Nap nap után hallgatom az Afganisztánról szóló híreket a rádióban, ehhez aztán asszociálódik Irak. Ott úgy néz ki, jobban állnak a dolgok. Mi amúgy se aggódunk, szerencsére idejében eljöttünk Irakból. A magyar vitézség mindig híres volt. Mihelyt egy emberünk elesett (egy hivatásos katona, aki önként jelentkezett iraki szolgálatra), nyomban hősiesen kivontuk „csapatainkat” (azt a néhány főnyi kontingenst) Irakból. Arra igazán nem számítottunk, hogy egy katona el is eshet. 

Megint a West End Cityben ebédelek. Két fiatalember ül egy asztalnál, a többi hely szabad. Idegen nyelven beszélnek. Lingvisztikai iránytűm a román nyelv irányában leng ki. De lehetnek a srácok rácok, sokácok, bunyevácok, mit tudom én. Odakéredzkedem tálcámmal, magyarul. A felém eső, kísértetiesen ismételve a múltkori hölgy eljárását, egyetlen szó nélkül végigmér, aztán biztonságba helyezi tőlem mobiltelefonját.

Ennyire közellenség küllemem van?

Az élet édes-bús.

A rakott krumplihoz sót is adnak. Önként, dalolva, pedig nem is kértem. Só ami só, úri hely. Vagy ha proli hely, akkor minőségi. Világ proletárjai, minősüljetek.

Megyek a legközelebbi asztalhoz a tálcámmal. Két üléssel odább forog fenn egy negyven körüli hölgy. Udvariasan megkérdezem: „Szabad?” Nem válaszol, viszont a táskáját biztonságba helyezi tőlem. Láthatóan nem élvezem bizalmát. Igaz, bizalmatlanságát se élvezem.

Mióta a gyermekkor nosztalgiája a Bűvös körömből c. blogban előtört belőlem, megengedtem magamnak némi elégikus hangot, ami Bumeráng címszó alatt kulminált. A Hagiosz listán valóságos bumerangológia alakult ki, azt tárgyalva, hogyan kell kezelnünk a belénk akadt bumerángokat, érzelmi sebződéseinket. 

Néhány évvel a Bűvös körömből blogban elmondottak előtt volt egy nálam évekkel idősebb fiú, aki gyakrabban megfordult nálunk, mert édesanyám és az ő női felmenője, Csindrisztri néni barátnőknek kiáltották ki magukat. Templomi ismeretség lehetett. Emlékszem, egyszer lelkesen magyaráztam a fiúnak, akit keresetlenül Csindrisztroánnak fogok becézni, milyen Verne-könyveket olvastam és milyen Verne-könyvek vannak még.

A Bűvös körömből c. blogbejegyzésben a szexuális ébredésig jutottam serdülőkorom töredékes elbeszélésében. Most 15-16 éves korommal folytatom, a gimnáziumi évekkel.

Elbűvölt a beszélő robot, akit Circo talált a weben. Beírtam a keresőbe: „Kérdezd Annát”, és máris magam előtt láttam a hölgyet. De nekem nem volt szerencsém. Igaz, hogy mindenáron könyvet akartam venni az IKEA áruházban. Anna nem értette kérdéseimet. Amikor azt írtam be: „Eladó könyv”, azt hitte, eladói munkát keresek. Sorra jöttek a válaszok, hogy nem ért. Mielőtt föladtam volna, még beírtam: „Azt hiszed, hülye vagyok?” Ezt kaptam vissza:

Hetedikes vagy nyolcadikos voltam. Kémia tanárnőm közölte, hogy igen csúnyán el fog bánni velem. Nem tudtam, mit kell ilyenkor mondani, hát nem mondtam semmit. Hallgattam.

Insalata mista címmel új blog jelenik meg a Hagiosz weblapon, amelyet örömmel bocsátok útjára. Szerzője régóta magára vonta figyelmemet mind mondanivalójával, mind kifejezőkészségével. Katolikus hitéről bőséges alkalmam volt meggyőződni. Köszönöm, hogy számos lehetőség közül éppen a Hagioszt választotta. Köszönöm továbbá Riszterer Tamás segítségét a blog létrehozásában. Circo blogját nem moderálom, közvetlenül a Világhálón dolgozik.