Közlemény Vassula Rydenről, 1995. október 6.

A Hittani Kongregáció közleménye, 1995. október 6.

Számos püspök, pap, szerzetes és világi személy kérte Kongregációnktól, hogy tekintéllyel értékelje Vassula Ryden asszony tevékenységét, aki Svájcban lakó görög orthodox, s aki szóban és írásban olyan üzeneteket terjeszt az egész világ katolikus köreiben, amelyeket állítólagos mennyei kinyilatkoztatásoknak tulajdonít.

Az egész kérdés higgadt, figyelmes tanulmányozása, amelyet a Kongregáció abból a célból vállalt, hogy „megvizsgálja a lelkeket, vajon Istentől vannak-e” (vö. 1Jn 4,1), a pozitív szempontokon túlmenően számos alapvető elemet tárt föl, amelyeket a katolikus tanítás fényében negatívnak kell tekintenünk.

Azonfelül, hogy rá kell mutatnunk azoknak a módoknak gyanús természetére, amelyeken az állítólagos kinyilatkoztatások végbementek, alá kell húznunk néhány tanbeli tévedést, amelyet tartalmaznak.

Egyebek között kétértelmű a Szentháromság személyeiről való beszéd nyelvezete, egészen odáig, hogy az isteni személyek sajátos megnevezései és funkciói összekeverednek. Az állítólagos kinyilatkoztatások előre jeleznek egy küszöbön álló korszakot, amikor az Antikrisztus fog hatalomra kerülni az Egyházban. Prófétai kijelentés szól - millenarista modorban - arról, hogy Isten olyan végső dicsőséges beavatkozásra készül, amely még Krisztus végső eljövetele előtt bevezeti a földön a békesség és általános boldogulás korát. Továbbá előre van jelezve egy olyan Egyház közeli megjelenése, amely egyfajta pánkeresztény közösség lesz, ez pedig ellenkezik a katolikus tanítással.

Az a tény, hogy a fent említett tévedések Ryden későbbi írásaiban már nem jelennek meg, annak jele, hogy az állítólagos „mennyei üzenetek” pusztán egyéni elmélkedések eredményei.

Ezenfelül Ryden asszony, azzal, hogy görög orthodox létére rendszeresen veszi a katolikus Egyház szentségeit, számottevő megütközést vált ki a katolikus Egyház különböző köreiben. Úgy tűnik, föléje helyezi önmagát minden egyházi joghatóságnak és minden kánoni normának, s ennek következtében ökumenikus zűrzavart teremt, amely saját Egyházának sok hatóságát, lelkészét és hívét is irritálja, mert annak egyházfegyelmén is túlteszi magát.

Mivel Vassula Ryden tevékenységének negatív hatása - bizonyos pozitív szempontok ellenére - fennáll, Kongregációnk a püspökök beavatkozását kéri, hogy a hívek megfelelő információt kapjanak, és Ryden eszméinek terjesztésére egyházmegyéjükben ne nyíljon lehetőség. Végül a Kongregáció arra szólít fel minden hívőt: ne tekintsék természetfölöttinek Vassula Ryden asszony írásait és beszédeit, hogy megőrizhessék annak a hitnek tisztaságát, amelyet az Úr Egyházára bízott.

Vatikánváros, 1995. október 6.

(Az Osservatore Romano 1995. október 25-i angol nyelvű számában megjelent szöveg alapján készült, nem hivatalos fordítás.)

A közlemény később megjelent az Acta Apostolicae Sedisben is [AAS, vol. LXXXVIII, N. 12 (5 Decembris 1996), 956-957].

Copyright nélkül. Az anyag szabadon tükrözhető, felhasználható, terjeszthető.

Sajtónyilatkozat, 1996. december

Hittani Kongregáció

Sajtónyilatkozat a Vassula Rydennel kapcsolatos közleményről

(1996. december)

I. A Hittani Kongregáció különböző kérdéseket kapott 1995. október 6-án kelt, a L'Osservatore Romano 1995. október 23/24-i, (hétfő-keddi) számának 2. oldalán (angol kiadásban: 1995. október 25., 12. o.) megjelent közleményének értékével és tekintélyével kapcsolatban, mely közlemény Vassula Ryden asszony állítólagos kinyilatkoztatásoknak tulajdonított és az egész világ katolikus köreiben elterjesztett írásaival és üzeneteivel foglalkozik.

Ezzel kapcsolatban a Kongregáció a következőket kívánja megállapítani:

1.) A katolikus Egyház pásztoraihoz és híveihez intézett közlemény teljes érvényben van. Az illetékes hatóságok jóváhagyták, és meg fog jelenni az Acta Apostolicæ Sedisben, a Szentszék hivatalos lapjában, a Kongregáció prefetusának és titkárának aláírásával.

2.) Az egyes hírközlő eszközök által terjesztett jelentésekre vonatkozóan, melyek őeminenciájának, a bíboros prefektusnak Guadalajarában, Mexikóban, 1996. május 10-én, egy csoportkihallgatáson történt magánbeszélgetésére hivatkozva a Közlemény szűkebb értelmezéséről szólnak, ugyanaz a bíboros prefektus a következőket kívánja kijelenteni:

a) mint mondotta, a hívek Vassula Ryden üzeneteit ne tekintsék isteni kinyilatkoztatásoknak, hanem csak az ő személyes elmélkedéseinek;

b) ezek az elmélkedések, mint a közlemény kifejtette, a pozitív szempontok mellett olyan elemeket is tartalmaznak, amelyek a katolikus tanítás fényében negatívak;

c) ennélfogva, az atyák és a hívek fel vannak szólítva, hogy ebben a dologban komoly lelki megkülönböztetést gyakoroljanak, és őrizzék meg a hit, az erkölcs és a lelkiélet tisztaságát, nem állítólagos kinyilatkoztatásokra támaszkodva, hanem Isten kinyilatkoztatott Szavát és az Egyház Tanítóhivatalának útmutatásait követve.

II. Az állítólagos magánkinyilatkoztatások szövegeinek forgalmazását illetően a Kongregáció megállapítja:

1.) Az az értelmezés, amelyet egyesek a VI. Pál által 1966. október 14-én jóváhagyott és ugyanazon év november 15-én közzétett határozatnak adtak, hogy tudniillik az állítólagos kinyilatkoztatásokból származó írások és üzenetek szabadon terjeszthetők az Egyházban, tökéletesen alaptalan. Ez a határozat ténylegesen „A tiltott könyvek Indexének eltörléséről” szólt, és megállapította, hogy, miután az idevágó egyházi büntetések fel vannak oldva, továbbra is megmarad az erkölcsi kötelezettség, hogy ne terjesszünk vagy olvassunk olyan írásokat, amelyek a hitet és az erkölcsöket veszélyeztetik.

2.) Ugyanakkor emlékezetbe kell idézni, hogy a feltételezett magánkinyilatkoztatások szövegeinek terjesztésére vonatkozóan érvényben marad az Egyházi Törvénykönyv 823. kánonjának 1.§-a: „Az Egyház pásztorainak ... joguk van megkövetelni, hogy a krisztushívők által kiadásra kerülő hitre és erkölcsre vonatkozó írásokat az ő ítéletüknek vessék alá.”

3.) Az állítólagos magánkinyilatkoztatások és azokra vonatkozó írások első fokon a megyéspüspök ítéletének vannak alávetve, speciális esetekben pedig a püspöki konferencia és a Hittani Kongregáció ítéletének.

(Az Osservatore Romano 1996. december 4-i angol nyelvű számában megjelent szöveg alapján készült magánfordítás.)

Copyright nélkül. Az anyag szabadon tükrözhető, felhasználható, terjeszthető.

Levél egyes országok püspökkari elnökeihez, 2004. július 10.

A Hittani Kongregáció levele Vassula Rydenről Franciaország, Svájc, Uruguay, a Fülöp-Szigetek és Kanada püspöki konferenciáinak elnökeihez

Hittani Konregáció

2004. július 10.

Jegyz. sz. 54/92-19631

Eminenciás / Excellenciás Uram!

Mint tudja, Kongregációnk kiadott egy Közleményt 1995-ben Vassula Ryden úrhölgy írásaival kapcsolatban. Ezután, az ő kívánságára, alapos dialógus következett. E dialógus végén az „Igaz Élet Istenben” legújabb kötetében megjelent Ryden asszonynak egy 2002. április 4-én kelt levele, amelyben Ryden asszony hasznos megvilágításokkal szolgált mind házassági helyzetére, mint pedig bizonyos nehézségekre vonatkozóan, amelyeket az említett Közlemény vetett fel írásaival és szentségekhez járulásával kapcsolatban (vö. a melléklettel). [A levél dátuma helyesen: 2002. június 26. K.G.]

Mivel a szóbanforgó írások bizonyos elterjedtségnek örvendenek az Ön országában, Kongregációnk hasznosnak ítélte, hogy értesítse Ön a fentiekről. A Ryden úrhölgy által szervezett ökumenikus imacsoportokban való részvételt illetően a katolikus híveket arra kell fölszólítani, hogy egyházmegyés püspökeik rendelkezését kövessék.

A fentieket közölve, megragadom az alkalmat, hogy Önt tartós és mély nagyrabecsülésemről biztosítsam.

Joseph Ratzinger

bíboros, prefektus

---

Az Eternal World Network weblapján közölt angol szöveg nyomán készült nemhivatalos fordítás.

A melléklet, vagyis Vassula Ryden 2002. június 26-án kelt részletes levele, olvasható az Igaz Élet Istenben magyar weblapján:

http://www.tlig.org/hu/hucdf.html

Levél a püspökökhöz, 2007. január 25.

HITTANI KONGREGÁCIÓ
2007. január 25.
Jegyz. sz. 54/92-24945

Eminenciás / Excellenciás Uram!

A Hittani Kongregációhoz folytonosan érkeznek kérések Vassula Rydén úrhölgy írásaival és tevékenységeivel kapcsolatos útmutatásért. E kérések különösen az 1995. október 6-i Közlemény jelentőségét érintik, valamint azokat a kritériumokat, amelyek figyelembevételével a helyi egyházaknak a Vassula Rydéntől származó írások terjesztésének tanácsosságát meg kell ítélniük.

E tekintetben a Kongregáció a következőket kívánja leszögezni:

1) Az 1995-ös Közlemény a megvizsgált írások tanbeli megítélését illetően érvényben marad (vö. 1. melléklet).

2) Ugyanakkor Vassula Rydén úrhölgy a Hittani Kongregációval folytatott párbeszédet követően megvilágításokkal szolgált bizonyos, írásaiban szereplő problematikus pontokra nézve, továbbá üzeneteinek természetére nézve is, amelyek nem isteni kinyilatkoztatásoknak, hanem inkább az ő személyes elmélkedéseinek vannak beállítva (vö. 2. melléklet: 2002. április 4-én kelt levél az Igaz Élet Istenben 10. kötetében). [A számok korrekcióra szorulnak: a levél 2002. június 26-án kelt, továbbá nem a 10. hanem a 12. kötetben jelent meg, és az azt követőkben. K.G.] Normatív szempontból tehát, a fent említett megvilágítások után, okos kiértékelést tanácsos végezni, esetről esetre, azzal a céllal, hogy a szóbanforgó írásokat a hívők képesek legyenek az adott magyarázatok fényében olvasni.

3) Végül: a katolikusok részvétele a Vassula Rydén úrhölgy által szervezett imacsoportokban továbbra sem tanácsos. Ökumenikus találkozók esetén a hívőknek az Ökumenikus Direktórium, az Egyházi Törvénykönyv (215. kánon; 223. kánon 2. §; 383. kánon 3. §) és az egyházmegyei ordináriusok útmutatásait kell követniük.

Megköszönve figyelmét, nagyrabecsülésem kifejezése mellett, maradok tisztelettel őszinte híve

William LEVADA

bíboros prefektus

(2 melléklet)

A bíborosokhoz, érsekekhez, püspökökhöz
A Püspökkari Konferenciák Elnökeinek

=========================================================================================

Fenti nemhivatalos fordítás alapja:

http://www.tlig.org/images/global/article/levada.jpg

A mellékletek nincsenek teljes pontossággal megnevezve, de úgy tűnik, az 1995-ös Közleményről és Vassula tisztázó leveléről van szó.

=========================================================================================

Megvilágítások

Vassula többször emlegetett „megvilágításait” (chiarificazioni/clarifications) Rómában, 2002. június 26-án a Hittani Kongregáció munkatársának írt levele tartalmazza, amelynek szövege olvasható angolul a

http://www.tlig.org/en/testimonies/churchpos/cdf2005/q1a/

oldaltól kezdődően, ugyanitt ingyen letölthető .pdf fájlban.

Magyarul a szöveg megtalálható a

http://www.tlig.org/hu/hucdf.html

oldalon, ugyanitt ingyen letölthető .doc fájlban. Megjelent nyomtatásban a True Life in God 12. kötetében is.

Mivel a szöveg jogvédett, nincs módomban itt közölni. Tartalma katolikus szempontból teljesen korrekt. A Hittani Kongregáció nem ok nélkül nevezte „hasznosnak”, és kérte csatolását az üzenetekhez. Szó sincs azonban arról, hogy az üzenetek teljes tartalmát tisztázná, vagy hogy a Kongregáció visszavonta volna korábbi fenntartásait. Az ilyen értelmezések önkényesek, mint azt világosan mutatja a Kongregáció 2007. január 25-én kelt levele a püspökkari elnökökhöz.

A „megvilágítások” kifejezés helyett próbáltam természetesebbet találni. A chiarificazione/clarification szó jelentése „világossá tevés”. Ezt vissza lehet adni a „felvilágosítás”, „magyarázat”, „tisztázás” szavakkal is. A legutolsó nem hangzana jól többesszámban, az első kettő olykor kevésbé fejezi ki a szövegösszefüggéstől megkívánt jelentést. Hosszas habozás után döntöttem a jelen megoldás mellett. A „megvilágítás” persze bizonyos összefüggésekben „szempontot” is jelenthet („Új megvilágításban láttam a kérdést”). Itt, vegyük tudomásul, nem ezt jelenti, hanem azt, amit a szó etimológiája mond: világossá tételt („Megvilágította a kérdést”). Olyan fordítások, amelyek azt sugallják, hogy Vassula mindent tisztázott („hasznos megvilágításokkal szolgált” helyett „hasznos adatokat közölve tisztázta”), önkényes félreértelmezést jelentenek.

A Kongregáció öt kérdést tett föl Vassulának. Az első arra vonatkozik, milyen értelemben tekinti írásait kinyilatkoztatásnak, és hogyan kell azokat hallgatóinak és olvasóinak elfogadniuk. Vassula azt válaszolja, hogy üzenetei nem tartalmaznak új tanítást. Írásai csak aktualizálják és emlékezetbe idézik a Krisztusban adott egyetlen Kinyilatkoztatást, amelyet a Szentírás és a Hagyomány őriz és az Egyház közvetít. Nem tagadja a papok és teológusok szerepét, mégis úgy véli, Isten váratlanul, közvetlen cselekvéssel meghívta őt arra, hogy a hitletéteményhez semmit hozzá nem téve, rámutasson az igazságnak abban foglalt teljességére és felszólítson mindenkit arra, hogy belépjen ebbe az igazságba és szerinte éljen. Részletes és dogmatikailag pontos elemzést ad a magánkinyilatkoztatások természetéről. Nem hagy kétséget afelől, hogy saját üzeneteit is magánkinyilatkoztatásnak tekinti. Idézi az üzenetet, amelyet 1999. július 30-án kapott: „Ezek az üzenetek mind felülről jönnek és általam sugalmazottak. Hasznosak a tanításban és a tévedés megcáfolásában. Használhatók az Egyháznak az egység felé való vezetésére és az emberek életének irányítására, a megszentelődésben való tanításukra. Azért kapjátok, hogy jobban meg tudjátok magyarázni a nektek adott Kinyilatkoztatást. Kimeríthetetlen forrásai a meglepő kegyelmeknek mindnyájatok számára, hogy megújuljatok.” Vassula alázattal hiszi, hogy hogy az Úr érinti őt követlen cselekvéssel, amikor írásra indítja, de ez nem azonos a Szentírás sugalmazásával és nem teszi írásait tévedhetetlenné, jóllehet biztos abban, hogy írásaiban nincsenek tanbeli tévedések. Erőfeszítés nélkül tapasztalja Isten szavát, az egyszerűen jön. Kétféle formában fogadja: belső szavak formájában, amelyek nagy mélységét ő csak korlátozott képességei szerint tudja nyelvileg tükrözni, továbbá szavak nélküli értelmi belátás formájában, amelynek világosságát ő maga önti szavakba. Mindjárt ezután azonban arról beszél, hogy az Úr a kezét is vezeti az írásban. Nem világos, hogy ha vezetve van a keze, mennyiben tükrözi ő maga a belső szavakat vagy meglátásokat; vagy, ha csakugyan ő fogalmaz, mit jelent az, hogy vezetve van a keze. Csupán azt, hogy ilyenkor más, „hieratikus” íráskép születik?

Hozzáfűzöm: noha elismeri, hogy saját korlátozott képességei szerint adja tovább az üzeneteket és hogy azok nem tévedhetetlenek, a levél semmi kétséget nem hagy arról, hogy Vassula magánkinyilatkoztatásoknak tekinti üzeneteit. Nem egészen értem, miért írja Levada bíboros angyali jóhiszeműséggel, hogy a levél szerint az üzenetek „nem isteni kinyilatkoztatásoknak, hanem inkább az ő személyes elmélkedéseinek vannak beállítva” (Levél a püspökökhöz, 2007. január 25.). Ha a Megvilágítások általam hivatkozott szövege hiteles (márpedig ebben nincs okom kételkedni), igenis kinyilatkoztatásoknak vannak beállítva, ha nem is a nyilvános kinyilatkoztatás értelmében, de isteni eredetű magánkinyilatkoztatásoknak. Vassula tiltakozik is sértődött válaszlevelében. Ez pedig az IÉI (Igaz Élet Istenben) üzenetek legkritikusabb pontja: honnan származnak? A Kongregáció szerint Vassulától, Vassula szerint Istentől.

A második kérdés Vassulának az Egyházhoz való viszonyára vonatkozik. Ha orthodoxnak vallja magát, milyen értelemben buzdít a pápa elfogadására és a római Egyházzal való egységre? Nem érzi magát a két egyház fölött állónak? Milyen alapon járul szentáldozáshoz mindkét egyházban? Vassula azt válaszolja, hogy a római Egyházzal való egységre buzdítani számára erős árral szemben történő úszást jelent, de látta, hogy az Úr mennyire szenved megosztottságunktől, ezért vállalta ezt a keresztet. Egyesek a görög orthodox hierarchiában teljesen elutasítják őt, a pápa zsoldjában álló trójai lónak tartják, sőt, görög katolikusnak. Ezzel szemben ő teljesen elkötelezett saját egyházának, de az ökumenizmus nem eretnekség és nem bűn. A kulcs az egységhez az alázat és szeretet; imaösszejövetelein a szívek megváltozásáért imádkoznak. Mind a katolikusoknak, mind az orthodoxoknak, mind a protestánsoknak meg kell hajolniuk. Vassula nem pánkeresztény egységre gondol, nem az igazságban való megalkuvásra, nem hamis ökumenizmusra. Ellene van a katolikus Egyházon belüli megoszlásnak is, amikor katolikusok nem fogadják el a pápát. Üzenetei elismerik Péter pásztori tekintélyét. Az egységet Péterrel mint Krisztus helytartójával az élen képzeli el, de joghatósági kérdésekről nem érzi magát illetékesnek nyilatkozni. A jövendő egyesült Egyház struktúrájáról nem tud képet alkotni. Az egység elleni legnagyobb bűnnek a húsvét dátumának különbözőségét tartja. Orthodox templomba jár, de olyan programokon, amelyek katolikus szentmisét foglalnak magukban, a katolikus misén áldozik, amit a 844. kánon 3. bekezdése lehetővé tesz. A protestánsokat az IÉI üzenetek arra buzdítják, hogy szeressék Jézus Anyját és fogadják el Péter szerepét. A válásnak és újraházasodásnak Vassula nem híve, ezek még megtérése előtt történtek meg vele. Azóta rendezte házasságát az orthodox egyházi szabályok szerint.

A harmadik kérdés a Szentháromság személyeit illető terminológiai konfúzióra vonatkozik, amely Vassula korai írásaiban észlelhető. Hit dolgában nem volna jobb a szabványos katekizmus-terminológiát használni, az olvasók megzavarásának elkerülésére? Vassula azt válaszolja, hogy ő nem teológus, Krisztus az ő nyelvén beszélt vele, nem teológiai nyelven. Ő azonban kezdettől fogva világosan meg tudta különböztetni az Atyát, a Fiút és a Szentlelket. Ezután ragyogó szentháromságtani fejtegetések következnek, melyek csak egy tekintetben nem meggyőzőek: nehéz elhinni, hogy Vassula írta volna őket. Nekem nem is sikerült. Itt egy (vagy több) magas szintű szakértő működött, a szentháromságtan és a dogmatörténet kiváló ismerője. Ez egyébként egyáltalán nem baj. Segít elhárítani a félreértéseket. Csak egy kérdés merül föl ismételten és még nagyobb erővel: ha valóban Isten szólt Vassulához, nem tudott volna úgy szólni, hogy körmönfont teológia nélkül is helyesen lehessen érteni? Éppen azért, mert Vassula nem teológus...

A negyedik kérdés a protológiára és eszkatológiára vonatkozik. Milyen értelemben van a léleknek „látomása Istenről”, mielőtt a testbe kerül, és hogyan lát Vassula egy Új Pünkösdöt az üdvtörténetben, az Úr eljöveteléhez és a holtak feltámadásához viszonyítva? Vassula mindenekelőtt elhatárolja magát a reinkarnáció-hittől és a New Age-től. Nem a lélek preegzisztenciájáról beszél, hanem költői és misztikus nyelven arról, hogy Isten megáld és szeret minden lelket, teremtésétől fogva. Isten képét hordozzuk lényünk mélyén fogantatásunk pillanatától kezdve. Az eszkatológiával kapcsolatban kijelenti, hogy nem támogat hamis millenarizmust, egy anyagi értelemben vett „új eget és új földet” Jézus második eljövetele előtt. Ha az Igaz Élet Istenben üzenetei Új Pünkösdről, Új Égről vagy Új Földről beszélnek, azt metaforikusan kell érteni. Arról a reménységről van szó, hogy Krisztus belülről megújít bennünket a Szentlélek erejével. Ez a megújulás már folyamatban van, de mindig függ a mi közreműködésünktől. Isten diszkréten működik, nem szenzációs eseményeken keresztül.

A Hittani Kongregáció ötödször azt kérdezi, hogy mi voltaképpen az IÉI mozgalom, mit kíván követőitől, és hogyan van strukturálva. Vassula válasza az, hogy az Igaz Élet Istenben nem mozgalom, nincs irodája. Nem más, mint mindenkihez intézett felhívás kiengesztelődésre és egységre. Nemcsak a keresztényekhez szóló hívás, hanem nem-keresztényeket is vonz és kereszténnyé tesz. Hatására zsidók, muszlimok, buddhisták és hinduk keresztelkedtek meg. Az Istennel való bensőséges kapcsolat az, amire fel vagyunk szólítva. Világszerte imacsoportok alakulnak, tagjaik szeretetházakat létesítenek, evangelizációs munkára éreznek ösztönzést. Virágzik a Mária-tisztelet. IÉI Társulatok születnek, főképpen könyvkiadásra és evangelizációs munkára. Zarándoklatok szerveződnek. Vassula örül, hogy mindezt alkalma volt kifejteni a Kongregációnak.

Ezzel a levéllel a Kongregáció egyelőre befejezettnek tekinti a párbeszédet. Valóban, a levél a lehető legnagyobb mértékben megtesz mindent azért, hogy Vassula üzenetei katolikus szempontból elfogadható értelmezést kaphassanak. A többit a Kongregáció bölcsen az időre bízza. A problémák nem értek véget; a Megvilágítások katolikus szelleműek, de vajon helyesen értelmezik-e az üzeneteket? Nekem furcsa, hogy annyira el vannak dugva a TLIG (IÉI) weblapján. A címlapról nem vezet hozzájuk link, se az angol, se a magyar változatban. Az is nagyon furcsa, hogy Levada bíboros nem vette észre: Vassula ragaszkodik üzenetei isteni eredetéhez. Ebben a kérdésben továbbra sincs egyetértés. A Kongregáció szerint Vassula csak saját elmélkedéseit vetette papírra, az IÉI követői szerint Isten szólt hozzá.

Roma locuta, causa non finita.

Vassula tiltakozik

Vassula 2007. augusztusi keltezéssel reagált a Hittani Kongregáció 2007. január 25-én kelt levelére. Válaszlevele olvasható angolul a

http://www.tlig.org/en/testimonies/churchpos/levada-response/

magyarul pedig a

http://www.tlig.org/hu/vassula_cdf_levada_1.html

linken. A szöveget copyright okokból nem közlöm, csak néhány reflexiót fűzök hozzá.

A levél világosan tükrözi Vassulának és híveinek azt a véleményét, hogy a Konregáció 2004. július 10-én kelt levele után már teljesen szabad kezet kaptak, Vassula mindent tisztázott, és a Közleménnyel nem kellett többet törődni. Bárki, aki a 2004. júliusi levelet elfogulatlanul olvassa, megállapíthatja, hogy ez tévedés. A Közlemény nincs visszavonva, és a levél nem mondja, hogy Vassula minden pontban tisztázta magát. Minthogy azonban a Megvilágítások valóban katolikus szelleműek, a Kongregáció elegendőnek tartotta annak biztosítását, hogy az IÉI üzeneteket a Megvilágítások fényében olvassák.

Nem volt elegendő. Vassula továbbra is isteni kinyilatkoztatásokként kezelte üzeneteit, a Hittani Kongregáció pedig továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy azok csak Vassula személyes elmélkedéseinek gyümölcsei. A Kongregáció 2007. január 25-én kelt levele feltételezi, hogy utóbbi megállapítást Vassula maga is elfogadja, hiszen a Megvilágításokban elismeri, hogy üzenetei nem tévedhetetlenek, és azok megfogalmazásában ő maga is résztvesz. A feltételezés azonban naivnak bizonyult, hiszen – mint arra korábban magam is rámutattam – Vassula a Megvilágításokban is állandóan hangoztatja, hogy az Úr szól hozzá. Ezért a naivságért súlyosan fizet a Kongregáció: Vassula valósággal toporzékol.

„A legnagyobb kárt a bíboros levelében található alaptalan állítás okozza. Olyasmit állít, és olyan szavakat tulajdonít nekem, amelyeket én sohasem mondtam, mégpedig: „hogy az üzenetek nem isteni kinyilatkoztatások, hanem az én saját, személyes elmélkedéseim!” Ez NEM IGAZ! Én sohasem mondtam ilyesmit, soha! Ez igen komoly és alapvető hiba! Nem szeretném azt hinni, hogy ez a hibás értelmezés szándékos lett volna, inkább gondatlanságnak tulajdonítható, de a hatása ugyanaz. Hamis állítást közöltek a püspökökkel és tulajdonképpen az egész világgal.”

Vassula itt elveti a sulykot, mert a Kongregáció nem adja az ő szájába az idézett szavakat, amint arról bárki meggyőződhet, ha a Kongregáció levelét elolvassa. A levél szenvedő szerkezetet használ: „the nature of her messages which are presented not as divine revelations, but rather as her personal meditations”. De ezt se lett volna szabad mondani. Vassula mindig isteni kinyilatkoztatásnak mondta üzeneteit, ezt a Kongregációnak észre kellett volna vennie, világosan megkülönböztetve saját álláspontját Vassuláétól. Ugyanakkor Vassula is kétértelműen beszél üzeneteinek eredetéről, márpedig ez olyan témakör, ahol minden kétértelműség visszaüt.

Szóvá tesz Vassula még két kisebb hibát: a Megvilágítások nem 2002. április 4-én keltek, hanem 2002. június 26-án, és nem az IÉI 10. kötetében jelentek meg, hanem a 12.-ben. Ezekben teljesen igaza van, de itt nincs szó jelentős tévedésekről.

A levél többi része sértődöttség és kioktatás, nem érdemel figyelmet. Leírtam, hogy nem tartom Vassulát pszichotikusnak. Azt azonban nem, hogy nem tartom hisztérikusnak. Figura docet.

Azt gondolom, az idő érik. El kell jönnie a pillanatnak, amikor a Kongregáció nem akarja többet szőrmentében kezelni az ügyet. Nem törekszik többé dodonai fogalmazásokkal arra, hogy Vassula is jóllakjon, a katolikus hit is megmaradjon. Érik az idő egy nagyon világos, nagyon egyértelmű állásfoglalásra.

Levelében Vassula választás elé állítja híveit, hogy Ratzinger vagy Levada bíboros állásfoglalását követik. De nincs ilyen dilemma. A dilemma abban mutatkozik, hogy az IÉI üzenetekhez ragaszkodunk a katolikus egyházhűség rovására, vagy a katolikus egyházhűséghez az IÉI üzenetek rovására.

Rossz tapasztalatom az IÉI üzenetekkel

Maria Laura Pio, jelen beszámoló szerzője indította el a Kritikus weblap Vassula Ryden „Igaz élet Istenben” üzeneteiről c. weblapot:

http://www.infovassula.ch

1996-ig Genfben laktam (Svájc), mintegy 50 km-re Lausanne körzetétől, ahol abban az időben Vassula élt. Csecsemőkoromtól katolikus vagyok, és mindig az evangélium szerint törekedtem élni. Genfi tartózkodásom idején nagyon aktív voltam plébániámon, önkéntes hitoktató voltam, miközben egyetemi tanulmányaimat befejeztem.

1993-94-ben lelkivezetőm bemutatott G. asszonynak, aki nagyon aktív támogatója Vassula Rydennek. Ő volt az első, aki nekem Vassuláról beszélt, és tőle kaptam az „Igaz Élet Istenben” (IÉI) üzenetek első kötetét. Meghívott a konferenciára is, amit Vassula tartott az Egyházak Világtanácsában.

Az IÉI üzenetek kissé furcsák voltak számomra, de minthogy még sose olvastam magánkinyilatkoztatást, igyekeztem nyitottnak lenni velük kapcsolatban. Vassulának az Egyházak Világtanácsában tartott beszéde után nagy lelkesedést éreztem, és megvettem néhány további könyvet is. Az üzenetek olvasásakor éreztem először, hogy Isten igazán szeret engem (az első kötet főtémája Isten szeretete).

Ebben a fázisban azért imádkoztam Istenhez, hogy adjon nekem jelt. Mivel a konferenciára édesanyámmal együtt mentem, azért imádkoztam, hogy amennyiben az üzenetek valódiak, ezt anyukám erősítse meg nekem. És megtette. Közvetlenül a konferencia után pozitív benyomása volt Vassuláról. Viszont a könyvek olvasása után szkeptikussá vált. Ezt a nézetváltozását azonban nem tekintettem az Istentől kapott válasz részének... (Ma már nem kérek jeleket Istentől; nem mintha Isten nem válaszolna – ő minden imát meghallgat – , hanem mert mi emberek hajlamosak vagyunk mindenütt jeleket látni és úgy értelmezni őket, ahogy nekünk tetszik...)

Az üzenetek hamarosan szenvedélyemmé váltak. „Szenvedélyen” azt értem, hogy minden egyes napon szükségét éreztem olvasásuknak. Elkezdtem abban hinni, hogy Isten akarata számomra az üzenetek olvasása és terjesztése. Ekkorra G. asszony megközelítőleg húsz könyvet adott nekem, hogy barátaimnak adhassam. Elkezdtem terjeszteni az üzeneteket. Azelőtt sose csináltam ehhez hasonlót. Az üzenetek állandóan ismétlik, hogy Isten egyetlen dolgot kíván tőlünk, azt, hogy terjesszük az IÉI üzeneteket, és ez menti meg a világot.

Annakidején tevékeny voltam egy társulatban, amely a felnőtt- és gyermekpornográfia ellen küzdött. Ezt mindig keresztény feladatnak tekintettem, de miután az IÉI-t olvastam, kezdtem ezt hiábavalónak érezni, és kihagytam az összejöveteleket, hogy több időm maradjon az IÉI üzenetek olvasására és terjesztésére. Abbahagytam az evangéliumok olvasását is, mert végül azt gondoltam, hogy az üzenetek az evangélium fölött állnak, hiszen Jézus ezekben most beszél.

Hamarosan rájöttem, hogy a legtöbb ember, aki olvasta az üzeneteket, ugyanúgy érez, mint én. G. asszony elmondta nekem, hogy mindennap olvassa az üzeneteket, és ha van fölös ideje, azt az első kötet újraolvasására használja.

Három-négy hónap IÉI után viselkedésem annyira megváltozott, hogy szüleim is észrevették. Képtelen voltam elviselni a legkisebb kritikát is Vassulával kapcsolatban, és sűrűn voltak borzalmas veszekedéseim anyámmal. Azonkívül nagyon érzékennyé váltam mindenre, gyakran sírtam. Iszonyú bűntudatom volt, amikor nem volt kedvem az üzeneteket olvasni. Nem néztem többé tévét, nem olvastam regényeket, mint azelőtt. Ha alkalmam volt vakációra menni, mindig megpróbáltam egy kolostorba visszavonulni lelkigyakorlatozni (természetesen IÉI könyvekkel). Barátaimmal csak akkor mentem el programokra, amikor úgy gondoltam, alkalmam lesz az üzenetek terjesztésére.

Miután nyolc-kilenc hónapja olvastam az üzeneteket, anyám felszólított, hogy bírjak ki egy napot az olvasásuk nélkül. Azt válaszoltam, hogy kibírok egy hónapot is. Meg is tettem. Közben bűnösnek éreztem magam. Úgy tűnt, belső hangot hallok, amely azt mondja nekem, hogy így cselekedve engedetlen vagyok Istennel szemben. Azzal érveltem magamban, hogy ezt nem azért csinálom, mert az üzeneteket hamisnak tartom, hanem azért, mert szeretem édesanyámat, és ez egy mód arra, hogy meggyőzzem őt az üzenetek igazságáról.

Ennek ellenére mindvégig bűntudatom volt, ám folyton imádkoztam Istenhez, hogy segítsen. Elkezdtem olvasni Avilai Szent Terézt és Keresztes Szent Jánost, és mély misztikájukat meglepően üdítőnek találtam. Sőt megkönnyebbültem, hogy nem kellett mindennap IÉI üzeneteket olvasnom (bár ezt nem szívesen vallottam be magamnak).

Nos, „IÉI önmegtartóztatásom” harmadik hetében Isten megadta nekem az erőt és az értelem világosságát, hogy szembenézzek azzal, ami az elmúlt évben történt. Most első alkalommal kételkedtem valóban az üzenetek hitelességében. Imádkoztam Istenhez, hogy mutassa meg nekem az Igazságot az IÉI-vel kapcsolatban.

Eltelt a hónap, és újból elkezdtem olvasni az IÉI-t. De ezúttal megláttam az ellentmondásokat az IÉI és az evangélium között. Eljött a pillanat, amikor abbahagytam az IÉI olvasását. Nem egészen egy év múlva a Katolikus Egyház nyilvánosságra hozta a Közleményt, egy figyelmeztetést a Vassula Ryden írásaiban előforduló negatív elemek és tanbeli tévedések ellen.

Az üzenetekben való hitem következményeként bűntudatot és szorongást tapasztaltam majdnem két éven keresztül, mert bár nem gondoltam már azt, hogy az IÉI hiteles, még bennem volt az ellentétes tartalmú agymosás. Úgy éreztem, nem tudok bízni Istenben, sem az Egyházban, sem önmagamban. Olyan becsapottnak éreztem magam a papoktól, akik nem figyelmeztettek, sőt bátorítottak az IÉI olvasására, anélkül, hogy ők maguk elolvasták volna! (Lelkivezetőm egyike volt ezeknek...) Állandóan azt kérdeztem Istentől, miért hagyott annyira tévútra menni, amikor egyedül Őt kerestem.

Egy darabig képtelen voltam Jézushoz imádkozni, mert az IÉI üzenetek (mint bármely hamis kinyilatkoztatás) finoman megváltoztatják az ember benyomását Jézus képéről és személyiségéről. Amikor „Jézusra” gondoltam, az IÉI-Jézus képe jött elmémbe, aki elítéli azokat, akik nem hisznek az üzenetekben (pedig az Egyház azt tanítja, hogy ne tekintsünk hitelesnek jóvá nem hagyott magánkinyilatkoztatásokat, ne olvassuk és ne terjesszük őket). Az imádságon keresztül azonban az Atyaisten helyreállította bennem Fiának képét.

Mint konklúziót hozzátenném, hogy mivel megtapasztaltam a föltétlen hitet egy jóvá nem hagyott magánkinyilatkoztatásban, amilyen az IÉI, tanúságot tehetek arról, hogy ez mennyire tönkreteheti az embert. Az IÉI látszólag nem tartalmaz tévedéseket, hibákat (egyes teológusok és papok hisznek benne). Minden hűségesnek tűnik az evangéliumhoz, az Egyház tanításához, a pápához. Úgy tűnt nekem, hogy mélyebb hitre és imádságos lelkületre jutottam. De mindez homokra épült. Ha a magánkinyilatkoztatás nem hiteles és az ember mégis úgy dönt, hogy hisz benne, az szellemileg tönkreteszi az embert.

Ez a tapasztalat megmutatta nekem, mennyire fontos hallgatni az Egyház figyelmeztetéseire és ajánlásaira. Megmutatta azt is, hogy a természetfölötti, a csoda keresése mennyire veszélyezteti a lelket, mennyire a hit erős és alattomos gyilkosává válik. Segített abban is, hogy új módon értsem meg Jézus szavát: „Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek” (Jn 20,29).

Több mint hat év kellett ahhoz, hogy fölépüljek ebből a tapasztalatból, amely egy valódi trauma következményeivel járt bennem. És mindössze nyolc hónapig olvastam az üzeneteket... Mindazonáltal bizonyos értelemben nem bánom, mert ezt a rettenetes illúzióvesztést és szenvedést Isten fölhasználta arra, hogy megmutassa nekem irántunk való igazi szeretetét – amely föltétel nélküli – és lelkileg egy mélyebb és hitelesebb hitre vezessen, amely az evangélium egyszerűségén, az Istenbe és az Ő Egyházába vetett bizalmon alapul.

Néhány évvel az elbeszélt események után, bizonyos körülmények folytán fölismertem, hogy nem hallgathatok arról, amit tapasztaltam. Ebből az okból hoztam létre weblapomat. Mivel a hivatalos IÉI weblap (www.tlig.org) érthető módon teljesen az üzenetek valódisága mellett áll ki, ez a webhely a negatív elemekre és tévedésekre koncentrál, amelyek az írásokban megtalálhatók és tisztázásra szorulnak. Ezzel nincs tagadva az, hogy az üzenetekben jó elemek is vannak.

A webhelyet Padovai Szent Antal pártfogása alá kívánom helyezni. Szent Antalnak szilárd teológiai képzettsége volt, és később csatlakozott a frissen alakult ferencesekhez (Assisi Szent Ferenc rendjéhez). Sok lelket mentett meg, sok megtérést tett lehetővé igehirdetésével és életmódjával, amelyet egyszerűség, igazságérzet, szegénység és alázat jellemzett. A klérus nagyfokú romlottsága idején szembesült a kathar eretnekséggel, amelynek követői erkölcsileg feddhetetlen életet folytattak. Szent Antal azzal a nehézséggel találkozott, hogy meg kellett értetnie a katharok súlyos tévedéseit, „jó gyümölcseik” ellenére és azok tagadása nélkül.

Padovai Szent Antal járjon közben értünk, hogy hűségesek maradjunk az Atyaistenhez, és megdicsőítsük Őt életünkkel.

Maria Laura Pio

Forrás:

http://www.infovassula.ch/tlighome.html#TESTIMONY 1

Orthodox dokumentum

Mrs. Vassula Rydén és az Igaz Élet Istenben – Általános memorandum
Őeminenciájától Abba Seraphimtól, Glastonbury metropolitájától
(2005. augusztus 5.)
A Brit Orthodox Egyház klérusához lelkipásztori felelősséggel, valamint minden hívőhöz

(Megjegyzés: a Brit Orthodox Egyház az alexandriai kopt patriarchátus joghatósága alá tartozik)

Kedves Atyák és Testvérek!

Jelenleg olyan irodalom van forgalomban, amely nyilvános összejövetelt hirdet Westminsterben, a Central Hallban, 2005. szeptember 10-én, ahol Mrs. Vassula Rydén lesz az előadó. Az összejövetelt az Igaz Élet Istenben néven ismeretes szervezet rendezi, amelynek célja a Mrs. Rydén által kapott prófétai üzenetek terjesztése. Ezeket a „beszéd és ... belső víziók” által nyert inspirációkat ő az Úr Jézus Krisztusnak vagy Isten Szent Anyjának tulajdonítja.

Mrs. Rydén Egyiptomban született 1942-ben, görög orthodox szülőktől, és a Görög Orthodox Egyházban keresztelték meg. Azt vallja, hogy „teljesen elkötelezett” a Görög Orthodox Egyháznak, bár elismeri, hogy „egyesek a görög orthodox hierarchiából teljesen elutasítják”, részben mert olyan álláspontot tesz magáévá, amely, úgy tűnik, római katolikus lelkiséget képvisel; felszólítja az orthodox hierarchiát, hogy fogadja el a pápát „Krisztus helytartójának”, valamint rendszeresen áldozik katolikus oltároknál, s ezt a II. Vatikánum Orientalium Ecclesiarum dekrétumának idézésével igazolja.

Lelkes támogatókra talált az anglikán, katolikus és orthodox klérusban, és a „vallásközi zarándoklatok” alkalmait (amilyeneket 2000. márciusában a Szentföldre és 2003. októberében Egyiptomba vezetett) gyakran felhasználta arra, hogy kapcsolatot keressen a helyi hierarchia tagjaival, akik nem mindig vannak teljesen tisztában tevékenységével.

Mrs. Rydén nyilvánosan közzétett kijelentéseinek tanulmányozása után megfelelőnek látom, hogy a következő útmutatással szolgáljak a klérusnak és a híveknek:

1. Azzal, hogy a szentségeket az Orthodox Egyházétól különböző oltároknál veszi, Mrs. Rydén figyelmen kívül hagyja az orthodox kánoni fegyelmet, amely tiltja ezt.

2. Mrs. Rydennek mindenütt keresnie kellene az orthodox hierarchia helyileg illetékes képviselőinek kánoni engedélyét és áldását, mielőtt nyilvános összejöveteleken szerepelne, ahelyett, hogy olykor azok kifejezett tiltakozásával és kritikájával szemben cselekszik.

3. Mindaddig, amíg a törvényes orthodox hierarchia képes lesz a Mrs. Rydén által kapott üzenetek részletes és teljes megvizsgálására, azokat nagy óvatossággal kell kezelni, és nem tulajdonítani nekik más tekintélyt. mint magának Mrs. Rydénnek nézeteit és törekvéseit, nem pedig valamilyen angyaltól, szenttől vagy Istentől való eredetet.

+ Seraphim

Glastonbury Metropolitája

Megjegyzés:
A True Life in God UK Newsletter 6. számában (2005. november) megjelent állítás, miszerint Őeminenciája Abba Seraphim, Őfelségével II. Erzsébet királynővel és a Canterbury érsekkel együtt „jókívánságait küldte nekünk az összejövetelre”, valótlan. Abba Seraphimnak küldtek egy meghívót, s az ő nevében az a válasz ment el, hogy más kötelezettsége van és nem tud résztvenni, de kéri, hogy a TLIG levelezőlistáján maradjon, továbbá a küldött dokumentációból kapjanak példányt az Egyesült Királyság más orthodox egyházi vezetői is.

Forrás:
http://www.britishorthodox.org/113b.php (az oldal alján)

 

Vassula Ryden kritikus szemmel

A boldogult dr. Antalóczi Lajos atya, egri plébános és érseki könyvtárigazgató, a Jelenések, üzenetek és a jövő c. könyv szerzője – neki köszönhető Szent Faustyna Kowalska Naplójának kiadása is. Jelen cikke az Igen, VII/17-18. (1995). számában jelent meg először

Vassula Ryden és a nevével fémjelzett terjedelmes írás (Igaz élet Istenben), amiből eddig három kötet jelent meg Magyarországon, egyre szélesebb körben válik ismertté. Sokan személyesen is megismerhették Vassulát budapesti látogatása alkalmával. Nemcsak könyvek, újságok foglalkoznak személyével, de videoszalagon is látható budapesti szereplése.

Vassula írása külső megjelenésre ígéretesnek tűnik, különösen, ha a bevezetőben papok, köztük a neves René Laurentin atya szavait is olvashatjuk. Vassula könyve azonban már néhány oldal tanulmányozása után megosztja az érdeklődőket, mert az írás gyakran vegyes érzéseket támaszt. Nehéz megfogalmazni ezeket az érzéseket, kifogásokat, sokan nem is vállalkoznak erre. Legtöbben csupán megjegyzik: valami nincs rendben ezzel az írással. Szép számmal vannak mégis olyanok, akik lelkesedéssel forgatják a lapokat.

Isten dolgaiban csak felelősséggel szabad szólni és eljárni. Amikor szóvá tesszük kételyeinket, s megfogalmazzuk aggályainkat Vassula művével kapcsolatban, nem feledjük ezt. Úgy gondolom, René Laurentin álláspontja a követendő. Bevezetőjét így kezdi: „Nem vagyok jogosult arra, hogy ítéletet mondjak az üzenetekről. Csupán arra törekedtem, hogy jól átgondolt kérdéseket tegyek fel, és a válaszokat pontosan rögzítsem. Ítéljék meg az olvasók.” Talán merésznek tűnik az álláspont közzététele (sokáig vártam is a beküldéssel), de lelkiismereti indításra teszem, és segítő szándékkal ajánlom azoknak, akik kérdéssel fordultak hozzám az ügyben.

Megítélésem szerint Vassula Ryden írómédium. Áldozat, akit félrevezetnek, s akinek jószándékát és adottságait igénybe veszik. Nem világos, milyen erők használják őt írásra, de tartok attól, hogy a megtévesztő szellem (1 Tim 4,1) működéséről van szó. Erre utal az íráskényszer (van olyan nap, hogy kilenc órát is kell írnia), ami teljesen szokatlan a misztikus irodalomban. Amíg a misztikusok – legtöbbször feletteseik parancsára – engedelmességből írják le élményeiket, addig Vassula – saját bevallása szerint – egyszerűen nem tud nem írni, amikor írnia kell. Olyannyira használják a kezét, hogy tollából teljesen idegen, más személyiségi vonásokról árulkodó (s ez grafológiailag is bizonyított) írás származik. Az íráskényszer az akarat szabadságának megbéklyózására utal, amit Isten soha nem tesz meg teremtményeivel, de a spiritiszták esetében ez természetes. Idézzünk József, a spiritiszta médium írásából: „...kétségtelenül és biztosan rajtam kívül álló, a saját akaratomtól teljesen független, idegen intelligenciának kezelése alatt állok.” (GRÜNHUT Adolf: Tanulmányok a spiritizmus köréből 2. köt. 598.) A spiritiszta médiumok, bár a megtévesztő szellem irányítása alatt munkálkodnak, mégis megvallják hitüket, sőt, tanítást is adnak (ld. még: Eszter, Piroska, Antal stb. nevű médiumok írásait), de azt a hitet, s azt a tanítást, amit a hazugság atyjától tanulnak. Az iménti médium is vall hitéről: „Hiszek Istenben, az ő mindenhatóságában..., az ő legfőbb szeretetében; hiszek Jézus Krisztusban, Isten Fiában s az ő megváltó munkájában; ...; hiszek a spiritiszta tan igazságában és tisztító erkölcsi hatásában. Óh, Istenem, adj nekem erőt, hogy ezen hitem szerint élhessek, s annak szellemében végezhessem földi feladatomat.” (Uo. 604.) Hízelgő és megtévesztő szavak.

Megértem a tiltakozókat, a rajongókat, hiszen van ebben a könyvben minden, ami szép, és a léleknek kívánatos. Szó van ebben bűnbánatról, megtérésről, békéről, imádságról, találkozhatunk imákkal, szívekkel, aláhúzásokkal meg minden egyébbel. Legtöbb szó persze a szeretetről esik. (A fővárosi kiadvány, a Vassula Budapesten c. füzet ráadásul láthatóan jól szerkesztett, majdnem kifogástalan, népszerűsítésre kiválóan alkalmas összefoglaló.) Mindez azonban álcázás és reklám a javából.

Sajnos a könyv „szerzője”, a megtévesztő szellem, „felkészültségről” tanúskodik, és az álcázásnak (a hazugságnak) páratlan művésze. (A hosszadalmas beszéd is álca.) Oly megtévesztően és kívánatosan tudja csomagolni kínálatát, hogy sok jószándékú ember áldozatául esik. A tetszetős csomagolásból azonban a féligazságok mérge sugárzik, ami hazugság, s ezt kevesen érzékelik.

Addig nem is volna probléma, amíg a jóhiszemű olvasó (a potenciális terjesztő) szíve felmelegszik íly „nagyszerű” írásra. Azzal sincs baj, ha valaki megtér, jobban szeret, többet imádkozik, engesztelővé formálódik stb. az írás hatására. Ebben az esetben akár áldás forrása is lehetne a könyv, de kérdés, hogy a kiadványnak vannak-e ilyen gyümölcsei? Féltem inkább azokat, akik nem hívők, vagy akik – s mily sokan vannak ilyenek! – csupán hallomásból ismerik a kinyilatkoztatást. Nos, ha ezek a testvéreink kézbe veszik Vassula könyveit, hamis fogalmat kapnak Istenről, vagy – kritikusabb olvasók esetén – soha nem fogják az igaz hitet keresni, mert nevetséges az a hit, amit bemutatnak ezek az oldalak.

A Bibliát is felülmúló terjedelmű írás ellen az első, s legsúlyosabb kifogás: megváltoztatja a bibliai krisztusképet. Sok olvasó számára éppen ez az új krisztuskép okoz problémát.

A nehézség abból adódik, hogy az érzelgős, a már-már enyelgő írás émelyítő stílusa zavarja az olvasót. Jézus olyan szavakat mond ki Vassula írásaiban (szerelmem, kedvesem, szeretlek virágom), amelyek tőle teljesen szokatlanok, s amelyek egyszer sem fordulnak elő az Újszövetségben. A szavak pedig minősítenek. Itt nem az a Jézus szólal meg, aki meghalt értünk a kereszten, s akit a Bibliából megismerhetünk. Ha lélekkel olvassuk a Szentírást, Jézus szavaiból méltóságot, bizonyos távolságtartást és tartózkodást érezhetünk ki. Bár látjuk őt sírni, de nevetni nem, látjuk szelídnek, határozottnak, béketűrőnek, meghal értünk, jár az elveszett bárány után, de soha nem érzelgős. Vassula írása tehát teljesen elüt a Szentírástól, s nem hasonlítható a misztikusok írásaihoz sem – ide értve Bossis Gabriella könyvét is. Az írás szokatlansága, stílusa, érzelgőssége sok olvasót taszít. Többen felpanaszolták, hogy ezért nem tudják olvasni.

Az írás egyes részletei olyan dolgokat sugalmaznak, amelyek kifejezetten tévútra vezetnek, ill. megtartják a tévúton a járatlanokat. Vassula bár lépten-nyomon hangsúlyozza Isten szeretetét (amit valóban nem lehet eléggé tenni), a megtérést, az engesztelést stb. a könyv egyes részletei mégis szinte csábítanak a bűnre. Vegyünk két idézetet:

1. „Mindenkit szeretek, aki, miután elesett, hozzám jön, és bocsánatot kér. Még jobban szeretem őket. Akkor sem utasítom őket vissza, ha akár milliószor vétkeznek. Ott leszek, hogy megbocsássak nekik, és lemossam Véremmel bűneiket. Sohasem fáradok bele a megbocsátásba...” (1. köt. 71.) Ez bizony burkolt biztatás a megalkuvó életre.

2. „Van valami - mondja Vassula az .Úrnak' –, ami kellemetlenül érint. Valaki azt mondta, hogy én állandó bűnben élek, mivel elváltam és újból házasságot kötöttem. Azt mondta, hogy az én állandó bűnöm kizárja annak lehetőségét, hogy Te adod ezt a kinyilatkoztatást Istenem.” Erre Jézus ezt válaszolja: „Mutatkozzék az az ember, aki bűn nélkül van! Jöjjön elém, és mutassa meg nekem arcát.” Vassula: „Igen Uram, segíts nekem! Nem tudom, mit feleljek ezekre a vádakra.” Jézus: „Ne válaszolj, jöjj gyorsan hozzám! Atyád vigyáz rád.” (2. köt. 238.) Nesze neked kinyilatkoztatás, házasság felbonthatatlansága, egyházi gyakorlat! Ez a kijelentés annyit tesz, mintha Jézus ezt válaszolta volna a házasságtörő asszonynak: „Csak így tovább, én azért vagyok, hogy megbocsássak.” (A párbeszéd 1988. szeptember 24-én hangzott el. Ebben az idézetben nem játszik szerepet az, hogy Vassula jóval később, 1990. október 31-én végülis rendezte házasságát.) Eme párbeszéd olvastán az emberben élesen felvetődik a gyanú: ha az Újszövetség igaz, akkor Vassula beszélő partnere nem a mi Urunk Jézus Krisztus, aki világos tanítást adott a házasságtörésről.

További probléma: a könyvben nem egyszer nyílt és burkolt fenyegetés és minősítés (Káinok stb.) hangzik el azok ellen, akik nem fogadják el a mű tartalmát, vagy bírálatára vállalkoznak. Vassula egyik helyen ezt írja: „Jézus, kezdem megérteni, hogy a Te igazi tanítványaid..., örülnek majd a kinyilatkoztatásnak, de sokan, akik hűtlenek hozzád, nem fogják kedvelni ezt a kinyilatkoztatást.” Az „Úr” válasza: „Igen Vassula, most már tudod.” (2. köt. 94.) Mint említettem, a kiadvány „szerzője” újra és újra felemlegeti a szeretetet, a bűnbánatot, a megtérést, (ebben a tekintetben kompilációnak is nevezhetjük az írást), néha az engesztelést, a böjt, az áldozat azonban már hiányzik szótárából. Az „Úr” ismételten felrója Garabandal helyzetét (sajnos ezzel gyanússá is teszi), s kéri a Szentszéket a jelenések elismerésére.

Az üzenet többször felszólít az egyházak közötti egység létrehozására is. A cél - a jelek szerint - a New Age által hirdetett szinkretista világvallás, amiben a tanításnak nem nagy szerepe jut: „Bármikor eljöhetsz hozzám, és bármelyik templomba. Ne tégy különbséget, mint a többiek! Mindegyik hozzám tartozik.” (2. köt. 204.)

(A Szent Szűz soha nem tesz ilyent. Jelenései alkalmával mindig a megtérést kéri. Ő nem szól bele egyházkormányzati ügyekbe s kérései között mindig megfelelő hangsúlyt kap az áldozat, elsősorban a böjt.)

A könyv „szerzője” láthatóan arra törekszik elsődlegesen, hogy művét elfogadtassa a világgal és az egyházzal. Az „Úr” igen nagy fontosságot tulajdonít az írásnak. Mintegy a Szentírás mellé állítja azt, s úgy jelöli meg, mint valami új hitforrást. Amikor Vassula a kíváncsiskodókat említi, az „Úr” így válaszol: „Rátalálhatnak a válaszra a Szentírásban és ebben az üzenetben.” (2. köt. 305.)

Az ügyben még Péter is személyes üzenetet kap ismételten, s nem is akármilyent. „Ne utasíts vissza Péter, szeretlek, hallgass meg, halld meg hangomat, ismerd fel hangomat... Ez a kinyilatkoztatás az én hangom...” (2. köt. 95.) Egy másik helyen: „Ó Péter, Péterem! Te, akit Lelkem szeret, vezesd vissza nyájamat a tisztasághoz! Péter! Nézz rám! Kedves, nézz Arcomra, tisztelj engem, Uradat! ... Dicsőíts engem Péter! Dicsőíts kedvesem!” (2. köt. 119.) Ezek a szavak már lejáratnak.

Az ilyen, és ehhez hasonló kijelentések elrejtése a regiment (több mint kétezer oldal) írásban megzavarja híveinket, s feltétlenül kárt okoz sok ember hitében, s veszélyezteti örök sorsának alakulását. Nem félek kimondani véleményemet: az idézetek mögött a világosság angyalának öltözött megtévesztő szellem húzódik meg, aki félrevezeti a nemzeteket. A sok enyelgés, a szeretet egyoldalú hagsúlyozása pedig a méz, amelyben a mérget kívánja beadni.

Vassula, s környezetében némely egyházi személy olykor él a gyanúperrel: nincs valami rendjén ebben a szóözönben. Vassula gyakran biztatásra és erősítésre is szorul. Egyik lelkipásztor pedig (2. köt. 289.) meg is fogalmazta Vassulának, hogy az írás spiritizmusra utal. A válaszban az „Úr” emlékeztet Mt. 7,17-re, („A jó fa jó gyümölcsöt terem.”), s Mt. 12,26-ra („Szembefordulhat-e önmagával a Sátán? Ha szembefordul önmagával, hogyan állhat fenn országa?”).

Vessük fel mi is a kérdést: milyen „gyümölcsök” teremnek Vassula könyvéből, s valóban szembefordul-e a Sátán önmagával?

Tapasztalataim szerint az alábbiakban foglalható össze a Vassula-könyv hatása:

1. Inkább fokozott kíváncsiság, nagyfokú publicitás, mint maradandó evangéliumi gyümölcs tapasztalható az ügy kapcsán.

2. Megosztja a jószándékú olvasókat, s ez vitát, békétlenséget, szeretetlenséget szül.

3. Megtéveszti, félrevezeti a hitben kevésbé jártasokat, mert hamis képet fest Jézusról.

4. Lejáratja a Szent Szűzet, mert kiváltani igyekszik a jelenéseket, s összeollózza, összekeveri a jelenések egyes üzeneteit, s mint sajátját adja tovább.

5. Lejáratja az egyház tekintélyét, mert inkább önmaga mellé kívánja állítani az embereket, amikor elítéli és fenyegeti azokat, akik mégis ellene mondanak a leírtaknak. Nem hagyja meg az egyháznak a végső szót.

6. S mindezt immár huszonnyolc nyelven teszi. Szó sincs tehát arról, hogy a Sátán szembefordult volna önmagával! Aknamunka folyik itt, amely a lelkek megosztását, és vesztét akarja.

Mit kezdjünk tehát Vassulával és művével? Csak egyet ajánlhatunk jó szívvel: felejtsük el szép csendben, könyveit rejtsük el mélyen, ne terjesszük, más kezébe ne adjuk, ne beszéljünk és ne írjunk róla! Térjünk vissza a tiszta forrásokhoz! Elsősorban a Szentíráshoz, az egyházi tanításhoz. Olvassuk és terjesszük bátran a Szent Szűznek – az egyház által elismert – üzeneteit. Őrizzük meg hitünk tisztaságát, az egységet és a szeretetet. Vassula miatt kár lenne ezen evangéliumi értékekben kárt okozni és kárt szenvedni.

Végül pedig önként adódik a kérdés: ki, vagy mi tanúskodik Vassula szavai mellett? A tények szerint mindössze az íráskényszer és az ebből adódó betűforma. Ezek a jelek azonban nem Istenre, hanem sátáni befolyásra uta1nak.

Forrás:

http://katakomba.uw.hu/cdf/igen_b-1.htm

Vassula Ryden ürügyén

Antalóczi Lajos atya válasza a Vassula Ryden kritikus szemmel c. cikkére érkezett hozzászólásokra
(A két írás között jelent meg a Hittani Kongregáció Közleménye Vassuláról)

Roma locuta, causa finita – Róma szólt, az ügy elintézést nyert – tartja a régi mondás. A legmagasabb fórumon zárták le Vassula ügyét. A L'Osservatore Romano október 23-24-i száma közölte a Hittani Kongregációnak 1995. október 6-i nyilatkozatát, miszerint „Vassula Ryden tevékenysége hatásában negatív, a Kongregáció felhívja a püspököket, hogy tájékoztassák híveiket, és ne engedjenek teret egyházmegyéjükben eszméi terjedésének.” (Fordítás: IGEN, VII/21-22. 35. o.)

Fellebbezésnek és további vitának helye nincs. Mi, katolikusok egyet tehetünk: „felejtsük el szép csendben, könyveit rejtsük el mélyen, ne terjesszük, más kezébe ne adjuk, ne beszéljünk és ne írjunk róla” – amint ajánlottam azt az IGEN 1995 szeptember 15-i számában (27. o.). Katolikus ember számára a Hittani Kongregáció nyilatkozata mérvadó, s tudni kell, hogy az elítélő nyilatkozat után az eretnekséggel terhes kiadvány a lelkek üdvössége és a hit tisztasága szempontjából káros, zűrzavart okoz, terjesztése Isten akaratával ellentétes. Ha a vita lezárása ellenére mégis élek a megadott szó lehetőségével, azt csupán praktikus megfontolásból teszem.

A tanulmány megjelenése után meglepően sok olvasó mondott köszönetet, tisztelt meg válaszával szinte az ország egész területéről személyesen, írásban vagy telefonon; a szerkesztőség is megküldött minden eredeti levelet és dolgozatot, ami a cikkre érkezett. Paptestvérek, hívek, imaközösségek fogalmazták meg észrevételeiket. Itt mondok köszönetet az IGEN szerkesztőségének, és mindenkinek, aki valamilyen módon reagált írásomra; az egyetértőknek és bírálóknak egyaránt.

A Vassula-ügy magyarországi helyzetének alakulása, és a dolgozatra érkezett reakciók tanulmányozása több tanulsággal szolgált. Ezek közül szeretnék néhányat megosztani, és az elburjánzott misztikus-szerű eseményekről egy-két szót ejteni.

1. A Vassula-ügy kapcsán mindenki jó szándékáról tett tanúságot és jót akart. A magam részéről Vassula Rydenről is a jó szándékot tételezem fel. Jószándékú áldozatnak neveztem őt. Magam is ilyen szándékkal vállaltam a nyilvánosság kockázatát. Még DEME TAMÁS testvérem is jó szándékkal fogott tollat, bár szerény írása a kozmetikázás ellenére is sokakat sértő jelzőkkel tarkított. (A megszólalók közül ez az egyetlen ilyen szomorú példa, amihez foghatót katolikus lapban még nem olvastam. Gorombaságaira csupán azt válaszolhatom, hogy szavaiban az ember önmagát mondja ki. Aki azonban tollát indulatba mártotta, az ne írjon Isten ügyében, mert Isten ügyét is lejáratja!)

2. Napjainkban egyre többen tanítanak szóban vagy írásban hitbeli dolgokról, egyházi megbízatás nélkül. Ez azonban ellene mond Isten akaratának, az egyházi gyakorlatnak pedig zűrzavart okoz a felkészületlenség. Akinek nincs diszpozíciója tanításra, akit nem küldtek, az ne tanítson nyilvánosan Isten dolgaiban, mert óhatatlanul a szekták és tévtanítók útjára sodródik! Hogyan tanítson az, akit nem küldtek? (Róm 10,15).

Sajnos, a beérkezett bírálatok a fenti okok miatt nem értékelhetők. Érdemben nem válaszolnak a felvetett problémákra. A kellő ismeretek hiánya, a fogalmak összekeverése, a szentírási idézetek helytelen használata kezelhetetlenné teszi a cikkeket. Mit lehet kezdeni olyan írásokkal, amelyekben Vassula kiadványa védelmében Énekek Énekéről, KERESZTES SZENT JÁNOSRÓL, ASSISI SZENT FERENCRŐL, SIENAI SZENT KATALINRÓL (akinek mellesleg nem diktáltak, hanem elragadtatásában ő maga diktálta a Dialógust írnokainak), vagy „dogmaerejű kijelentésről” beszélnek? S mit lehet szólni ahhoz, ha az íráskényszert mint megengedhető, égiektől származó, misztikus élményt védelmezik?

A hit tisztaságának őrzése alapvetően fontos! Szomorú, hogy a misztikus, vagy annak mondott események kapcsán szánalmas nyilatkozatokra, cselekedetekre és következményekre kerül sor napjainkban, és esetenként a helytelen felfogás elhatalmasodni látszik. Ez pedig nevetségessé teszi hitünket, aláássa az igaz dolgok hitelét. Milyen fontos lenne, hogy azok a testvérek, akik zavaros tartalmú írásokat sokszorosítanak, felhagyjanak tevékenységükkel! Az Istennek nincs erre szüksége. Mennyire fontos volna, hogy az önjelölt látnokok, az álpróféták, a világvége-jövendölők, az álmisztikusok és álkarizmatikusok ne ártsanak tovább Isten egyházának, s benne szegény népünknek! Igenis, léteznek látnokok, létezik és működik a prófétálás adománya, vannak misztikusok és karizmával megáldott emberek ma is, de ezeket mindig Isten igazolja. Ha egy misztikus eseményből Isten igazoló, másoknak is hozzáférhető jelei hiányoznak, az eleve gyanús! Nagyon fontos ügyelni a féligazságokra. A teljes egyházi tanítás legyen útmutatónk! Még a „meglepetések Istene” sem ad új kinyilatkoztatást. A megtévesztő, zavart keltő szellem, aki a világosság angyalának akar látszani, mondandóját a féligazságok tetszetős csomagolásában tálalja.

Nem kevésbé lényeges az egyház által elfogadott események egységes megvallása, s az egyház által elutasított dolgok egységes tagadása. Zavart kelt, s nem is keveset, ha valaki fennhangon hirdeti, hogy nem hisz a Lourdes-i, a fatimai eseményekben, vagy csupán legendának tartja azokat a csodákat, amiket a szentek műveltek. Bár ezek nem képeznek hitkötelezettséget, de huszonhárom éves lelkipásztori munkám során igen sokszor tapasztaltam, hogy az egyszerű lelkeket súlyosan befolyásolja egy egy ilyen kijelentés, különösen, ha az egyik írás mellette szól, a másik pedig ellene. Az pedig különösen káros, ha az egyház által elítélt dolgokat továbbra is védjük. (PEEBLE esetében tapasztaltam ezt.) De az sem szerencsés, ha pl. Vassula-ügyben azt mondjuk, hogy „a zsinat utáni felnőtt keresztény... szabadon válogathatja meg, mit olvas.” Ez igaz, de mégis okosabb és célravezetőbb lenne másként fogalmazni: „Tévedtünk. Tegyük le ezt a könyvet!” Itt nem kudarcélményről, hanem az Istenért fáradó emberek jó szándékú tévedéséről van szó. Ennyi az egész.

3. Meglepően ritka a lelkek megkülönböztetésének adománya. Sokan nem is tudnak róla. Ezért nem ismerik fel a világosság angyalának álcázott megtévesztő szellemet. Áldozatai ezért kapnak (nem egyszer nagy) publicitást, ezért szólalhatnak fel - figyelmeztetés ellenére is - templomban, és híveik ezért kardoskodnak mellettük. (Az pedig döbbenetes, hogy ez a nyilvánvalóan megosztást és zavart keltő írás huszonnyolc országban terjedt el. Tudomásom szerint Vassula egyedül Lengyelországban nem kapott szereplési lehetőséget.) A misztikus színezetű eseményekben fontos ügyelni az ellenérvekre, jobban kell figyelni egymásra, s élni a gyanúperrel, ha jó szándékú embereket taszít valamely esemény!

4. A megnyilatkozásokban nevek hangzottak el. Elsősorban Vassula Rydené és RENÉ LAURENTIN atyáé. Újra leszögezem: Vassula Rydent nem minősítettem, csupán jó szándékú áldozatnak neveztem, s ezt ma is fenntartom. Amennyiben igaz Vassula Ryden és híveinek állítása, hogy az íráskényszer, a grafológiailag megváltozott írás, és a kiadvány tartalma nem emberi praktika műve, hanem túlvilági forrásból származik, akkor teljes bizonyossággal állítható, hogy az nem égiektől való, hanem a világosság angyalának álcázott megtévesztő szellem aknamunkája. Írásomban ennyit, és nem többet kívántam elmondani. A néhány levélíró által kifogásolt, a Szentírásból származó minősítés mindig a Vassula által tevékenykedő szellemre vonatkozott. Az íráskényszerről és a megváltozott írásról a hittani kérdésekben illetékes Kongregáció nem szól. Bizonyos jelek alapján csupán „magánmeditáció gyümölcseinek” tartja Vassula írását. Ha a kiadványban is ez ál1na, akkor az eszme soha nem terjedt volna el. Éppen a természetfölötti eredet hangoztatása volt az „aduász”, s elsősorban ezért vonzotta az embereket.

A cikk bírálói nyomatékosan hivatkoznak René Laurentin atya szavaira, aki amikor Vassula írásáról szól - s magam is ezt próbáltam érzékeltetni -, mindig bölcsen hangsúlyozza: ő maga nem kíván döntőbíró lenni Vassula ügyében. Minden nyilatkozata alkalmával figyelmeztet: nem biztos az álláspontjában. A bírálók sajnos megfeledkeznek erről, amikor idézik őt. Ezt a hibát követi el HARMAT PÉTER úr is, amikor a Maria Heute c. svájci havilapból idézi az atyát (IGEN 1995. október 6.). A szerző leírja Laurentin professzor nyilatkozatának utolsó mondatát, de elhallgatja a bevezető szavakat, amelyekkel az atya előre figyelmeztet: ne vegyék szavait végleges álláspontnak, garanciának. A dolgok optikája így egészen más. Nem tisztem megvédeni Laurentin atyát, de ha mégis igaza volna Harmat Péter úrnak, miszerint „ő nagyon mást állít”, akkor az is bizonyos, hogy Laurentin atya tudni fogja, hogyan tovább.

5. A Vassula-kérdés megosztotta az engesztelők táborát, azt a maréknyi embert, akik hősiesen akarnak működni Isten és a lelkek ügyében. Néhány testvérnek nyilván le kell vonnia a konzekvenciát az esetből, de nem szabad engedni, hogy a vatikáni döntés tovább mélyítse a szakadékot! Felejtsük el szép csendben!

A Sátán mindig korszerű, és azt támadja, ami ránézve elsősorban veszélyes. Ezért osztotta meg az egyházat, ezért ellenzik oly sokan a Mária-jelenéseket és üzeneteket, s ezért akarja megosztani az engesztelők táborát is. (Ez a jel arra is következtetni enged, hogy a hatékony újraevangelizálás eszköze az engesztelés.) Nekünk azonban, akik a lelkek épülésén fáradozunk, feladatunk ügyelni az egységre, fel kell ismerni minden hitelrontó, vagy bomlasztó veszélyt, és a szeretet közös nyelvét kell beszélnünk. Az imádság, a szeretet, és a tiszta hit erejével szálljunk szembe a hazugság atyjával, s az megfutamodik tőlünk.

6. Fordítsuk végre figyelmünket a Szent Szűz által oly sokszor kért engesztelésre! A Vassula-kérdés arra is rámutatott, hogy az a sok jószándék, tenni akarás, elkötelezettség, ami tapasztalható volt az ügyben, csodákra lenne képes, ha közös nyelvet beszélnénk. Beszéljük tehát az alázatos és szolgáló szeretet nyelvét! Halljuk meg végre szent Édesanyánk könnyes felhívásait, fogjuk meg egymás kezét, s egy szívvel és egy lélekkel vállaljuk az engesztelés művének szolgálatát! Alakuljanak engesztelő közösségek szerte az országban! Csodálatos volna, ha a lelkiségi mozgalmak az engesztelésben találnák meg a közös nevezőt.

Felelősséggel állítom: vagy megszerveződik hazánkban az engesztelés, vagy nem tudjuk felépíteni magyar földön a szeretet civilizációját, és nemzetünk nem fog lelkileg talpra állni. A MINDSZENTY bíboros úr által szorgalmazott magyar engesztelés művének megnyesett ága itt-ott már mutatja új hajtásait, s ha megerősödik, nemzetünk lelkében és génjeiben újra a jövő reménységét fogja hordozni. De őrizni és védeni kell ezeket a hajtásokat! Tápláljon bennünket a remény: SZENT ISTVÁN népe visszatalál Istenéhez, mert a növekedést Isten garantálja. Szervezetten és odaadással kell szolgálni ezt a szent ügyet (reméljük, mielőbb megadatik a lehetőség, hogy valaki országosan is összefogja a magyar engesztelés művét). Végezzük ezt a nemzetmentő munkát úgy, ahogyan az ének mondja (Áldjad én lelkem az Urat!): „Krisztus köré gyűlve harcoljunk Vele, míg tart a küzdés ideje!” De ügyeljünk Jézus figyelmeztetésére is: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket! Sokan jönnek az én nevemben s mondják: Én vagyok. És: Elérkezett az idő. Ne kövessétek őket” (Lk 21,8).

dr. Antalóczi Lajos
pápai prelátus, érseki könyvtárigazgató

Forrás:
http://katakomba.uw.hu/cdf/igen_b-2.htm

Tanúságtétel

Javier López tanúságtétele Maria Laura Pio weblapján  jelent meg

Bekapcsolódásom az IÉI-be majdnem öt éven át tartott. Ahogy rendszerint szokásom majdnem mindenben, amit vállalok, ebbe is a lehető legalaposabban kapcsolódtam be, egész addig a pontig, hogy a hivatalos TLIG (IÉI) weboldal spanyol változatának webmestere lettem. Az egész azzal kezdődött, hogy egy családtag kölcsön adott nekem egy könyvet. Olyan pillanat volt az, amikor különösen érzékeny voltam, mert a fivérem éppen akkor halt meg. Teljes életemben katolikus voltam, bár talán kissé belefáradtam, és unalmas egyhangúságba estem. Úgy gondolom, hogy abban az időben még Jézusnak az Oltáriszentségben való jelenlétét sem értékeltem. Sejtésem szerint az volt az alapvető problémám, hogy nem ismertem Isten szeretetét, sem külső forrásokból, sem személyes tapasztalatból, viszont az IÉI üzenetekben – különösen az első kötetben – éppen ez a szeretet járja át az embert.

Amikor az IÉI könyveket olvastam, álmélkodtam azon, hogy Jézus ma is szól, éspedig ilyen intim módon. Addig azt hittem, hogy évszázadok óta megszűnt szólni. Kezdetben képtelen voltam elhinni, hogy az üzenetek hitelesek lehetnek, de amikor olvastam arról, hogy sok megtérés történt és hogy az üzeneteket neves papok támogatják, föladtam előítéleteimet, és végül teljesen rabja lettem az üzeneteknek.

Kezdtem megismerkedni emberekkel, akik az üzenetekkel kapcsolatban voltak. Eljött a pillanat, amikor az üzenetek teljes életemen uralkodni kezdtek. Még vakációban is kizárólag ezeket olvastam! Abbahagytam a napi részvételt a misén (feleségem nem – én azonban csak vasárnap mentem vele), de nem bántam, mert azzal mentettem magam, hogy közvetlenül együttműködöm Isten főművével, és hogy a jóságos Atya bizonyára megért és igazol engem.

Azt hiszem, nem volt más társalgási témám. Mindig az ördög művét láttam abban, ha valaki támadta Vassulát. A Közlemény nem hatott rám, és így tovább. Még teológusként is megpróbáltam fellépni, hogy Vassulát megvédjem! Szüleim ostobának tűntek előttem, mert az üzenetek közömbösen hagyták őket.

Akkor kezdett minden megváltozni, amikor véletlenül találkoztam egy pappal, aki – nagy türelemmel és az üzenetek kikezdése nélkül – tanítani kezdett a Szentlélekről, és rávett, hogy olvassak nagy misztikusokat, amilyen Keresztes Szent János, és más lelki könyveket. Apránként kezdtem eltávolodni az üzenetektől és kritikusabbá válni velük szemben, megfontolva sok dolgot, például hogy mit jelent minden feltétel nélkül engedelmeskedni az Egyháznak. Az IÉI imacsoportokban olyasmit figyeltem meg, ami nem nagyon tetszett nekem: az üzeneteknek ugyanolyan fontosságot tulajdonítottak, mint a bibliai idézeteknek!

Hirtelen elkezdett nyugtalanítani valami, amivel kapcsolatban korábban nem voltak kételyeim: Vassula házassági szituációja. Hogyan lehet ilyen tisztázatlan helyzetben valaki, aki ilyen nagy küldetést kapott? Ráébredtem, hogy az IÉI találkozón, amely a Szentföldön gyűlt össze, ökumenikus szertartásokat és eucharisztikus közösségeket rendeztek a Katolikus Egyház szükséges felhatalmazása nélkül. Találkoztam Vassulával személyesen, és megismertem életének sok részletét. Azt kérdeztem magamtól, hogyan lehetséges, hogy ennyire fél a fizikai támadásoktól az összejöveteleken? Az Úrban való bizalom hiányát láttam ebben, és ellentmondást az üzenetekkel szemben. Kezdtem visszaemlékezni arra, hogy sok más ember, akiknek nagy karizmája volt az Egyházban, komoly tévedéseket látott Vassula üzeneteiben, én pedig nem hallgattam rájuk. Vakmerő kalandornak láttam magamat. A Szent Katolikus Egyháznak már megvannak a maga bizottságai és kongregációi arra, hogy döntsenek a rendkívüli jelenségeknek a katolikusok részéről történő elfogadásáról. Mit csinálok én, hogy egyszál magamban és saját kockázatomra követek valamit, amit annyi kétség vesz körül? Így hát, egyik napról a másikra, elhatároztam, hogy megszabadulok az összes üzenettől, és véglegesen megkezdem a hiteles Igaz Életet Istenben, az ő Egyházán belül. Hálát adok Istennek és az ő Szentlelkének ezért a vezetésért. Jópár év múlt el azóta, és nem bántam meg döntésemet. Úgy érzem, lelkileg növekedtem, sok fogyatékosságomat megismertem, és sohasem volt újra késztetésem, hogy azokat az üzeneteket olvassam.

2005. május 12.

Javier López

Spanyolország

Forrás:
http://www.infovassula.ch/tlighome.html#TESTIMONY 2

Jóság és jószándék nem elég

Michael Prabhu katolikus New Age szakértő. Chennaiban, Indiában él, egyike az indiai katolikus karizmatikus megújulás úttörőinek. Most főállásban a New Age eszmék, technikák és tevékenységek tanulmányozásával foglalkozik, amelyek gyakran beszűrődnek a katolikus plébániákra és intézményekbe. Sok püspök és bíboros levélben ismerte el tevékenységét, így tett az Indiai Püspökkari Konferencia és az apostoli nuncius is. Nagyban hozzájárult hazájában a „Jézus Krisztus, az Élő Víz hordozója – Keresztény reflexió a New Age-re” dokumentum jobb megértéséhez, amelyet 2003-ban adott ki a Kultúra Pápai Tanácsa és a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa.

Egyike voltam Vassula korai „rajongóinak” Indiában. Én mutattam be őt, video-kazettákról, barátaimnak Goában, Mangalore-ban és más városokban, s közülük egyesek mindmáig Vassula missziójának és írásainak terjesztői közé tartoznak. A fél országot átutaztam, hogy személyesen hallgathassam őt Cochinban és Goában tartott összejövetelein, úgy 1999 körül.

Az Egyház és a katolikus karizmatikus megújulás Goában azt tanácsolta a hithű katolikusoknak, hogy ne vegyenek részt ezeken az összejöveteleken, mégis sokan elmentek, köztük én is. Érvem az volt, hogy tanításaiban nem követ el doktrinális tévedéseket, és bizonyos katolikus áhítatgyakorlatok iránt csak növeli az odaadást, így hát nem teszek rosszat. Azt is gondoltam, hogy az „ökumenizmus”, amit Vassula prédikál, jó dolog, és minden felekezetnek össze kell fognia, hogy „egyek legyenek”, amint Jézus imádkozott.

Persze hallottam, hogy a Vatikánban egyes fő funkcionáriusok komoly kételyeket támaszottak vele szemben, de észrevettem azt is, hogy tiszteletben álló katolikus papok, köztük olyanok, akik más látnokokkal is kapcsolatban álltak, őt támogatják. Ők már csak mégse tévedhetnek? Elvégre az Egyház mindig lassú és késedelmes volt a látnokok és próféták ügyében, és saját megtérésem, a hinduizmus egy formájából 1982-ben, talán nem magánkinyilatkoztatással állt közeli kapcsolatban?

Egészen néhány hónappal ezelőttig arra használtam irodalmi képességeimet, hogy védelmezzem Vassulát. De aztán némi információhoz jutottam, amely jó katolikusoktól származott, továbbá naprakészebb információhoz a vatikáni funkcionáriusok álláspontjáról, és arra kértek, olvassam el ezeket tárgyilagosan.

Nem tartott sokáig, és elkezdtem tisztán látni. Ezt a levelet rövidnek szánom, azért elhagyom a hosszú magyarázatokat és hivatkozásokat a Bibliára és az Egyház tanítására. De azt el kívánom mondani, hogy alapos tanulmányaim megmutatták nekem: minden gyöngesége ellenére, az Egyház sohasem tévedett hitbeli, tanbeli dolgokban. Rájöttem arra is, hogy Vassula éppen ezekben tévedett.

Semmit sem számít, hogy tanításának 99.99999 %-a jó, segítő, sőt „hitépítő”. Az a 0.00001 % tévedés az, ami számít.

Beláttam, hogy az ökumenizmus, amit Vassula javasol, nem azonos azzal, amit az Egyház lát maga előtt. Éppenséggel lerombolná az apostoli és szentségi Egyházat. Volna még néhány más megfigyelésem is, de jobbnak látom itt befejezni, mert csak azt ismételném, amit mások már ugyanitt elmondtak.

Búcsúzóul annyit, hogy nem kárhoztatom Vassulát mindenestül. Azt gondolom róla, hogy jó és jószándékú hölgy. De jóság és jószándék nem elég. Minden katolikus és minden keresztény, beleértve az én szolgálatomat, amely a New Age hamisságok leleplezésére törekszik, tévedhet, még a legjobb szándék mellett is. Ezért kell alávetnie magát az Egyház tanító tekintélyének.

2005. október

Michael Prabhu

India

Forrás:
http://www.infovassula.ch/tlighome.html#TESTIMONY 3

Vassula üzenetei

Tárkányi Ákos szociálpolitikus, demográfus. A katolikus karizmatikus Új Jeruzsálem Közösséghez tartozó imacsoport tagja. Házas, három gyermeke van.

Ha állítólag isteni üzeneteket valóban isteni eredetűnek tartunk, akkor nyilván sokkal komolyabban vesszük őket, viszont könnyebben engedhetünk a bennük rejlő esetleges tévtanításnak is.

Még ha Istentől való is (úgy tűnik) egy magánkinyilatkoztatás, akkor sem egész biztos, hogy minden rendben van vele kapcsolatban. Ki tudja, melyik gondolati kép honnan származik? Egy nagyon alapos vizsgálat sem biztos, hogy pontosan meg tudná ítélni, hát még mi! Szóval nem szabad minden ilyen forrásból származó állítást hatalmas tisztelettel fogadni, mint valamilyen lehengerlően súlyos kinyilatkoztatást.

Mindenesetre a Hittani Kongregáció részéről nyilvánvalóan úgy látták, hogy Vassula esetében annál, hogy nem foglalkoznak vele komolyan, nagyobb veszély, ha az állítólag isteni üzeneteit kritikátlan rajongással fogadják, miközben ezekben téves elemek is előfordultak. Ezt a véleményt mutatja a legutóbbi, 2007-es megnyilvánulás. Nem csoda, hogy ez a vélemény alakult ki, hiszen már volt korábban egy sor állítás az üzeneteiben, amit a Hittani Kongregáció részéről a hittel ellentétesnek találtak, és nem látnak garanciát arra, hogy ha ez egyszer megtörténhetett, a későbbiekben nem történhet meg. Bizonyára ezért intik a híveket óvatosságra az üzenetek olvasásakor. Nem túl reális elképzelés, hogy minden egyes esetben, amikor megint előfordul egy félreérthető, vagy téves állítás, akkor az adott hívő akár közvetlenül a Hittani Kongregációhoz, akár közvetlenül Vassulához fordulna magyarázatért. (Ha nagy ritkán esetleg elő is fordulhat ilyen, a hasonló esetek zömében aligha.) Viszont ilyenkor tévedésbe eshet az illető, ha nem nagyon óvatos.

Azt nem írta a Hittani Kongregáció, hogy Vassula üzeneteit tilos olvasni, csak azt, hogy óvatosan tegyük. Nem feltétlenül értéktelen és lebecsülendő, mint egyéni elmélkedés. (Még akkor sem, ha tényleg csak az, és nem több.) Olvastam több ilyen állítólagos üzenetet, és végső soron olyanok voltak, mint egy-egy szép szövegű általános prófécia, illetve valamilyen szép, költői elmélkedés. „Ezt mondaná ma Jézus.”

Ami miatt én magam nem lelkesedem érte, az – a vatikáni fenntartásokon kívül – több egyéb szempont is. Nincs szükségem több kötetnyi szép általános próféciára. Még akkor sem, ha van néhány témájuk, mint például az ökumenizmus. Mit kezdjek ezekkel, mit kezdjek ennyivel? A tartalmuk pedig, bár szépen, érzelmekre hatóan volt megfogalmazva, általában semmi újat nem tartalmazott, mondhatni, banális volt.

Konkrét és személyre szóló próféciákat is kaphatok (ahogyan már kaptam is) a saját közösségemben, olyanokat, amelyeknél ellenőrizhető, hogy Istentől való-e. (Volt, amiről biztos lehetek, hogy az volt.) Általában nem bízom túlzottan a különböző nagy találkozókon elhangzó, vagy „állítólag megbízható” és szájról szájra terjedő üzenetekben, „általános próféciákban”, mert ezeket szinte lehetetlen ellenőrizni. „Hamarosan nagy hitbeli ébredés várható Magyarországon.” Mi az, hogy „nagy”, mi az, hogy „hamarosan”? Aztán ha 50 év múlva lesz valami, akkor az volt a „hamarosan”? „A magyar népnek ez és ez az Istentől akart hivatása.” Elhívás? Talán van értelme ezt fölvetni egy masszívan vallásos népnél (mint a fülöp-szigetekiek). Ha a realitásra is vetünk egy szerény pillantást, belátható időn belül annyi lehet itt „stratégiai cél”, hogy a néhány százaléknyi komolyan hívő aránya esetleg egy kicsit növekedjen. (Hogy mi volt a legjobb esetben az isteni hivatás, ha van ennek a fogalomnak egyáltalán értelme nemcsak egyének, hanem egy nép esetében is, azt úgyis csak utólag mutathatják meg a történelmi körülmények, események, és azok egyáltalán nem biztos, hogy igazolják azt az akkor már réges-régen elhangzott próféciát. De ezt egy ilyen elhangzásakor még nem biztos, hogy józanul, tisztán lehet látni.)

Nem ismerek beigazolódott próféciákat Vassula esetében. 1991-ben beszélt egy nagy várható katasztrófáról, amibe az egész Föld fizikailag beleremeg, és az itt egymásra halmozott sokféle kép között a „bűn tornyainak leomlása” is szerepelt. Ezt aztán 2001-ben jól lehetett értelmezni a new yorki merényletre, csak az a probléma, hogy ez nem volt az egész Földet fizikailag megremegtető, kozmikus világkatasztrófa. Szóval ez egy esetlen, hamis értelmezés, de azért, ha jól tudom, Vassula egyik beteljesült próféciájaként tartják számon.

Érv Vassula mellett, hogy a „bűn tornyainak leomlását” említő üzenet (állítólagos) adása 1991. 09. 11-én történt, napra pontosan 10 évvel a new yorki merénylet előtt. Bár pontos dátum nem volt megadva, de ezt a pontos egybeesést erős érvként lehet használni amellett, hogy „lám, ez az üzenet tényleg arról az eseményről szólt, íme tehát a bizonyíték az üzenetek isteni volta mellett”. Igaz, hogy abba nem remegett bele fizikailag, érezhetően az egész Föld (ahogyan az üzenet állítja), de ezt lehet úgy magyarázni, hogy ez csak az előképe volt a később várható sokkal nagyobb katasztrófának (amiről az üzenet további része szól). Figyelemre méltó, hogy (az állítólagos) Jézus éppen ebben az üzenetben ítéli el igen keményen azokat, akik nem hisznek az üzenetekben. Ezt lehet úgy magyarázni, hogy persze, hiszen ő már előre tudta, hogy ez be fog teljesülni, és főként attól fogva ez már csalhatatlan bizonyítéka lesz az üzenetek hitelességének, tehát aki ezek után sem hisz bennük, az már igazán javíthatatlanul elvetemült.

Viszont az is lehet, hogy az ördög úgy rendezte, hogy a merénylet aztán pontosan 10 évvel később történjen, hogy ezzel hitelt szerezzen egy hamis próféciának. (Pont akkorra piszkálta föl a szükséges mértékben az Al Kaida tagjaiban a gyűlöletet, és itt-ott besegített egyik-másik körülmény alakításával.)

Meg az is elképzelhető, hogy mivel Vassula üzeneteinek a terjedelme olyan hatalmas, annyi rengeteg között csak akadhat olyan, ami valamilyen különös egybeeséssel, véletlennel mintegy automatikusan kiemelhető a többi közül, hogy „lám, lám”. (Itt pedig pont ez volt ilyen.) Nostradamus próféciái esetében is sejthető a véletlen ilyen szerepe, meg a közelmúltban szenzációként bedobott, „A Biblia kódja” című könyv állításainak, sikeresnek tűnő „jóslatainak” is lehetett ilyen magyarázata. Ez az utóbbi magyarázat mindenképpen összeegyeztethető a „csak magánelmélkedés” koncepciójával, de végső soron az előbbi is, mert az ördögnek kedves lehet, ha egy bizonytalan, és időnként tévedésbe csúszó emberi elmélkedéssorozatot isteni műnek tartanak az emberek.

Vassula szerint a Jelenések könyvében szereplő két tanú nem más, mint Jézus Szíve és Mária Szíve. Ez képtelen képzavar szerintem, ha meggondoljuk, hogy a bibliai szöveg mint két élő evilági személyről beszél róluk, akik gyötrik a Föld (bizonyára gonosz) lakóit és gonosz emberek megölik őket, de egy rövid idő után feltámadnak, és ellenfeleik szeme láttára felmennek a mennybe. Előtte holttestük annak a városnak utcáján hever, „ahol a mi Urunkat is megölték” (vagyis Jeruzsálemben). Milyen félrevezető volna itt a bibliai szöveg, ha az egyik tanú nem volna más, mint „a mi Urunk”. Meg aztán hogyan is lenne a dolog akkor a két tanú megölésével és föltámadásával, ha ezek Jézus és Mária, vagy Jézus Szíve és Mária Szíve lennének? Jézus újra föltámad? Ha Jézus és Mária Szíve őket magukat szimbolizálja, akkor a két tanú meg ezt a két szimbólumot szimbolizálja? Mindezt csak valamilyen rendkívül bonyolult, erőltetett, nyakatekert módon lehet kimagyarázni (ha egyáltalán valahogy lehet). A Jelenések könyve amúgyis úgy tele van homályos képekkel, hogy sok mindent bele lehet ezekbe látni, de éppen ez az értelmezés különösen képtelenül hat, és kifejezetten csökkenti a számomra Vassula komolyan vehetőségét.

Azt is olvastam, hogy Vassula egyes üzeneteit utólag átírta (bizonyára vele szimpatizáló papok vagy más személyek tanácsára), hogy katolikus szempontból teológiailag elfogadhatóan hangozzanak (például egy eredetileg a pápát támadó üzenet volt ilyen). „Ja, azt nem úgy kellett érteni.” Szóval nemcsak a Tanítóhivatallal való párbeszéd ügye létezik, hanem van ezen kívül bizonyos további üzeneteknek egy megváltoztatott második kiadása is.

Egy konkrét példa: az eredetileg „Ó, jöjj, Péter, add a kezed, a Sátán eltérített téged az igazságtól” – mondat a „második kiadásban” már úgy hangzott, hogy „A Sátán közületek sokakat eltérített az igazságtól. Add a kezed, Péter…” A forrását lásd a

http://www.unitypublishing.com/Apparitions/VASSULA-%20Mark.htm

linken. (Itt az egész „átírás ügy” részletesen le van írva. Ez a honlap jó gyűjtemény magánkinyilatkoztatásokról, de amúgy egy vadul anti-ökumenikus tradicionalista a szerkesztője, Rick Salbato, aki ökumenikus beállítottságuk miatt a karizmatikusokat is hevesen támadja. Viszont magát ezt a cikket nem ő írta, hanem egy szintén erősen konzervatív, de nála mérsékeltebb beállítottságú személy, Mark Waterinckx.)

Vassula hitelességét csökkenti a számomra a minden megkülönböztetés nélküli éles elítélése is mindazoknak (az üzenetek részeként), akik nem hisznek az üzenetekben – annak ellenére, hogy ezt az egyház senkitől nem várja el.

Nemcsak a magam számára találom problémának az üzenetek igen nagy terjedelmét. Vassula egyik bírálója, Maria Laura Pio írta, hogy amikor megismerkedett velük, az üzenetek hamarosan minden idejét, gondolatát kitöltötték, és ezek terjesztése vált a legfőbb céljává. Mások körében is hasonlót tapasztalt. Úgy látom, hogy az talán a legnagyobb probléma az Igaz élet Istenben üzenetekkel, hogy míg szép képeikkel érzelmileg megfognak, rendkívüli terjedelmükkel nem nagyon engedik, hogy az egyházzal, és Istennel, Jézussal ezen kívül bármilyen módon is kapcsolatba kerüljön az, aki ezek rajongója lesz. A tartalmuk viszont általában elég banális, tehát nem adnak semmilyen lényeges pluszt, de elvonhatnak az egyházzal való közösségtől. (Sőt, itt-ott dogmatikai tévedések, vagy az olvasót ilyenhez vezető zavaros állítások is előfordulhatnak, ahogyan már történt is ilyen.) Egy belterjes mozgalom alakul ki ezek körül, túlfűtött, szektás jellegű mentalitással. Igaz, hogy ez a hiba bizonyos fokig más egyházi mozgalmaknál is felbukkanhat, de úgy tűnik nekem, hogy itt egészen rendkívüli mértékben lehet jelen.

Bizonyára lehet magyarázkodni, hogy „de azért azt nem csak úgy lehet megélni”. Ez azonban kétséges, és valószínű, hogy gyakran igenis így lehet, mert a torz mentalitás logikusan következik a körülményekből. Hogyan marad ideje a Bibliára, más lelki olvasmányokra, szentmisére, egyéb kötelezettségekre, meg szórakozásra, művelődésre, pihenésre annak, aki „igazán alaposan” át akarja olvasni ezeket a köteteket? Vajon mennyire lehet jellemző az üzenetekért való rajongáson kívül az Isten személyes vezetésére hagyatkozás, a vele való személyes közösségre figyelés? Vajon aki belekerül egy ilyen nem katolikus centrumú mozgalomba, az kihez lesz hűséges, ha Vassulának akadnak más, katolikus szemmel problémás vagy elfogadhatatlan kijelentései is?

Egy ilyen egyetlen személy köré épülő, zárt, túlfűtött, és lényegében felekezetközi, tehát kívülről nemigen kontrollálható mozgalom szociológiai szempontból a legrosszabb értelemben vett szektának tűnik. Teljesen érthető, ha a Hittani Kongregáció óvja a katolikusokat attól, hogy egy ilyen társaságba belekeveredjenek.

Tárkányi Ákos

 

Egy anya tanúsága

Maria Isabel Pérez de Pio annak a Maria Laura Piónak édesanyja, aki a

http://www.infovassula.ch

weblapot létrehozta. Az itt közölt tanúságtétel először a Cristo Hoy katolikus hetilapban jelent meg, amely Argentina legtöbb plébániáján kapható.

Azt hiszem, fontos, hogy közzétegyem Vassulával kapcsolatos személyes tapasztalatomat, bizonyos pontok tisztázására. Svájcban, Genfben laktam tizennyolc éven keresztül, és megismertem Vassulát, egy karizmatikus személyt, ott töltött első évei alatt, lányomon keresztül, aki az ő követője volt. Mikor az egyetemen tanult, lányom elkezdte olvasni az Igaz élet Istenben könyveket, lelkivezetője útmutatását követve, aki, jóllehet soha nem olvasta Vassula üzeneteit, erősen bátorította őt azok olvasására.

Egy lányom van, meg egy fiam, aki pap lett. Gyerekkoruktól szokásom volt mindennap olvasni és magyarázni nekik az evangéliumot. Amikor leányom elkezdte olvasni Vassula üzeneteit, az első, amit otthagyott, családi összejövetelünk volt, amelyen az evangéliumot olvastuk. Kijelentette nekünk, hogy az IÉI üzenetek olvasása ugyanolyan, mint az evangélium olvasása. Vassula még azt is mondta, hogy aki az üzeneteket olvassa, annak Vassula neve helyébe a saját nevét kell tennie, mintha Jézus személyesen adna kinyilatkoztatást mindegyikünknek.

Az első évek során ezek az üzenetek apokaliptikusak voltak, és gyakran mondták, hogy a Katolikus Egyházban „pusztító gyalázat” (Márk 13,14) van. Később, s talán a Katolikus Egyházban tapasztalt ellenállás miatt, Vassula kezdte megváltoztatni beszédét. Különös módon, „Jézusa” soha nem adott magyarázatot erre a változásra.

Lányom jelleme kezdett megváltozni. Mindennap több mint egy órát töltött szobájába zárkózva és az üzeneteket olvasva. Kezdett eltávolodni a családtól, amely próbálta megláttatni vele, hogy az egyetlen bizonyosság az Evangéliumban és az Egyház tanításában van. Ezek nagyon nehéz idők voltak mindnyájunk számára, és az ő számára is, hasonló következményekkel, mint amilyenekben a szektákhoz csatlakozók szenvednek.

Végre, Istennek hála, lányom képes volt tisztán látni, és most idejének egy részét arra fordítja, hogy figyelmeztessen az üzenetek veszélyeire, amelyek látszólag jók, de végül nagyon veszélyesek. Ezekben az időkben, amikor annyi hamis próféta és tanítás lép föl, hűségesnek kell maradnunk, jobban mint valaha, az egyetlen Igazsághoz: a Kinyilatkoztatáshoz, amelyet Jézus hagyott ránk.

Maria Isabel Pérez de Pio

Argentina

Forrás:

http://www.infovassula.ch/tlighome.html#TESTIMONY 4

 

Gondolatok Vassula írásairól

Horváth András fizikus, csillagász, egyetemi docens, egy imaközösség vezetője. Írása – mint a többi írás is a Kritika rovatban – a szerző nézeteit fejezi ki, amelyek nem szükségképpen azonosak az én nézeteimmel. (K.G.)

Bevezető

A következőkben hosszú idő alatt érlelt véleményemet írom le, de elismerem: nem vagyok nagy szakértő a témában, így akár tévedések is lehetnek írásomban. Nem célom, hogy igazamról győzködjek bárkit is, de talán hasznos lehet még egy hívő keresztény véleményét rögzíteni a sok száz közzétett, többségében kritikátlanul támogató vélemény mellett. A Szentírás is arra buzdít, hogy a közösségben elhangzó próféciát bírálat alá kell vetni: „A próféták közül is kettő vagy három beszéljen, a többi pedig bírálja meg.” (1Kor 14.29)

Vassula Rydén prófétikus üzenetei a minden keresztényt megszólítanak, a teljes keresztény közösség színe előtt hangzanak el. Ennek a közösségnek tagjaként, a fenti idézet szellemében bírálatot szeretnék mondani, nem ítéletet. Mivel nem vagyok teológus, inkább személyes oldalról közelítem meg a témát, nem akarok és nem tudok precíz és általános lenni.

Rövid összefoglaló

Röviden összefoglalva véleményemet: ha Vassula írásaira az a címke lenne ragasztva, hogy „Vassula Rydén elmélkedései”, akkor el tudnám fogadni, mint egy keresztény hívő testvérem prófétikus hangvételű írását. Most azonban az van ráírva, hogy „Jézus szavai” és aki ennek a címkének a jogosságát meg meri kérdőjelezni, azt a Vassula-hívők igen hamar az elkárhozás rémével kezdik riogatni és Vassula ill. az ő mozgalma üldözéséről beszélnek.

Így viszont már inkább távol tartom magam az írásoktól. Itt ugyanis nem pusztán címke kérdésről van szó és az erről szóló vitában olyan lelkület tör elő, amitől visszarettenek.

Részletesebben

Jézus üzenete vagy elmélkedés gyümölcse valami? Az egyik csapda itt szerintem a végletekben gondolkodás. Egy hívő keresztény, amikor imádkozik és elmélkedik, mindig élvezi a Szentlélek támogatását. Már a Jézusban való hit is a Lélek ajándéka, így minden Jézushoz forduló ima is feltételezi a Lélek működését. Valamikor ennél többet is érzünk: Isten néha jól érezhetően felemeli, feltüzesíti imánkat, máskor kifejezett indítást érzünk valaminek a megtételére, ismét máskor prófétai üzenetet kapunk, melyet tovább kell adnunk. Ez a Szentírás, a szentek élete és a karizmatikus megújulás tapasztalatai szerint minden hívővel megtörténhet. (Jómagam is tapasztaltam mindegyiket.) Azzal is gyakran találkozom, hogy egy karizmával rendelkező szerző könyvének olvasása magával ragad, és bár nincs odaírva az elejére, hogy „X.Y., a szerző a Lélek vezetésére írta le ezeket”, azért jól érezhető, hogy a szavakat a szerző, a lényeget a Lélek adta és ez akkor is átüt a könyvön, ha itt-ott a szerző téved.

Azt állítani egy írásról, hogy az Jézus szavait tartalmazza, és az emberi leírója csak a szócső szerepét töltötte be: egy sokszínű paletta egyik végére helyezi azt. Úgy érzem, Vassula és követői nem értik, hogy ennek a palettának nemcsak végei vannak. Az, hogy a Hittani Kongregáció azt kéri a hívektől, hogy az Igaz Élet Istenben írásokat Vassula Rydén elmélkedéseiként értelmezzék és felhívja a figyelmet bizonyos tévedésekre, nem jelenti azt, hogy az írásokat puszta emberi okoskodásnak tartanák, melyből teljesen hiányozna a Szentlélek indítása.

«Az egész kérdés higgadt, figyelmes tanulmányozása, amelyet a Kongregáció abból a célból vállalt, hogy „megvizsgálja a lelkeket, vajon Istentől vannak-e” (vö. 1Jn 4,1), a pozitív szempontokon túlmenően számos alapvető elemet tárt föl, amelyeket a katolikus tanítás fényében negatívnak kell tekintenünk.»

Vannak tehát pozitív szempontok is. Nem az az állítás, hogy Vassula írásai az ördögtől lennének sugallva, csak az, hogy a jó dolgok mellett tanításbeli tévedéseket is tartalmaz. Ez nem is volna meglepő, ha az írások címkéje „Vassula Rydén elmélkedései” lennének. Valószínűleg akkor a Hittani Kongregáció sem foglalkozna vele, mert alaposan szemlélve minden hívő, még a szentek írásaiban is található pontatlanság, tévedés.

Vassula és hívei szeretnek arra hivatkozni, hogy sok szent életében megtörtént, hogy egy alacsony képzettségű személyen keresztül az egész Egyházat tanította az Úr, mint pl. Avilai Szent Teréz esetén. Érdemes elolvasni az ő írásait és életrajzát, hogy gyökeres különbséget lássunk Vassula és közöttük a saját írásaikhoz való viszonyban. Szent Teréz is sok látomásban részesült, tanítása és életpéldája nyomán igen sok pozitív gyümölcs termett, melyek közül nem egy már életében megmutatkozott. Mégis mindig kész elfogadni, ha az írását kiadás előtt véleményező gyóntatója rossznak tart részeket és nem is engedi kiadni az írást.

„... Én az ő [gyóntatója és rendtársai] imádságaikban bízom. Lehetséges ugyanis, hogy azokra való tekintettel az Úr kegyes lesz engem megsegíteni s így azután sikerül egyet-mást mondanom, ami ennek a mi zárdánknak sajátos életmódja szempontjából gyakorlati értékkel bír. Az Úr majd megsúgja nekem, én pedig tovább adom nekik. Ha pedig nem sikerülne a dolog, az se baj; úgy is először a praesentátus atya fogja elolvasni s ő vagy kijavítja, vagy pedig tűzbe dobja majd az egészet. Én nem veszítek semmit azzal, hogy az Úristen ezen jó szolgálóinak kívánságát teljesítem; ők pedig hadd lássák, mily kevés telik tőlem, ha Isten Ő Szent Felsége meg nem segít. ... Nincs kizárva, hogy gyóntatóm jobbnak látja egyelőre nem adni a kezetekbe ezt a művet. ... Az Úr majd meghallgatja kérésemet s Ő maga veszi kezébe ezt a dolgot és irányítja saját nagyobb dicsőségére. Ámen.” (A tökéletesség útja, Előszó)

Nem kérdés, hogy Szent Teréz valódi látomásokat kapott az Úrtól. Az is tény, hogy a Kísértő néha még látomásait is megzavarta, de ezeket ő felismerte. Az is biztos, hogy amikor nem konkrétan egy neki adott látomásról ír, hanem „csak magától”, a Lélek akkor is segítette. Ezt Szent Teréz is írja: „Az Úr majd megsúgja nekem...”.

Bizonyos, hogy Avilai Szent Terézen keresztül Jézus üzent kortársainak és az utána élő összes kereszténynek. Ő mégsem követelte, hogy ismerjék el az összes írását magánkinyilatkoztatásnak. Ismerve saját tökéletlenségeit, tudta, hogy még a látomások során is fennáll a tévesztés lehetősége, a saját, emberi gondolatok belekavarásának lehetősége vagy akár a Kísértő zavarása. Meghagyta a lehetőséget arra, hogy műveit a bírálók akár teljesen elvessék, mert bízott abban, hogy az Úr majd „maga veszi kezébe a dolgot”.

«A salamancai egyetem tudós domonkos tanára, Medina, a tekintélyes tomista teológus a katedráról jelentette ki: Teréz „egyike azoknak a nyughatatlan szerzetesnőknek, akik nem tudnak megülni egy helyben; pedig jobban tennék, ha otthon imádkoznának és fonnának”. Terézia éppen jelen volt, amikor a bírálat elhangzott; örömmel fogadta, és megkérte Medinát, ítélje meg lelki állapotát, mert remélte, hogy tőle pártatlan és javára sem elfogult véleményt fog kapni.» (Belon Gellért előszava a Belső Várkastély c. műhöz)

Ez a lelkület nem Vassula és híveinek a lelkülete. Elegendő elolvasni Vassula reakcióját arra a levélre, melyben Levada bíboros megerősíti a korábbi értékelés érvényességét. Ilyet sosem írt volna Avilai Szent Teréz.

Érdemes olvasni Avilai Szent Teréz írásait: bennük világosan meg van különböztetve, hogy mit látott, hallott látomásban az Úrtól, és mi a saját kommentárja, magyarázata ehhez. Vagy nézzük Kempis Tamás Krisztus Követése c. művét: ebben gyakran találjuk az Úr és az ember lelki párbeszédét leírva. Erről a műről is sokszorosan bebizonyosodott már, hogy igen gyümölcsöző olvasni. Szerzője mégsem állítja, hogy ezek a párbeszédek rendkívüli kinyilatkoztatások leiratai lennének. Olvasva őket, nem kételkedhetünk, hogy a Szentlélek hatalmas erővel támogatta a szerzőt és tekinthetjük Istentől ihletetteknek ezeket a párbeszédeket. Mégis egyértelmű, mi a műfaj: a szerző elmélkedéseiről van szó. Így nem zavaró, ha látjuk a szerző egyéni stílusának lenyomatát, esetleges pontatlanságot (ámbár ilyen itt nemigen van...).

Értékelés

A fő bajom tehát Vassula írásaival az, hogy az egész egy megbonthatatlan csomagnak van beállítva és az egészről azt akarják mindenkivel elfogadtatni, hogy Isten szavai. Ilyenkor a Szentszéknek nincs választása: ha akár egy tévedés is van a nagy, összekötött csomagban, csak az egészről lehet kijelenteni, hogy nem természetfeletti eredetű. Ezért ha Vassula továbbra is fenntartja, hogy a sok kötet írás mind Isten szava, akkor csak az tanácsolható, hogy az egészet ne olvassák a keresztények, mert „fertőzött”. Pontosan ezért kérte a Hittani Kongregáció Vassulát arra, hogy (más kérdésekkel együtt) adjon választ: „Ön milyen értelemben tekinti írásait kinyilatkoztatásnak, és hogyan kell azokat hallgatóinak és olvasóinak elfogadniuk?” Vassula sok oldalas magyarázatának végén erre a kulcskérdésre elismeri, hogy „A szavakat ugyan igen határozottan tapasztalom, de tudatában vagyok annak, hogy az írott forma és a mód, ahogy a kapott szavakat formába öntöm, az én nyelvi és kifejező képességem határaitól függ, illetve „Ezután, ahogy tudom, saját szavaimmal le kell írnom ezt a .ki nem mondott' üzenetet.” Ugyan némileg zavaros, hogyan is van akkor az Isten által vezérelt kézírás, mégis a fenti elismerések azt jelentik, hogy ennek fényében Vassula írásai valóban Istentől ihletett, de nem szó szerint diktált üzenetnek tekintendők, a kinyilatkoztatás műfajától inkább az elmélkedés felé kell elmozdulni olvasóinak. Ezt így közvetlenül nem jelenti ki Vassula, de a fent idézett mondatai nem hagynak más lehetőséget: a kinyomtatott könyvek szövege Vassula Rydéntől származik, nem az Úr szavai. Ez nem zárja ki Istent, mint inspirálót, nem állítja a művekről, hogy rosszak vagy ördögi sugallaton alapulnának, de érthetővé és kezelhetővé teszi a hibákat, meggátolja, hogy isteni tekintélyt tulajdonítsunk egy ember írásának.

Tehát ha a Szentszék utasításának megfelelően Vassula Rydén elmélkedéseiként lennének terjesztve az iratok, megnyílna a lehetőség, hogy a megkülönböztetés karizmájával élők egyes részekről kimondhassák, hogy itt tényleg érzik a Lélek erejét, más részeket lehetne pontatlannak vagy tévesnek lehetne mondani. Az ilyen visszajelzések magának Vassulának a lelki tisztánlátását is segítenék, benne is tisztábban kirajzolódhatna, mi Isten szava, mi a saját képzeletének terméke, mi a megtévesztő lélek működésének jele. Erre a nagy misztikus szentek is mindig igényt tartottak.

Sajnos Vassula hívei nem így tekintik a kérdést. Nemrég egy keresztény levelező listán egy testvér valamilyen beszélgetésbe egy „Jézus szavai:...” kezdetű részt szúrt be, de a szöveg Vassula Rydéntől való volt. Elolvastam a szöveget és nem tett rám nagy hatást, szerintem nem is igen kapcsolódott a témához. Csak annyit kértem a beküldő testvértől, hogy legközelebb ne írja fölé Vassula szövegének, hogy „Jézus szavai”, hanem hogy „Vassula szavai”, igazodva a Szentszék döntéséhez. Ami ezután jött, azt nem részletezem. A „Lélek kioltása”, a „Szentlélek elleni bűn”, az igazak üldözése meg sok hasonló került elő. Azt sem voltak képesek felfogni vitapartnereim, hogy nem lettek kitiltva Vassula üzenetei, csak a fejlécet kellene megváltoztatni.

Ugyanez az értetlenség sugárzik Vassula 2007. augusztusi tiltakozó leveléből. Nem fogta fel, hogy az itt is idézett rész, miszerint ő önti szavakba, amit érez, azt jelenti, hogy elismerte, hogy nem isteni kinyilatkoztatásról van szó. Egy keresztény „saját elmélkedése” is lehet Lélektől áthatott. Avilai Szent Terézia írásait sem nevezzük isteni kinyilatkoztatásnak.

Vassula és hívei a Szentszék utasításával és a saját „megvilágításaival” ellentétesen továbbra is követelik azt, hogy az írásokat Istennek és ne Vassulának tulajdonítsuk. Ez számomra elfogadhatatlan lelkületet jelent.

Horváth András

Roma locuta

A boldogult Antalóczi Lajos atya, aki könyvet írt a magánkinyilatkoztatásokról és szakértő hírében állott, bár ezt szerényen szabadkozva elhárította, akkor tette közzé Vassula próféciáiról szóló véleményét, amikor a Hittani Kongregáció még nem nyilatkozott a kérdésben. Bátor cselekedet volt, ami után a Vassula-rajongók majd széttépték. Amikor a Kongregáció Közleményéről szóló sajtóbeszámolók megjelentek, a témáról szóló zárszavában végleg lezártnak minősítette az ügyet. Optimistának bizonyult, a téma tovább húzódott, és húzódik még ma is.

A Közleményről először azt állították, hogy nem érvényes, mert nincs aláírva. Ezért adta ki a Kongregáció Sajtónyilatkozatát, amelyben leszögezte, hogy a Közlemény „teljes érvényben van. Az illetékes hatóságok jóváhagyták, és meg fog jelenni az Acta Apostolicæ Sedisben, a Szentszék hivatalos lapjában, a Kongregáció prefetusának és titkárának aláírásával.” Meg is jelent. Saját szememmel láttam az Acta Apostolicæ Sedisben [AAS, vol. LXXXVIII, N. 12 (5 Decembris 1996), 956-957].

Másodszor azt állították, hogy Ratzinger bíboros, a Hittani Kongregáció akkori prefektusa, egy nyilatkozatában visszavonta a Közleményt. Ez az állítás nevetséges. Magánkijelentésekben nem lehet hivatalos dokumentumokat visszavonni. A Sajtónyilatkozatban a bíboros prefektus kénytelen volt tiltakozni szavainak elferdítése ellen. Ha jól emlékszem a történtekre, még később is előfordult, hogy barátságos fogalmazású Ratzinger-interjú(k)ra hivatkozva próbálták a Közleményt semmisnek tekinteni. Az erős óhajtás eltompítja a realitás-érzéket, avagy: éhes disznó makkal álmodik. Vassula támogatóinak ez az elvakult közönye a nyilvánvaló tényekkel szemben olyan jelenség, amelyre még érdemes lesz visszatérnünk.

Fölerősödött a Közlemény érvénytelenségét állítók hangja, amikor a Hittani Kongregáció – Vassula kezdeményezésére – párbeszédbe bocsátkozott Vassula Rydénnel. Jól emlékszem, amellett kardoskodtak, hogy már maga a párbeszéd ténye Róma álláspontjának megváltozását jelenti, ami ismét ijesztő naivság. Ám amikor a párbeszédet követően a Kongregáció egyes országok püspöki karához írt levelében fölhívta a figyelmet arra, hogy Vassula „hasznos megvilágításokkal” szolgált, ezt aztán végképp Vassula teljes tisztázásának tekintették. A Kongregáció levelének magyar szövegében félre is fordították a ha formito utili chiarificazioni kifejezést, azt a benyomást keltve, hogy Vassula mindent tisztázott, holott ez nincs a levélben.

A lelkendezések ellenére rideg tény marad, hogy a Kongregáció nem vonta vissza a Közleményt. A helyzet megváltozott, de a változás nem a Közlemény visszavonásában, hanem a „hasznos megvilágítások” létrejöttében állt. Vassula Megvilágításai kifogástalan katolikus teológiát képviselnek (a prófétahölgy nyilván igénybe vette teológusok segítségét), ezért segíthetnek abban, hogy az üzenetek olvasói elkerüljék a hitbeli tévedéseket. Más kérdés azonban, hogy az üzenetek tartalmát helyesen adják-e vissza. A Kongregáció nem nyugodott meg abban, hogy valóban mindenben ez lett volna az Igaz Élet Istenben üzenetek eredeti jelentése. A püspökkari elnökökhöz intézett, 2007. január 25-én kelt levelében a Kongregáció leszögezi, hogy „az 1995-ös Közlemény a megvizsgált írások tanbeli megítélését illetően érvényben marad”.

Értsük meg, miről van szó. Tegyük föl, megírom az újságban, hogy a magyar zászló piros-fehér-kék színű. Ezt az állításomat kétségbevonják. Erre írok egy tisztázó nyilatkozatot, melyben kijelentem: amikor azt mondtam, „kék”, a fű és a falevelek színére gondoltam. Lehet, hogy ezt elhiszik nekem, de ettől még az, amit leírtam, téves marad. A „kék” és „zöld” szavaknak ugyanis megvan a jól definiált jelentése, és ha ezeket összecserélem, félrevezetem olvasóimat.

1987 április 4-én Vassula azon tünődik: Jahve beszél hozzá vagy Jézus. Ezt a választ nyeri: „Vassula, én Egy vagyok, Egy vagyok, én vagyok az Isten, aki életet adott neked. Valóra váltottam Szavamat. Testben jöttem a Földre. Egy vagyok. Megáldalak Vassula. A Szentháromság Egy. Egy vagyok.” Eszerint tehát Jahve és Jézus ugyanaz, nincs köztük tényleges különbség? A Szentháromság Egy, tehát azt is mondhatjuk, hogy az Atya jött testben a földre? Ez a szabellianizmus eretneksége. A Megvilágításokban Vassula kijelenti, hogy mindig tudta, melyik isteni személy beszél hozzá, és az üzenetek nem sértik a személyek különbözőségét, csupán az egylényegűséget hangsúlyozzák. Csakhogy amikor Jézus a János-evangéliumban azt mondja: „Én és az Atya egy vagyunk”, az „én” szó, a nyelv törvényei szerint, a beszélő személyt jelenti. Az Atyáról harmadik személyben beszél. Ez szabatos. Amikor Vassulánál azt mondja: „én Egy vagyok”, akkor az „én” névmás mindhárom személyt jelenti. Talán még világosabbá teszi ezt az 1987. február 17-én kelt üzenet: „Én vagyok az Atya és a Fiú, most már érted? Egy vagyok.” Ez szabelliánus állítás, akármit nyilatkozik is utólag Vassula.

Vagy nézzük az Antalóczi atya által kifogásolt kijelentést „Bármikor eljöhetsz hozzám, és bármelyik templomba. Ne tégy különbséget, mint a többiek! Mindegyik hozzám tartozik.” Ez a felekezetek egyenértékűségét jelenti. Később, a Megvilágításokban, Vassula tiltakozik a pánkeresztény egységtörekvés vádja ellen, és nem vallja magát az egyházak felett állónak. Az idézett üzenetnek azonban ilyen az értelme, bármit is mond vagy gondol Vassula később.

A Kongregáció tehát kitart amellett, hogy az üzenetekben dogmatikai tévedések vannak. Persze ez csak a Közlemény kiadásáig (1995) megvizsgált írásokra vonatkozik – de egy dolog ebből is világosan következik: az üzenetek nem jöhetnek közvetlenül Istentől. Isten szavában nincs tévedés. Ezért „a Kongregáció arra szólít fel minden hívőt: ne tekintsék természetfölöttinek Vassula Ryden asszony írásait és beszédeit, hogy megőrizhessék annak a hitnek tisztaságát, amelyet az Úr Egyházára bízott”. A Közleménynek ez a felszólítása máig érvényben van, és minden katolikus hívőt kötelez.

Szabad olvasni Vassulát. De, mint a püspökökhöz írt levél mondja, „okos kiértékelést tanácsos végezni, esetről esetre, azzal a céllal, hogy a szóbanforgó írásokat a hívők képesek legyenek az adott magyarázatok fényében olvasni”.

A boldogult Antalóczi atya túlbecsülte a Közlemény dogmatikai súlyát. Nem dogma; nem tévedhetetlen; nem is ítélet, csak figyelmeztetés. Ám gyakorlati (erkölcsi) bizonyossággal, lelkiismeretben kötelező. Aki figyelmen kívül hagyja, még nem eretnek, de a vakmerő vélekedés bűnét követi el a hit ellen.

Vassula angyala

„Amikor tizenéves voltam – írja Vassula – , lelki szemeimmel azt láttam, hogy sok lélek vesz körül. Mikor annakidején megpillantottam ezeket a lelkeket, azt mondtam magamnak: «Á, ismét itt vannak a halottak.» Megtelt velük a szoba, ahol voltam. Úgy tűnt, szorosan egymás mellett ülnek a padlón. Úgy éreztem, élvezik jelenlétemet. Mindegyikük egyformának látszott. Vékonynak tűntek, nem volt hajuk, külsejük szürkés volt. Szürke volt egész lényük, mint a hamu. Nem adtak semmiféle hangot, sőt úgy tűnt, nem akarnak zavarni. Ez néhány éven keresztül nagyonis mindennapi jelenet volt.”

Az asszociációk váratlanok. Nekem erről a találkozásról egy másik jut eszembe, amit Ron Cohen Egy zsidó jógi c. tanúságtételében olvastam (In: ROTH, Sid: Akiknek volt bátorságuk. Messianic Vision, 1999. 102. o.). „Fiatal srác koromban nagyon sok barátom volt. Összejártunk és beszélgettünk. Ismertek engem, és én is ismertem őket. Az egyedüli probléma csak az volt, hogy barátaimnak ... nem volt hús-vér testük! Szellemek voltak.”

A két jelenség persze nem teljesen azonos, Vassula látogatói nem beszéltek. (Gyermekkorában. Később igen.) Mégis, a testetlen társasággal való találkozás közös. Ron Cohen médium volt. Fölmerül a kérdés: vajon Vassula is médium? Vagy úgy van, ahogy állítja, hogy misztikus vízióban a közbenjárására váró szenvedő lelkeket látta?

Mindenesetre rendkívüli gyermekkora volt, titokzatossággal és rettegéssel tarkított. „Talán hat éves lehettem – írja. – Egy éjszaka, amikor ágyban voltam, pontosan magam előtt, éppen a torkom fölött, egy öreg ember két ijesztően csúnya kezét láttam. A következő, amiről tudtam, az volt, hogy valami hátrahúzta a fejemet, kiszolgáltatva torkomat. Aztán semmi. De ettől reszketni kezdtem.”

„Amikor körülbelül tíz éves voltam, álmomban Jézust láttam. Valamilyen folyosó végén volt. Azelőtt csak arcképét láttam. Itt derékig látszott, mosolygott, és azt mondta: »Gyere, gyere hozzám.« Hirtelen ismeretlen áramlás ragadott meg, amely mind közelebb és közelebb húzott hozzá. Féltem ettől az ismeretlen áramlástól, és Jézus, miközben mosolygott rám, észlelte félelmemet. Ez az áramlás egészen Jézushoz vont, mígnem arcom az ő arcához szorult.”

„Körülbelül tizenkét évesen volt egy másik misztikus élményem is. Ez pedig lelki házasságom volt Jézussal. Ismét álomban, menyasszonynak voltam öltözve, és Jézus volt a vőlegényem. Nem láttam ugyan őt, mégis tudtam, hogy ott van. A jelenlévők vidáman üdvözöltek minket, kezükben pálmalevelekkel. Vártak bennünket az esküvői menetre. Mihelyt a házasságkötés végbement, beléptem egy szobába. Ott volt a Szűzanya Szent Mária Magdolnával és két más szent asszonnyal. Szűzanyánk nagyon boldog volt, odajött és átölelt. Mindjárt elkezdte újból igazgatni ruhámat és hajamat, és megértettem, hogy a Fia előtti megjelenésre készít elő.”

„A sátán zsenge koromtól üldözött, mert körülbelül hat éves koromban majdnem minden éjszaka megjelent, hogy ijesztgessen, nagy fekete kutya képében. Az álom mindig ugyanaz volt. Homályos folyosón jártam, és a végén ott volt ez a kutya, vicsorogva, készen arra, hogy rámugorjék és darabokra tépjen, én pedig rémülten menekültem.”

Nem mindennapi gyermekkor, valóban! Serdülő- és hajadonkoráról nem ír Vassula. Egy ideig nem járt templomba. „Templomban sem voltam elsõ fiam keresztelõje óta, 15 éve” – írja 1987. május 10-én. Első férjétől két fiúgyermeket hozott a világra, elvált, majd újra férjhez ment. Manöken volt, festőművész és Bangladesh teniszbajnoka.

És ott, Bangladeshben, jelent meg neki az angyal, aki Dánielnek és Vassula angyalának nevezte magát.

The Approach of my Angel című írásában Vassula elbeszéli, hogyan látta belső látással az angyalt, milyen nagy öröm volt ez számára, hogyan hozott az angyal magával egész angyali kórust, hogyan tanította bűnbánatra, hogyan készítette elő Isten látogatására; továbbá hogyan támadta és gyötörte őt a sátán, aki szintén egy sereg démont hozott magával. Közben Vassula elkezdett írni. Mindez nagy gonddal úgy van elbeszélve, hogy megfelel a misztikusok lelki tapasztalatainak, nevezetesen annak, amit a lélek sötét éjszakájáról, a tisztító szenvedésekről tudunk.

Miközben ezeket olvastam, arra gondoltam, hogy Vassula misztikája talán mégiscsak hiteles. Hogy nem médium, nem gonosz lelkek vezetik félre. Hogy angyala valódi őrangyal, a szent angyalok közül való.

Csakhogy –

„Angyalom helyett – írja Vassula – az Úr jött hozzám, és így szólt: »Én vagyok«, s mikor látta, hogy habozom, világosan mondta: »Én vagyok, Isten.« Ám ahelyett, hogy ujjongtam volna, boldogtalan voltam. Borzasztóan nélkülöztem angyalomat. Mélységesen szerettem az én angyalomat, és a puszta gondolat, hogy nem jön el többet, mert Isten foglalja el a helyét, megzavart engem ... Isten újból arra kért, hogy szeressem. Azt kérte, legyek olyan bizalmas vele, mint angyalommal voltam, értve ezen azt, hogy beszéljek vele szabadon, de nem voltam képes erre. Még mindig idegennek éreztem Őt, nem barátomnak. Angyalom emlékeztetett arra, hogy ő csak Isten szolgája, és hogy nekem szeretnem kell Istent és dicsőítenem Őt. De minél inkább Isten felé tolt engem, annál inkább pánikba estem, hogy elhagy.”

Zavarbaejtő ez az Isten/angyal dilemma. Isten az angyal helyén? Versenytársak? Istennek meg kell győznie a látnokot, hogy van ő annyira szeretetreméltó, mint az angyal?

Minden rendkívüli misztikus jelenség a Szentlélek műve. Ha valaki angyalt lát, az Isten felé való nagyobb megnyílást jelent. Az angyalok „Istenről szólnak”. Lényük áttetszően nyitott a Végtelen Szentségre. Aki szereti angyalát, rajta keresztül összehasonlíthatatlanul jobban szereti és kívánja Istent. Isten szeretetének tűztengere átüt az angyal lényén, s ha ez a tűztenger közelít, az angyal mintegy eltűnik saját lobogó eksztázisában.

Ha az angyal olyan Istenhez vezette Vassulát, akit nem volt magától értődő összehasonlíthatatlanul jobban szeretni, akkor elháríthatatlan a gyanú, hogy az a másik nem volt Isten, hanem véges lény.

A Jelenések könyvében megtörténik, hogy János imádni akarja az őt vezető angyalt. „Leborultam az angyal lába előtt, aki nekem ezeket megmutatta, hogy imádjam. De ő azt mondta nekem: »Vigyázz, ne tedd! Hiszen én szolgatársad vagyok, és testvéreidé, a prófétáké, és azoké, akik megtartják e könyv jövendölésének igéit. Az Istent imádd!«”(Jel 22,8-9) Ez azonban egyrészt didaktikus részlet, amelynek célja az Isten és teremtménye közötti végtelen különbség világos megmutatása; másrészt a látnok itt nem válogat, hogy az angyallal legyen vagy Istennel, hanem olyan erővel üt át az angyal valóján Isten szentsége, annyira lenyűgöző fönségű lény már az angyal is, hogy ez a hódolat túlzására ragadja a látnokot. Vassula mást tesz: azt óhajtja, hogy ne Isten látogassa meg, hanem az angyal. Elutasítja Istent az angyal kedvéért. Hiteles misztikában nincs példa erre.

Kénytelenek vagyunk arra gondolni, hogy aki Vassulát látogatta, hamis isten volt. Akkor pedig nem lehetett más, mint bukott angyal, aki Isten szerepét játszotta. Ebből természetesen az következik, hogy Vassula angyala se tartozik a szent angyalok sorába, hanem megtévesztő szellem, bukott angyal, démon. „Hiszen maga a sátán is a világosság angyalának tetteti magát” (2Kor 11,14). S jól játssza szerepeit.

És akkor Vassula sem hiteles misztikus, hanem médium. Azért látott halottakat.

Nem jóhiszeműségét vagy keresztény hitét kérdőjelezem meg. Ezeket feltételezem, nincs is jogom kétségbevonni. Rendkívüli élményeinek mennyei eredetét tagadom. Elutasíthatatlannak látszik a feltevés, hogy itt az ördög, Isten majma, létrehozott egy misztikát, amely emlékeztet a valódira, de nem valódi.

Mindez személyes véleményem. A Hittani Kongregáció csupán annyit kíván meg, hogy ne tekintsük Vassula megnyilatkozásait mennyei üzeneteknek, hanem csak Vassula elmélkedéseiből származóknak. Hogy aztán ezeket az „elmélkedéseket”, Vassula gondolkodását mi motiválta, az további kérdés. Mint fentebb láttuk, a motivációban rendkívüli misztikus élmények szerepelnek. Ha ezek nem isteni eredetűek, akkor háromfélék lehetnek: kitalálások, beteges képzelgések vagy démoni megtévesztések. Én nem tartom Vassulát sem hazugnak, sem pszichotikusnak. Marad a harmadik lehetőség.

Vassula Jézusa

Egy mélyen hívő katolikus testvér írja:

„Vassulát a Városmajori templomban láttam. Valahogy éppen arra jártam, amikor láttam, hogy rengetegen mennek a templomba. Kiderült, hogy ő jön. Úgy gondoltam, hogy megnézem. Nem tudtam róla semmit addig. Később vettem meg a könyvét, de nem tudtam elolvasni, mert annyira nem az Úr Jézus stílusa. De így vagyok más írásokkal, kinyilatkoztatásokkal is. Ha nem az Úr Jézus hangja, akkor képtelen vagyok tovább olvasni.”

Ez a lelkek megkülönböztetésének adománya. Az élő hitű keresztény felismeri a Jó Pásztor hangját. „A juhok pedig követik őt, mert ismerik a hangját. Idegen után pedig nem mennek, hanem elfutnak tőle, mert az idegen hangját nem ismerik” (Jn 10,4-5).

Talán 1995-ben történt. Ugyanazon a napon, egymástól függetlenül, ketten fejezték ki megdöbbenésüket és zavarukat egy prófécia fölött, amely Vassulától származott és a Marana Tha havi folyóirat legújabb számában jelent meg: reggel egy gyónóm, délelőtt édesanyám, akit meglátogattam. Én akkor még nem olvastam az írást, mert a magánkinyilatkoztatások nem túlzottan érdekelnek. Ezekután azonban nekiültem és elolvastam. Tartalma zavaros volt és olyan jövendöléseket tartalmazott, amelyek azóta se teljesedtek. Hangjában pedig volt valami nyugtalanító vibrálás, valami idegenszerű pátosz és érzelmesség. Megirtam egy rövid cikkben, hogy ezt a próféciát nem tudom elfogadni Jézustól származónak. Ez nem annak a Jézusnak a hangja, akit ismerek az evangélumból, ismerek a hiteles misztikából és ismerek személyes imáimból. Elküldtem megkülönböztetésemet a folyóirat szerkesztőjének. Vonakodott közölni. Tartalmi aggályaimat eloszlatni igyekezett, és hangoztatta Vassula hitelességét. Akkor már megjelent magyarul és meg is volt nekem az Igaz Élet Istenben első kötete. Vállaltam, hogy mielőtt határozott véleményt alkotnék, elolvasom a könyvet. Nyitottan igyekeztem hozzáállni, de pirossal megjelöltem azokat a pontokat, ahol fenntartásaim voltak. Feléig se jutottam, amikor megjelent a Hittani Kongregáció Közleménye, amely a hitbeli tévedések miatt arra szólította fel a hívőket, hogy ne tekintsék Vassula üzeneteit természetfölötti eredetűnek. A felsorolt tanbeli tévedések ugyanazok voltak, amelyeket piros tollal megjelöltem a könyvben.

Azt hittem, ezzel vége az ügynek, de akárcsak a boldogult Antalóczi atya, én se számoltam a Tanítóhivatalnak való engedetlenség olyan fokával, amilyen ebben a kérdésben megnyilvánult. Hosszú évekkel később valaki beküldött levelezőlistámra egy névtelen próféciát, amely állítólag Jézustól származott, azzal a kéréssel, hogy mondjunk róla véleményt. A lelkek megkülönböztetését gyakorolva, az az álláspont alakult ki, hogy ez nem jöhetett Jézustól. Én ismételten a stílusra, a hangra hivatkoztam: Jézus nem siránkozik. Előfordul, hogy sír, de nem nyavalyog; előfordul, hogy panaszt emel, de nem sopánkodik. Hangja érzelemgazdag, de férfias. Urunk élő személy, rá lehet ismerni. A küldött szöveg nem Jézus személyiségjegyeit mutatta.

Ezután jött az információ: a szöveg Vassulától származik. Mi ezt nem tudva, elfogulatlanul vizsgáltuk meg, nem a Hittani Kongregáció álláspontja miatt mondtunk nemet. A juhok ismerik a Pásztor hangját. Idegen után nem mennek.

Egészen különös Vassulánál a Jézus-jelenések érzéki légköre. Bármilyen jóhiszeműen olvassuk, a „Hajolj rám”, „Megcsókolnád a lábamat?”, „Csókold meg a kezem”, „Megcsókolhatlak?”, „Légy a menyasszonyom” sehogyse illik a bibliai Jézus ajkára.

Mint Antalóczi atya megállapítja: „Az érzelgős, a már-már enyelgő írás émelyítő stílusa zavarja az olvasót. Jézus olyan szavakat mond ki Vassula írásaiban (szerelmem, kedvesem, szeretlek virágom), amelyek tőle teljesen szokatlanok, s amelyek egyszer sem fordulnak elő az Újszövetségben. A szavak pedig minősítenek. Itt nem az a Jézus szólal meg, aki meghalt értünk a kereszten, s akit a Bibliából megismerhetünk ... Nem félek kimondani véleményemet: az idézetek mögött a világosság angyalának öltözött megtévesztő szellem húzódik meg, aki félrevezeti a nemzeteket. A sok enyelgés, a szeretet egyoldalú hagsúlyozása pedig a méz, amelyben a mérget kívánja beadni. ”

Mitchel Pacwa S.J., a chicagói Loyola Egyetem professzora írja: »Különös, hogy Jézus azt mondja: „Gyermekem, gyere és tapintsd Szívemet, Szívem arra vágyik, hogy szeressék. Gyere és tapintsd meg szívemet elméddel. Vassula, készen vagy? Érezz engem.” Hogyan tapint valaki az elméjével? Ugyanazon az oldalon „Jézus” így beszél: „Nem kell szégyelned megtapintani Szívemet, én Istened vagyok, aki ezt kéri tőled, engedd, hogy használjalak, ahogy nekem tetszik. Engedd, hogy megcsókoljalak.” Vassula reakciója: („Gyanakodni kezdtem, gondolva, hogy a gonosz bűnbe próbál ejteni.”) „Jézus” állhatatos marad vágyában, hogy megcsókolja őt. Később „Jézus” azt mondja: „Szeress engem, szeress engem, érezz engem, érezd kielégíthetetlen szeretetem irántad, szomjazom szeretetedet, több szeretetet kívánok tőled, Vassula, hallgasd, hogy ver a szívem.” Amit Vassula hozzáadott saját kézírásával: „Jézus szenvedélyes volt”, bántóan szexuálisnak hangzik. Hasonlóképpen „Jézus” azt írja: „Vassula, félénkséged elbűvöl (infatuates) engem.” Lehet, hogy Vassula korlátozott szókincse a probléma ennél az utóbbi állításnál, mindenesetre egészen sajátságos, szexuális felhangjaival. Ez arra is áll, amikor „Jézus” azt mondja: „Gyere, érezz Engem, szinkronizálódj Velem, légy Egy, semmisülj meg Bennem, engedd, hogy teljesen birtokoljalak és uralkodjam fölötted, engedd, hogy a szívemhez szorítsalak”.«

Tudom, hogy a misztika használja a szerelem képeit. Ismerem és nagyon szeretem az Énekek énekét, írtam is egy könyvet, amelyben ennek sorait használom föl az imádás misztériumának kifejtéséhez. Azt is elismerem, hogy szorosan vett szexuális cselekmény nincs az üzenetekben, Jézus Vassulának csak a homlokát csókolja meg, amitől a látnoknő két napig lebeg. Néhol az eredeti angol szöveg kétértelműségét is figyelembe kell venni: feel = érez vagy tapint, love = szeretet vagy szerelem. Mégis – az atmoszféra érzéki. Mint Pacwa professzor fogalmaz, „szexuális felhangjai” vannak. A „lelki eljegyzés” pedig egészen más valami, mint amit Vassula leír.

Mintegy kontroll-kísérlet gyanánt, Vassula olvasása közben elővettem Szent Fausztina Naplóját. Mindketten Isten feltétel nélküli szeretetének üzenetét fogalmazzák meg. Mégis, miért van, hogy Fausztina olvasása közben sírás fojtogat, Vassulától pedig viszolygok?

Más a hang. Más az atmoszféra. A stílus az ember. A juhok ismerik a Pásztor hangját, idegen után nem mennek. Fausztina Jézusa valódi, Vassuláé nem.

Az igazi Jézusból biztonság árad. Hangja nyugodt és barátságos, de mélységesen mély, titokzatos tudást sejtet. Személyiségében Libanon cédrusainak fönsége együtt van a Genezáreti tó habjainak játékos fodrozódásával. Barátja a kisgyereknek, és szóra se méltatja a zsarnokot. Békés és fenséges, amikor a bűnös asszony megcsókolja a lábát, s békés és fenséges, amikor arculütik a Főtanács előtt. Nem fél kimutatni érzelmeit, de amikor emberi rajongással közelednek hozzá, azt azonnal tovább irányítja a transzcendenciába. Ő a Bárány, aki nem nyitja meg száját nyírója előtt, és ő az Oroszlán Júda törzséből, aki győzött. Emésztő tűz lakik benne és transzformáló fény, túlvilági ragyogásba öltözik az imádság hegyén és egy lehelete elég, hogy fölperzselje a világ bűneit. Sebeiből az Atya irgalma ömlik ki az emberiségre, s ezek a sebek egészen szívéig érnek, ahol Isten dicsősége lakik.

Vassula epedő trubadúrja nem Jézus.

Vitustánc

Joggal merül fel a kérdés, hogy amennyiben a Vassula-üzenetekben nem az igazi Jézus szól, miért fogadják el őket komoly keresztények is, köztük számos pap és püspök, miért mennek az „idegen hangja” után? Miért születnek az üzenetek nyomán pozitív gyümölcsök, megtérések?

Nos, meg kell fontolnunk, hogy az üzenetek túlnyomó része tartalmilag kifogástalan. Ezt távolról sem kívánom tagadni. Olvassunk el egy részletet a 2001. május 5-i üzenetből:

- Boldogok, akiknek szíve nyitva áll a megtisztulásra és akik felkészültek a Szentlélek fogadására, hogy átalakuljanak. Át lesznek isteniesítve. A Magasságbeli fiainak és leányainak, a részesedés által isteneknek fogják hívni őket.

- Boldogok, akikbõl a kegyelem illata árad, miként a kevert tömjénbõl, jelenlétükkel megillatosítják képmásaimat. Ők fogják örökölni országomat.

- Boldogok, akik megkapták Szentlelkemet és országom társörököseivé váltak. Szavammal és tudásommal megvilágosítanak másokat és lehetõséget nyújtanak a világ maradékának arra, hogy megértsék az Egyház dogmáit. Országom munkatársainak fogják nevezni őket, mert velem fognak uralkodni.

- Boldogok, akiknek hite a felebaráti szeretet cselekedeteiben és a Magasságbelinek nyújtott szolgálatban nyilvánul meg. Házamat dicsérő dallamként csendül a hangjuk. El fognak telni énvelem, és beborítja őket a Szentlélek kegyelme.

Ez a szöveg szép, összhangban áll a Szentírással, alkalmas arra, hogy lelkesítsen. Hasonló üzeneteket olvasva, érthetőek a pozitív nyilatkozatok. A megkülönböztetés adománya nem mindenkiben egyformán erős. Még a megtérések is érthetőek, ha valaki Vassula üzeneteiben találkozott először Isten feltétel nélküli szeretetének meghirdetésével.

Ha azonban valaki beleesik abba az illúzióba, hogy az igazi Jézust hallja, magába szívja a „tányér levesben feloldott egy csepp mérget” is. Mint Michael Prabhu írja Vassuláról: «Semmit sem számít, hogy tanításának 99.99999 %-a jó, segítő, sőt „hitépítő”. Az a 0.00001 % tévedés az, ami számít.»

Az idézet harmadik bekezdésében szerepel az „Egyház dogmái” kifejezés. Ha az itt említett „Egyház” a Katolikus Egyház, akkor nem áll, amit Vassula a Megvilágításokban hangoztat, hogy t.i. hűséges az Orthodox Egyházhoz. (Ezt vonja kétségbe Abba Seraphim Glastonbury orthodox metropolita is Vassuláról szóló memorandumában.) Ha a szóbanforgó „Egyház” az Orthodox Egyház, akkor a katolikus hívő nem azonosulhat az üzenettel. Ha pedig egy „felekezetek fölötti” Egyházról van szó, akkor Vassula nem mond igazat, amikor a Megvilágításokban elhatárolja magát az Egyház egységének pánkeresztény koncepciójától. Íme, a csepp méreg. Ezért mondja a Hittani Kongregáció, hogy Vassula üzeneteit csak esetről esetre mérlegelve szabad olvasni.

De másról is szó van. Az idézet hangja (s ez áll a többi üzenetre is) szép és lírai, de van benne valami egészségtelen pátosz, valami túlfeszített vibrálás, valami mesterkélt, csavart vonalú, parfümös túldekoráltság. Ez nem Jézus hangja. Ő egyszerűen, tisztán, lényegretörően beszél.

Az üzenetek parttalan óceánjában könnyen szem elől lehet téveszteni a tanbeli problémákat, de ez az érzelmesen vibráló stílus áthatja az egészet. Akik engedik, hogy hasson rájuk, azokat könnyen rabulejti, s akkor viselkedésükben jól érzékelhető változás lép föl. Maria Laura Pio írja, hogy abbahagyta az evangélium olvasását, és kizárólag az üzenetekből táplálkozott. Édesanyja elmondja, hogy lányának személyisége a szektásodás irányában módosult. Tárkányi Ákos szociálpolitikus írja: „Egy ilyen egyetlen személy köré épülő, zárt, túlfűtött, és lényegében felekezetközi, tehát kívülről nemigen kontrollálható mozgalom szociológiai szempontból a legrosszabb értelemben vett szektának tűnik.” A stílus vitustánca a személyiség vitustáncává válik, az evangéliumért való rajongás átalakul a felforgató szellemért való rajongássá, aki a lüktető pátosz mögött áll. Az eredmény lélektani túlfűtöttség és az értékrend eltorzulása.

Vassula támogatói az ellenségszeretet elvét vallják: „IéI követők! Tudatosítsuk, hogy az üldözés ajándék ... Gyűlölni fognak minket néhányan azok közül, akik Jézus nevét hirdetik, de mi ne gyűlöljük őket, hanem imádkozzunk üldözőinkért...” Ha értem is imádkoznak, az örvendetes, de részemről biztos vagyok benne, hogy nem gyűlölöm Vassula híveit. (Sőt, az idézett mondatban önzetlenül, társadalmi munkában kijavítottam a helyesírási hibákat.) A lelkek megkülönböztetését hivatásomnak érzem, de ezt gyűlöletnek vagy üldözésnek nevezni érzelmi ficam, mint ahogy a jellegzetes fenyegetések, Szentlélek elleni bűnnel, halálos bűnnel való vádolások, vagy akár a lényeget elfedő hosszú idézetekkel való érvelések is azok. Egy barátom írja: „Az Egyház első fokon rám bízza, hogy mit higyjek el a magánkinyilatkoztatónak. Csak annyit mond (ha mondja!), hogy elhiheted vagy ne hidd el. Ehhez képest átkozódni, ha valaki nem hiszi el ... hát itt baj van. Nagy baj.” Idézek Horváth András cikkéből: «Csak annyit kértem a ... testvértől, hogy legközelebb ne írja fölé Vassula szövegének, hogy „Jézus szavai”, hanem hogy „Vassula szavai”, igazodva a Szentszék döntéséhez. Ami ezután jött, azt nem részletezem. A „Lélek kioltása”, a „Szentlélek elleni bűn”, az igazak üldözése meg sok hasonló került elő.» Polémiának nincs értelme, észérvekkel bajosan lehet hatni azokra, akikbe a vitustánc-démon már befészkelte magát. Amit közlök, a keresők, a tájékozódni óhajtók kedvéért közlöm. Hadd idézzek egy levelet: „Nyomon követtem írásaid, Gábor atya, és nagyon hálás vagyok neked, hogy rendbe tetted ezt a Vassula-ügyet. Végtelenül megkönnyebbültem, hogy nem kell őket elolvasni/elfogadni, engem ugyanis mindig szorongással töltöttek el az üzenetek, de ezt az én hibámnak tudtam be és ez tovább növelte a szorongásom. Ettől ezennel megszabadultam, köszönöm neked.”

A vitustánc-démonnal egyébként magam is találkoztam. Amikor beláttam, hogy nem kerülhetem el a Vassula-témával kapcsolatos munkát, nagy energiával kezdtem dolgozni. Könnybelábadt a szemem a monitor figyelésétől, és néhány napig kárt szenvedett személyes imaéletem. Nem lett volna szabad ennyire sietni, de túl akartam esni a szükséges oldalak elkészítésén, mert nem szívesen foglalkozom magánkinyilatkoztatásokkal. A mára (2007. szeptember 9.) virradó éjszaka azt álmodtam, hogy egy nagyon távoli férfirokonom. akit nem ismerek, megszólít, bemutatkozik, feljön a lakásomra. Minél tovább beszélgetünk, annál kétesebb személyiségnek mutatkozik. Közben babrál a tárgyaimmal, felforgatja őket. Mire elmegy, alig győzöm rendbetenni a szobát. Hajnalban másodszor is vele álmodtam, most egy kisgyereknek (ártatlan énem?) mutogatta tárgyaimat, és ismét felfogatta őket. Ekkor már rászóltam, de nem törődött vele. Erre elfogott a harag, és rákiáltottam: „Menj a fenébe innen!” Élőben nem szóltam ilyen durván évtizedek óta. A kiáltás, azt hiszem, hangos volt, felébredtem rá, félig fölemelkedtem fektemből és majdnem kiugrottam az ágyból.

Hasonló élményem akkor volt, amikor a Sir Hasirim c. könyvet elkezdtem írni. Akkor ténylegesen kiugrottam az ágyból, s hossztengelyem körül 180 fokban megfordulva, a padlóra meg az éjjeli szekrénynek estem, és kegyetlenül megütöttem magamat, még ma is viselem a nyomait. Utána az a közös vélemény alakult ki testvéreimmel, hogy ez a démon merénylete volt, aki haragszik az Isten szentségét tárgyaló könyv miatt. Úgy gondolom, most is valami ilyesmi a helyzet. A felforgató démon behatolt. No, nem valami „nagy álomról”, isteni kinyilatkoztatásról van szó. Az érzékeny mélypsziché fedte föl, hogy idegen entitás jelent meg belső világomban. Azóta már szembeszálltam vele Jézus Vérének erejével. Nélküle szándékozom leélni életemet.

Túl sokat foglalkoztam az IÉI üzenetekkel.

 

Hogyan ír Vassula?

«1918-ban – írja egy testvér – nagymamám tizennégy éves volt, meghalt az édesanyja diftériában, az apja háborúban, egyedül maradt három kisebb testvérével, a legkisebb három éves volt akkor, Marosvásárhelyen éltek. Megjelentek a vándor médiumok, lehetett érdeklődni a férfi családtagok iránt este 10 és reggel 5 óra között. Az egyik húgával s nagynénivel elment, de nem hitte, hogy ez igaz. A médium kísérője kilépett s néhányukat kiküldött, mert nem hittek!!! Nagymamámat is a húgával. Pontosan öt háznyira laktak, idézem szó szerint: „De az ördögök úgy meghordoztak minket, hogy a városon kívül, a Maros holtpartján találtuk magunkat az első kakaskukorékolásnál.” A médium a kérdésekre automatikus írással válaszolt, a kezét használták a szellemek. Mint Vassula esetében. Ha mégis Istentől való lenne az IÉI, akkor kérem Isten bocsánatát, ne essék ítéletemre.»

Ez a levél azonosítja Vassula – állítólag Istentől származó – kinyilatkoztatásait az írómédium tevékenységével. Hasonló az álláspontja Antalóczi Lajos atyának is: „Megítélésem szerint Vassula Ryden írómédium. Áldozat, akit félrevezetnek, s akinek jószándékát és adottságait igénybe veszik. Nem világos, milyen erők használják őt írásra, de tartok attól, hogy a megtévesztő szellem (1 Tim 4,1) működéséről van szó. Erre utal az íráskényszer (van olyan nap, hogy kilenc órát is kell írnia), ami teljesen szokatlan a misztikus irodalomban. Amíg a misztikusok – legtöbbször feletteseik parancsára – engedelmességből írják le élményeiket, addig Vassula – saját bevallása szerint – egyszerűen nem tud nem írni, amikor írnia kell. Olyannyira használják a kezét, hogy tollából teljesen idegen, más személyiségi vonásokról árulkodó (s ez grafológiailag is bizonyított) írás származik. Az íráskényszer az akarat szabadságának megbéklyózására utal, amit Isten soha nem tesz meg teremtményeivel, de a spiritiszták esetében ez természetes.”

Ugyanez a véleménye Mark Waterinckxnek, 2007. február 16-án írott Vassula Ryden's Evil Spirit c. cikkében: „A grafológus Meunier is médiumnak tekinti Vassulát, aki ismeretlen erőkkel van kapcsolatban. Vassula tipikus példája a channellingnek is, amely a spiritizmusból származik. Misztifikáció segítségével manipulálja olvasóinak tudatlanságát, ami kollektív megtévesztéshez vezet.”

Mint már korábban is említettem, számomra nem annyira egyértelmű, hogy a kéz vezetésével történő írás kizárólag gonosz szellemek műve lehet. Amit a démon meg tud tenni, azt Isten is meg tudja tenni. Azt az érvet, hogy Isten nem foszt meg bennünket szabadságunktól, nem tudom döntőnek látni. A misztikában ismeretes a levitáció (lebegés) jelensége, amely gyakran a misztikus szándékától teljesen függetlenül következik be. Erre Vassula is hivatkozik Megvilágításaiban:

«Hogy üzeneteinek leírására miért választotta az Úr ezt a különös formát, amelyben még a kezemet is fogja? Valójában nem tudom. Az Úr csak ennyit mondott kérdésemre: „Mert ily módon tetszik nekem.” Ezért nem tudom, hogyan történik. Megjegyezném még, hogy grafológiában is jártas teológusok, akik megvizsgálták az írást és „hieratikusnak” nevezték, több alapvetõ különbséget találtak az én írásmódom és az úgynevezett automatikus írás között. Késõbb jutott tudomásomra, hogy ismert misztikusok – mint például Avilai Szent Teréz – megtapasztalták testüknek vagy testük egy részének elragadását. Úgy gondolom, hogy kezem elragadása enyhébb formája az elragadásnak, és bízom benne, hogy az Úrnak megvan a saját célja ezzel.»

Vassula vezetett, hieratikus kézírását, alatta normál írásával, szemlélni lehet a következő linken:

http://www.tlig.org/images/global/article/wrtng-lg.jpg

Egy levélíró a következőt mondja róla: „Megnéztem azt az oldalt, amin rajta van a ,hieratikus' kézírás. Nem vagyok grafológus, csak szerény tipográfiai ismereteim vannak, de meglepően jólszerkesztettnek, egyenletesnek tűnik az írás. Ergo a műviesség érzetét kelti. A betűk nyúltsága, főleg a lefelé haladó hurkok és szárak igen zavarossá és idegesítővé teszik mégis az írásképet. Az alatta található kurzív írás sokkal kellemesebb a szemnek.”

Írásszakértő én sem vagyok, az írás módjából döntő következtetéseket levonni nem tudok, bár a „lefelé haladó hurkok és szárak” elgondolkodtattak. Van azonban Vassula fenti – kezének elragadásáról szóló – sorainak egy olyan előzménye, ami alapvetően homályossá teszi, milyen módon fogalmazódnak meg Vassula üzenetei. Idézem ezt az előzményt a Megvilágítások magyar fordításából:

«Isten Szavát én erőfeszítés nélkül fogadom, más szavakkal, anélkül, hogy bármivel előmozdítanám, egyszerűen csak megérkezik. E beszélgetéseket (belső szavakat) kétféle módon kapom. Egyáltalán nem akarom azt állítani, hogy tökéletesen tudom, miként írjam le e jelenséget, és azt, hogy Isten hogyan visz végbe ilyen dolgokat, de a következő magyarázatot legjobb tudásom szerint adom:

1.) Belső szavak, vagyis lokúciók közvetítésével. A szavak, amelyeket hallok, határozott szavak, sokkal világosabban észlelem őket, mintha a fülemmel hallanám. Egyetlen szó a jelentések sokaságát foglalhatja magában, így jelentését sem lehet gyorsan átültetni emberi nyelvre. Egyetlen isteni szót vagy tanításomra adott magyarázatot sem kapok az iskolai tanítás módszerével, amit talán az idő behatároltsága miatt nem lehet azonnal teljesen megmagyarázni, emberi gyengeség miatt el lehet felejteni vagy nem lehet teljesen megérteni. Az isteni tanítást vagy a tanításomra adott szót pontosan annyi idő leforgása alatt kapom és oly módon rögződik elmémben, hogy nehéz legyen elfelejteni. A belőle áradó világosság olyan, mint az erős fényé, ami messzire hatol, és ez a világosság pillanatok alatt gazdag tudást ad, sokkal többet, mint a szó. Az így adott szó olyan, mint a széles folyó, amely kisebb patakokra ágazik szét, elvezet mindenhova, különböző helyekre, de ugyanabból a folyóból ered. Hónapokba telt volna, míg bármely szokásos iskolai tanítást elsajátítok. A szavakat ugyan igen határozottan tapasztalom, de tudatában vagyok annak, hogy az írott forma és a mód, ahogy a kapott szavakat formába öntöm, az én nyelvi és kifejező képességem határaitól függ.

2.) Isten szavait a másik módon kimondott szavak nélkül, az értelmembe öntött megértés világossága által kapom. Mintha Isten áthelyezné gondolatait az én gondolataimba. Azonnal tudom, mit akar Isten, vagy mit kíván mondani. Ezután, ahogy tudom, saját szavaimmal le kell írnom ezt a „ki nem mondott” üzenetet.»

Ezek szerint az üzeneteket Vassula vagy olyan szavak formájában kapja, amelyeket neki kell „átültetni emberi nyelvre”, „formába önteni”; vagy az „értelmébe öntött megértés” formájában, amelyet „saját szavaival” kell leírnia. Mindkét esetben Vassula fogalmaz. Közvetlen ezután viszont következik egy újabb forma (fentebb idézett) leírása, amely „kezének elragadásán” alapul; Vassula itt nem fogalmaz, csak kezét kölcsönzi az Úrnak az üzenetek leírásához. Szerintem ez messzemenően nem mindegy. Az első esetben a Hittani Kongregációnak van igaza, amikor azt állítja, hogy az üzenetek Vassula elmélkedéseinek gyümölcsei. Az utóbbi esetben Vassula képviselheti azt az állítást, hogy közvetlen kinyilatkoztatásokat kap.

Csakhogy –

Vassula javít. Mint Mark Waterinckx írja: „Vassula mindenféle hibát figyelemreméltó módon javított. Bizonyos szavak meg lettek változtatva, bekezdések ki lettek hagyva, teljesületlen próféciák szimbolikusnak lettek nyilvánítva. És a naiv rajongók lenyelték mindezt a képtelenséget.”

Waterinckx ugyanott elbeszéli, hogy egy ausztráliai fiatalember, Kim Davison, átadott a ferences Filip Pavic atyának egy kópiát Vassula naplóiról, amelyet ő az osztrák Erwin Schlachertől, Vassula kiadójától kapott. Kim észrevette, hogy Schlacher és Vassula megváltoztatta az üzenetek eredeti szövegét. Sok szó és mondat piros tintával ki volt húzva, és átírva „Jézus kézírásával” – Erwin Schlacher által... Pavic atya fölfedezte, hogy Vassula támogatói védelmükbe veszik a hamisításokat, s ezután szétküldte szerte a világba a manipulációt bizonyító kópiákat. Fentebb Tárkányi Ákos hoz példát az ilyen korrigált szövegre.

1986. október 12-én Vassula – Waterinckx szerint – a következő üzenetet kapta az „Örök Atyától”: „Minden olyan szónál, amelyről azt érzed, hogy nem korrekt vagy megzavar téged, szabadnak tekintheted magad, hogy kijavítsd. Én, Isten, adom neked ezt az érzést.” Az üzeneteknek a weben közölt szövegében ezt nem találom, de mindenképpen alkalmas arra, hogy föltárja Vassula dilemmáját: vagy elismeri, hogy az üzeneteket ő fogalmazza, vagy azt ismeri el, hogy korrigálja Istent.

Mohamednek egy írnoka elveszítette hitét Mohamed üzeneteiben, amikor fölismerte, hogy a próféta korrigálja a „Gabriel angyaltól kapott” szavakat. Vassulának szabad a Mennyei Atyát korrigálni?

Valami nem stimmel.

Egy levélből, amely közvetlenül e cikk megjelenése után érkezett:

«„Valami nem stimmel” – összegzi Gábor atya a Hogyan ír Vassula? cikke végén. Ezt vallom én is. Az Istennel való kapcsolatot, azzal együtt, hogy mélységes misztérium, jellemzi az egyszerűség, a tisztán egyértelműség, az a bizonyos áttetszőség. Ez a jelleg beszél, még akkor is, ha a kapcsolatban megnyilvánuló isteni cselekvéseket nem lehet egyszerűen leírni, elmondani. Vassula írásaiból és a körülötte kialakult közeg megnyilvánulásaiból ezt hiányolom. Bennem a megkülönböztetés lelke eldöntötte, hogy Vassula nem Isten prófétája.»