Mágia és drog

Okkult apriori és keresztény hit – A kineziológia csapdája – Fedőnév: „természetgyógyászat” – Drogosok a metrón – A marihuána ártalmai – Klapka és a hasis – A cselédlány kiszalad – A kábítószer rokonsága a mágiával

Az előző fejezetben Betlehemi Boldog Mirjam életével szemléltettük, hogy a démoni megszállás jelenségét Isten olyan személyek életében is megengedi, akik a maguk részéről teljesen ártatlanok benne. Ez segített nyomatékozni az alapvető jelentőségű tételt: a megszállottság nem erkölcsi, hanem fizikai rossz. Isten persze nem öncélúan engedi a démonoknak, hogy egy ártatlant kínozzanak, hanem mindig valami nagyobb jó kedvéért, ami lehet az engesztelő áldozat, a Jézus megváltó szenvedésébe való bekapcsolódás, de lehet más is. Mirjam életében a sok szemtanú által igazolt tagadhatatlan tény, a démoni légiók kegyetlen parádéja nyilvánvalóan azt a célt is szolgálta, hogy a racionalista 19. században demonstrálja a gonosz szellemek valóságát. Ez a demonstráció még ma is aktuális, mert sokan azt gondolják, hogy az exorcizmus ma már idejét múlta, és a démoni veszedelmekre való figyelmeztetés ártalmas „riogatás”. Ez azonban, sajnos, nem így van. Mágia és hit c. könyvemben rámutattam, hogy a mai „ezoterikus” divat a keleti meditációkkal, okkult bölcsességekkel és alternatív gyógyító eljárásokkal olyan rejtett szellemi tényezők előtt nyitja meg a lelket, amelyeket ismeretlenül előlegezett bizalommal fogadnak el (okkult apriori). Az előlegezett bizalom a végtelenül szent Istent megilleti, ezt gyakoroljuk a keresztény hitben, amely feltétlen bizonyossággal fogad el olyan valóságokat, amelyeket nem látunk. Ilyenkor a lelkek megkülönböztetésének adománya működik alapfokon: a Szentlélek segítségével ráismerünk a végtelen isteni szentségre, és az imádás hódolatával fogadunk mindent, amit közöl velünk. Ahol azonban ilyen Szentlélekben fogant ráismerés nem születik a lélekben, hanem pusztán a rokonszenv, az ősi bölcsesség varázsa, a fülcsiklandó újdonság, az esztétikai élmény, a gyógyulni vágyás vagy egyéb pszichikai tényezők hatására fogadnak el tanokat, módszereket vagy más szellemi valóságokat, az értelem kritikájának gyakorlása nélkül, ez megnyílást jelent a megtévesztő lelkek előtt. Az okkult apriori a keresztény hit démoni utánzata. Ezért tiltja a Szentírás és az Egyház a mágiát, mint Isten imádása elleni bűnt.

A teológus feladata itt a rámutatás a mágia olyan formáira, amelyek nem árulják el azonnal magukat. Idézem egy fiatalasszony levelét:

Jobb vállam fájdalma négy-öt éven keresztül elég sok kellemetlenséget okozott számomra. Orvosok által javasolt módszerek (fizikoterápia, gyógyszeres kezelés) nem hoztak javulást. Ha hosszabb bevásárlásra, vagy sétára indultam, az állás következtében rettenetesen sajogni kezdett. Táskát nem tudtam erre a vállamra akasztani, terhet nem tudtam vele cipelni, emelni. Éjszakánként, ha ezen az oldalamon feküdtem, recsegett-ropogott az ízület. El voltam keseredve: „Most még csak húsz éves vagyok és ez már így lesz egész életemben? Meg fogok rokkanni? Ha majdan gyermekem születik, hogy fogom őt karjaimban tartani?”

A fájdalom megoldásának reményével a kineziológia elnevezésű, alternatív gyógyászathoz tartozó módszerhez fordultam. Ez a természetgyógyászati ág stresszoldásnak nevezi gyógyító eljárását. Egy problémára, mely lehet lelki és fizikai fájdalom egyaránt, két-három kezelést javasol. Természetesen anyagi ellenszolgáltatás fejében. A kineziológus hölgy, akihez elmentem, „oldotta a fájdalom mögött húzódó lelki problémámat”. Ne ijedjek meg - mondta - , ha a fájdalom felerősödik, „mert így távozik szervezetemből a felhalmozódott negatív energia”, pár nap múlva valószínűleg jobban leszek.

Ez így is történt. A vállammal kapcsolatosan több kezelésre nem volt szükségem, én azonban a javuláson fellelkesedve belemerültem a természetgyógyászatba. Olyannyira, hogy még a kineziológus oklevelet is megszereztem sok-sok idő, energia és pénz ráfordításával. Akkor meg voltam győződve arról, hogy ez a világ legjobb gyógyító és személyiségfejlesztő módszere.

Fél évvel megtérésem után (amikor a kineziológia okkult veszélyeit, csapdáit, kereszténységgel össze nem férő voltát felismerve felhagytam a természetgyógyászattal) azonban újra visszatért a már egyszer eltűntnek hitt fájdalom, és majd leszakította karom. Mivel Jézus Krisztus nevében ellentmondtam az okkult erőknek, azok visszaadták a betegséget, amit korábban elvettek tőlem, hogy fogva tartsanak.

Persze először kerülgető magyarázatokat kerestem. Majd férjemmel nekiestünk, hátha ki tudjuk onnan gyúrni a fájdalmat. Semmi változás. Ismét hasonló erősséggel kínzott, mint annak idején. Elkeseredtem ezúttal is, éppen úgy, mint akkoriban.

Eltelt egy-két hét, míg tudatosan, nagyobb összpontosítással nekiláttam imádkozni. Aztán egy fénysugár: kérjem az Úrtól, mutassa meg, mi az, amit e fájdalom mutat, hordoz előrevivő szándékkal számomra. És kértem. És kaptam. Gondolatképek peregtek le előttem régi események, cselekedetek tartalmát felvillantva. Csak kapkodtam a levegőt. Bántam bűneimet, amik eddig fel sem merültek bennem, hogy ily mélyen elásva ott rágják, nyomják vállamat. S én balga meg csak cipeltem, cipeltem. Még halmoztam is rá. S lám-lám: a bűnbánat és Isten végtelen irgalmának csodálatos ereje! Kértem a feloldozást s megadatott. A lélek gyógyulása mellett másnapra eltűnt a kínzó fájdalom is, mely oly sok mindenre megtanított. Köszönet a kirótt fájdalomért, mely utat mutatott, s nem hagyott a csapdában vergődnöm – mely innen látszik, e fájdalom segítségével, mennyire az volt.

A levél több tanulsággal szolgál. Az egyik, hogy a fizikai és erkölcsi rossz nem azonos ugyan, mégis lehet köztük összefüggés, amint azt Jézus gyógyításaiban is látjuk két helyen: a tetőn át leeresztett béna (Mk 2,4-12 ) és a Bethezda fürdőben meggyógyított harmincnyolc éve beteg ember (Jn 5,2-14) esetében. Ebből le kell vonniuk a tanulságot azoknak, akik hasztalanul imádkoznak gyógyulásért, de közben ragaszkodnak nehezteléseikhez, s így ők maguk akadályozzák meg imáik hatékonyságát. A másik tanulság, hogy – mint azt már többször is hangoztattam – mivel a sátán is a világosság angyalának tetteti magát, a démoni erők is tudnak fizikai, ideiglenes jót produkálni, testi panaszokat megszüntetni. A harmadik tanulság, hogy az alternatív gyógyászat burkolt mágia, amely a sötétség hatalmával áll kapcsolatban. Gabi, a levélíró, nem részletezi, hogyan ismerte ezt föl, ezért röviden rámutatok a dolog lényegére. A kineziológia az izmok állapotából következtet a bennünket ért stresszekre, kezelésének célja, hogy a szervezet öngyógyító energiáit fölszabadítsa az akadálytalan áramlásra. Mindez nagyon természetesnek és tudományosnak hangzik, de ez megtévesztő. Az „öngyógyító energia” definiálatlan és tudománytalan fogalom. A szervezetnek vannak öngyógyító mechanizmusai, ám ezek bonyolult biofizikai és biokémiai összefüggésekre épülnek, nem valamilyen feltételezett ismeretlen energia keringésére a testben. Az ilyen energiában való hit az okkult apriori tipikus esete, kvázi-vallásos, babonás hit egy racionálisan igazolhatatlan tényezőben. Hasonló szemlélet járja át az egész alternatív gyógyászatot, akkor is, amikor önmagukban elfogadható eljárásokat alkalmaz. A természetes módszerek létjogosultsága a kísérleti orvostudományon belül van. Az alternatív, úgynevezett „természetgyógyászat” viszont a mágia egyik ága. Hiába hivatkozik Istenre, szellemi kontextusa démonizált. Ártó erőket szolgál, sokszor jóhiszeműen, de mindig megtévesztően.

Hasonló a helyzet a tudatmódosító drogok használatával, amelyeket elfogadott szóval kábítószereknek nevezünk, akár kábítók, akár serkentők, akár hallucinogének. A lényeg az, hogy kémiai úton manipulálják az agyat, s ilymódon csökkentik vagy meg is szüntetik az értelem kontrollját. Ezzel védtelenné teszik a droghasználót a démoni befolyás előtt.

Ülök a metrón, a Kossuth tér és a Batthyány tér között. Velem csaknem szemközt fiatal lány ül, szeme lehunyva. Arca kedves, szinte babaarc, ruházata tisztességes. Nem gondolom ittasnak, de alszik. Furcsán alszik, táskája mellette hever a padon, bárki elemelhetné. Félredől, kis híján rá a mellette ülő hölgyre. Hirtelen egy szó hasít belém: kábítószer! A lány ébredezik, kezével a levegőbe kap, egyik ujját felmutatja, nyilván valami álomkép késztetését követve. Aztán kinyílik a szeme, és megpillantom a benne ülő félelmetes sötétséget, a démoni jelenlét egyik kézzelfogható jelét.

Kábítószer... Másik metrós élményem: vasárnap reggel utazom a metrón Újpestre. Fölszáll két fiatal pár, szemlátomást buliról hazafelé. Az egyik pár az én oldalamon ül le, de távolabb, őket nem igen látom; a másik pár majdnem szemben ül velem. A fiú kapcsolatban van ugyan a külvilággal, jár, leül, föláll, amikor kell, mégis olyan, mint egy darab fa, tompa és kábult. A lány ezzel szemben nevető arccal tekint körül, ragyog a szeme, ragyogó a mosolya. Csimpaszkodik a fiúba és ránevet; odatekint a másik párra és rájuk nevet; nem mond semmit, de olyan, mint aki megszólalni készül; nem bosszantja a többiek közönye, változatlanul ragyogó mosollyal tekint rájuk. Egy pillanatra megkockáztatom, hogy egyenesen belenézzek csinos arcába. Félelmetes látványban van részem. Ragyogó mosolya kísérteties maszk. Nevető álarc, amely mögött nincs ott a személyiség. Hátborzongató látvány; ahányszor eszembe jut, sírni tudnék. Farkasszemet néztem a marihuána démonával. Aligha kétséges, hogy ezzel találkoztam. Charles Baudelaire, a Romlás virágainak költője, részletesen leírja a hasis-élvezet különböző fázisait (föltehetően ő maga is kipróbálta a szert) , márpedig a hasis és a marihuána hatóanyaga, a tetrahidrokannabinol, készítésük eltérő módja ellenére ugyanaz. A Baudelaire által leírt fázisokra rá lehetett ismerni a fiatal utasoknál, s valószínűleg még a nevető arcú lány volt az, aki a legkevesebb mérget szívta magába, a többiek előbbre jártak. Az ellenállhatatlan nevetés fázisából már átmentek a kábulat fázisába, ahova a lány még csak úton volt.

Nem igaz, hogy a marihuána ártatlan szer. Az ifjúsággal sokat foglalkozó John Bertolucci atya írja:

Az egyik legpusztítóbb hazugság, amely ma forgalomban van, hogy a marihuána nem ártalmas. Ez egyszerűen nem igaz. A marihuána ártalmas. Lelkipásztori gyakorlatomból ismerem a lassú leromlást, amely végbemegy azok gondolkodásában és személyiségében, akik kábítószerrel élnek, beleértve a marihuánát. E káros hatás okai nem mindig mutathatók ki a kémiai tesztek segítségével, de a pusztítás nagyon is valóságos.

Dr Sörédi Pál kórházi drog-osztályon dolgozó pszichiáter leveléből idézem a következőket:

Az éveken át tartó marihuána-használat eredményét leginkább depresszióhoz hasonló állapottal lehetne jellemezni, de itt nem a szomorúság és levertség a domináló elem, hanem az ürességérzés és indítékszegénység. Magyarán: nem csinálnak semmit. Az antidepresszív gyógyszerek valamit segítenek, de az igazi javulás sokszor legalább egy éves szermentesség után érezhető. Lassú, keserves folyamat.

A múlt héten találkoztam olyan marihuánás beteggel, akin viszont súlyos pszichózis jelentkezett. Szorongató hallucinációi a szer kiürülése után is fennmaradtak.

Nem szoktak beszélni a marihuána terhesség alatti magzatkárosító hatásáról sem, amit a szakirodalom az összes kábítószertípus között a legsúlyosabbnak tart.

Egy fiatal levélíróm hozzászólása az Interneten:

A marihuána rossz hatásairól (indítékszegénység, memóriaromlás, depresszió, üresség) nekem is van közvetett tapasztalatom egy osztálytársam révén. Ma már a füvet úgy szívja, mint a cigit, és hatása már csak annyi, hogy ne legyen nagyon rohadt kedve.

Még egy pszichiátriai leírás:

Az éveken át taró rendszeres hasisfogyasztás a szellemi tevékenységet nagymértékben rontja. Ez hasonlít az alkoholos demenciához (elbutuláshoz). Itt is arról van szó, hogy az agyi funkciók visszavonhatatlanul károsodnak: jellemző az érdeklődési terület fokozott beszűkülése, elbutulás, lustaság, egykedvűség, az ítélőképesség teljes elvesztése.

Azok között, akik a hasisélvezetről (ami a hatóanyag tekintetében megfelel a marihuána-élvezetnek) véleményt nyilvánítanak, meglepő módon ott találjuk Klapka Györgyöt, az 1848-49-es magyar szabadságharc tábornokát, a nagysallói hőst, Komárom várának sikeres védőjét is. Amikor emigrációja alatt egy ideig Törökországban tartózkodott, találkozott ott egy magyar ismerősével, aki időközben áttért az Iszlámra és a hasis rabjává vált. Klapka megpróbálta visszatéríteni a normális élethez, de nem sikerült, s az egykori előkelő huszártiszt „nyomorult koldusként fejezte be életét egy francia kórházban”.

Ezzel kapcsolatban teszi Klapka a következő megjegyzést:

A hasis, herba cannabis indicae, narkotikus élvezeti szer, mely ritkán és mértékkel véve derült, kellemes és fellengző mámorba ejt, feltüzeli a képzelőerőt, étvágyat gerjeszt és hevesb érzéki vágyakat kelt; gyakran és nagyobb mennyiségben élvezve azonban biztosan eszét veszi a vele élőnek.

E vélemény azt sejteti, hogy Klapka kipróbálta a hasist, ha nem is vált rabjává. Jókai Egy az Isten c. regénye hasis-mámorban ábrázolja a jeles hadvezért, aminek meglehetett az oka. Klapka későbbi politikai, üzleti és írói tevékenysége azonban garancia arra, hogy a vitéz tábornok nem fogyasztotta a hasist „gyakran és nagyobb mennyiségben”.

A vadkender-származékokkal azért foglalkoztam részletesen, mert manapság a „füvezés”, a marihuána-élvezet nagyon elterjedt az ifjúság körében, és ekörül folynak a legádázabb viták. A „kemény drogok” tilalmát legtöbben jóváhagyják, de a marihuána élvezetét sokan liberalizálni kívánják. Ehelyütt jogi vitákba nem bocsátkozhatom, az orvosi véleményeket hallottuk. Teológiai szempontból azt kell elmondani, hogy a droghasználat mesterséges tudatmódosítás, aminek nincs más célja, mint az eufória, az élvezet. Miközben a bor vagy sör ital, amely mérsékelt fogyasztás esetén mellékhatásként közérzetjavító hatású, a marihuána semmiképpen sem szolgál táplálékul, az elváltozott tudatállapot nem mellékhatás, hanem élvezetének egyedüli indoka. Ezért már mérsékelt fogyasztása is bocsánatos bűn, a mértéktelen fogyasztás pedig épp olyan halálos bűn, mint az alkohol-részegség, mert azt jelenti, hogy az ember föladja értelme használatát, és kaput nyit irracionális tényezőknek. Szívj füvet, és a démonok megtalálnak.

Baudelaire ír le egy figyelemreméltó esetet.

Egy cselédlány azt az utasítást kapja, hogy hozzon dohányt és frissítőket a hasis hatalmába kerített vendégeknek; amikor meglátja maga körül a bizarr fejeket, az aránytalanul nagyra nyílt szemeket, és megcsapja őt a körülötte kavargó egészségtelen légkör, ez a kollektív őrület, eszeveszett nevetésbe tör ki, elejti a tálcát, mely összes csészéjével és poharával együtt darabokra törik, és rémülten menekül, ahogy csak a lába bírja. Mindenki nevet. A lány másnap bevallja, hogy több órán keresztül valami rendkívülit érzett, valami egészen furcsát, valamit, amiről fogalma sincs, hogy mi lehetett. Pedig nem is fogyasztott a hasisból.

A hasisból nem fogyasztott a cseléd, ám a démonok akkor már befolyásuk alá vonták a helyiséget. Baudelaire nem alaptalanul elmélkedik arról, hogy a mágia és a kábítószerélvezet között van valami belső azonosság. Mindkettő nyitja a tudatot valami ismeretlen felé. A mágia démonizál. A kábítószer démonizál.