagy. Ha tengereken kelsz át, veled leszek, és ha folyókon, nem borítanak el; ha tűzön kell átmenned, nem égsz meg, és a láng nem perzsel meg. Mert én az Úr va­gyok, a te Istened, Izrael Szentje, a Megváltód. Mert drága vagy a szememben, mert becses vagy nekem és szeretlek (Iz 43,14).

Isten nemcsak Szent, akinek imádás jár, nemcsak Úr, akit szolgálni kell, hanem barátja is az embernek.

Az Úr szemtől szemben beszélt Mózessel, ahogy az ember a barátjával beszél ( Kiv 33,11).

Izrael, én szolgám, Jákob, akit kiválasztottam barátomnak (Iz 41,8).

Isten szerető apaként fordul az emberhez:

Ahogy az apa megkönyörül fiain, úgy könyörül az Úr azo­kon, akik őt félik (Zsol 103,13).

Gyermek volt még Izrael, amikor megszerettem. Én taní­tottam meg járni Efraimot, a karomon hordoztam. puha kötelékekkel vonzottam őket, a szeretet kötelékeivel. Olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemőt (Oz 11,1.34).

Már Izrael úgy szól Istenhez, mint atyához.

Dávid így imádkozott: “Áldott legyen az Úr, Izrael Istene, a mi Atyánk öröktől örökre!“ (1Krón 29,1013)

Istennek természetesen nincs biológiai neme, de gyöngédségét olykor az anyai szeretet hasonlata fejezi ki:

Megfeledkezhete csecsemőjéről az asszony? És megtagad­hatjae szerete­tét méhe szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad (Iz 49,15).

Isten szeretete határtalan. A Szentírás a jegyesi és hitvesi szeretet ké­pét is igénybe veszi, hogy ezt a mindent meghaladó szeretetet leírja.

Maga Teremtőd lesz a hitvesed, a Seregek Ura a neve (Iz 54,5).

Amint a vőlegény feleségül veszi a leányt, úgy fog frigyre lépni veled fölépítőd, és amint a vőlegény örül a menyasszonynak, úgy leli örömét benned Istened (Iz 62,5).

Tegyél a szívedre pecsétnek, mint valami pecsétet a karodra! Mert mint a halál, olyan erős a szerelem, olyan a szenvedély, mint az alvilág. Nyila tüzes nyíl, az Úrnak lángja. Tengernyi víz sem olthatja el a szerelmet, egész folyamok sem tudnák elsodorni. Ha valaki háza egész vagyonát felkínálná is a szere­lemért, azt is kevesellnék! (Én 8,67)

Az újszövetség az Izraellel kötött szövetség beteljesülése Jézus Krisztusban. Ő Istent a bizalmas abba (“apu”) szóval szólította meg, és hangsúlyozta ingyenes, mindenkire kiterjedő szeretetét.

Mennyei Atyátok fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is (Mt 5,45).

Istenben nincsenek határok: ő azonos jellemvonásaival. Nemcsak sze­ret, hanem ő a szeretet.

Mindenki, aki szeret, Istentől való és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet (1Jn 4,78).

Hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk. Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad (1Jn 4,16).

A keresztény valóságkép összefoglalása:

“Az Isten szeretet.” (1Jn 4,8.16)