FÉLTÉKENY ISTEN

(5)

Hitnormák

Az Egyház időben is strukturált. A történelemben már megszületett végérvényes hitdefiníciók és egyetemes tanítások minden későbbi hitértelmezés alapjául szolgálnak. Ilyen maga az Újszövetségi Szentírás, szerves egységben az Ószövetségi Szentírással, amelyen alapul. Minden későbbi hitkijelentésnek összhangban kell lennie a Szentírással, amely a sugalmazó Szentlélek erejében tévedhetetlen normát képvisel az Egyház egész későbbi történelme számára. Ez azonban nem jelenti azt, hogy csak azokat a hitkijelentéseket fogadjuk el, amelyek a Szentírásban kifejezett formában benne foglaltatnak. A későbbi korok új kérdéseket tesznek föl, amelyek új válaszokat követelnek. Az Egyház hordozza a kinyilatkoztatás Jézusban kapott teljességét, amely minden emberi megfogalmazásnál mélyebb, ezért kimeríthetetlen. Tartalma nemcsak a Szentírásból olvasható ki, hanem az Egyház liturgiájából, szimbólumaiból, művészetéből, fegyelmi gyakorlatából, későbbi írásaiból is. Ezek tanúskodnak a Szenthagyományról, amely mélyebb és ősibb valóság, mint a Szentírás, éppen ezért nehezebben is megközelíthető, de a Szentírással egységben a hit normáját képezi. Csak a Szenthagyományból olvasható ki például, hogy mely könyvek alkotják a Szentírást.

A Szentírás és a Szenthagyomány hiteles értelmezésére a Tanítóhivatal illetékes. Egyéni értelmezéseket a Tanítóhivatal értelmezése fölé helyezni annyit jelentene, mint kiszolgáltatni Isten igazságát az emberi vélekedések zűrzavarának.