Az élet édes-bús.

A rakott krumplihoz sót is adnak. Önként, dalolva, pedig nem is kértem. Só ami só, úri hely. Vagy ha proli hely, akkor minőségi. Világ proletárjai, minősüljetek.

Megyek a legközelebbi asztalhoz a tálcámmal. Két üléssel odább forog fenn egy negyven körüli hölgy. Udvariasan megkérdezem: „Szabad?” Nem válaszol, viszont a táskáját biztonságba helyezi tőlem. Láthatóan nem élvezem bizalmát. Igaz, bizalmatlanságát se élvezem.

Mióta a gyermekkor nosztalgiája a Bűvös körömből c. blogban előtört belőlem, megengedtem magamnak némi elégikus hangot, ami Bumeráng címszó alatt kulminált. A Hagiosz listán valóságos bumerangológia alakult ki, azt tárgyalva, hogyan kell kezelnünk a belénk akadt bumerángokat, érzelmi sebződéseinket. 

Néhány évvel a Bűvös körömből blogban elmondottak előtt volt egy nálam évekkel idősebb fiú, aki gyakrabban megfordult nálunk, mert édesanyám és az ő női felmenője, Csindrisztri néni barátnőknek kiáltották ki magukat. Templomi ismeretség lehetett. Emlékszem, egyszer lelkesen magyaráztam a fiúnak, akit keresetlenül Csindrisztroánnak fogok becézni, milyen Verne-könyveket olvastam és milyen Verne-könyvek vannak még.

A Bűvös körömből c. blogbejegyzésben a szexuális ébredésig jutottam serdülőkorom töredékes elbeszélésében. Most 15-16 éves korommal folytatom, a gimnáziumi évekkel.

Elbűvölt a beszélő robot, akit Circo talált a weben. Beírtam a keresőbe: „Kérdezd Annát”, és máris magam előtt láttam a hölgyet. De nekem nem volt szerencsém. Igaz, hogy mindenáron könyvet akartam venni az IKEA áruházban. Anna nem értette kérdéseimet. Amikor azt írtam be: „Eladó könyv”, azt hitte, eladói munkát keresek. Sorra jöttek a válaszok, hogy nem ért. Mielőtt föladtam volna, még beírtam: „Azt hiszed, hülye vagyok?” Ezt kaptam vissza:

Hetedikes vagy nyolcadikos voltam. Kémia tanárnőm közölte, hogy igen csúnyán el fog bánni velem. Nem tudtam, mit kell ilyenkor mondani, hát nem mondtam semmit. Hallgattam.

Insalata mista címmel új blog jelenik meg a Hagiosz weblapon, amelyet örömmel bocsátok útjára. Szerzője régóta magára vonta figyelmemet mind mondanivalójával, mind kifejezőkészségével. Katolikus hitéről bőséges alkalmam volt meggyőződni. Köszönöm, hogy számos lehetőség közül éppen a Hagioszt választotta. Köszönöm továbbá Riszterer Tamás segítségét a blog létrehozásában. Circo blogját nem moderálom, közvetlenül a Világhálón dolgozik.

Ha a West End Cityben ebédelsz, illik utána a tálcát elvinni a gyűjtőládához. Van, aki otthagyja az asztalon, de én aljas merénylőnek érezném magamat, ha nem takarítanám el. Mielőtt a tálcát a gyűjtőláda tetején hagyod, egyszerű műveletet kell elvégezned: egyik kezeddel fölemelve tartod a gyűjtőláda csapóajtaját, másik kezeddel a tálcát fogod, mialatt harmadik kezeddel lesöpröd a tálcáról a használt műanyag étszereket a gyűjtőláda belsejében található szemeteszsákba. Akinek nincs három keze, magára vessen.

Minap a Petőfi Sándor utcában járva, ahol folyamatban vannak a majdani sétálóutca kialakításának munkálatai, tanulmányozhattam nappali élőhelyén a dolgozó néven ismert gerinces fajt. Egy példány gödröt ásott. További kettő ásójára támaszkodva lelkes figyelemmel nézte, egy negyedik és ötödik pedig elmélyülten beszélgetett. Örömmel szögeztem le, hogy a szocializmusban kialakult munkaerkölcs nem veszett ki. Nálunk a munka becsület és dicsőség dolga. Dolgozzanak azok.

Egy gyógyszertárat kerestem. Hogy nem találtam meg, az valószínűleg annak a jele, hogy máshol van, mint ahol kerestem. Viszont odatévedtem gyermekkorom színhelyére. Láttam a Szentkirályi u. 47. sz. házat, ahol négyévesen rangrejtve tartózkodtam, mialatt két bombát kapott. Nagyon hátrányára változott, hajdan meleg lakóház volt, most fehér gleccserfal, parányi ablakokkal és mélygarázzsal. És láttam egy Maléter Pál emléktáblát,  a Szentkirályi u.

Még egyszer írnom kell a bukott angyalokról, nehogy előző bejegyzésem hamis gondolatokat ébresszen. Lám, a juhászológia, amibe gyanútlanul kezdtem, a teológiába futott be.

Juhász Gyula azt mondja:

És arcukat kezükkel eltakarják,
Mert látni Őt már többé nem akarják...