FÉLTÉKENY ISTEN

(8)

Katekizmusok

Még egy félreértést szeretnék eloszlatni. Tradicionalista barátunk azt írta nekem, hogy ha a mai Katekizmus tanítja a vallásszabadságot, sebaj, majd helyébe lép egy újabb katekizmus, amelyik nem fogja tanítani. Ezt azért írhatta, mert hamis képe van a Katekizmus dogmatikai súlyáról, lebecsüli azt. „Katekizmuson” sokszor csak hittankönyvet értünk, de itt nem erről van szó, hanem az egyház hitbeli tanításának az egész Egyház számára kötelező összefoglalásáról. Az Egyház a trentói zsinat után adott ki először hivatalos katekizmust, a Római Katekizmust. A második hivatalos katekizmus a mostani, a Katolikus Egyház Katekizmusa. Ez nem törölte el a Római Katekizmust. Nem azért volt szükség rá, mintha az Egyháznak a Római Katekizmusban kifejezett hite megváltozott volna. Kiegészült azonban az Egyház tanítása sok olyan kérdésben, amelyek a 16. században még nem merültek föl, ezért akkor még nem szerepelhettek a hivatalos katekizmusban. Modern fogalmak, mint a totális háború vagy a génmanipuláció, tárgyai az Egyház állásfoglalásának, de a 16. században még nem léteztek. Nem létezett a Szeplőtelen Fogantatás vagy Mária mennybevételének dogmája sem. Nem volt kifejtve az Egyház szociális tanítása, amely jelentős helyet foglal el az új Katekizmusban. Egyszóval: a dogmafejlődés szükségessé tette, hogy az Egyház újból megfogalmazza hitét, éspedig olyan nyelven, amely a mai kor számára érthető.

A dogmafejlődés nem azt jelenti, hogy a dogmák megváltoznak. Azt jelenti, hogy a dogmák tartalma fokozatosan kibontakozik. Miközben újabb és újabb kérdések merülnek föl a történelemben és a teológiában, az Egyháznak újabb és újabb válaszokat kell adnia, amelyek korábban ilyen kifejezett formában nem léteztek. Előfordulhat tehát, hogy valaki olyan téves nézeteket vall, amelyek az ő korában még nem jelentik az egyházi tanítás tagadását, mert ez a tanítás még nincs világos, kifejezett módon megfogalmazva; egy későbbi kor azonban megfogalmazza az Egyház hitét, és a korábban jóhiszeműen képviselhető tanítás eretnekséggé válik. Így például Aquinói Szent Tamás (13. század) tagadta Szűz Mária szeplőtelen fogantatását, pedig nem eretnek volt, hanem egyháztanító. Ámde a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját csak a 19. században hirdette ki Boldog IX. Piusz pápa. Egész odáig eretnekség nélkül lehetett tagadni.

Az Egyházat a Szentlélek vezeti, amikor a dogmafejlődés során rendre megadja a szükséges válaszokat a fölmerülő kérdésekre. Ezeket a válaszokat kezdetben nem egyszer ellenállás fogadja; így történt például a pápai tévedhetetlenség dogmájával, amelyet számos püspök nem fogadott el az I. Vatikáni Zsinaton, köztük a magyar püspökök többségével; ezek elutaztak Rómából a dogma kimondása előtt. Később a többség magáévá tette a dogmát, de maradt egy kisebbség, amelyik inkább elszakadt Rómától és megalkotta az Ókatolikus Egyházat. Igen, az Egyház az ellentmondás jele. Hinni áldozat. De szakadárságba menekülni azért, hogy saját álláspontunkat ne kelljen feladnunk: árulás.

„Tudd, hogyan kell viselkedned Isten házában, amely az élő Isten egyháza, az igazság oszlopa és biztos alapja” (1Tim 3,15).