Kivonat egykori Karizmatikus című weblapom anyagából. Úgy 2000 táján írtam le ezeket a gondolatokat, s bár némileg átdolgoztam a szöveget, adataikban aligha naprakészek. De az elvi megállapítások ma, 2007-ben is érvényesek.

Ha tetszőleges úton eljuthatsz hozzá, képzelt isten. A valóságos Isten szuverén.

Ha nem jelent valami nagy különbséget az életedben, képzelt isten. A valóságos Isten mindent megváltoztat.

Ha szexuális lény, mint az emberek, képzelt isten. A valóságos Isten szeretete a létezés magasabb szintjére visz.

Ha hallgat, képzelt isten. A valóságos Isten szól és megnyilvánul.

Ha nem más, mint saját mélyebb éned, képzelt isten. A valóságos Isten úgy viszonyul hozzád, mint Abszolút a relatívhoz, mint Teremtő a teremtményhez.

Ha azonos a mindenség óceánjával, amelynek te is egy cseppje vagy, képzelt isten. A valóságos Isten minden dolgok fölött álló titok.

***

Nézem egy fiatalasszony fotóját, most született gyermekével. Arcán áhítatos boldogság. Az élet misztériuma érintette őt.

Hallgatsz egy Brahms-szimfóniát. A szépség titka érint meg téged.

Valami van ezek mögött. Egy megfoghatatlan titok jelenlétét érzékeljük, egy szépségét, amely több annál, hogy láthatnánk.

De mi történik, ha ez a titok megnyilvánul?

***

A férfi ott állt a pusztában. A nap lemenőben volt. Napi munkájával végzett, az éjszakára készülődött.

Találkozni akart valakivel. Nem tudta, hogy az honnan fog érkezni, sőt azzal se volt tisztában, milyen a másik. Csupán a hangját ismerte annak, akit várt. Az minden más hangtól különbözött.

A férfi adni is szándékozott valamit vendégének. Nyájából jónéhány állat hevert ott, leölve. Ragadozó madarak szálltak le a húsra, de elzavarta őket.

Ott állt, és az éjszaka sötétsége mind sűrűbben és sűrűbben vette körül. Aztán erős félelem fogta el. Nem valami rossz dologtól való félelem; inkább a félelem valami ijesztően különbözőtől. Valamitől, ami teljesen kiszámíthatatlan, és megrettent hatalmával anélkül, hogy ellenséges volna.

Az éjszaka sötétebbnek tűnt, mint bármikor. És akkor történt.

Füstölő-lángoló valami, ami égő kemencéhez hasonlított, vonult át a húsdarabok között.

És újból hallotta azt a bizonyos hangot.

„Utódaidnak adom ezt a földet” – szólt a hang.

A férfi megdöbbenve állt.

Most már tudta.

***

Igen, a férfi neve Ábrahám volt (pontosabban: lett később). Az éjszakai látogató pedig Isten.

A történet a Genezis (Teremtés könyve) 15. fejezetéből származik (lásd a 7-18. verseket). Olyan módon adtam elő, hogy hangsúlyozzam ezeknek az oldalaknak a lényeges mondanivalóját: Isten tűzben jelenik meg. A tűz félelmetes és áthatolhatatlan közege kifejez valami Isten megközelíthetetlen és kifürkészhetetlen lényéből. Istennel találkozni valamiképpen a tűzben való megmerülést jelenti.

Blaise Pascal, a 17. század nagy francia matematikusa és gondolkodója, mindig ruhájának bélésébe varrva hordott egy feljegyzést, amely Istennel való találkozásának emlékét őrizte. Többek között ez állt benne:

1654. november 23. Tűz. Ábrahám, Izsák és Jákob Istene nem a filozófusok és tudósok Istene. Bizonyosság. Bizonyosság. Tapasztalat. Öröm. Békesség. Jézus Krisztus Istene. Az én Istenem és a te Istened. A te Istened az én Istenem. Megfeledkezni a világról és mindenről, Istent kivéve.

Az Istennel való találkozás – lángoló titok.

Nyilvánvalóan nagy élmény volt ez Pascal számára. És a legelső szó, amit ennek kifejezésére használt, a tűz volt.

A Szentírás azt mondja: „A mi Istenünk emésztő tűz” (Zsid 12,29).

***

Az emberi gondolkodás zavarba jön, amikor Isten felé tapogatózik. Az emberi beszéd tehetetlen. Ő meghaladja emberi képességeinket. Isten egészen más, magasan fölötte áll mégoly éles felfogóképességünknek is.

Nem része az univerzumnak, és az univerzum sem része neki. Mindenütt jelen van, de „az ég s az egek ege” (2Krón 6,18) sem képes őt befogadni.

Az ember sem része Istennek. Határtalan különbség van a Teremtő és a teremtmény között. Az ember csak „por és hamu” (Ter 18,27) Isten félelmetes fölsége előtt.

Isten, a Teremtő, végtelen. Nem csupán matematikailag végtelen, ami még nem zárná ki, hogy a végtelennek véges részei legyenek. Ő minőségileg végtelen, tulajdonságai határtalanul különböznek minden teremtett tulajdonságtól.

Isten kifürkészhetetlenül és kimondhatatlanul más lényét fejezi ki a tűz képe. Egyedülálló minőségét így próbáljuk kifejezni: szent. Ő a Szent.

***

Izajás 6,3-ban a szeráfok – ezek a misztikus, hatszárnyú lények – szüntelenül kiáltoznak Isten trónusa előtt:

Szent, szent, szent a Seregek Ura, betölti az egész földet dicsősége!

A tömjénezés Isten szentségét fejezi ki. A keresztény liturgia Triszágionja a szeráfok imádó szavának visszhangja, amely megrendíti a küszöbök alapjait. A liturgiában használt tömjénfüst Isten szentségének képe, amely megtölti a templomot füsttel. Izajás könyve itt egy teofániát ír le. A keresztény imádás is teofánia. A félelmetes és mégis vonzó titok, a Szent kinyilvánítja önmagát.

Részünkről természetes magatartás imádni Őt, létezésünk forrását és célját.

***

Pál apostol írja Istenről Róm 1,20-ban:

Azt, ami láthatatlan benne: örök erejét, valamint istenségét tapasztalni lehet a világ teremtése óta, mert az értelem a teremtmények révén felismeri.

Az emberi értelem nem tudja fölfogni Isten titkát, de képes bizonyítani, hogy létezik ilyen titok. A látható dolgok létezéséből következtetni tud arra, hogy valami Abszolút rejlik mögöttük.

A teremtés Istenre utal. Relatív dolgok léteznek; de minden, ami relatív, valami Abszolútra mutat. A viszonylagosság (relativitás) függés, de képtelenség, hogy minden mástól függjön. Ha „minden mástól függ”, akkor ez a „más” az az Abszolút, amitől minden függ.

Az Abszolút pedig meghatározója, forrása, magyarázata mindannak, ami tőle függ. Következésképpen tartalmaz is mindent, ami létezik vagy létezhet, bármiféle megszorítás nélkül; így tartalmazza a személyességet is. Márpedig éppen a személyes Abszolútum az, akit Istennek nevezünk.

***

Két vagy több Abszolútum lehetetlen. Ha különböznek, maga a különbözés kölcsönös függést, azaz relativitást jelent. A politeizmus képtelenség. Kialakulásának oka a természeti jelenségek és erők istenítése.

A bálvány utálatos. Isten azt mondja a Bibliában (MTörv 5,7):

Rajtam kívül más isteneid ne legyenek.

A bálványról így beszél (MTörv 7,25):

Utálatos az ilyesmi az Úr, a te Istened előtt.

Csak egyetlen Isten van.

A Szentháromság keresztény tana nem jelent három istent. A triteizmust az Egyház egész történelme során visszautasította. A Szentháromság az egyetlenség és közösség misztikus azonosságát jelenti Istenben, két olyan tökéletességét, amelyek a teremtményekben összeférhetetlenek, de Isten kifürkészhetetlen titkában összetartoznak.

A pogány gyakorlatok bálványimádást jelentenek, amelyek démonizálnak, és megengedhetetlenek a keresztény számára.

***

Ma különösen elterjedt az a szemlélet, amely a különböző vallások isteneit tetszés szerint felcserélhetőnek gondolja. Ilyen irányzatokról többször esik szó a Hagiosz weblapon: a Szavászana a jógáról, a By-bye bűbáj a transzecendentális meditációról beszél. Ide tartozik Anthony De Mello vallási relativizmusa, Badiny Jós Ferenc pogány fantazmagóriáival egyetemben. A New Age irányzat egyetemes támadást jelent az egyetlen, transzcendens, teremtő Istenbe vetett hit, a monoteizmus hitvallása ellen.

A karizmatikus megújulást, úgy tűnik, Isten többek között azért adta az Egyháznak, hogy a lelkek megkülönböztetésének adománya feléledjen, és a Szentlélek erejével képesek legyünk újból hatékonyan megvallani a bibliai istenhitet a bálványimádás széltében divatba jövő formáival szemben.

***

Karizmatikus? Mi az?

Karizma görög szó, jelentése kegy, ingyenes ajándék. A kereszténység nem más, mint az üdvösség ingyenes ajándékként való elfogadása a szuverén Isten szabad szeretetéből. Kereszténynek lenni tehát annyi, mint karizmatikusnak lenni. Ez nem valami tetszőleges ráadás, hanem a hit lényegéhez tartozik.

Szorosabb értelemben véve a karizmák a Szentlélek látható adományai, amelyek a keresztény közösség építését szolgálják.

A lelki adományokra nézve pedig, testvérek, nem akarom, hogy tudatlanok legyetek ... A kegyelmi adományok különfélék ugyan, de a Lélek ugyanaz ... A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon velük (1Kor 12,1.4.7).

A kereszténynek ebben a szűkebb értelemben is karizmatikusnak kell lennie, mert hivatása van arra, hogy az Egyház javát szolgálja. Mózes azt óhajtotta, hogy Isten egész népe karizmatikus legyen:

Bárcsak az egész nép prófétálna, s az Úr nekik adná Lelkét! (Szám 11:29)

Joel próféciája szerint ez be is következik:

Kiárasztom Lelkemet minden emberre, és prófétálni fognak fiaitok és leányaitok; álmokat álmodnak véneitek, és látomásokat látnak ifjaitok. Sőt szolgáimra és szolgálóimra is kiárasztom azokban a napokban Lelkemet. (Joel 3:1-2).

Az első keresztény pünkösdkor Péter kijelentette, hogy ez már be is következett:

Az történt, amit Joel próféta megmondott (Csel 2,16).

Ez az újszövetség kora, az a kor, amelyben élünk.

***

Törvényemet a bensejükbe adom és a szívükre írom. Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek. Nem fogja többé így tanítani egyik a másikat, senki a testvérét: „Ismerjétek meg az Urat!” Mert mindnyájan ismerni fognak engem, a legkisebbtől a legnagyobbig – mondja az Úr (Jer 31,33-34).

Ez a karizmatikus korszak, Isten megtapasztalásának korszaka, nem valami speciális korszak az Egyház idején belül, hanem ez az Egyház ideje. Most van. Mindnyájunk számára van.

Pál Efezusban azt kérdezi néhány tanítványtól:

Megkaptátok-e a Szentlelket, amikor hívők lettetek? (Csel 19,2).

Mindenkinek, aki Jézus Krisztusban hisz, meg kell kapnia a Szentlelket, ahogy az ősegyház megkapta Jeruzsálemben pünkösd napján (Csel 2,1-4). Ez korántsem volt az apostolok privilégiuma:

A Szentlélek leszállt rájuk, ahogyan miránk is kezdetben (Csel 11,15).

A Szentléleknek ezt a leszállását gyakran kíséri a dicsőítés, a prófétálás, a nyelvek adománya. A Szentírás normálisnak tekinti ezeket a jelenségeket.

***

A pünkösdi történés lényege a következő szavakban van kifejezve:

Néhány nap múlva Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni (Csel 1,5).

„Megkeresztelkedni” azt jelenti: „megmerítkezni”. Ez a keresztség (megmerítkezés) a Szentlélekkel (vagy: Szentlélekben) olyan tapasztalat, amely ott van a karizmatikus tevékenység gyökerénél. Isten tűzben való megtapasztalásáról van szó. Ez lehet erősebb vagy halványabb, jöhet lassan vagy hirtelenül, de mindenképpen valóságos tapasztalat, nem pedig pusztán egy láthatatlan kegyelem befogadása minden külső következmény nélkül. Arra késztet bennünket, hogy meginduljunk és tanúságot tegyünk.

A rátok lejövő Szentlélek ... erővel tölt el majd benneteket, hogy tanúságot tegyetek rólam (Csel 1,8).

A pünkösd-mozgalom olyan emberek között kezdődött, akik tanúságot akartak tenni Jézusról.

***

1901. január 1-én este 11 óra tájban, Topekában (Kansas, USA), egy Agnes Ozman nevű fiatal hölgy arra kérte bibliaiskola-vezetőjét, a metodista Charles Fox Parhamot, hogy kézrátétellel imádkozzék érte a Szentlélekben való megkeresztelkedésért, a nyelvek adományával együtt. Parham megtette, és Agnes érezte, hogy betölti Isten dicsősége, úgy törve föl lénye mélyéről, mint az élő víz. Ismeretlen nyelven kezdett imádkozni.

Parham mindenfelé hirdetni kezdte ezt az újra felfedezett tapasztalatot, és tanítványainak egyike, egy fekete prédikátor, William Joseph Seymour Los Angelesbe vitte tanítását. Ott, az Azusa Street 312-ben, az új mozgalom világhírűvé vált. Ezrek és ezrek tapasztalták meg ott a Lélek keresztségét a nyelveken szólással és a lelki jelenségek bőségével együtt. Innen vitte a metodista lelkész, Thomas Ball Barratt a pünkösd-mozgalmat Európába.

A pünkösdiek különféle új egyházi testületeket alkottak, mivel korábbi egyházaik nem fogadták be őket, de egymás között sem tudtak minden tanbeli kérdésben megegyezni. Ilyen pünkösdi egyház, sok más mellett, az Evangéliumi Pünkösdi Közösség.

Csak a második világháború után következett be, hogy a pünkösdi tapasztalat megérintette a hagyományos egyházakat is.

***

A 20. század ötvenes éveinek vége felé a Szentlélekben való megkeresztelkedés és a lelki adományok megtapasztalása, amelyet a „klasszikus” pentekosztalizmus fedezett föl újonnan, beszűrődött a nem-pünkösdi egyházi testületekbe is, amilyenek az episzkopálisok, anglikánok, evangélikusok, reformátusok, presbiteriánusok, metodisták, baptisták stb.

Ez a folyamat majdnem észrevétlenül kezdődött, de amikor Dennis Bennett, a Van Nuys-i (California) episzkopális rektor lemondott hivataláról a pünkösdi tapasztalattal szemben plébániáján támadt erős ellenállás miatt, a tömegkommunikáció az egész Egyesült Államokban ismertté tette az esetet. Bennett nem lett kiközösítve. Új plébániát kapott Seattle-ben, Washington államban, és ott nagy lelkipásztori sikerrel folytatta munkáját.

A pentekosztalizmusról írott Más nyelveken szólnak c. könyv, az episzkopalista John Sherryill tollából, egy sor további könyv ugyanettől a szerzőtől, valamint Dennis Bennett Nem részegek ezek c. munkája nagy hatást gyakorolt a történelmi egyházak keresztényeire. A pünkösdi/karizmatikus mozgalom átlépett egy szociológiai Rubicont. A hatvanas években, hála a 2. vatikáni zsinat ökumenikus elkötelezettségének, az „új pünkösd” képessé vált arra, hogy katolikus platformját is létrehozza.

***

Beköszöntött az este 1967.február 18-án a Bárka és Galamb lelkigyakorlatos házban, a pennsylvaniai Pittsburgh mellett, amikor Patti Gallagher, a katolikus Duquesne University hallgatója, a kápolnába lépett. Azért jött, hogy összegyűjtse lelkigyakorlatozó társait egy születésnapi partira. Mivel erősen érezte Isten jelenlétét, letérdelt egy rövid imára az Oltáriszentség előtt. A következő pillanatban, önmaga számára is váratlanul, arcra borulva feküdt, egész testében remegett, és teljes szívéből imádkozott. Isten szeretete átjárta lényét, olyan erővel, amit azelőtt soha nem tapasztalt.

Erő volt jelen a kápolna levegőjében. Egy másik egyetemi hallgató, David Mangan, arcra esett, mihelyt átlépte a küszöböt. Hogy ellenőrizze a jelenséget, kétszer is visszament, és mindkét alkalommal menthetetlenül előrezuhant.

Természetfölötti hatalom működött a lelkigyakorlatozó katolikusok között. Azon az éjszakán sokan közülük váratlan módon tapasztalták Isten szent jelenlétét és kimondhatatlan szeretetét. Sírtak és nevettek az örömtől. Ez volt a katolikus karizmatikus megújulás születésnapja, amelynek nyomában számos majdnem elfelejtett lelki adomány (példának okáért a nyelvek adománya) újraéledt.

Azóta ez a kegyelem több mint 70 millió embert érintett meg a katolikus Egyházban, erőt és reményt öntve a kiéhezett lelkekbe a föld minden táján, és elfogadva a legmagasabb egyházi tekintély által is.

***

A pünkösdi/karizmatikus megújulás egyik nagy fölfedezése a dicsőítés ereje.

Isten dicsőítése nem valami különlegesség. Ez az imádság lényege, sőt ez létezésünk értelme. Pontosan azért vagyunk a földön, hogy megdicsőítsük Istent, hogy kifejezzük az ő végtelen szentségét életünkben. Boldogságunk és tökéletes istendicsőítésünk egy és ugyanaz a dolog.

Isten szavakkal való dicsőítése ezt a célt szolgálja az emberi élet egyik nagy jelentőségű területén: a beszéd területén.

Mutassuk be Istennek mindenkor a dicséret áldozatát, azaz ajkunk gyümölcsét, amely az ő nevét magasztalja (Zsid 13,15).

A dicsőítés szavai nem érzelmeink kifejezésére valók. Áldozatot jelentenek. Isten azt várja tőlünk, hogy mindenkor dicsőítsük nevét a dicséret áldozatával.

Egy karizmatikus imaösszejövetel, ahol mindenki egyszerre dicsőíti az Urat saját szavaival, nagyon is észszerű tevékenység. Isten elfogadja az imádást mindenkitől egyidejűleg, és az imádkozók bátorítást merítenek a többiek hangos imájából.

Ahol Isten kimondhatatlan dicsősége túllépi az imádkozók nyelvén az emberi megfogalmazás határait, a nyelvek adománya áll elő.

***

Birtokomban van egy idős hölgy tanúságtétele, akit kisgyermekként a híres Prohászka Ottokár püspök vett egyszer a karjára, és kezét rátéve hosszan imádkozott érte.

Első áldozása után a kislány különös, érthetetlen szavakkal kezdett énekelni Jézusnak, és ezt tette, ahányszor csak magához vette az Urat az Oltáriszentségben. Csakhogy, miután megbérmálkozott, úgy döntött, hogy „felnőtt módon” fog imádkozni, és fölhagyott a játékos énekléssel.

Tömérdek idő telt el, amíg egyszer a karizmatikus megújulás valahogy fölkeltette érdeklődését. Akkor Milanóban lakott. Bement egy katolikus könyvesboltba, és félénken érdeklődött valami karizmatikus irodalom után. „Ja!” – mondta az eladó – „Azok a bolondok, akik kiterjesztett karral imádkoznak?” „Pontosan” – felelte ő boldogan. Karizmatikus imaösszejöveteleken kezdett résztvenni, Isten megérintette szívét Szentlelkének boldog lángjával, és újra fölfedezte az imádságnak azt a játékos formáját, amit gyermekkorában gyakorolt. A nyelveken való éneklés volt az.

Létezik a nyelvek rendkívüli adománya: olyan nyelven szólalsz meg, amit sose tanultál. De létezik a nyelvek rendes adománya is: egyszerűen átadod nyelvedet a Léleknek és kimondasz bármilyen eszedbe jutó szót, amit nem értesz. Az előbbi ritka. Az utóbbi a nyelvkarizma közönséges formája, amelyről részletesen szól 1Kor 14, és amely általánosan elfogadott a karizmatikus megújulásban.

Vannak sokkal fontosabb karizmák, például a gyógyítás adománya. De még ez a „jelentéktelen” karizma, a nyelvadomány is csodálatos eszköze Isten imádásának.

Aki nyelveken szól, nem embereknek beszél, hanem Istennek; senki sem érti, hanem a Lélek által beszél titkos dolgokat (1Cor 14,2).

***

A prédikátor kínai származású ausztráliai volt, névszerint Ezekiel Choong. Már befejezte kedves beszédét, és imádkozni kezdett hallgatóságával.

Hirtelen így szólt: „Valakinek itt problémája van a hátával.” És egyenesen Erzsi nővérre nézett.

Erzsi nővérnek valóban volt problémája a hátával, de ide azzal a szándékkal jött, hogy másokért imádkozzék, és mégcsak eszébe sem jutott, hogy a prédikátor őróla beszélhet. Csak imádkozott tovább, nem törődve Ezekiel testvér ismételt felszólításaival.

Az összejövetel vége felé a prédikátor mindenkit előre szólított, aki valamiért imát óhajtott. Erzsi nővér kiment, mások ügyei jártak a fejében, és Ezekiel rátette a kezét. „Power of Jesus Christ” – ismételte a kínai testvér. – „Jézus Krisztus ereje... Power, power, power of Jesus Christ...”

Az erő kiáradt. Erzsi nővér érezte, hogy a hátgerince elmozdul és helyreáll. A földre esett, és amikor fölállt, a háta rendben volt.

Jézus gyógyított régen, és gyógyít ma is. A gyógyulások nagyon hatékony eszközök az evangelizáció feladatának végrehajtásában.

Azokat, akik hisznek, jelek fogják kísérni: ... a betegekre teszik kezüket, és azok meggyógyulnak (Mk 16,17-18).

***

Jézus mondja:

Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, és harmadnapon feltámadni a halálból. A nevében megtérést kell hirdetni a bűnök bocsánatára Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én majd elküldöm nektek azt, amit Atyám ígért. Ti csak maradjatok a városban, amíg el nem tölt az erő benneteket a magasságból (Lk 24,46-49).

Ennek a kijelentésnek három eleme van:

(1) A húsvéti misztérium: Jézus a Krisztus, a Fölkent, az Üdvözítő, aki üdvösséget szerzett minden nép számára drága vérével és dicsőséges föltámadásával.

(2) Az evangelizáció kötelessége: ezt a Jézus nevében való üdvösséget mindenkinek hirdetni kell.

(3) A keresztség a Szentlélekben: ennek a jó hírnek a hirdetéséhez az Egyháznak szüksége van a Szentlélek erejére, amelyet ingyen ajándékként kap meg Istentől.

Így könnyen tudunk válaszolni a kérdésre: mi a célja és haszna a pünkösdi/karizmatikus megújulásnak. Az erő a tanúságtételre. A hitvallás. Az evangelizáció.

A kereszténység magátólértődősége, amely a középkor európai kultúráját jellemezte, nem létezik többé. Új történelmi helyzetben vagyunk, új evangelizációra van szükségünk.

Minden kereszténynek tanúskodnia kell Jézusról, ezért minden kereszténynek szüksége van az erőre a magasságból. Minden keresztény megkaphatja a Lélekben való keresztséget, vagyis a tanúságtételhez szükséges erőt.

Adja a Szentlelket mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle! (Lk 11,13).

***

Hogyan keresztelkedhet meg valaki a Szentlélekben?

Először és mindenek fölött: higgy. Higgy az egy igaz Istenben, aki Jézus Krisztusban teljesen kinyilvánította önmagát.

Másodszor: térj meg. Bánd meg minden bűnödet, és fogadd el Jézust mint egyedüli Uradat és Megváltódat.

Harmadszor: kérj. Kérd az Úrtól a Szentlélek ajándékát, hidd, hogy kérésed meghallgatásra talált, és máris kezdd el dicsőíteni Istent.

Ha mindezt megteszed, kétségen kívül elnyered a Szentlélekben való keresztséget. A tapasztalat késhet, de az alapvető tény jelen van. Ismételd meg elköteleződésedet mindennap, és Isten hűségesnek fog bizonyulni ígéreteihez.

Viszont ez csak a kezdet. Okvetlenül találnod kell egy közösséget, ahol a Lélek adományait gyakorolják, hogy megtanulhass élni velük.

Ha katolikus vagy, vagy az akarsz lenni, meg kell tanulnod élni az Egyház szentségeivel. Vannak plébániák, ahol jól működik a Felnőttek Katekumenátusa azok számára, akik még nem részesültek mindhárom beavatási szentségben (keresztség, bérmálás, Eucharisztia). Iratkozz föl egy ilyenre, ha szükséges.

Jézus szeret téged. Arra vágyik, hogy megoszthassa veled dicsőséges életét. Fogadd el őt és ajándékait. Leírhatatlan örömmel jár.

***

Isten Lelke új és új hullámokban árad ki a világra, hogy erőt és örömet öntsön a hívőkbe.

A pentekosztalizmust és neopentekosztalizmust (vagyis a – protestáns vagy katolikus – karizmatikus megújulást) követően a Szentélek kiáradásának egy harmadik hulláma következett be, amely nem használta a „pünkösdi” vagy „karizmatikus” jelzőt, de annak az erős hitnek jegyében állott, hogy az evangéliumi kereszténység a Szentlélekkel való eltelést jelent, s jelek és csodák művelését Jézus hatalmas nevében. Ez az új hullám John Wimber szolgálata révén alakult ki a Fuller Theological Seminaryban, 1981-ben. Jellegzetes képviselője az Association of Vineyard Churches. 1990-ben ez a mozgalom mintegy 33,000,000 tagot számlált világszerte.

E harmadik hullámban az evangéliumi keresztények felismerték, amit a katolikus karizmatikus megújulás is hangsúlyoz, hogy kereszténynek lenni és karizmatikusnak lenni nem két különböző dolog. A kereszténység karizmatikus. A Szentlélek radikálisan mozgott és működött a 20. század vége felé.

***

Dr Rodney Howard-Browne dél-afrikai pünkösdi családban nőtt föl, az élő hit atmoszférájában. Gyermekként szemtanúja volt annak, hogyan gyógyult meg édesanyja törött karja prédikátoruk imájára. Mint fiatal evangelizátor, 1979-ben imádság közben a nyelvek adományát, könnyeket, nevetést, remegést kezdett tapasztalni, amit Isten jelenlétének és szeretetének erős érzése kísért. Nagy erővel prédikált Dél-Afrikában, majd 1987 decemberében az Egyesült Államokba tette át evangelizátori szolgálatának színhelyét. Az 1989-es év kezdetétől a Szentlélek erőteljes kiáradása jellemezte összejöveteleit. A résztvevők osztoztak a prédikátor tapasztalatában. Sokan közülük a földre estek Isten ereje alatt.

Az ilyen jelenségek se nem abnormálisak, se nem hallatlanok. Sírás (2Krón 34,27), remegés (Jer 23,9), nevetés (Lk 6,21) és elesés (Jn 18,6) teljesen biblikus és a különböző korok misztikusainak ismerős jelenségek. Az a radikális mód, ahogy tömegmegnyilvánulásokon előfordulnak, meglepő vagy akár sokkoló lehet, de nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az ősegyházat pünkösd napján részeg bandának nézték (Csel 2,13). Amikor fenntartás nélkül Jézus Krisztusnak adtuk magunkat, testünket-lelkünket igazi radikalitásban szolgáltattuk ki Istennek – a Szentléleknek pedig más tervei lehetnek, mint mesterségesen felöltött méltóságunk őrzése.

Hasonló jelenségek az 1980-as évektől fogva világszerte fellépnek. Szélesebb nyilvánosságuk 1994 januárjából, Torontóból (Kanada) származik.

***

1994 januárjában a Toronto Airport Christian Fellowship (akkori nevén Toronto Airport Vineyard Church) alapítója és pásztora, John Arnott, meghívta prédikálni Randy Clarkot, aki korábban a nagy argentínai ébredésben evangelizált. Randy összejövetelein az emberek nagy számban kezdtek a földre esni, rázkódtak, sírtak és leküzdhetetlenül nevettek, miközben új szabadságot és mély belső gyógyulásokat tapasztaltak. Isten friss ereje érintette, sőt meg is részegítette őket.

Az esemény híre elterjedt. A Toronto Airport templom látogatott lett. Ellie Mumford, egy brit pásztor felesége, elment oda 1994 májusában, és az új élmény rajta keresztül drámai módon érintette a Holy Trinity Brompton londoni templomot, majd sok különböző felekezetű templomot az Egyesült Királyságban. A brit sajtó nevezte el a jelenséget Toronto Blessingnek, torontói áldásnak.

Emberek ezrei és ezrei érkeztek az USA minden tájáról és mindenhonnan a világból. A Szentlélek fantasztikus erejét és jelenlétét tapasztalták, olyan némileg sokkoló megnyilvánulások kíséretében, amelyek a jelenséget vitatottá tették. A torontói Airport Church távozott az Association of Vineyard Churches-ből, és fölvette mostani nevét. A Toronto Blessing, amelyet Revival (Újjáéledés, nálunk használt szóval: Ébredés) vagy River (Folyam) néven is emlegetnek, átlépett a felekezeti határokon és korunk élő kereszténységének egyik fontos ága lett.

***

A torontói hullám úgy söpört végig a világon, mint egy lángfolyam, megérintve különböző felekezeteket (köztük a római katolikust is), és életre szólítva a híres Brownsville Revivalt (Pensacola, Florida, USA), amelyben hatalmas tömegek adják életüket Jézusnak. Gyümölcsei: bűnbánat, mélyebb hit, szabadulás démoni befolyásoktól, új lendület az evangelizálás munkájában. Ezek a fejlemények hiteles ébredésről tanúskodnak.

A Toronto-típusú összejövetelek erővel teljesek. Belső és fizikai gyógyulások mennek végbe. Váratlan jelenségek hívják föl a figyelmet Isten cselekvésére: aranyfogak az emberek szájában, hulló aranypelyhek, aranypor. Ez különös lehet (és az arany nem okvetlenül valódi a szó kémiai értelmében), de az lehetetlen, hogy mindez csalás legyen. Túl sok a szemtanú.

Mindazonáltal a River számos kritikusa hamis ébredésről beszél. Bizonyos jelenségek tagadhatatlan furcsasága ellenállást ébreszt. Nehéz elfogadni Isten szeretetét, amikor áttör az emberi szabályozás határain.

***

Az emberi szeretet kreatív; de Isten szeretete kreáció, teremtés. Ő megteremti azt, amit szeret bennünk.

Mi mindig azt kérdezzük: miért? De a szeretetnek nincs miértje, a szeretet önmagát motiválja. Istenen nem lehet számonkérni, miért szeret, vagy miért éppen így szeret.

A teremtményben lehet szeretet, de Isten a szeretet. A szeretet végtelen misztérium és végső cél.

Isten szeretetét nem érdemeljük meg, és nem tudjuk megérdemelni. Szeret bennünket bűneinkben, és szeretete szentté tesz minket. Szeret bennünket csúnyaságunkban, és szeretete megszépít.

Isten szeretete emésztő tűz, és egyszersmind leírhatatlanul gyöngéd. „Ha ez nem múlik el, belehalok” – mondja a misztikus ennek a félelmetes szeretetnek égető ölelésében – , „de nem akarom, hogy elmúljék”.

Amikor „Isten szeretete kiáradt szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által” (vö Róm 5:5), megértettük, hogy sohasem fogjuk megérteni. Milyen drog lehetne részegítőbb? Miféle szerelem tudna jobban forradalmasítani?

Ez a szerelem könnyen lehet botrányos. Assisi Szent Ferenc két fadarabon hegedül. Árpádházi Szent Margit nem mosakodik és tetves lesz. Copertinói Szent József a levegőbe emelkedik, a Keresztrefeszítettnek a meglátogatott kolostor folyosófalán lévő képéhez, és akarata ellenére huzamos ideig ott marad.

Az Énekek Éneke mondja (8,1):

Bár testvérem lennél,
aki anyám keblén szopott!
Akkor, ha az utcán rádtalálnék, megcsókolnálak,
és senki sem vetne meg érte engem.

Isten szerelmét megvetik. Azokat, akik elfogadják, extravagánsnak, sőt démonizáltnak mondják.

Mindez nem szól a józan megkülönböztetés ellen. De gondoljuk meg: a Názáreti Ács a kereszthez van szegezve és mi Istenünkként imádjuk őt. Igenis, botrányosak vagyunk.

***

Isten szeretetének korlátozás nélküli elfogadása nem jelenti azt, hogy megkülönböztetés nélkül magunkévá teszünk bármilyen lelki jelenséget.

Ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől vannak-e (1Jn 4,1).

A Lelket ki ne oltsátok! A prófétai beszédet meg ne vessétek! Mindent vizsgáljatok meg; ami jó, azt tartsátok meg! Mindenfajta rossztól óvakodjatok! (1Tessz 5,19-22).

A lelkek megkülönböztetése a Szentlélek adományainak egyike (1Kor 12,10). Működik bennünk mint logikus gondolkodásunk isteni vezetése és mint lelki intuíció. A Lélek kenetének befolyása alatt békességet érzünk, amikor Isten dolgaival találkozunk, és nyugtalanságot, zavart, amikor a sátán műveivel szembesülünk. Minden keresztény tevékenység során szükségünk van a megkülönböztetés ajándékára, mert „a sátán is a világosság angyalának tetteti magát” (2Kor 11,14).

***

A Világhálót tanulmányozva azt találtam, hogy a keresztény nyilvánosság tele van a Toronto-típusú ébredés elleni tiltakozással. A szerzők visszataszító jelenetekről beszélnek, nyílt színen maszturbáló emberekről, a látogatókat megtámadó démonokról. Természetes, hogy amikor és ahol ez így van, a dolog nem származhat Istentől. De úgy gondolom, a visszaélések nem tehetik tönkre magának a mozgalomnak a hitelét. Ezek olyankor fordulnak elő, amikor az emberi psziché foglalja el Isten Lelkének helyét. Ennek a hamis felcserélésnek veszélye állandóan fennáll minden karizmatikus tevékenység során, és csak józan éberség és hozzáértő vezetés óvhat meg tőle.

Mindazonáltal értelmetlennek tartom azt a feltevést, hogy az Úr őszinte és komoly keresői az isteni kegyelem helyett démoni erőben részesülnének. Talán a mennyei Atya követ ad gyermekeinek, amikor kenyeret kérnek tőle? Senki sem mondhatja: „Jézus az Úr”, csakis a Szentlélek által (1Kor 12,3).

Túl ezen az egyszerű logikán, anélkül hogy résztvevője volnék a mozgalomnak, sokat olvastam ezekről a jelenségekről, és közben imádkoztam. Azt találtam, hogy az ellenséges tanúságtételek gyakran sértődöttséget árultak el a szerzők részéről korábbi egyházi vezetőikkel szemben, és így inkább emberi fájdalmakról tettek bizonyságot, mint a megkülönböztetés isteni ajándékáról. Amikor viszont Toronto Blessing tanúságtételeket olvastam, a Szentlélek öröme töltött el. Greg Makeham (Perth, Australia) email cikkei és weboldalai számomra rendkívül meggyőzőek voltak; olyan világosan tanúskodtak a jó gyümölcsökről, hogy ezt döntő érvnek tekintem.

Greg ugyan kijelenti, hogy oldala nem „seeker-friendly”, de én keresőként mentem oda, és Isten Lelkének boldog izgalmát éreztem magamban, miközben Greg legvadabb élménybeszámolóit olvastam. Meggyőződéseink különböznek, minthogy Greg egy harmadik-hullámos evangéliumi egyházhoz tartozik, magam pedig megátalkodott katolikus vagyok; de az Istenünk ugyanaz, és mindketten képesek vagyunk fölismerni Őt.

A Toronto Blessing Istentől való. Mint Isten sok más ajándékával, vissza lehet élni vele. Némely megnyilvánulás, például a szent nevetés további kifejtésre szorul. De tény marad, hogy a Folyam a Jó Pásztor szívéből fakad.

***

Lehet a nevetés isteni ajándék? Vagy tilos nevetni, ahogy Nagy Szent Bazil és Szent Benedek Regulája mondja? Vagy a nevetés emberi dolog, amely se nem jó, se nem rossz önmagában? A Toronto Blessing nevetés-özönben jelentkezett, és ellenfelei, úgy tűnik, mindenre elszántan cáfolják a nevetés létjogosultságát.

Az Úr azt mondja nekünk:

Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert nevetni fogtok (Lk 6,21).

Ez csakis akkor lehet igaz, ha a nevetés önmagában jó dolog. Másképp hogyan lehetnének boldogok, akik nevetni fognak? Mindnyájan ösztönösen érezzük, hogy nevetni jó. A nevetés az öröm kifejezése, és az öröm a Szentlélek gyümölcséhez tartozik (Gal 5,22).

De mi van azokkal, aki most nevetnek?

Jaj nektek, akik most nevettek, mert majd gyászoltok és sírtok! (Lk 6,25).

Megtiltott ezzel Jézus minden nevetést földi életünkben? Ha elképzelsz egy csapat szerzetest szent szilenciumban vagy zsoltározás közben, akik közül egyesek ellenállhatatlanul nevetnek, bizonyára érteni fogod, miért ellenezték a nagy Regulák szerzői a nevetést. De általános keresztény normák szerint a nevetés sohasem számított bűnös dolognak. A lukácsi boldogságok és jajok helyes értelmezése az, hogy a „most” azt jelenti: ehhez a világhoz tartozó, a jövő idő pedig az „örök élethez tartozó” kifejezése. Most nevetni olyan nevetést jelent, amely a bűnös világ értékein alapul, a jövőben nevetni pedig olyan nevetést, amely az eljövendő világ értékein alapul. A világ öröme jajhoz vezet, az igazak szenvedése a világban pedig örömhöz. Az a nevetés, amely a menny elővételezéseként látogatja meg az igazat, nincs megtiltva Jézus fenti szavaival.

De ez a nevetés létezik. Amikor először tapasztaltam a Szentlélek örömét, mosollyal és könnyű nevetéssel érkezett. És ha a nevetés ellenállhatatlan hullámában jelentkezik, ez csak azt mutatja meg, milyen nagy az isteni erő , amely törékeny lényünkben működik.

***

Lesújt a Lélek, Lélekben nyugszol, padló-időben, szőnyeg-időben részesülsz: ilyen elnevezéseket kapott az a jelenség, hogy a földre esel a Szentlélek ereje alatt. Minden bizonnyal az erő demonstrációja ez. De ami több ennél, az isteni erő működik is benned, néha elveszi az eszméletedet is, máskor nem tudsz megmozdulni, vagy pedig egyszerűen részeg vagy a Lélektől, talán váratlan mozdulatokat teszel... Nagyobb változások mehetnek végbe ilyenkor, belső gyógyulás, fizikai gyógyulás, szabadulás, átalakító kegyelmek, lelki felismerések.

Mindez teljesen biblikus. Előfordul a Getszemáni kertben, Jézus letartóztatásának jelenetében (Jn 18,3-6) vagy Saul megtérésénél a damaszkuszi úton (Csel 9,3-9).

Egyesek azt bizonygatják, hogy bár biblikus arcra esni, a hátraesés Biblia-ellenes. Ez az állítás szerintem komolytalan. Olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy biblikus dolog kereszten vagy megkövezéssel vértanúságot szenvedni, de nem biblikus puskalövések által. Vajon a jelenségek lelki lényege számít, vagy a külső körülmények?

Más állítás szerint ez a jelenség nem specifikusan keresztény. Mormonok is produkálják. Nos, ugyanez áll a nyelvek adományára vagy más karizmákra is. Minden valóságos lelki jelenségnek megvan a démoni utánzata. De a hamis pénz miatt nem kell eldobnunk a valódi pénzt.

A lelki megnyilvánulások sosem tisztán isteniek. Jelen van bennük az emberi lény is, a hús és vér, amely a maga módján reagál, sőt manipulálható is. Nekünk a szellemi tartalmat kell keresnünk.

***

A Toronto-típusú összejöveteleken sokan olyan robbanó erőt tapasztalnak önmagukban, hogy körbe-körbe futnak a feszültség levezetésére. Ez nem testgyakorlás, hanem annak külső jele, hogy valami nagy erő tartja befolyása alatt a résztvevőket.

Persze a futkosás nem imádság. Inkább emberi reakció az isteni tényezőre. Valami, ami önmagában a pszichológiai szinthez tartozik, nem a lelkiséghez. Mégis egy lelki valóságra mutat, kifejezve annak hatalmas töltését.

Lelki szempontból ez a futkosás peremjelenség. Az összejövetel vezetőinek a peremen kell tartaniuk. Jó példa ez az isteni és emberi tényezők egyidejű jelenlétére és kölcsönös viszonyára a karizmatikus összejöveteleken. Az emberi tényező látható és hallható lehet, de nem szabad dominálnia.

Újabb figyelmeztetés a vezetők felelősségére.

Minden tisztességesen és rendben történjék (1Kor 14,40).

***

A Toronto Blessing leginkább sokkoló jelensége, hogy a résztvevők olykor állathangokat adnak ki. Ordítanak, mint az oroszlán, ugatnak, mint a kutya, kukorékolnak, mint a kakas, vonítanak, mint a farkas, sőt sziszegnek, mint a kígyó. A legtöbb szemlélő számára ez elfogadhatatlanul torz, lealacsonyítja az emberi személyt, démoni tevékenységre utal.

Ami a démonokat illeti, ők valóban lealacsonyítani törekszenek a befolyásuk alatt álló személyeket. Ugyanakkor azonban a démonok távozásakor is előfordul, hogy az ember állati hangokat bocsát ki. Az ilyen manifesztációk egy részének ez lehet a magyarázata. Saját feltevésem szerint azonban nagyon valószínű, hogy a legtöbb esetben egyszerű emberi jelenségről van szó. Újabb példájáról az isteni erőre való emberi reagálásnak. Amikor az erő extrém, az emberi hús és vér sem bírja ki szélsőséges reakciók nélkül. A tudattalan föl van kavarva, s belőle meglepő, sőt diszharmonikus melléktermékek származhatnak, miközben az esemény lényege teljesen harmonikus, építő lehet.

A Toronto Blessing gyakorlói közül egyesek azt mondják, hogy az állathangok prófétai megnyilvánulások. Ahogy Mikeás prófétánál olvassuk:

Keservemben üvöltök, mint a sakálok,
és gyászomban sivítok, mint a struccmadarak (Mik 1,8).

Nos, talán így is van. De azért nem gondolnám, hogy az állathangok túl gyakran prófétai jellegűek. Ez nem fejezné ki eléggé Isten bölcsességét. Inkább úgy vélem, hogy az ilyen hangoknak a peremen van a helyük. Fontos alapelv, hogy a külső megnyilvánulások ne kerüljenek a főhelyre.

***

A megújulás és ébredés lelkesedést jelenthet, de nem szabad egyensúlyvesztést jelentenie. Ha őrizni akarjuk az egyensúlyt és nem megengedni az Ellenségnek, hogy kiforgassa összejöveteleinket, három alapelvhez kell ragaszkodnunk.

(1) Egészséges tanítás, középpontban a megfeszített és föltámadt Úr Jézussal.

(2) A manifesztációkat nem szabad célnak tekinteni, csupán eszköznek a cél elérésében. A cél Isten dicsősége és az emberek üdvössége.

(3) Elengedhetetlen az irányítás, a rend és a fegyelem.

Ha megfeledkezünk ezekről az alapelvekről, az először hisztériához, később démoni támadásokhoz vezet. Ha megtartjuk őket, az az egyensúly megőrzését jelenti.

Nem az a legfontosabb ügyünk, hogy jól érezzük magunkat. Legfontosabb ügyünk az imádás, még amikor áldozatot jelent is. Minden karizmatikus jelenségnek az imádást kell szolgálnia.