Sai Baba és a negyven rabló

– A mágia hatékonyságának teológiai problémája –

2003. február 13-án az Apáczai Csere János Gimnáziumban tartott előadás

Sai Baba csodái

Idősebb német házaspár ül az első sorban a híres csodatevő indiai guru, Satya Sai Baba összejövetelén. Először vannak a Mesternél. Sai Baba, a sorok között járva, elhalad mellettük, aztán hirtelen visszafordul, és így szól hozzájuk: «A lányotokat és vejeteket majdnem elgázolta egy teherautó egy németországi úton. De én megmentettem őket.» A házaspár hazatelefonál, lányuk megerősíti a történtetet: kis híján ütköztek egy teherautóval, hajszál híján menekültek meg. Sai Baba csodálatosan és meggyőzően beavatkozott!

Számos ilyen történet kering Sai Babáról. Betegeket gyógyít, órákat, nyakláncokat, fotókat, gyümölcsöt és szent hamut teremt elő az üres levegőből. Tanítása az egyetemes szeretetről szól. Ki ez az ember, akit mindenhonnét milliók keresnek föl, s mozgalmának harmicezer központja van a világ minden táján, többek között Budapesten is?

Két Sai Baba – sőt három

Mindenekelőtt: sokáig magam se tudtam, hogy korábban már élt egy előző Sai Baba: a Shirdi-beli Sai Baba, egy nagy tiszteletben álló «Baba» (fakír, bölcs, guru), aki 1918-ban halt meg. (Egyébiránt «Baba» apát, «Sai» anyát jelent.) Mindmáig kultuszban részesül, sőt az istenség megtestesülésének tartják. Ilyeneket olvasunk róla: ő «mindennek az énje», ő az «Univerzális Élet», ő a «bennünk lakozó kozmikus Lélek», ő a «küszöbön álló Halhatatlan Realitás», ő az «Önmagában Létező, Önmagát Megvilágító Igazság», ő a «Maradandó Valóság», ő a «mozgatóerő a Teremtés mögött», ő a «Legfőbb Vezető», ő a «Cél», ő «a Minden, a számtalan formában játszadozó Egész a részben». Egyszóval: a panteisztikus hindu istenhit modorában történő bálványimádással állunk szemben.

A Shidri-beli Sai Baba állítólag bejelentette, hogy halála után nyolc évvel újra meg fog születni. Ebben az időpontban, 1926-ban született a mai Sai Baba, Puttaparthiban, Andra Pradesh indiai államban, földműves szülőktől. Eredeti neve Satyanarayan Raju. Még nem volt tizennégy éves, amikor egy sor különös élményen ment keresztül, amelyeket szülei és mások démoni megszállásnak tartottak. Nem sokkal ezek után bejelentette, hogy a Shirdi-beli Sai Baba szelleme költözött bele, és mostantól fogva ő Sai Baba, Shiva és Sakti istenek megtestesülése. Viselkedésével engem kísértetiesen emlékeztet Rejtő Jenő hősére, a Csodálatos Nalayára, aki egy szép napon azzal a hírrel állít be egy csapat benszülötthöz, hogy ő a királyuk. Csak az a tragikus, hogy míg Rejtő ezt viccnek szánta, hősünk – új nevén Satya Sai Baba – teljes komolysággal az istenséget választotta életpályának. (Satya = Igazság.) Önmagát az istenség megtestesülésének vallja, míg Buddha, Krisztus és Mohammed szerinte nem voltak «avatarok», megtestesülések. «Némi isteni erejük volt ... Az én erőm végtelen.»

Ezekután nyilvánvaló, hogy csodákat is kell tennie. Mivel ezek nem mindig sikerülnek jól, már életében föllépett a trónkövetelő, a keralai születésű Bala Sai Baba, aki a Satyából kiábrándultakat gyűjti maga köré az Andhra Prades állambeli Kurnool kerületben, azzal, hogy ő a valódi «avatar». Sai Babának lenni, úgy látszik, igen kifizetődő mesterség.

A csodák értéke

Mit szóljunk azonban Satya Sai Baba csodatételeihez, amelyeknek számos tanúja van?

Sok beszámoló szól arról, hogy Sai Baba egész egyszerűen csal, bűvészkedik. A hyderabadi Deccan Chronicle 1992. november 23-i száma címlapján közölt egy videofelvételből készített képsort, amely akkor készült, amikor Satya Sai Baba az indiai miniszterelnök, Narashimha Rao jelenlétében arany nyakláncot «materiarizált». A felvétel egyértelműen megmutatta, hogy a láncot Radhakrishna Menon, Sai Baba asszisztense adta át titokban főnökének, aki aztán egy elegáns kézmozdulattal előteremtette azt. Piet Vroon holland riporter munkatársával tisztán megfigyelte, hogy Sai Baba gyűrűket és órákat húz elő virágvázák mögül vagy székének párnái közül, a golyóvá gyúrt «szent hamut» pedig olykor a szájából veszi elő.

A fentebb leírt esetnek is, amelyben Sai Baba «megmentett» egy Németországban autózó házaspárt, állítólag igen egyszerű magyarázata van. Lányuk fölhívta őket a hotelben, és üzenetet hagyott a szerencsés kimenetelű kalandról. Az üzenetet rábízták valakire, aki szintén Sai Babához igyekezett, de nem jutott be; továbbadta tehát egy másik személynek, aki először Sai Babát értesítette az eseményről. A guru azt mondta rá: «Tudom» – és mosolygott. Aztán a tömeg közé ment, ott elhaladt az idős pár mellett, de fölhívták rájuk a figyelmét, ekkor visszafordult és úgy közölte a hírt, mintha isteni mindentudása és mindenhatósága révén volna tudomása róla. Azok, telefonon ellenőrizve az eseményt, megrendültek a «nyilvánvaló» csodától.

Ilyen leleplezés igen sok van forgalomban. Rosszabb dolgokról is olvasunk. Egész webhely volt «Satya Sai áldozatainak» szentelve (2005 elején már nem található a régi helyén; bizonyítéknak semmi esetre sem tekinthető, a webre bármit föl lehet tenni). Fiatalemberek, akiket személyes beszélgetésen fogadott, arról számolnak be, hogy felszólította őket: vegyék le a nadrágjukat, majd bekente nemi részeiket és végbéltájukat olajjal vagy más anyaggal, «hogy életerejüket növelje». Egyeseket, a beszámolók szerint, kifejezetten orális kielégítésre provokált. Egy ellenállást mutató ifjúnak azt a kijelentést tette: «Másokkal nem OK, Sai Babával OK». Egyéb tisztázatlan ügyekről szóló beszámolók is akadnak, amelyek Sai Baba sok odaadó hívét eltántorították. A fent említett Radhakrishna Menont például Sai Baba hálószobájában egy társával együtt meggyilkolták, a feltételezett tettesek pedig rendőrgolyók áldozatai lettek, holott csak kés volt náluk. A többi néma csend. Bizonyítékul nem szolgálhatnak a webre föltett (és később levett) anyagok, figyelmeztetésül talán mégis.

De ha mégis?

Tárgyilagosan szemlélve azonban a dolgot, mégse zárhatjuk ki eleve és teljesen azt a lehetőséget, hogy a csodabeszámolóknak van valamilyen realitása. Ha ugyanis kezdettől kizárólag azoknak a forrásoknak adunk hitelt, amelyek tagadják Sai Baba csodáit, akkor állásfoglalásunk nem annyira a tanúvallomásokon alapul, hanem egy világnézeti előítéleten. Ilyen alapon tagadják sokan Jézus csodáit is, akár az evangéliumban, akár a későbbi történelemben. A sajtóban vagy a Hálón közölt információk hitelességének nehéz volna utánajárni; előfordul az is, hogy a leleplező adatok nem mutatnak egyezést a különböző forrásokban. A vádak és gyanúk pedig nincsenek bíróság előtt bizonyítva.

Az amerikai Ron Cohen sokáig volt mágus és Sai Baba tanítványa. Később kiábrándult mesteréből, de ez nem indította arra, hogy kétségbevonja csodáinak tényét. Beszámolója szerint Sai Baba egyszer éjszaka megjelent az ágya mellett New Yorkban, és Indiába hívta. Cohen ott rendkívüliségek tanúja volt, amelyek valóságát a szakítás után sem tagadja.

Sai Babát úgy ismerik, mint a csodák emberét ... Rákbetegségben haldokló üzletemberek élnek át csodálatos gyógyulásokat démonikus erői révén ... A Shivarathri fesztivál alatt két vödör étellel – az egyikben rizs volt, a másikban curry – negyvenezer embert táplált. Gépkocsik folytatták órákig útjukat üzemanyag nélkül. (Cohen, Ron: Egy zsidó jógi. In: Roth, Sid [szerk.]: Akiknek volt bátorságuk. Messianic Vision, 1999. 106. o.)

Ott vannak azután a rajongók elragadtatott beszámolói. Kénytelenek vagyunk föltenni a kérdést: hogyan viszonyuljunk ezekhez és hasonló rendkívüli jelenségekhez, ha esetleg mégis valóságosak, vagy legalábbis egy részük valóságos?

Mit mond a Biblia?

Amikor Mózes és Áron csodatételekkel igazolja isteni küldetését a fáraó előtt, az egyiptomi varázslók «bűbájosságuk által hasonlóképpen cselekszenek» (vö. Kiv 7,11. 22); varázserejük a szúnyogok felidézésénel merül ki (Kiv 8,14). A Biblia tehát nem tagadja, hogy mágikus úton lehet valóságos eredményeket elérni. Bizonyos rendkívüli jelenségek magyarázata lehet Isten ereje, másoké pedig mágikus erő.

Hivatkozhatunk persze arra, hogy a varázslók praktikái is lehettek csalások. Valóban, a Biblia ezen a helyen nem dönt teljes világossággal a varázserő és a bűvészi ügyesség között. Ez a döntés pedig lényeges, mert akik Isten csodatevő erejében nem kételkednek, azok számára az a kérdés, hogy azokat a rendkívüli jelenségeket, amelyek nem Isten szentségét és igazságát tükrözik, pusztán természetes okokra kell visszavezetniük, vagy pedig számolniuk kell ellenséges szellemi erők, démoni hatalmak beavatkozásával.

Menjünk tehát tovább, és olvassuk el a következő újszövetségi helyet:

Hamis krisztusok és hamis próféták támadnak, nagy jeleket és csodákat művelnek, hogy ha lehet, még a választottakat is tévedésbe ejtsék (Mt 24,24; vö. Mk 13,22).

Vajon milyen erővel viszik végbe jeleiket és csodáikat a hamis krisztusok és hamis próféták? Istentől kapott karizmatikus erővel biztosan nem, mert Isten nem támogatja a hamisságot. Pusztán bűvésztrükkökről volna szó? Ezek miért volnának bibliai értelemben «jelek és csodák»? A kifejezésnek numinózus jellege van. Numinózumnak kell mögötte állnia. (Numen = istenség, nominosum = az istenséggel kapcsolatos.) Ha nem Istennek vagy jó angyalainak, akkor a bukott angyaloknak. Vannak nálunk magasabbrendű, «Istennel kapcsolatos», szellemi természetű lények, az Ószövetség szavával «Isten fiai», akik elbuktak és Isten ellen fordultak. Megtartották szellemi hatalmukat, képesek numinózus erő kifejtésére, de azt nem Isten szíve szerint használják. A hamis krisztusok és hamis próféták jeleit és csodáit nekik kell tulajdonítanunk. Léteznek démoni eredetű rendkívüli jelenségek.

A második fenevad hatalma

Aki még kételkedne ebben, fontolja meg Jelenések 13,11-14a prófétai képét:

Ekkor láttam, hogy egy másik fenevad száll fel a szárazföldből, amelynek két szarva volt, hasonlók a Bárányéhoz, de úgy beszélt, mint a sárkány. Ez gyakorolja az első fenevad teljes hatalmát az ő nevében, és rábírja a földet és a föld lakóit, hogy imádják az első fenevadat ... Nagy jeleket művelt, s még azt is megtette, hogy tűz szálljon le az égből az emberek szeme láttára. Elcsábítja a föld lakóit a jelekkel, amelyekre hatalmat kapott.

E képrendszerben az első fenevad az egyházüldöző római birodalom, s benne típusként jelezve minden istenellenes politikai hatalom; ezek erejüket a «sárkánytól», azaz a sátántól nyerték (lásd: Jel 13,4). A második fenevad, amely Jel 19,20-ban álprófétának is van nevezve, a szellemi hatalom, amely az istenellenes erőket támogatja, végkifejletben az Antikrisztus. De nemcsak a történelem-végi Antikrisztusra kell itt gondolni, hanem mindazokra a hamis prófétákra és hamis krisztusokra, akik a történelem végéig fellépnek: «Amint hallottátok, hogy jön az Antikrisztus, támadt is már sok antikrisztus» (1Jn 2,18). Mindnyájan azt a hatalmat gyakorolják, amit az első fenevad is kapott, az pedig kimondottan a sátántól származik.

Ezzel zárult a bizonyítás köre. A Biblia szerint létezik olyan szellemi erő, amely a sátántól származik, s amely alkalmas «nagy jelek» végrehajtására; még Illés próféta jelét is képes utánozni, vagyis tüzet lehozni az égből. Ahol csak hamis prófétákkal találkozunk (akiket, némi ezeregyéjszakai szeszélyességgel, «Sai baba és a negyven rabló» címmel foglaltam össze jelen előadás címében), számolnunk kell a második fenevadnak adott démoni erőkkel is. A csalás is a sátántól, a hazugság atyjától van, de jöhetnek tőle rendkívüli jelenségek is, amelyek «a választottak megtévesztésére» szolgálnak.

Szellemi perverzió

Ezzel adva van a mágia hatékonyságának lehetősége. A teremtés jó; ám föllépett benne a szellemi perverzió, amit bűnnek nevezünk, s ez eltorzítani törekszik a teremtett erőket. Az univerzumban érvényesülő eszmei tartalmak, melyek alanyait angyaloknak nevezzük, a bűn révén sebesültek, torzultak. Nem élünk olyan világban, amelyben mindenestül a jó angyalok uralma érvényesül, hanem olyanban, amely részben a bukott angyalok hatalma alatt áll.

A teremtett világ hiábavalóságnak van alávetve ... A teremtett világ is felszabadul majd a romlottság szolgaságából Isten fiai dicsőségének szabadságára ... Minden teremtmény együtt sóhajtozik és vajúdik mindaddig (Róm 8,19-22).

Ahol perverz szellemi hatalmak működnek, ott lehetséges a numinózum manipulációja, amit mágiának hívunk. A hamis próféták és hamis krisztusok hatalma mágikus hatalom.

Vigyázat, csalo(ó)k!

Az okkult területen igen sok a csalás. Magyarországon a két világháború közötti években egy László László (sic!) nevű médium orránál fogva vezetett egy egész, művelt és tisztességes emberekből álló, spiritiszta jelenségeket kutató társaságot. A leggondosabban ellenőrizték: a szeánszok előtt levetkőztették, megfürdették, testnyílásait megvizsgálták, és más (a régi férfi fürdőruhára emlékeztető) ruhát adtak rá. A szeánsz alatt, minthogy László ragaszkodott a sötétséghez (szerinte a szellemek csak így hajlandók működni – «fényérzékeny» szellemek!), két ember ült mellette és fogta a kezét, hogy ne végezhessen trükköket. És mégis: nemcsak hangok hallatszottak, hanem kő hullott a semmiből, és az alig derengő világításban fehér, fényképezhető «ektoplazmák» jelentek meg; ezek később nyomtalanul eltűntek, míg a kő ottmaradt – sajátos állaga mutatta, hogy «valóban a túlvilágról jött». Szenzációs volt! Az okkultisták izgalomba jöttek. Német szakember érkezett és megerősítette a jelenségek hitelét.

Pedig közönséges csalás volt. Duplalászló még felöltözve bevitte a szobába a kellékeket, a padlóra ejtette egy nem feltűnő ponton, és amikor már a fürdőruhában volt, lábujjaival fölvette azokat. Amikor trükkre készült, köhögési rohamot produkált, ilyenkor elengedték a kezét. Így tette fejére a fura kavicsot, és amikor már újból fogták a kezét, befejelte a szoba közepére. Az ektoplazmához libazsírral átitatott gézt használt, amit a szájából fújt ki, mialatt mindkét kezét fogták. Előbb-utóbb a kutató társaság mégis gyanút fogott, felkészültek leleplezésére, és egyik trükkje közepén rágyújtották a villanyt. Utána igen-igen szomorúak voltak... Duplalászló viszont szégyentelenül arra hivatkozott, hogy a tudományt akarta szolgálni a spiritizmus megcsúfolásával. (Az adatokat emlékezetből közlöm Tábori Kornél Pesti spiritiszták c. könyve nyomán, mely pillanatnyilag nincs kezemnél.)

A gyógyítás is ősi területe a sarlatánságnak; a gyógyulni akarók jó fizetők. A Hagiosz levelezőlistán éppen most tárgyalták a «fülgyertya» esetét, amely állítólag kiszívja a fülzsírt, sőt a fájdalmat is. Egy szkeptikus fiatalember, «aki nem hisz az ilyesmikben, tett egy kísérletet, egy fémdoboz alatt égette a gyertyát, és ugyanolyan és annyi fülzsírszerű anyag képződött a dobozon. Nos, a doboz biztosan nem beteg.» Az anyag a gyertyából származott, nem a fülből.

Negyven rabló (sőt több)

Túl a csalásokon azonban, létezik működő mágia is. Mircea Eliada A samanizmus c. könyve (Osiris, Budapest, 2002.) tanúsítja, hogy a sámánok eksztatikus állapotukban érzéketlenek a parázs érintésére, mezítláb járnak vörösre izzított vason, borotvaéles késükkel többször belevágnak arcukba anélkül, hogy bármiféle látható nyom keletkeznék, tárgyak lebegését idézik elő, megremeg a sátor, kövek és fadarabok záporoznak... E jelenségeket, legalábbis azok egy részét, európai utazók hiteles megfigyelése igazolja. (Lásd pl. 235-236.o.) Ugyancsak hitelesnek látszanak az átkok is (akikre az ausztrál orvosságos ember «rászegezi a csontot», vagy akit a cigányok megátkoznak). Gabriele Amorth római exorcista alapvető tapasztalatként beszél a rontás valóságáról (Egy ördögűző tapasztalatai, Ecclesia, Bp. 1994. 152 o. kk.).

Mit gondoljunk a pozitív hatású, ú.n. «fehér mágiáról»? Semmi kétség, hogy a mágiának átmenetileg lehet pozitív hatása is; pl. betegek testi gyógyulását eredményezheti. Ámde a fehér mágia is minden esetben démoni. Miért? Mert a tiszta numinózum sohasem manipulálható. Isten, szuverén és mindenható lévén, nem manipulálható, az Istennel közösségben lévő szellemi hatalmak (jó angyalok) pedig, akik «látják az Atya arcát» (vö. Mt 18,10), kizárólag az Ő hatalmának vannak alávetve; tehát szintén nem manipulálhatók. Csak az manipulálható, aki vétkezik, következésképpen nem igazán szabad: az ember és a démonok.

A mágia, mint mondottuk, a numinózum manipulációja. Ha tehát mágiát kísérlünk meg, eleve a manipulálható numinózumhoz, vagyis a démoni erőkhöz folyamodunk. A mágia soha nem fehér igazán. Ez független a pillanatnyi hatástól, ami lehet jó is; független a manipuláló szándékától, ami lehet jó is; független a kortárs kultúra véleményétől, ami lehet kedvező is; sőt független a manipuláló személy véleményétől is (lehet, hogy nem hisz a mágikus hatásban, de ennek ellenére megnyitja magát a démoni erők előtt). Végső soron a mágia a mágus tönkretételére vezet.

Ez vonatkozik mind a negyven rablóra, bármilyen ártatlan külsejük legyen is, vagy bármilyen előkelő pártfogóik legyenek. Vonatkozik az agykontrollra, az ingázásra, az asztrológiára, a keleti meditációkra, a reikire, a fényadásra és minden természettudományos alapok nélküli, ú.n. «alternatív» gyógymódra. «Aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem máshol oson be, az tolvaj és rabló» (Jn 10,1). Istenhez csak egy ajtó vezet: a megfeszített és föltámadt Jézus. Ő pedig nem manipulálható, csak alázatos, önátadó hittel lehet közelíteni hozzá.

A különbség

Mikor Jézust kiemeljük, mint a numinózus tapasztalat egyetlen hiteles útját, egyúttal kitesszük magunkat a kérdésnek: miért éppen Jézus? Sai Babának nem hittük el, hogy ő az istenség megtestesülése. Miért hisszük el ugyanezt Jézusról?

A kérdés nagyon fontos, a kereszténység alapjait érinti. Szeretnék nagyon világosan válaszolni.

A keresztény hit és a mágikus hit között a különbség a zsidókeresztény monoteizmus abszolút, transzcendens, egyetlen és szuverén Istene és a pogányság relatív, teremtményekkel keveredő, sokszorozható és manipulálható istene közötti különbség.

Mi nem egy hindu «avatarban» hiszünk, amikor Jézust megtestesült Istennek valljuk. Az isteni önközlés misztériumában hiszünk: Isten annyira szabad önmagában, hogy képes teremteni, és képes közölni magát teremtményeivel. Jézus a fokozhatatlan, maradéktalanul megvalósult isteni önközlés, a testté lett Ige. Éppen mert az ő személyében a szuverén Isten maradéktalanul közli önmagát, teljesen lehetetlen még egy megtestesülés. A hindu avatar viszont ismételhető, sőt, őszintén szólva, még nem is találkoztam olyan jelentősebb guruval, akit követői ne tartottak volna az istenség megtestesülésének. Egyesek nyíltan mondják, hogy mindnyájan azok vagyunk. Ez bálványimádás, míg mi az egyetlen és transzcendens Isten imádói vagyunk. Ez ég és föld, sőt menny és pokol különbség.

Az Antikrisztus tud tüzet lehozni az égből, mint Illés; képes numinózus lángokat gyújtani a földön. De nem képes olyan lángot gyújtani, amely maga Isten. A Szentlélek lángját, aki Isten, egyedül Jézus tudja a földre bocsátani.

Ez adja a keresztény hit fölényét a mágiával szemben. Többre vagyunk képesek alázatos hitünkkel, mint a mágusok praktikáikkal.

Olvassuk Csel 13,8-12-t. Ciprus szigetén, Szergiusz Paulusz prokonzul előtt, két zsidó férfi csap össze: Barjézus, a varázsló (Elimász), és Pál, az apostol.

Elimász, a varázsló – a neve ugyanis ezt jelenti – , akadékoskodott, s igyekezett eltéríteni a helytartót a hittől. De Saul, akit Pálnak is neveznek, Szentlélekkel eltelve ránézett, és így szólt: «Te minden csalárdsággal és álnoksággal teljes ördögfia, minden igazságosságnak ellensége, nem szűnsz meg az Úr egyenes útjait megrontani? Íme, ezért az Úr keze most rajtad van, megvakulsz, s egy ideig nem látod a napvilágot.» Rögtön homály és sötétség szakadt rá, és körbe járva kereste, hogy valaki kezét nyújtsa neki. Erre a prokonzul hitt, mivel látta, hogy mi történt, és csodálkozott az Úr tanításán.

A mágia a 21. század elejére a kereszténység elleni legnagyobb kihívássá lett. De nagyobb erő van velünk, mint ellenünk. Akik Jézusban hisznek, a győztes oldalon állnak.