FÉLTÉKENY ISTEN

(11)

Káin a katedrán

Az egyik kiemelten fontos terület, ahol az önmagukban, tárgyuknál fogva rossz cselekedetek ellen tiltakoznunk kell, az ártatlan élet kioltása. Az emberi élet sajátos, egyedülálló érték. Emberi cselekvésünknek általánosságban embertársaink életének oltalmazására kell irányulnia, ez belső lényegéből, cselekvésünk társas dimenziójából következik. A jogtalan támadó elleni jogos önvédelem vagy a bűnözők szükséges megbüntetése végső esetben szükségessé teheti, hogy az általános normától eltérve, kivételesen olyan eszközökhöz folyamadjunk, amelyek az emberélet kioltásához vezetnek. Ilyenkor az élethez való jogát a támadó vagy bűnöző eljátszotta. Az Egyház hangsúlyozza, hogy ilyenkor is mindent meg kell tenni a vérontás elkerülésére, és az élet erőszakos kioltása csak a legvégső megoldás lehet, amikor már semmilyen más lehetőség nem áll rendelkezésre. A halálbüntetés alkalmazását a büntetőjog mai fejlettsége mellett az Egyház csak rendkívül ritka esetekben tartja jogosnak, amennyiben ilyenek egyáltalán előfordulnak.

De egészen más a helyzet az ártatlan élet kioltásával, vagyis azokkal az esetekkel, amikor az áldozat nem játszotta el az élethez való jogát. (Az „ártatlan” szó tehát itt nem bűntelenséget jelent.) Ártatlanok megölése radikálisan és minden esetben ellenkezik az emberi cselekvés belső természetével, amelynek mások javára és nem elpusztítására kell irányulnia. II. János Pál pápa Evangelium vitae enciklikája tartalmazza a következő hitdefíniciót: „Azzal a tekintéllyel, amelyet Krisztus adott Péternek és utódainak, közösségben a katolikus Egyház püspökeivel, megerősítem, hogy az ártatlan emberi élet közvetlen és szándékos kioltása mindig súlyosan erkölcstelen. E tanítást – mely azon iratlan törvényen alapszik, melyet az értelem világosságával minden ember megtalál a saját szívében (vö. Róm 2,14-15) – megerősíti a Szentírás, folyamatosan továbbadja az Egyház Hagyománya és hirdeti a rendes és egyetemes Tanítóhivatal” (Evangelium Vitae 57). Itt tehát a pápa nem új dogmát definiált, hanem megerősített valamit, ami a józan emberi ész fényénél is erkölcsi természettörvény, de a Szentírás és Hagyomány értelmében kinyilatkoztatott igazság is, és amit a Tanítóhivatal eddig is folyamatosan hirdetett. Az ünnepélyes megerősítésnek az az értelme, hogy ne lehessen az eddig is hirdetett hitigazsághoz olyan hermeneutikát (értelmezést) fűzni, amely elvesz annak erejéből és világosságából. Magyarán: hogy szűnjék meg a kiskapuk keresése.

Ez a definíció mérvadó a művi abortusz, az eutanázia és az öngyilkosság kérdésében. Valamennyi intrinsecus malum, vagyis belsőleg rossz, amire a körülmények vagy a jó cél sem hatalmazhatnak föl. A pápa nem tartja fölöslegesnek külön is definiálni: „Azzal a tekintéllyel, amelyet Krisztus adott Péternek és utódainak, a püspökökkel közösségben, akik a legkülönbözőbb módokon elítélték az abortuszt és ... szerte a világon egyetértettek e tanítással, kinyilvánítom, hogy a közvetlen abortusz, melyet célként vagy eszközként szándékolnak, mindig az erkölcsi rend súlyos felforgatása, mert egy ártatlan emberi élet előre megfontolt kioltása. E tanítás a természetes erkölcsi törvényen és a Szentíráson alapszik, az Egyház Hagyománya továbbadta, és tanítja a rendes és egyetemes Tanítóhivatal” (Evangelium Vitae 62). Külön kitér az eutanáziára is: „Összhangban elődeim tanításával és közösségben a katolikus Egyház püspökeivel, megerősítem, hogy az eutanázia Isten törvényének súlyos megsértése, mert egy emberi személy szándékos megölése, ami erkölcsileg elfogadhatatlan. E tanítás a természetes erkölcsi törvényen és a Szentíráson alapszik, az Egyház tanítása továbbadta, és tanítja a rendes és egyetemes Tanítóhivatal” (Evangelium vitae 65). Nem tartja fölöslegesnek kijelenteni azt sem, hogy „az öngyilkosság, éppúgy mint a gyilkosság, erkölcsileg mindig elfogadhatatlan” (uo. 66).

Ezek az erkölcsi tanítások mind ugyanazon az elven alapulnak: ami önmagában rossz, azt a körülmények vagy a cselekvő szándéka nem tehetik megengedetté. Éppen ezért ellenkezik a katolikus Egyház hitével minden olyan erkölcstan, amely kiskaput keres, és azt állítja, hogy bizonyos esetekben pl. az abortusz mégis megengedhetővé válik. Ez nem így van. Az anyának kötelessége világra hozni gyermekét, még ha ez saját életének elveszítésével vagy veszélyeztetésével járna is. Ahogy a hitvallásnak vannak vértanúi, ugyanígy az anyaságnak is, amilyen Szent Gianna Beretta Molla. Az a teológiai tanár, aki a művi abortusz bizonyos feltételek mellett való megengedettségét képviseli, eretnekséget tanít, és az illetékes egyházi hatóságnak kötelessége eltávolítani őt a katedráról.