Amerikai barátomat egy levelezőlistán ismertem meg. Mikor kiderült, hogy Don valamikor a transzcendentális meditáció gyakorlója volt, megkértem, írja le, miért és hogyan mondott bye-t ennek a modern varázslatnak.

Az 1970-es években történt. Feleségem és én szabadulást kerestünk sokféle feszültségünkből és betegségünkből, így fordultunk a transzcendentális meditációhoz. (Akkor divat volt a meditálás.) Mindenekelőtt le kellett térdelnünk egy hindu mester képe előtt. Elkezdtünk valamiféle békességet érezni, de aztán ez abbamaradt, és én elkezdtem erősen inni...

A mantra, amit használtam, egy hindu démon neve volt... Erre csak évekkel később jöttem rá, amikor életemet Krisztusnak adtam.

Feleségem is rosszul járt. Utálta az alkoholt, és ennek ellenére ő is erősen inni kezdett... Hogy megszabaduljak a köteléktől, Krisztusnak adtam az életemet. Csoda történt. Harminc év erős ivás után egy csapásra megszabadultam az alkoholtól! Nem voltak elvonási tüneteim, és sohasem kívántam újból inni. Aztán Isten kegyelméből lelki ajándékokat kaptam, hogy szolgálhassam az Urat. A csodával együtt is bizonyos folyamatnak kell végbemennie, hogy az ember teljesen megújoljon. Tanulmányoztam a középpont imáját (centering prayer), és nagy áldásnak bizonyult. Feleségem és magam világi kisegítőként működünk a helyi kórházban, áldoztatjuk a betegeket és haldoklókat. Mióta Jézus megmentett engem, nagy szeretet van bennem, és vágy, hogy szolgáljam az Urat. Semmiféle földi hatalom nem tudta volna azt megtenni velem, amit Jézus egy pillanat alatt megtett. És igenis még most is növekednem kell az Úrban, még vannak maradványai a múltamnak, de nem egyedül harcolok, az Úr vezet dicsőségről dicsőségre.

Egyet megtanultam: Jézusban maradni csak állandó kapcsolat útján lehet. Heti egyszeri mise nem tart meg az Úrban. Naponta vele kell járnunk.