Tegnapelőtt, ahogy szoktam kedden, estére elkészültem Sir Hasirim sorozatom következő előadásával. De nem voltam vele elégedett. Úgy döntöttem, szerdán még átdolgozom. Fontos a téma, a II. Vatikáni Zsinat fejleményei és a Duquesne Weekend, egyszóval a katolikus karizmatikus megújulás kialakulása. Az én szövegemben túl sok volt az adat és túl kevés a dráma. Nekiültem hát az újraírásnak tegnap, szerdán délelőtt. Tovább tartott, mint gondoltam. Amikor elkészültem, a szövegben még rengeteg javítani való maradt, ezeket észrevenni és korrigálni szórakozást jelentett egész estig. De már az első fázisban nekiálltam diktafonra olvasni az előadást, mert a hanganyagot is közzéteszem, és ha jól tudom, a Mária Rádió, hozzájárulásommal, csütörtökön föl is használja. Hangszigetelt stúdióm nincs, de a déli harangszón már túl voltunk, nagyobb hangrobbanás nem fenyegetett, hát hozzáfogtam a beolvasáshoz.

Ifjúságomból emlékszem egy olasz filmre, Nincs kegyelem volt a címe. Szerepelt benne egy női otthon vagy fogház vagy intézet, amelyben szerzetesnővérek látták el a szolgálatot. A lányok kitörést szerveztek, barátaiktól fegyvert is kaptak. Amikor megindult az akció, egy nővér nyomni kezdte a riasztócsengőt. Egyik lány pisztolyt fogott rá, hogy azonnal hagyja abba. A nővér farkasszemet nézett vele, és tovább csöngetett. A lány nem mert lőni.

Gyér, de biztos jeleit tapasztalom annak, hogy Kávét a lányoknak c. blogbejegyzésemet egyesek félreértik. A bejegyzés célja szubjektíve egy zavaros éjszaka feldolgozása volt, nyilvánosságra hozásáé pedig némi tanítás a libido jelentőségére és az öncélú szexuális késztetések kezelésére nézve. Nem kívántam Szent Ágoston Vallomásainak nemes hagyományait folytatni, nem is lett volna mivel.

Képzeld el, TALAKE, hogy nehéz nap virrad rád; konfliktusaid vannak, vádolnak, félreértenek; sós kútba tesznek, onnan is kivesznek; bizonytalanságok öveznek; megszabadultál ugyan a bűnbocsánat szentségében lelked árnyaitól, mégis árnyéknak éled meg önmagadat („rohanok, mord és hideg árnyék” – Dsida); s egyszercsak templomhoz érsz, és ezt a súlyos árnyékot, ami vagy, odaveted a Szépséges trónusa elé.

Vársz. És nem történik semmi.

A Vasprefektus feje látványosan lehullott, más csúcsrendőri fejekkel együtt. A miniszterelnök talán stabilizálni hiszi önmagát erélyes látszatintézkedéseivel. Csakhogy az átlagember a rendőrbotrányokból azt a következtetést vonja le: „Itt minden korrupt”, és nem teszi hozzá: „Itt minden korrupt, kivéve természetesen a miniszterelnököt.” A legnagyobb rendőrbotrány, az október 23-i gyalázatos terror fő felelőse még a helyén van.

Jöjj, Szentlélek. Jöjj, isteni Tűz, vonj be minket a teremtetlen Szeretet örök lángviharába. Jöjj, Tűz aki beteljesülés vagy és új kezdet, aki hazatalálás vagy és vakmerő kaland, aki teremtő nyugtalanság vagy és mindent felülmúló békesség. Jöjj, Tűz, aki az Atya és a Fiú közös boldogsága vagy, aki a boldog Isten dicsősége vagy, aki a megfoghatatlan Transzcendencia extázisa vagy. Jöjj, Tűz, aki önmagunkból kiemelsz és önmagunkká perzselsz, aki megölve éltetsz, aki megsemmisítesz és átistenítesz.

Ébresztőórám leckéket adhatna könyörtelenségből. Akkor hirdeti meg az égszakadást-földindulást, amikor, szokásos korai ébredésem után, végre képes volnék egy kis jótékony szendergésre. Bódultan serkenek, brutalizálom a nyomorult műszert („ha nincs benned könyör, ne legyen benned hang se”), s egy füst alatt bekapcsolom a rádiót, mert most már veszélyes lenne elszundikálni, nincs több ébresztés. Aztán megkeverem kávémat, és várom, hogy hasson.

Tegnap este megtartottuk a szezon utolsó Zikkaron imaösszejövetelét, ezután már a nyári lelkigyakorlatra összpontosítunk. Szokott harminc fő körüli létszámunkkal ezúttal nem a földszinten kaptunk helyet, hanem egy emeleti teremben. Akárcsak pünkösdkor a tanítványok.

Minap megvár a folyosón egy fiatal barátom, miután menyasszonyostul résztvett a hétköznapi reggeli misén, és megkérdezi:

– Mit jelent az a kéz a szószéken?

– ?????

– Ott van egy kéz a szószéken, és egy feszületet tart.

Nem vagyok jó megfigyelő, nem tudom, miről van szó. Bemegyünk a templomba, hát csakugyan, egy kézben végződő karcsonk lebeg a levegőben a szószék pereme fölött, és feszületet mutat föl.

Van buffaló, trójai faló, főzelékfaló.

Ma a harmadikhoz járultam, ebédelés céljából. A kiszolgáló megkérdezte, tegyen-e tejfölt a rakott kelre. „Nem kérek, köszönöm” – válaszoltam. Jóindulatúan tudomásul vette, aztán automatikusan rákanalazta az adagomra a tejfölt.